Añadir traducción en paralelo Imprimir Opciones de la página

15 Az ostoba mindent elhisz, amit hall,
    a bölcs pedig minden lépését jól meggondolja.
16 A bölcs óvatos, és elkerüli a bajt,
    az ostoba pedig gátlástalan és elbizakodott.
17 A hirtelen haragú ostobán cselekszik,
    aki pedig gonosz terveket szövöget, azt meggyűlölik.
18 Az ostobák bolondságot örökölnek,
    az értelmeseket pedig tudással koronázzák meg.
19 Térdet hajt a gonosz a jó előtt,
    meghajol az istentelen az igazak kapujában.
20 A szegény embert még a szomszédja is lenézi,
    bezzeg a gazdagnak sok a barátja!
21 Aki megveti a másikat, vétkezik,
    de áldott, aki segít a szegényeken.
22 Akik gonoszt terveznek, elszámítják magukat,
    akik pedig jót, azok jóindulatra és hűségre számíthatnak.
23 A szorgalmas munka mindig hasznot hajt,
    de aki csak a száját jártatja, elszegényedik.
24 A bölcsek koronája a gazdagság,
    az öntelt ostobáké pedig saját butaságuk.

Read full chapter

Gyógyulások, jelek és csodák

12 Az apostolok sok jelet és csodát tettek a nép között. Mindannyian egy szívvel-lélekkel együtt voltak a Templom területén, a Salamon oszlopcsarnokában. 13 Akik nem hittek Jézusban, azok nem mertek hozzájuk csatlakozni, de az egész nép nagyra becsülte és dicsérte a hívőket. 14 Egyre többen hittek az Úrban, és csatlakoztak hozzájuk, férfiak és nők egyaránt. 15 Az utcára vitték a betegeket, hordágyakra és matracokra fektették őket, hogy amikor Péter arra megy, legalább az árnyéka essen rájuk. 16 A Jeruzsálem környéki városokból és falvakból is sokan összegyűltek, elhozták a betegeket és a gonosz szellemek miatt szenvedőket, és mindezek meggyógyultak.

Az apostolok kiszabadulnak a börtönből

17 A főpap azonban megtelt irígységgel, és vele együtt a szadduceusok csoportja is, akik támogatták őt. 18 Ezért letartóztatták az apostolokat, és a városi börtönbe zárták őket.

19 De az Úr egyik angyala megjelent éjjel, kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette onnan az apostolokat, és azt mondta nekik: 20 „Menjetek a Templom udvarába, és továbbra is hirdessétek a népnek az örök életet!” 21 Az apostolok engedelmeskedtek, és már hajnalban a Templom udvarába mentek, ahol tanítani kezdték az összegyűlteket.

Amikor a főpap megérkezett a kíséretével együtt, összehívta a Főtanácsot, vagyis Izráel vezetőinek testületét, majd őröket küldött a börtönbe, hogy hozzák eléjük az apostolokat. 22 Az őrök oda is mentek, de nem találtak ott senkit. Visszamentek a Főtanácshoz és jelentették: 23 „A börtönt jól bezárva találtuk, és az őrök is az ajtók előtt álltak. Mikor azonban bementünk, senkit sem találtunk odabent.” 24 A templomőrség kapitánya és a főpapok zavarba jöttek, és azon gondolkodtak, hogy vajon mi történhetett. 25 Ekkor valaki ezt a hírt hozta: „Azok a férfiak, akiket börtönbe zártatok, a Templom udvarában tanítják a népet!” 26 Ekkor a kapitány az őrökkel együtt odament, és elhozták az apostolokat, de erőszak nélkül, mert féltek a néptől, hogy megkövezik a katonákat.

27 Miután a Főtanács elé állították az apostolokat, a főpap ezt mondta nekik: 28 „Szigorúan megtiltottuk nektek, hogy erről az emberről tanítsatok. Ennek ellenére egész Jeruzsálemet betöltöttétek a tanításotokkal, és minket akartok felelőssé tenni annak az embernek[a] a haláláért!”

29 Erre Péter a többi apostollal együtt így válaszolt: „Inkább Istennek kell engedelmeskednünk, mint az embereknek! 30 Ősapáink Istene feltámasztotta a halálból Jézust, akit ti keresztre feszítve megöltetek. 31 Felemelte, a jobb oldalára ültette, uralkodóvá és megváltóvá tette őt, hogy általa visszatérítse magához Izráelt, és a bűneiket megbocsássa. 32 Mi tanúi vagyunk ennek, és erről tanúskodik a Szent Szellem is, akit Isten mindazoknak ad, akik engedelmeskednek neki.”

