Mark 12
New Revised Standard Version Catholic Edition
The Parable of the Wicked Tenants
12 Then he began to speak to them in parables. “A man planted a vineyard, put a fence around it, dug a pit for the wine press, and built a watchtower; then he leased it to tenants and went to another country. 2 When the season came, he sent a slave to the tenants to collect from them his share of the produce of the vineyard. 3 But they seized him, and beat him, and sent him away empty-handed. 4 And again he sent another slave to them; this one they beat over the head and insulted. 5 Then he sent another, and that one they killed. And so it was with many others; some they beat, and others they killed. 6 He had still one other, a beloved son. Finally he sent him to them, saying, ‘They will respect my son.’ 7 But those tenants said to one another, ‘This is the heir; come, let us kill him, and the inheritance will be ours.’ 8 So they seized him, killed him, and threw him out of the vineyard. 9 What then will the owner of the vineyard do? He will come and destroy the tenants and give the vineyard to others. 10 Have you not read this scripture:
‘The stone that the builders rejected
has become the cornerstone;[a]
11 this was the Lord’s doing,
and it is amazing in our eyes’?”
12 When they realized that he had told this parable against them, they wanted to arrest him, but they feared the crowd. So they left him and went away.
The Question about Paying Taxes
13 Then they sent to him some Pharisees and some Herodians to trap him in what he said. 14 And they came and said to him, “Teacher, we know that you are sincere, and show deference to no one; for you do not regard people with partiality, but teach the way of God in accordance with truth. Is it lawful to pay taxes to the emperor, or not? 15 Should we pay them, or should we not?” But knowing their hypocrisy, he said to them, “Why are you putting me to the test? Bring me a denarius and let me see it.” 16 And they brought one. Then he said to them, “Whose head is this, and whose title?” They answered, “The emperor’s.” 17 Jesus said to them, “Give to the emperor the things that are the emperor’s, and to God the things that are God’s.” And they were utterly amazed at him.
The Question about the Resurrection
18 Some Sadducees, who say there is no resurrection, came to him and asked him a question, saying, 19 “Teacher, Moses wrote for us that if a man’s brother dies, leaving a wife but no child, the man[b] shall marry the widow and raise up children for his brother. 20 There were seven brothers; the first married and, when he died, left no children; 21 and the second married the widow[c] and died, leaving no children; and the third likewise; 22 none of the seven left children. Last of all the woman herself died. 23 In the resurrection[d] whose wife will she be? For the seven had married her.”
24 Jesus said to them, “Is not this the reason you are wrong, that you know neither the scriptures nor the power of God? 25 For when they rise from the dead, they neither marry nor are given in marriage, but are like angels in heaven. 26 And as for the dead being raised, have you not read in the book of Moses, in the story about the bush, how God said to him, ‘I am the God of Abraham, the God of Isaac, and the God of Jacob’? 27 He is God not of the dead, but of the living; you are quite wrong.”
The First Commandment
28 One of the scribes came near and heard them disputing with one another, and seeing that he answered them well, he asked him, “Which commandment is the first of all?” 29 Jesus answered, “The first is, ‘Hear, O Israel: the Lord our God, the Lord is one; 30 you shall love the Lord your God with all your heart, and with all your soul, and with all your mind, and with all your strength.’ 31 The second is this, ‘You shall love your neighbor as yourself.’ There is no other commandment greater than these.” 32 Then the scribe said to him, “You are right, Teacher; you have truly said that ‘he is one, and besides him there is no other’; 33 and ‘to love him with all the heart, and with all the understanding, and with all the strength,’ and ‘to love one’s neighbor as oneself,’—this is much more important than all whole burnt offerings and sacrifices.” 34 When Jesus saw that he answered wisely, he said to him, “You are not far from the kingdom of God.” After that no one dared to ask him any question.
The Question about David’s Son
35 While Jesus was teaching in the temple, he said, “How can the scribes say that the Messiah[e] is the son of David? 36 David himself, by the Holy Spirit, declared,
‘The Lord said to my Lord,
“Sit at my right hand,
until I put your enemies under your feet.”’
37 David himself calls him Lord; so how can he be his son?” And the large crowd was listening to him with delight.
Jesus Denounces the Scribes
38 As he taught, he said, “Beware of the scribes, who like to walk around in long robes, and to be greeted with respect in the marketplaces, 39 and to have the best seats in the synagogues and places of honor at banquets! 40 They devour widows’ houses and for the sake of appearance say long prayers. They will receive the greater condemnation.”
The Widow’s Offering
41 He sat down opposite the treasury, and watched the crowd putting money into the treasury. Many rich people put in large sums. 42 A poor widow came and put in two small copper coins, which are worth a penny. 43 Then he called his disciples and said to them, “Truly I tell you, this poor widow has put in more than all those who are contributing to the treasury. 44 For all of them have contributed out of their abundance; but she out of her poverty has put in everything she had, all she had to live on.”
