Dávidé.

1 Páltól és Timóteustól, aki testvérünk a Krisztusban. Én, Pál, a Krisztus Jézus apostola vagyok, mert Isten ezt így akarta.

Isten gyülekezetének szól ez a levél, amely Korinthusban él, és Isten szent népének egész Akhájában.

² Atyánk, az Isten és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet!

Hálát adok Istennek értetek

³ Áldott legyen az Isten — Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja —, akinek irgalma bőséges, és aki minden vigasztalás és bátorítás forrása. ⁴ Ő biztat és bátorít bennünket minden bajban, hogy mi is meg tudjunk vigasztalni és erősíteni másokat, amikor ők vannak bajban. Ugyanúgy bátorítjuk őket, ahogyan Isten is megerősített bennünket. ⁵ Mert amilyen bőségesen kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, ugyanolyan bőséges megerősítést is kapunk Krisztus által. ⁶ Amikor bajok vesznek körül bennünket, az a ti megerősödésetek és üdvösségetek miatt van. Amikor viszont bátorítást kapunk, az is a ti javatokra szolgál, és nektek is vigasztalást jelent, hogy legyen erőtök türelmesen elviselni ugyanazokat a szenvedéseket, amelyek minket is érnek. ⁷ Biztosak vagyunk benne, hogy amint a szenvedéseinkben társaink vagytok, úgy a vigasztalásunkból is részesedni fogtok.

⁸ Testvéreim, tudjatok róla, hogy Kis-Ázsiában igen nagy megpróbáltatásokat kellett kiállnunk, amelyeket pusztán a saját erőnkből nem tudtunk volna elviselni. Olyan nagy teher nehezedett ránk, hogy már teljesen feladtuk a reményt, hogy életben maradunk. ⁹ Magunkban már fel is készültünk a halálra. De ez is csak azért történt, hogy többé ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki még a halottakat is feltámasztja. ¹⁰ Ő pedig valóban kiszabadított bennünket a halálos veszedelemből, sőt, ezután is meg fog szabadítani. Őbenne reménykedünk, hogy a jövőben is mindig megszabadít, ¹¹ ha ti is segítségünkre lesztek azzal, hogy imádkoztok értünk. Akkor majd sokan és sokféleképpen fognak hálát adni Istennek értünk, és azért a kegyelemért, amelyet — válaszul az imádságaikra — ránk fog árasztani.

Uzzijjá, Júda királya^(A)

26 Azután Júda egész népe a tizenhat éves Uzzijját tette királlyá apja, Amacjá helyett. ² Uzzijjá építette fel Élat városát, és ismét Júdához csatolta. Ez azután történt, hogy Amacjá király meghalt, és ősei mellé temették.

³ Uzzijjá király tizenhat éves korában lépett trónra, és ötvenkét évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját Jekoljának hívták, és Jeruzsálemből származott. ⁴ Uzzijjá azt tette, amit az Örökkévaló helyesnek látott, akárcsak apja, Amacjá. ⁵ Istent kereste és követte, amíg Zekarjá élt, aki arra tanította a királyt, hogy tisztelje az Örökkévalót és engedelmeskedjen neki. Mindaddig, amíg Uzzijjá az Örökkévalót kereste, Isten mindenben sikeressé tette.

⁶ Hadjáratot vezetett a filiszteusok ellen, és lerombolta Gát, Jabné és Asdód városfalait. Ugyanakkor új városokat épített Asdód közelében és máshol is a filiszteusok földjén. ⁷ Isten megsegítette Uzzijját a filiszteusok, a meúniak és az arabok ellen, akik Gúr-Baalban laktak. ⁸ Uzzijjá uralma annyira megerősödött, hogy híre egészen Egyiptomig eljutott, és az ammoniak is adót fizettek neki.