33 Ennak hallatára a Főtanács tagjai dühükben a fogukat csikorgatták, és meg akarták ölni az apostolokat.

Gamáliél bölcs tanácsot ad

34 Ekkor azonban felállt a Főtanács egyik tagja, akit mindenki tisztelt. Gamáliélnek hívták, a Törvény tanítója és farizeus volt. Megparancsolta, hogy egy időre vigyék ki az apostolokat. 35 Majd ezt mondta a többieknek: „Izráeli férfiak, vigyázzatok, hogy mit akartok tenni ezekkel az emberekkel! 36 Emlékezzetek Teudásra, aki nemrégiben tűnt fel! Nagynak tartotta magát, követték is vagy négyszázan. Mikor azonban őt megölték, a követői szétszóródtak, és az egész ügynek vége lett.

37 Utána a népszámlálás idején felkelt a galileai Júdás. Néhányan követték, de őt is megölték, és követői szétszóródtak. 38 Ezért azt tanácsolom, hogy ne avatkozzatok bele ebbe a dologba, hanem hagyjátok békén őket! Ha a szándékuk és a mozgalmuk csak emberi eredetű, akkor úgyis kudarcot vallanak. 39 Ha viszont ez az egész Istentől van, akkor nem tudjátok megállítani őket. Sőt, még az is kiderülhet, hogy Isten ellen harcoltok.”

Gamáliél tanácsát mindenki elfogadta. 40 Azután behívatták az apostolokat, és megkorbácsoltatták őket. Majd ismét megparancsolták nekik, hogy többé ne beszéljenek Jézus nevében, s végül elengedték őket. 41 Az apostolok nagy örömmel mentek ki a Főtanács elől, mert nem szégyennek, hanem dicsőségnek tartották, hogy Jézusért szenvedtek. 42 Azonban a tiltás ellenére sem hagyták abba a nép tanítását. Minden nap hirdették a Templomban és a családi otthonokban az örömüzenetet, hogy Jézus a Messiás.

Read full chapter

Notas al pie

  1. Apostolok 5:28 annak az embernek Jézusról van szó, de a vezetők még a nevét sem akarták kimondani.

Jóáb kibékíti Dávidot Absolonnal

14 Egy idő múlva Jóáb, Cerúja fia észrevette, hogy Dávid király nem tudja elfelejteni Absolont, hanem sokat gondol rá. Ezért Jóáb magához hívatott Tékoa városából egy asszonyt, aki nagyon bölcs volt. Ezt mondta neki: „Figyelj rám! Tégy úgy, mintha gyászolnál valakit. Öltözz gyászruhába, ne kend meg magad olajjal, és viselkedj úgy, mint aki már régóta gyászolja halottját! Azután menj a királyhoz, és mondd neki azt, amire kitanítalak.” Azután elmagyarázta az asszonynak, hogy mit mondjon a királynak.

Az asszony kihallgatást kért a királytól, és bement hozzá. Földig hajolt előtte, úgy köszöntötte, majd elkezdte a beszédét: „Uram, királyom, segíts rajtam!”

„Mi a panaszod?” — kérdezte a király.

„Szegény özvegyasszony vagyok — folytatta az asszony —, meghalt a férjem. Két fiam maradt, de egyszer kint a mezőn összevesztek, és mivel nem volt ott senki, hogy szétválassza őket, az egyik úgy megütötte a másikat, hogy az meghalt. Ezután az egész rokonságom nekem támadt, és ezt követelik tőlem: »Add ki nekünk a fiadat, aki megölte a testvérét!« Ki kell végeznünk a gyilkost, hogy megbosszuljuk a testvére halálát, akit megölt!”

De így az örököst pusztítanánk el! Hiszen olyan az én fiam, mint a tűz utolsó kis lángocskája. Ha az ő életét is kioltják, meghalt férjemnek nem marad utóda! Örökségét és nevét senki nem viszi tovább!

A király ezt válaszolta: „Menj haza békességgel! Én magam fogom elrendezni ezt az ügyet.”

„Ó királyom! — folytatta az asszony. — Magamra vállalom[a], és a családomra ennek a büntetését, csak a király és trónja legyen ártatlan ebben!”

10 A király ezt mondta: „Ne félj! Ha valaki még ezek után is zaklat téged, hozd elém, majd gondoskodom róla, hogy ne bántson téged többé.”

