Nehemiás 1-6

Hungarian Bible: Easy-to-Read Version

Nehémiás imádsága

1 Nehémiásnak, Hakaljá fiának az elbeszélése.

A huszadik esztendőben, Kiszlév hónapban^[a] történt, amikor én, Nehémiás, Súsan várában éltem: ² Hanáni, az egyik rokonom érkezett hozzám, néhány más férfival együtt Júdeából. Kérdeztem tőlük, hogyan vannak a száműzetésből hazatért júdaiak, és érdeklődtem Jeruzsálem felől.

³ Elmondták, hogy az a maradék nép, amely korábban már hazatért, nagy nyomorban és gyalázatban él Júdeában, mert Jeruzsálem falai romokban hevernek, kapuit pedig tűz pusztította el.

⁴ Ezt hallva nagyon elszomorodtam, napokon át ki sem mozdultam, csak sírtam, böjtöltem és imádkoztam. Könyörögtem Istenhez, aki a Mennyben lakik:

⁵ „Örökkévaló Isten, aki a Mennyben vagy! Hatalmas és rettenetes Isten, aki hűségesen megtartod a szövetséget azokkal, akik szeretnek téged és engedelmeskednek parancsaidnak!

⁶ Kérlek, hallgass meg, és tekints rám! Hallgasd meg szolgád könyörgését! Hallgass meg, amint éjjel-nappal imádkozom Izráel népéért, szolgáidért! Igen, Örökkévaló, vétkeztünk ellened — én és Izráel egész népe. Bűnös vagyok én is, apám családja is — mindannyian bűnösök vagyunk. ⁷ Bűnt bűnre halmoztunk, mert nem engedelmeskedtünk parancsaidnak, rendelkezéseidnek és törvényeidnek, amelyeket szolgád, Mózes által adtál.

^8-9 Kérlek, emlékezz ígéretedre, amelyet szolgádnak, Mózesnek mondtál: »Ha vétkeztek és hűtlenek lesztek, szétszórlak benneteket az idegen népek közé. De ha visszatértek hozzám, ha engedelmeskedtek parancsaimnak, és azok szerint éltek, akkor ismét összegyűjtelek és beviszlek benneteket arra a helyre, amelyet kiválasztottam, hogy nevem ott lakozzon. Bizony, ha a föld legtávolabbi szélére szóródtok szét, még onnan is összegyűjtelek benneteket!«

¹⁰ Ezek a te szolgáid, és ez a te néped, Örökkévaló, akiket megszabadítottál, megőriztél erős karoddal és hatalmas erőddel! ¹¹ Kérlek, hallgasd meg szolgád könyörgését! Halld meg szolgáid imádságát, akik gyönyörűségüket lelik abban, hogy tisztelhetnek és félhetnek téged! Örökkévaló, kérlek, segíts meg engem ma, és fordítsd hozzám a király szívét, amikor segítséget kérek tőle!”

Én ugyanis a király szolgája voltam: a pohárnoka.^[b]

A király szabadságot ad Nehémiásnak

2 Történt pedig Artahsaszta király uralkodásának huszadik évében,^[c] Niszán hónapban, hogy — tisztségem szerint — éppen felszolgáltam a bort a királynak, amikor megszólított: „Csak nem vagy beteg? Miért ilyen szomorú az arcod? Biztosan valami nyomja a lelkedet!” Korábban még sohasem voltam szomorú a király jelenlétében, ezért nagyon megijedtem. ³ Majd ezt feleltem: „Uram, királyom, örökké élj! Hogyne lennék szomorú, amikor a város, ahol őseim nyugszanak, romokban hever, és kapuit tűz égette meg!”

⁴ „Mit kívánsz?” — kérdezte a király.

Mielőtt válaszoltam volna, imádkoztam Istenhez, aki a Mennyben lakik. ⁵ Majd ezt feleltem: „Ha jónak látja a király, és ha szolgáját kedveli, akkor küldjön el engem Júdea tartományába, abba a városba, ahol őseim nyugszanak, hogy újjáépítsem a várost.”

⁶ A király ekkor megkérdezte (a királyné ott ült mellette): „Mennyi időre van ehhez szükséged, és mikor térsz vissza?”