⁹ Jeruzsálemet is megerősítette: a városfalon őrtornyokat épített a Szöglet-kapunál, a Völgy-kapunál és ott, ahol a fal fordul. ¹⁰ A pusztában is épített őrtornyokat, és sok ciszternát vágatott a sziklába, mert sok nyája volt mind a síkságon, mind a dombvidéken. Uzzijjá nagyon szerette a földművelést: számos földműves, gyümölcskertész és szőlész gondozta földjeit és kertjeit a termékeny dombvidéken és Kármelen.^[a]

¹¹ Uzzijjá hadserege képzett harcosokból állt, akiknek fővezére Hananjáhú, a király egyik főembere volt. Hananjáhú vezetésével Jeiél, a királyi írnok és Maaszéjáhú királyi tisztviselő osztották be csapattestekbe a sereget. ^12-13 A hadseregben 307 500 harcképes katona szolgált 2 600 parancsnok vezetése alatt, akik egyúttal a nemzetségek vezetői voltak. Ez a sereg nagy erőt képviselt a király szolgálatában, ha az ellenséggel kellett szembenézni. ¹⁴ Uzzijjá jól felszerelte hadseregét: pajzzsal, dárdával, sisakkal, páncéllal, íjjal és parittyával. ¹⁵ Jeruzsálem falait megerősítette különböző hadigépekkel, amelyekkel nyilakat és nagy köveket lőhettek az ostromlókra. Ezeket a gépeket ügyes mesteremberek készítették, és az őrtornyokon és bástyákon állították fel.

Uzzijjá minden vállalkozásában csodálatos módon segítséget kapott, és nagyon megerősödött — s ennek a híre messze földre eljutott. ¹⁶ Miután azonban királyi hatalma így megerősödött, elbizakodott, és büszkesége a vesztét okozta. Ugyanis elhatározta, hogy ő maga akar tömjént égetni a Templom szentélyében a füstölőoltáron. Ezért bement az Örökkévaló Templomába, és ezzel vétkezett Istene, az Örökkévaló ellen. ¹⁷ Azarjá főpap és vele együtt az Örökkévaló papjai, nyolcvan bátor és erős férfi azonnal utána mentek, ¹⁸ és nem engedték a királynak, hogy megtegye, amit akart. Így figyelmeztették: „Uzzijjá, nem a te dolgod, hogy tömjénáldozatot mutass be az Örökkévalónak! Ezt csak Áron leszármazottjai, a papok tehetik, akiket erre felszenteltek. Menj ki a szentélyből! Azzal, hogy beléptél ide, vétkeztél, és ez nem válik dicsőségedre az Örökkévaló Isten előtt!”

¹⁹ Uzzijjá ott állt a füstölőoltár mellett, kezében a füstölővel. Amikor a papok figyelmeztették, annyira megharagudott rájuk, hogy szinte magánkívül volt a dühtől — ekkor azonban a homlokán hirtelen megjelent a lepra! Ott, az Örökkévaló Templomában, a papok szeme láttára Uzzijjá egyik pillanatról a másikra leprás lett!

²⁰ Amint ránéztek, Azarjá főpap és a többi papok is azonnal látták, hogy a király leprás lett, mert a homlokán lévő folt ezt nyilvánvalóan mutatta. Ezért azonnal kiküldték a Templomból a királyt, de ő maga is sietett kimenni, mert tudta, hogy az Örökkévaló verte meg ezzel a csapással. ²¹ Uzzijjá király haláláig leprás is maradt, egy külön házban élt, és nem léphetett többé a Templom területére. Fia, Jótám kormányozta a királyi palota és az ország ügyeit, és gyakorolta az ítélethozatalt.

²² Uzzijjá többi tettét elejétől végig megírta könyvében Ézsaiás próféta, Ámóc fia. ²³ Azután meghalt Uzzijjá, akárcsak ősei, és eltemették a királyok mezején, de nem a királyok sírkamrájába, mivel leprásként halt meg. Utána fia, Jótám követte a trónon.

Jótám, Júda királya^(B)

27 Jótám huszonöt éves korában lépett trónra, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja Jerúsá volt, Cádók leánya.

