Add parallel Print Page Options

12 A gazdagok akkor így feleltek: „Rendben van. Visszaadjuk mindezeket, és nem követelünk tőlük ezután semmit. Úgy teszünk mindent, ahogy mondtad.” Ekkor hívtam a papokat, hogy a gazdagokat eskessék meg arra, hogy ígéretüket meg is fogják tartani. 13 Azután levettem a köpenyemet és az emberek szeme láttára kiráztam még a port is belőle. „Így rázzon ki Isten mindenkit a házából és összes vagyonából, aki ezt a megállapodást megszegi! Mindenét veszítse el, váljon teljesen földönfutóvá!” — mondtam nekik. Az egész gyűlés pedig felelt rá: „Ámen! Úgy legyen!” — és dicsérték az Örökkévalót.

14 Uralkodásának huszadik évében nevezett ki Artahsaszta király Júdea tartományának helytartójává, és a harminckettedik évig[a] viseltem ezt a tisztséget. Ez alatt a tizenkét év alatt nem szedtem a helytartónak járó adót a néptől. Sem én, sem a rokonaim nem éltünk ezzel a jogunkkal, és a magunk kenyerét ettük.

Read full chapter

Footnotes

  1. Nehemiás 5:14 huszadik… évig Vagyis Kr.e. 444-től 432-ig.