Add parallel Print Page Options

Melyik a legfontosabb parancs a Törvényben?(A)

28 Volt ott egy törvénytanító is, aki végighallgatta a beszélgetésüket. Mivel látta, hogy Jézus jól megfelelt a szadduceusoknak, megkérdezte tőle, hogy melyik a legfontosabb parancs a Törvényben.

29 Jézus így felelt: „A legfontosabb parancs ez: »Halld meg, Izráel népe! Istenünk, az Örökkévaló az egyetlen Isten! 30 Szeresd hát az Örökkévalót, Istenedet teljes szíveddel, egész lelkeddel, teljes értelmeddel és minden erőddel!«[a] 31 A második legfontosabb parancs pedig ez: »Úgy szeresd embertársadat,[b] mint saját magadat!«[c] Ezeknél nincs nagyobb parancs.”

32 A törvénytanító így válaszolt: „Jól mondtad, Mester, hogy az Örökkévaló az egyetlen Isten. Valóban nincs más rajta kívül. 33 Minden véres- és égőáldozatnál fontosabb, hogy az Örökkévalót, Istenünket egész szívünkkel, gondolkodásunkkal és minden erőnkkel szeressük, meg az is, hogy úgy szeressük embertársainkat, mint saját magunkat.”

34 Jézus látta, hogy a törvénytanító belátásra jutott, és ezt mondta neki: „Nem vagy messze Isten Királyságától.” Ezután senki sem mert több kérdést feltenni Jézusnak.

A Messiás Dávidnak a Fia és az Ura(B)

35 Amikor Jézus a Templom területén tanított, felvetett egy kérdést: „Hogyan mondhatják a törvénytanítók, hogy a Messiás Dávid fia? 36 Hiszen maga Dávid mondta a Szent Szellem által:

»Így szólt Uramhoz az Örökkévaló:
    Ülj mellém jobb felől,
amíg ellenségeidet
    hatalmad[d] alá kényszerítem!«[e]

37 Dávid Urának nevezi a Messiást, de akkor hogyan lehet a Messiás Dávidnak a fia?”

A nagy sokaság örömmel hallgatta Jézust.

Óvakodjatok a törvénytanítóktól!(C)

38 Amikor tanított, Jézus ezt mondta: „Óvakodjatok azoktól a törvénytanítóktól, akik szeretnek előkelő ruhában járni; szívesen veszik, ha tisztelettel köszöntik őket az utcán; 39 szeretik elfoglalni a legelőkelőbb helyeket a zsinagógában, és az ünnepi vacsorákon; 40 kiforgatják az özvegyasszonyokat a vagyonukból; és a látszat kedvéért hosszasan imádkoznak. Ők fogják a legsúlyosabb ítéletet kapni.”

Az özvegyasszony fillérei(D)

41 Jézus leült a templomi persellyel szemben, és figyelte, hogyan dobják bele adományaikat az emberek. Sokan a gazdagok közül nagy összegeket adtak. 42 Majd jött egy szegény özvegyasszony, aki csak egy kevés aprópénzt dobott bele.

43 Jézus ekkor magához hívta tanítványait, és ezt mondta: „Igazán mondom, hogy ez az özvegyasszony többet dobott a perselybe, mint bárki más. 44 A többiek mind a fölöslegükből adakoztak. Ő pedig nagy szegénysége ellenére mindent odaadott, amije csak volt, még a betevő falatjára való pénzét is.”

Read full chapter

Footnotes

  1. Márk 12:30 Idézet: 5Móz 6:4–5.
  2. Márk 12:31 embertársadat Jézus tanítása szerint (Lk 10:25–37) ez mindenkire vonatkozik, akinek éppen a mi segítségünkre van szüksége.
  3. Márk 12:31 Idézet: 3Móz 19:18.
  4. Márk 12:36 hatalmad Szó szerint: „lábad”.
  5. Márk 12:36 Idézet: Zsolt 110:1.