11 „Uram, királyom — kérlelte tovább az asszony —, esküdj meg nekem Istened, az Örökkévaló nevére, hogy megvéded a fiamat a vérbosszút követelő rokonaimtól!”

Ekkor a király megesküdött: „Amilyen biztos, hogy él az Örökkévaló, olyan biztos lehetsz benne, hogy a fiadnak egy hajszála sem görbül!” — mondta.

12 De az asszony csak nem hagyta abba: „Kérlek, uram, hadd mondjak még valamit neked!”

„Mondd csak!” — biztatta a király.

13 Akkor az asszony így folytatta: „Királyom, te most ítéltél és megesküdtél, hogy a fiamnak nem kell meghalnia. De ezzel egyúttal azt is mondtad, hogy amikor nem engeded hazatérni, akit száműztél, akkor nem cselekszel helyesen. S amikor nem hívod vissza a száműzöttet, valójában Isten népe ellen vétesz — de miért? 14 Hiszen mindnyájunknak meg kell halnunk egyszer, s olyanok vagyunk, mint a víz, amelyet, ha kiömlik a földre, senki össze nem szedhet többé. Isten nem veszi el az életet, hanem az a szándéka, hogy még a száműzött se legyen örökre eltaszítva tőle!

15 Uram, királyom! Azért járultam színed elé, hogy segítségedet kérjem, mert féltem az emberektől. Azt gondoltam magamban, hogy elmegyek a királyhoz, és beszélek vele, talán ő meghallgat, és teljesíti kérésemet. 16 Talán megszabadít azoknak hatalmából, akik meg akarnak ölni a fiammal együtt, és ki akarnak pusztítani bennünket Isten tulajdon népe közül. 17 Bíztam benne, hogy uram, királyom megvigasztal és megsegít! Hiszen olyan ő, mint az Isten angyala: helyesen ítél. Istenünk, az Örökkévaló veled van, királyom!”

18 Ezután Dávid kérdezett: „Kérlek, mondd meg nekem az igazat, ha kérdezek valamit!”

„Csak kérdezz, uram, királyom!” — mondta az asszony.

19 „Vajon nem Jóáb adta a szádba, amit elmondtál?” — faggatta Dávid.

Az asszony őszintén válaszolt: „Így van, uram, királyom. Életedre mondom, hogy senki nem térhet ki uram szava elől, mert valóban szolgád, Jóáb parancsolta nekem, hogy mindezt elmondjam. 20 Azért tette ezt Jóáb, hogy a dolog jó irányba forduljon. Uram, te olyan bölcs vagy, mint az Isten angyala, és semmi nem kerüli el a figyelmedet, ami az országban történik!”

Dávid megkegyelmez Absolonnak

21 Miután az asszony elment, Dávid hívatta Jóábot, és ezt mondta neki: „Rendben van, Jóáb. Megteszem, amit akartál. Menj hát, és hozd vissza Jeruzsálembe azt a fiút!”

22 Erre Jóáb földig hajolt Dávid előtt, és áldotta a királyt. Majd ezt mondta: „Uram, most tudtam csak meg igazán, hogy jóindulattal vagy irántam, szolgád iránt, mert teljesítetted kérésemet!”

23 Így hát Jóáb elment Absolonért Gesúrba, és hazahozta Jeruzsálembe.

24 Dávid azonban ezt mondta: „Absolon lakjon a saját házában, de nem jöhet udvaromba, és nem léphet a király színe elé.” Absolon tehát visszatért a házába, de nem léphetett a király elé.

25 Egész Izráelben nem volt Absolonhoz fogható szép férfi. Mindenki dicsérte daliás termetét. Tetőtől talpig hibátlan volt a külseje. 26 Igen dús növésű volt a haja, amelyet évente lenyíratott. Ilyenkor lemérték a levágott haj súlyát, és az vagy 200 sékelt[b] nyomott, királyi mérték szerint. 27 Absolonnak három fia és egy leánya született. Leányát Támárnak hívták, és ő is nagyon szép volt.

28 Absolon tehát Jeruzsálemben lakott, mégsem mehetett a királyhoz. Két év telt el így, 29 s akkor végül üzent Jóábnak, hogy szeretne üzenetet küldeni vele a királynak. De Jóáb nem ment hozzá, és nem is válaszolt neki. Majd ismét üzent Jóábnak, aki még ezután sem akart Absolonhoz menni.