Akkor megmondtam, mennyi időre szeretnék szabadságot kérni — a király pedig jóindulatúan elengedett. ⁷ Majd tovább kértem őt: „Ha a király jónak látja, adjon a kezembe írott rendeleteket a folyón túli tartomány helytartóinak címezve, hogy Júdeába menet szabadon átutazhassak a területükön. ⁸ Egy másik hasonló ajánlólevélre is szükségem lenne, Aszáfnak, a királyi erdők gondviselőjének címezve, hogy utaljon ki elegendő gerendát az építéshez. Hiszen helyre kell állítanom a Templomot körülvevő falat, a város falait, és a kapukat — azon kívül magamnak is kell házat építenem.”

A király mindezt megígérte, mert Istenem keze nyugodott rajtam. Sőt, ⁹ még kíséretet is rendelt mellém: tiszteket és lovas katonákat.

Amikor megérkeztem a folyón túli tartomány helytartóihoz, átadtam nekik a király leveleit. ¹⁰ Amikor a Hórónból való Szanballat és Tóbijjá, az ammoni tisztviselő meghallotta, hogy jött valaki, aki Izráel népének segíteni akar — mindketten nagyon felháborodtak, és megharagudtak.

Nehémiás megvizsgálja Jeruzsálem falait

¹¹ Azután Jeruzsálembe értem, és három napra megpihentem. ¹² Éjjel felkeltem, és néhány emberem kíséretével elindultam, de senkinek sem szóltam arról, hogy mit akarok tenni Jeruzsálemért, és hogy Istenem mire indította a szívemet. Csak egy ló volt velünk: az, amelyiken lovagolni szoktam.

¹³ Még sötét éjszaka volt, amikor kimentem a városból a Völgy-kapun át a Sárkány-forrás felé, azután a Szemét-kapuhoz. Gondosan megvizsgáltam, milyen állapotban van a város fala, és láttam, hogy romokban hever. Megnéztem a falon lévő kapuboltozatokat is. A fából készült kapuk hiányoztak, mert elégtek. ¹⁴ Azután a Forrás-kaput néztem meg, és a királyi víztárolót. De itt már nem tudtam a lovammal továbbmenni, olyan szűk volt a hely. ¹⁵ Ezért gyalog mentem föl a völgyből, hogy megvizsgáljam a falakat. Majd visszamentem, és a Völgy-kapun keresztül hazatértem.

¹⁶ Ekkor még senki sem tudta, hogy hova mentem, és hogy mit tettem — még a vezetők sem. A júdaiak, papok, vezetők, előkelők, és a többiek közül — akik később a munkát végezték — senki sem sejtette, mire készülök, mert hallgattam róla.

¹⁷ Azután összehívtam őket, és azt mondtam nekik: „Látjátok, milyen nyomorúságos a helyzetünk! Egész Jeruzsálem lakatlan romhalmaz, és a kapuit tűz pusztította el. Gyertek, fogjunk össze, és építsük újjá Jeruzsálem falait, hogy ne kelljen tovább viselnünk ezt a gyalázatot!” ¹⁸ Azt is elmondtam nekik, hogy Istenem keze rajtam nyugszik, és hogy a király is támogat az építésben.

Erre mind azt válaszolták: „Igen, fogjunk hozzá! Építsük fel a falakat!” Ezzel az erős elhatározással fogtunk hozzá a munkához.

¹⁹ Amikor a Hórónból való Szanballat, és Tóbijjá, az ammoni tisztviselő, meg az arab Gesem meghallotta, hogy újjáépítjük a falakat, kigúnyoltak bennünket, és megvetéssel mondták: „Ugyan mit építetek? Csak nem a király ellen akartok fellázadni?!”

²⁰ Erre én így válaszoltam: „Mi a Mennyben lakó Isten szolgái vagyunk, aki megsegít bennünket, hogy ezt a várost újjáépítsük. Nektek azonban semmi közötök ehhez! Egyikőtök sem lakott itt soha, sem nem volt itt tulajdonotok — ezért emléketek sem marad Jeruzsálemben!”