² Jótám azt tette, amit az Örökkévaló helyesnek tart, ahhoz hasonlóan, ahogy apja, Uzzijjá uralkodott, kivéve, hogy nem ment be az Örökkévaló Templomába — ebben nem követte apját. De Júda népe továbbra is vétkezett. ³ Jótám sokat építkezett: újjáépítette az Örökkévaló Templomának a felső kapuját, megerősítette az Ófel kőfalát, ⁴ Júda hegyvidékén városokat épített, az erdőkben pedig várakat és őrtornyokat. ⁵ Hadat viselt az ammoniak királya ellen, és győzelmet aratott. Ezért az ammoniak három éven keresztül évente 100 talentum^[b] ezüstöt, 10 000 kór^[c] búzát és ugyanennyi árpát vittek adóba Jótámnak.

⁶ Így vált Jótám hatalmassá, mivel az Örökkévalónak, Istenének a tetszése szerint élt és uralkodott. ⁷ Az általa viselt háborúkat és egyéb tetteit feljegyezték az Izráel és Júda Királyainak Könyvében. ⁸ Jótám huszonöt éves korában lépett trónra, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben, ⁹ azután meghalt, mint ősei, és Dávid városában temették el. Utána a fia, Áház követte a trónon.

Áház, Júda királya^(C)

28 Áház húsz éves korában lett király, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. Nem követte ősének, Dávid királynak példáját: nem azt tette, ami az Örökkévaló megítélése szerint helyes. ² Áház Izráel királyainak útján járt, sőt még öntött bálványszobrokat is készíttetett a Baáloknak, az idegen isteneknek. ³ A bálványok tiszteletére tömjént égetett a Ben-Hinnóm völgyben.^[d] Még saját fiait is képes volt áldozatul megégetni azoknak a népeknek az utálatos szokása szerint, amelyeket az Örökkévaló kiűzött erről a földről Izráel népe elől. ⁴ Áház tömjén-áldozatokat mutatott be a bálványoknak a magaslatokon, a dombokon és minden zöld fa alatt.

^5-6 Emiatt Istene, az Örökkévaló Áházt Arám királyának a kezébe adta, aki legyőzte Áház hadseregét, és sok foglyot hurcolt magával Damaszkuszba.

Hasonlóképpen Pekah, Ramaljáhú fia, Izráel királya is nagy vereséget mért Júdára: egyetlen napon 120 000 bátor júdeai harcos esett el a csatában. Azért történt ez, mert az Örökkévaló Áházt és seregét Izráel királyának kezébe adta, mivel Áház és népe elhagyták őseik Istenét, az Örökkévalót. ⁷ Egy Efraimból való harcos pedig megölte a csatában Maaszéjáhút, Áház fiát, és Azrikámot, a királyi palota felügyelőjét, valamint Elkánát, aki rangban a király után a második volt.

⁸ Amikor Izráel királya legyőzte Áház seregét, a győztesek júdabeli testvéreik közül 200 000 asszonyt és gyermeket fogolyként hurcoltak magukkal Samáriába, ezenkívül pedig nagy hadizsákmányt is szereztek. ⁹ Azonban volt az Örökkévalónak egy prófétája Samáriában, név szerint Ódéd, aki kiment a városhoz közeledő hazatérő sereg elé, és ezt mondta: „Nézzétek! Mivel őseitek Istene, az Örökkévaló megharagudott Júdára, kezetekbe adta őket! Ti azonban gyilkos dühötökben, amely szinte az égig ért, sokakat megöltetek. ¹⁰ Most még ezt azzal akarjátok tetézni, hogy ezeket a júdeai foglyokat — asszonyokat és férfiakat — rabszolgáitokká teszitek! Nem féltek, hogy ezzel vétkeztek Istenetek, az Örökkévaló ellen?! ¹¹ Hallgassatok most rám! Engedjétek szabadon azokat, akiket a saját a testvéreitek közül fogságba ejtettetek — különben az Örökkévaló heves haragja sújt rátok!”