30 Végül Absolon ezt mondta szolgáinak: „Nézzétek, Jóáb földje szomszédos az én földemmel, és árpavetés érik rajta. Menjetek, és gyújtsátok föl!” Így is történt: a szolgák fölgyújtották Jóáb árpáját. 31 Amikor ezt Jóáb megtudta, Absolonhoz sietett, és kérdőre vonta: „Miért gyújtották föl szolgáid az árpaföldemet?”

32 „Látod, már kétszer is üzentem érted — mondta Absolon —, hogy jöjj el hozzám. Meg akartalak kérni, hogy menj a királyhoz, és kérdezd meg tőle, miért hívatott haza Gesúrból. Ha látni sem akar engem, akkor jobb lett volna Gesúrban maradnom. Most már szeretném ismét látni a királyt. De ha bűnösnek tart, akkor végeztessen ki!”

33 Ezután Jóáb bement a királyhoz, és mindezt elmondta neki. Majd Dávid király magához hívatta Absolont, aki földig hajolt előtte, mikor megérkezett. A király pedig megcsókolta Absolon arcát — így köszöntötte.

Absolon lázadása

15 Ezek után Absolon szerzett magának egy harci szekeret, és lovakat. Felfogadott 50 testőrt, akik a szekere előtte szaladtak, amikor végighajtott a város utcáin. Az volt a szokása, hogy már kora reggel a városkapuhoz[c] ment, és elbeszélgetett azokkal, akik valamilyen peres ügyben a királyhoz igyekeztek, hogy az ítéletét kérjék. Megkérdezte tőlük, melyik városból jöttek. Amikor megmondták, hogy Izráel melyik törzsébe tartoznak, Absolon azt mondta nekik: „Látom, hogy neked van igazad, és a panaszod jogos, de sajnos, itt nincs senki, akit a király megbízott volna, hogy téged meghallgasson.”

Azután még hozzátette: „Ó, bárcsak engem tennének bíróvá az országban! Én bizony mindenkinek igazságot szolgáltatnék, aki hozzám fordulna panaszával!”

Az is a szokása volt, hogy mikor valaki tisztelettel meghajolt előtte, azonnal fölemelte, magához ölelte és megcsókolta az arcát, mintha közeli jó barátja lenne. Absolon így bánt mindenkivel, aki ítéletért jött Dávid királyhoz, és ezzel az izráeliek között nagy népszerűségre tett szert.

Négy[d] esztendővel azután, hogy visszatért Jeruzsálembe, Absolon azt mondta a királynak: „Hadd menjek, kérlek, Hebronba, hogy teljesítsem az Örökkévalónak tett fogadalmamat! Amikor még Arámban, Gesúrban időztem, megfogadtam az Örökkévalónak, hogy ha egyszer visszavisz engem Jeruzsálembe, akkor áldozatot mutatok be neki Hebronban.”[e]

A király beleegyezett: „Menj csak, teljesítsd, amit fogadtál!”

Absolon tehát Hebronba ment, 10 de ugyanekkor titokban követeket küldött egész Izráelben és Júdában minden törzshöz, ezzel az üzenettel: „Készüljetek! Amint meghalljátok a sófár hangját, így kiáltsatok: »Absolon lett a király Hebronban!«”

11 Absolon meghívott 200 férfit az áldozatra, akik vele mentek Jeruzsálemből Hebronba, de nem tudtak semmit arról, ami készült. 12 Meghívta Ahitófelt, Dávid király tanácsadóját is, aki Gíló városában lakott. Közben Absolon bemutatta az áldozatot.

Egyre többen gyűltek Absolon köré Hebronba, és az összeesküvők pártja erősödött.

Notas al pie

  1. 2 Sámuel 14:9 Magamra vállalom Az asszony arra utal, hogy a Törvény szerint a gyilkost halállal kell büntetni. Most pedig éppen arra kéri a királyt, hogy ne büntesse meg a fiát.
  2. 2 Sámuel 14:26 200 sékel Mai mérték szerint kb. 2,4 kg.
  3. 2 Sámuel 15:2 városkapu Ez volt a város központja, ahol a vezetők tanácskoztak, bíráskodtak, az emberek üzleteket kötöttek, stb.
  4. 2 Sámuel 15:7 Négy Ez szerepel néhány kéziratban. A masszoréta héber szövegben „negyven” áll (amely valószínűleg hibás).
  5. 2 Sámuel 15:8 Hebronban Ez csak az ókori görög fordításban (LXX) található.