Újjáépítik Jeruzsálem falait

3 Eljásib főpap, a rokonaival — a többi papokkal — együtt a Juh-kapunál kezdett hozzá az építéshez. Felszerelték a kapuszárnyakat, majd fel is szentelték az elkészült kaput. Felépítették a falat a Hamméá-toronyig és a Hananél-toronyig, és azt is felszentelték.

² A mellettük lévő szakaszon jerikói férfiak dolgoztak. Mellette Zakkúr, Imri fia javítgatott.

³ Azután Hasszenáá fiai következtek, akik a Hal-kaput állították helyre. Elkészítették a gerendázatot, a kapuszárnyakat, a zárakat és reteszeket.

⁴ Merémót, Úrijjá fia (Hakkóc unokája) javította a következő szakaszt. Mellette Mesullám, Berekjá fia (Mesézabél unokája), még továbbmenve Cádók, Baaná fia falazta be a réseket.

⁵ Mellettük a Tékoa városából jött férfiak építettek, de csak a közemberek, mert a vezetőik és előkelőik nem voltak hajlandók az Örökkévaló munkájában részt venni.

⁶ A Régi-kaput Jójádá, Pészéah fia és Mesullám, Beszódjá fia újították fel. Ők készítették el a gerendázatot, a kapuszárnyakat, a zárakat és reteszeket.

⁷ A következő szakaszon épített a gibeoni Melatjá és Jádón Mérónót-ból, meg más gibeoni és micpai férfiak, akik a folyón túli tartomány fennhatósága alá tartoztak.

⁸ Mellettük Uzziél, Harhajá fia építette a falat, aki aranyműves volt. Majd Hananjá következett, az egyik kenőcskészítő mester. Ők javították ki Jeruzsálem falát a széles falszakaszig.

⁹ Azután Refájá, Húr fia dolgozott, aki Jeruzsálem fél kerületének a kormányzója volt.

¹⁰ Mellette építette a falat Jedajá, Harúmaf fia, akinek a háza éppen ezzel a falszakasszal szemben állt. A következő szakaszt Hattús, Hasabnejá fia építette.

¹¹ Malakijjá, Hárim fia és Hassúb, Pahat-Móáb fia építették újjá a következő részt és a Kemencék tornyát.

¹² Azután Sallúm, Hallóhés fia, Jeruzsálem másik fél kerületének kormányzója javítgatott a leányaival együtt.

¹³ A Völgy-kaput Hánún állította helyre a Zánóahból érkezett férfiakkal együtt. Ők készítették el a gerendázatot, a kapuszárnyakat, a zárakat és reteszeket. A falat is kijavították a Völgy-kapu és a Szemét-kapu közötti szakaszon, mintegy 1 000 könyök^[d] hosszon.

¹⁴ A Szemét-kaput Malakijjá, Rékáb fia, Bét-Hakkerem kerületének a kormányzója állította helyre: elkészítette a gerendázatot, a kapuszárnyakat, a zárakat és reteszeket.

¹⁵ A Forrás-kaput Sallún, Kol-Hóze fia, Micpá kerületének a kormányzója állította helyre: elkészítette a gerendázatot, a kapuszárnyakat, a zárakat és reteszeket. Ő javította meg a városfalat a Selah-vízgyűjtőnél, a királyi kerteknél, egészen a Dávid városából levezető lépcsőig.

¹⁶ Azután Nehemjá, Azbúk fia, Bét-Cúr fél kerületének a kormányzója javította ki a falat a Dávid király sírjával szemben, a vízgyűjtő medencéig és az őrség házáig.

¹⁷ Mellette javították a töréseket a léviták, Rehúm, Báni fia vezetésével. Utánuk Hasabjá, Keila fél kerületének a kormányzója dolgozott. ¹⁸ A testvérei dolgoztak a következő szakaszon, Bavvaj, Hénádád fia vezetésével, aki Keila másik fél kerületének a kormányzója volt.

¹⁹ Azután Ézer, Jésua fia, Micpá kormányzója dolgozott azon a fal-szakaszon, amely a fegyvertár és a sarok között húzódik.

²⁰ Majd Bárúk, Zakkaj fia javítgatott szorgalmasan a sarok és Eljásib főpap házának bejárata közötti darabon.