¹² Akkor Efraim törzséből néhány főember szembeszállt a hazatérő izráeli hadsereggel. Ezek a következők voltak: Azarjáhú, Jehóhánán fia, azután Berekjáhú, Mesillémót fia, azután Jehizkijjáhú, Sallum fia és Amásza, Hadlaj fia. ¹³ Azt mondták a katonáknak: „Ne hozzátok ide a foglyaitokat, mert anélkül is elég sok bűn terhel már bennünket! Ha mégis megtennétek, azzal tovább növelnétek bűneinket — pedig már így is vétkesek vagyunk, és az Örökkévaló tüzes haragja fenyeget bennünket.”

¹⁴ Akkor Izráel serege szabadon engedte a Júdából hozott foglyokat, és a zsákmánnyal együtt a főemberek és az összegyűlt sokaságra bízta őket. ¹⁵ Ekkor az említett vezetők gondjaikba vették a foglyokat és a zsákmányt. Akik a foglyok közül ruhátlanok voltak, azokat felöltöztették és felsaruzták a zsákmányból vett holmikkal, ételt és italt adtak nekik, és bekenték őket olajjal. A gyengélkedőket szamarakra ültették, és Jerikóba vitték, a pálmafák városába, ahol a testvéreik gondjaira bízták őket. Azután az Efraimból való vezetők hazatértek Samáriába.

^16-17 Abban az időben az edomiak megtámadták Júdát, legyőzték Áház hadseregét és mikor hazatértek, Júdából foglyokat hurcoltak magukkal. Ezért Áház követeket küldött Asszíria királyához azzal a kéréssel, hogy segítse meg ellenségeivel szemben.

¹⁸ A filiszteusok is betörtek Júda déli részére és a dombvidékre. Megtámadták az ottani városokat, és elfoglalták Bétsemest, Ajjálónt, Gedérótot, Szókot, Timnát, Gomzót és ezeknek falvait. Le is telepedtek az elfoglalt területeken. ¹⁹ Az Örökkévaló megalázta Júdát Áház király miatt, aki bűnbe vezette Júdát, és súlyosan vétkezett az Örökkévaló ellen. ²⁰ Ezért Tiglat-Pileszer, Asszíria királya Júda ellen támadt ahelyett, hogy segítette volna. ²¹ Pedig Áház kihozta az Örökkévaló Templomából a kincseket, és összegyűjtött mindent, amit csak tudott a királyi palotából és a főemberektől, s mindezt Asszíria királyának adta, aki azonban ennek ellenére sem segített rajta.

²² Áház még a nagy bajban sem fordult az Örökkévalóhoz, hanem még inkább eltávolodott tőle: ²³ azoknak az idegen isteneknek mutatott be áldozatokat, akiket az arámok Damaszkuszban tiszteltek, és akik Áházra vereséget mértek. Áház így gondolkozott: „Mivel az arám királyokat megsegítették isteneik, én is ezeknek az isteneknek áldozom, hátha engem is megsegítenek!” Pedig valójában éppen ezek az idegen istenek okozták Áház és egész Izráel vesztét!

²⁴ Áház tehát kihozta az Örökkévaló Templomából a felszerelést és az eszközöket, azután ezeket összetörte és szétvágta. A Templom ajtaját és a kapukat bezárta. Ugyanakkor Jeruzsálemben szinte minden utcasarkon oltárokat készíttetett, amelyeket ő maga használt. ²⁵ Hasonlóképpen Júda minden városában is magaslatokat emelt, ahol tömjén-áldozatokat mutatott be az idegen isteneknek. Így haragította magára őseinek Istenét, az Örökkévalót.

²⁶ Áház egyéb tetteit és viselt dolgait elejétől végig megírták a Júda és Izráel Királyainak Könyvében. ²⁷ Azután Áház is meghalt, mint minden őse, és Jeruzsálemben temették el, de nem a királyok sírkamrájába. Utána fia, Ezékiás követte a trónon.