²¹ A következő szakaszon Merémót, Úrijjá fia (Hakkóc unokája) építette a falat, Eljásib házának bejáratától a ház végéig.

²² Mellette dolgoztak a környező vidékről való papok.

²³ Azután Benjámin és Hassúb, majd Azarjá, Maaszéjá fia (Anájá unokája) javítgattak, mindegyik a saját házával szemben lévő szakaszt.

²⁴ Azarjá házától azt a részt, ahol fordul a fal, egészen a sarokig Binnúj, Hénádád fia építette újjá.

²⁵ Pálál, Úzaj fia ott dolgozott, ahol fordul a fal, de a másik oldalon, majd a király felső háza melletti toronynál, az őrség udvaránál. Utána Pedájá, Parós fia épített.

²⁶ A következő részt, amely a keleti oldalon, a Vízi-kapuig és a magas toronyig húzódik, a Templom szolgái javították ki, akik az Ófel dombon laktak.

²⁷ Majd a tékoabeliek következtek, akik a toronytól az Ófel-dombig állították helyre a falat.

²⁸ A Lovak-kapuján túli szakaszt a papok javították, mindegyikük a saját háza mellett.

²⁹ Azután Cádók, Immér fia következett, aki szintén a maga háza melletti szakaszon dolgozott, utána pedig Semajá, Sekanjá fia, a keleti kapu őre építette a falat.

³⁰ Az utána következő falszakaszon Hananjá, Selemjá fia és Hánun, Cáláf hatodik fia javított, majd Mesullám, Berekjá fia építette a saját szobája melletti részt.

³¹ Malkijjá, az aranyműves dolgozott a következő szakaszon, amely a Templom szolgáinak háza és a kereskedők háza mellett húzódott, a Mifkád-kapun túl, a sarok felső kamrájáig.

³² Innen a Juh-kapuig pedig az aranyművesek és a kereskedők javítgattak.

Az ellenség gúnyolódása

4 Amikor Szanballat meghallotta, hogy építjük a falat, nagyon felháborodott, dühös lett, és csúfolni kezdte a júdaiakat. ² Rokonai és a samáriai sereg előtt azt kiabálta: „Mit képzelnek ezek a nyomorult júdaiak? Hogy merészelnek önhatalmúlag építkezni? Csak nem akarnak áldozatokat is bemutatni? Azt hiszik, hogy egy nap alatt be tudják fejezni? Azt képzelik, hogy a porrá égett köveket feltámaszthatják abból a romhalmazból?”

³ Ott állt mellette Tóbijjá, az ammoni tisztviselő is, aki még hozzátette: „Ha ezek a nyomorultak építik a kőfalat, elég, ha egy róka felugrik rá, már attól is összedől!”

⁴ Akkor én, Nehémiás, imádkoztam: „Istenünk, halld meg ellenségeink gúnyolódását! Szálljon vissza fejükre minden gyalázkodásuk! Őket borítsa el a szégyen, amikor ellenségeik fogságba hajtják őket! ⁵ Istenünk, ne bocsáss meg ellenségeinknek! Ne töröld el bűneiket! Hiszen valójában téged bosszantottak, amikor a fal építőit gúnyolták.”

⁶ Ennek ellenére tovább építettük és javítgattuk a falakat a város körül, és az építők nagy kedvvel dolgoztak. El is jutottunk az eredeti magasság feléig.

⁷ Azonban ellenségeink — Szanballat, Tóbijjá, az arabok, az ammoniak és az asdódiak — bosszankodtak azon, hogy Jeruzsálem falait tovább építjük, a munka jól halad, és a réseket hamarosan betömjük. ⁸ Ezért összefogtak, és elhatározták, hogy együttes erővel megtámadják Jeruzsálemet, és így akadályozzák meg a fal befejezését. ⁹ Mi azonban imádkoztunk Istenünkhöz, és őröket állítottunk a falakra, akik éjjel-nappal figyelték a környéket.

¹⁰ A júdeaiak azt mondták: „A munkások elfáradtak, és még mindig nagyon sok a törmelék, nem tudjuk ezt a falat felépíteni!”

¹¹ Ellenségeink azt mondták: „Észre sem fogják venni, úgy belopakodunk közéjük. Akkor azután leöldössük őket — és véget vetünk az egész építkezésnek!”

¹² A Júdea tartományában lakó testvéreink is eljöttek, és folyton sürgettek bennünket, hogy az építők térjenek haza, és a saját városukat védjék meg a fenyegető ellenségtől.

Ne féljetek tőlük!

¹³ Ekkor én fegyveres férfiakat rendeltem a fal mögé, azokra a szakaszokra, ahol leginkább várható volt az ellenség támadása: az alacsonyan fekvő részekre és a résekre. A nagyobb családokat egy helyre állítottam, és felfegyvereztem őket dárdákkal és íjakkal. ¹⁴ Megszemléltem őket, és eléjük állva így biztattam a családfőket, a vezetőket, és az egész népet: „Ne féljetek ellenségeinktől! Ne rájuk gondoljatok, hanem az Örökkévalóra! Ő az igazán hatalmas és félelmetes! Ti pedig harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségetekért és otthonotokért!”

¹⁵ Így azután Isten meghiúsította ellenségeink tervét, mert észrevettük, hogy mire készülnek. Ezt ők is megtudták. Mi pedig mindannyian folytattuk a falak építését — mindenki a maga helyén. ¹⁶ De ettől a naptól kezdve szolgáim fele a falakon dolgozott, a másik fele pedig teljes fegyverzetben őrséget állt: dárdával, pajzzsal, íjjal és harci öltözetben. A vezetők pedig ott álltak Júda egész népe mögött, akik a falakat javították. ¹⁷ Az építők ettől kezdve maguk is fel voltak fegyverkezve, és úgy végezték a munkájukat. ¹⁸ A kardja mindegyiknek munka közben is állandóan a derekára volt kötve, a kürtös pedig mellettem állt.

¹⁹ Ezért azt mondtam a vezetőknek, a családfőknek és az egész népnek: „Ez a munka igen nagy, és tágas területen folyik. Mi pedig az egész fal hosszában, egymástól távol és szétszórtan dolgozunk. ²⁰ De akárhol is dolgoztok, ha meghalljátok a kürtjelet, azonnal fussatok oda! Istenünk harcol értünk!”

²¹ Így építettük a falakat hajnaltól a csillagok feljöttéig, de a férfiak fele dárdával a kezében állandó harci készültségben állt.

²² Azt is megmondtam az embereknek, hogy a segítőikkel együtt mindannyian maradjanak éjjelre is Jeruzsálemben, hogy éjjel őrködjenek, és nappal dolgozzanak a falakon.

²³ Mi is állandóan fegyveresen jártunk: én és a rokonaim, a szolgáim, és az engem kísérő testőrök valamennyien. Még a ruháinkat is csak annyi időre vetettük le, amíg mosakodtunk.

Engedjétek el a tartozást adósaitoknak!

5 Ezután történt, hogy nagy felzúdulás támadt a szegény nép között a gazdag júdaiak ellen.

² A férfiak és asszonyaik így panaszkodtak: „Nagy a családunk, sok gyermeket nevelünk, szükségünk van a mindennapi kenyérre — valahonnan gabonát kell szereznünk, különben éhen halunk!”

³ Mások ezt kiabálták: „Házainkat, földjeinket és szőlőskertjeinket már mind zálogba kellett adnunk, hogy gabonát vehessünk az éhínség miatt!”

⁴ „Mi meg azért zálogosítottuk el a földjeinket és szőlőskertjeinket, hogy a királynak járó adót ki tudjuk fizetni! ⁵ Már ott tartunk, hogy fiainkat és leányainkat kell eladnunk rabszolgának! Én már el is adtam a leányaimat, és nem tudom megváltani őket, mert a földem és a szőlőm már a másé! Pedig mi is éppen olyanok vagyunk, mint ezek a gazdagok! Fiaink és leányaink is éppen olyanok, mint az ő gyerekeik!” — panaszkodtak mások.

⁶ Mikor ezeket a panaszokat hallottam, nagyon megharagudtam. ⁷ Azután átgondoltam az egészet, és lecsillapodtam. Majd elmentem a gazdagokhoz és a vezetőkhöz, és felelősségre vontam őket ezért a helyzetért. „Ti uzsoráskodtok a testvéreitekkel szemben: nagy kamatokkal terhelitek őket, és elveszitek vagyonukat!” Azután népgyűlést hívtam össze ebben az ügyben. ⁸ Ott, a nyilvánosság előtt ezt mondtam a gazdagoknak: „Gondoljátok meg! Júdai testvéreinket eladták rabszolgának az idegen népeknek — mi pedig nagy áldozatokkal visszavásároltuk őket, hogy ismét szabadok legyenek. Ti pedig — kihasználva szorult anyagi helyzetüket — a saját testvéreiteket adjátok el rabszolgának! Sőt, arra kényszerítitek őket, hogy magukat adják el nektek!” Azok csak hallgattak, és nem tudtak mit felelni.

⁹ Majd így folytattam: „Amit tesztek, nem helyes! Meddig nem akartok még Istenünk félelme szerint élni, hogy végre ne gyalázzanak bennünket ellenségeink és az idegen népek?! ¹⁰ Nemcsak ti adtatok kölcsönt a szegényeknek, én is, rokonaim is, szolgáim is adtunk nekik pénzt és gabonát. Egyezzünk meg, hogy most mindannyian elengedjük a szegényeknek az összes kamatot, és többé egyikünk sem számít fel kamatot a kölcsönökre. ¹¹ Ti pedig még ma adjátok vissza az összes zálogba vett földeket, szőlőskerteket, olajfa-ligeteket és házakat! Sőt, a kölcsönbe adott pénznek, gabonának, bornak és olívaolajnak eddig beszedett kamatait is adjátok vissza nekik!”

¹² A gazdagok akkor így feleltek: „Rendben van. Visszaadjuk mindezeket, és nem követelünk tőlük ezután semmit. Úgy teszünk mindent, ahogy mondtad.” Ekkor hívtam a papokat, hogy a gazdagokat eskessék meg arra, hogy ígéretüket meg is fogják tartani. ¹³ Azután levettem a köpenyemet és az emberek szeme láttára kiráztam még a port is belőle. „Így rázzon ki Isten mindenkit a házából és összes vagyonából, aki ezt a megállapodást megszegi! Mindenét veszítse el, váljon teljesen földönfutóvá!” — mondtam nekik. Az egész gyűlés pedig felelt rá: „Ámen! Úgy legyen!” — és dicsérték az Örökkévalót.

¹⁴ Uralkodásának huszadik évében nevezett ki Artahsaszta király Júdea tartományának helytartójává, és a harminckettedik évig^[e] viseltem ezt a tisztséget. Ez alatt a tizenkét év alatt nem szedtem a helytartónak járó adót a néptől. Sem én, sem a rokonaim nem éltünk ezzel a jogunkkal, és a magunk kenyerét ettük. ¹⁵ Ezzel szemben az előttem kormányzó helytartók a maguk megélhetésére rendszeresen beszedték a nekik járó adókat az élelmiszerből, a borból; és ezen felül még fejenként 40 sékel^[f] ezüstöt is. Ráadásul a szolgáik is nyomorgatták a népet. Én azonban tiszteltem és féltem Istent, és nem tettem semmi ilyet. ¹⁶ Nem vettem el senkinek a földjét. A város falának újjáépítésén az összes szolgámmal együtt magam is ott dolgoztam.

¹⁷ Ezenkívül rendszeresen nálam étkezett százötven júdai vezető — nem is szólva azokról, akik a körülöttünk lévő népek közül jöttek hozzám — és mindezt a saját költségemre. ¹⁸ Naponta a következőket készítették el szolgáim ezeknek a vendégeknek az ellátására: levágtak egy ökröt, hat hizlalt juhot és sok baromfit. Minden tizedik napon többféle bort hozattam a számukra bőségesen. Ennek ellenére nem szedtem be a helytartónak járó adót, mert láttam, hogy mennyi teher van a népen, és milyen sokat kell dolgozniuk. ¹⁹ Kérlek, Istenem, emlékezz meg arról, amit ezért a népért tettem!

Védekezés a ravasz cselek ellen

6 Azután befejeztük a város falának újjáépítését. Nem maradt rajta egyetlen rés sem. Már csak a kapuk szárnyait kellett a helyükre illeszteni. Ezt megtudták ellenségeink is: Szanballat, Tóbijjá, az arab Gesem, és a többiek. ² Ekkor Szanballat és Gesem üzentek nekem, hogy találkozzam velük Kefírim faluban, az Ónó-síkságon — ugyanis merényletet terveztek ellenem.

³ Visszaüzentem nekik: „Sok dolgom van, nem mehetek el innen. Ha elmennék, félbemaradna a munka.”

⁴ Ugyanezt az üzenetet négyszer is küldték, de én mindannyiszor így válaszoltam. ⁵ Szanballat ötödik alkalommal is küldött a szolgájával egy levelet, amelyet nem zárt le. ⁶ Ezt írta:

„A környező népek azt beszélik — és ezt Gasmu is megerősítette —, hogy te és a júdaiak fel akartok lázadni, azért építitek a város falát. Azt mondják, te akarsz a király lenni, ⁷ és prófétákat is megbíztál, hogy hirdessék ki Jeruzsálemben, hogy te vagy Júdea királya. Figyelmeztetlek, hogy ezt Perzsia királya is meg fogja hallani! Ezért, gyere, tanácskozzunk!”

⁸ Erre a következő választ küldtem: „Szanballat, ebből egy szó sem igaz! Semmi ilyesmi nem történt, az egészet csak te találtad ki.”

⁹ Ellenségeink meg akartak félemlíteni bennünket. Azt gondolták, ha sikerül megijeszteniük minket, akkor elgyengülünk, abbahagyjuk a munkát, és sohasem fog elkészülni a fal.

De én imádkoztam: „Istenem, erősíts meg engem!”

¹⁰ Azután elmentem Semajához, Delája fiához, aki Mehétabél fia volt. Semajá bezárkózott a házába, és ezt mondta:

¹¹ De én ezt feleltem neki: „A magamfajta férfi nem fut el az ellenség elől! Különben is, jól tudod, hogy aki nem pap, nem léphet a Templom belsejébe, mert különben meg kell halnia! Dehogy megyek!”

¹² Felismertem, hogy Semaját nem Isten küldte, hanem ezt a „próféciát” azért mondta, mert Tóbijjá és Szanballat lefizették. ¹³ Azt szerették volna elérni, hogy félelmemben bemeneküljek a Templomba, és így vétkezzek^[g] a Törvény ellen, azután pedig vádolhassanak, és rossz hírbe keverjenek.

¹⁴ Istenem, kérlek, ne feledkezz meg róla, hogy Tóbijjá és Szanballat mennyi gonoszságot követett el! Lásd meg, hogy Nóadjá prófétanő és más próféták is próbáltak megfélemlíteni engem!

Elkészül a városfal

¹⁵ Végül mégis teljesen felépítettük a várfalat. Ötvenkét napig dolgoztunk rajta, és Elúl hónap^[h] 25. napjára fejeztük be az újjáépítést. ¹⁶ Amikor ellenségeink meghallották ezt, és az összes körülöttünk élő népek látták, hogy felépült a város fala, minden bátorságuk és önbizalmuk elszállt, mert megértették, hogy ebben a nagy munkában Istenünk segített bennünket — így tudtuk ezt befejezni.

^17-18 Akkoriban sokan a júdai gazdagok és előkelők közül gyakran váltottak levelet Tóbijjával, ugyanis korábban hűséget esküdtek neki, sőt egyesek rokoni kapcsolatba is kerültek vele. Tóbijjá feleségül vette Sekanjá (Árah fia) leányát. Ugyanakkor Tóbijjá fia, Jehóhánán pedig Mesullám (Berekjá fia) leányát vette el. ¹⁹ Ezek az előkelő júdaiak folyton azt bizonygatták nekem, hogy Tóbijjá milyen rendes és megbízható ember — de közben szinte minden szavamat kikémlelték, és megírták Tóbijjának, aki viszont állandóan leveleket küldött nekem, hogy megfélemlítsen.