Footnotes
- Mark 12:10 Or keystone
- Mark 12:19 Gk his brother
- Mark 12:21 Gk her
- Mark 12:23 Other ancient authorities add when they rise
- Mark 12:35 Or the Christ
Marco 12
Nuova Riveduta 2006
Parabola dei vignaiuoli
12 (A)Poi cominciò a parlare loro in parabole: «Un uomo piantò una vigna, le fece attorno una siepe, vi scavò una buca per pigiare l’uva e vi costruì una torre[a]; l’affittò a dei vignaiuoli e se ne andò in viaggio. 2 Al tempo della raccolta mandò a quei vignaiuoli un servo per ricevere da loro la sua parte dei frutti della vigna[b]. 3 Ma essi lo presero, lo picchiarono e lo rimandarono a mani vuote. 4 Egli mandò loro un altro servo; e anche questo insultarono e ferirono alla testa[c]. 5 Egli [di nuovo] ne mandò un altro, e quelli lo uccisero; poi molti altri, che picchiarono o uccisero. 6 Aveva ancora un figlio diletto; glielo mandò per ultimo[d], dicendo: “Avranno rispetto per mio figlio”. 7 Ma quei vignaiuoli dissero tra di loro: “Costui è l’erede; venite, uccidiamolo e l’eredità sarà nostra”. 8 Così lo presero, lo uccisero e lo gettarono fuori dalla vigna. 9 Che farà {dunque} il padrone della vigna? Egli verrà, farà perire quei vignaiuoli e darà la vigna ad altri.
10 Non avete neppure letto questa Scrittura:
“La pietra che i costruttori hanno rifiutata è diventata pietra angolare[e];
11 ciò è stato fatto dal Signore, ed è una cosa meravigliosa ai nostri occhi”[f]?»
12 Essi cercavano di prenderlo, ma ebbero paura della folla; perché capirono che egli aveva detto quella parabola per loro. E, lasciatolo, se ne andarono.
Il tributo a Cesare
13 (B)Gli mandarono alcuni farisei ed erodiani per coglierlo in fallo nel parlare. 14 Arrivati, gli dissero: «Maestro, noi sappiamo che tu sei sincero e che non hai riguardi per nessuno, perché non badi all’apparenza delle persone, ma insegni la via di Dio secondo verità. È lecito, o no, pagare il tributo a Cesare? Dobbiamo pagare o non dobbiamo pagare?» 15 Ma egli, conoscendo la loro ipocrisia, disse loro: «Perché mi tentate? Portatemi un denaro, ché io lo veda». 16 Essi glielo portarono ed egli disse loro: «Di chi è questa effigie e questa iscrizione?» Essi gli dissero: «Di Cesare». 17 Allora Gesù [, rispondendo,] disse loro: «Rendete a Cesare quel che è di Cesare e a Dio quel che è di Dio». Ed essi rimasero completamente meravigliati di lui[g].
Dibattito sulla risurrezione
18 (C)Poi vennero a lui dei sadducei, i quali dicono che non vi è risurrezione, e gli domandarono: 19 «Maestro, Mosè ci lasciò scritto che se il fratello di uno muore e lascia la moglie senza figli, il fratello ne prenda la moglie e dia una discendenza a suo fratello[h]. 20 C’erano sette fratelli. Il primo prese moglie; morì e non lasciò discendenti. 21 Il secondo la prese e morì senza lasciare discendenti[i]. Così il terzo. 22 I sette non lasciarono[j] discendenti. Infine, dopo tutti loro, morì anche la donna. 23 Nella risurrezione[k], {quando saranno risuscitati,} di chi di loro sarà ella moglie? Perché tutti e sette l’hanno avuta in moglie». 24 Gesù [, rispondendo,] disse loro: «Non errate voi proprio perché non conoscete le Scritture né la potenza di Dio? 25 Infatti, quando gli uomini risuscitano dai morti, né prendono né danno moglie, ma sono come angeli nel cielo[l]. 26 Quanto poi ai morti e alla loro risurrezione, non avete letto nel libro di Mosè, nel passo del pruno, come Dio gli parlò dicendo: “Io sono il Dio di Abraamo, il Dio di Isacco e il Dio di Giacobbe”[m]? 27 Egli non è Dio dei morti, ma [Dio] dei viventi. Voi [dunque] errate di molto».
Il gran comandamento
28 (D)Uno degli scribi che li aveva uditi discutere, visto che[n] egli aveva risposto bene a loro, si avvicinò e gli domandò: «Qual è il primo di tutti i comandamenti?» 29 Gesù [gli] rispose: «Il primo [di tutti i comandamenti] è: “Ascolta, Israele: il Signore, nostro Dio, è l’unico Signore[o]. 30 Ama dunque il Signore Dio tuo con tutto il tuo cuore, con tutta l’anima tua, con tutta la mente tua e con tutta la forza tua”[p]. [Questo è il primo comandamento.] 31 Il secondo è questo[q]: “Ama il tuo prossimo come te stesso”[r]. Non c’è nessun altro comandamento maggiore di questi». 32 Lo scriba gli disse: «Bene, Maestro! Tu hai detto, secondo verità, che egli è l’unico[s] e che non v’è alcun altro all’infuori di lui[t]; 33 e che amarlo con tutto il cuore, con tutto l’intelletto, [con tutta l’anima,] con tutta la forza, e amare il prossimo come se stesso, è molto più di tutti gli olocausti e i sacrifici». 34 Gesù, vedendo che aveva risposto con intelligenza, gli disse: «Tu non sei lontano dal regno di Dio». E nessuno osava più interrogarlo.
Gesù interroga i farisei
35 (E)Gesù, mentre insegnava nel tempio, disse: «Come mai gli scribi dicono che il Cristo è Figlio di Davide? 36 [Poiché] Davide stesso disse per lo Spirito Santo:
“Il Signore ha detto al mio Signore: ‘Siedi alla mia destra, finché io abbia messo i tuoi nemici sotto i tuoi piedi’”[u].
37 Davide stesso [dunque] lo chiama Signore; come può quindi essere suo figlio?» E {la} gran folla lo ascoltava con piacere.
38 (F)Nel suo insegnamento egli diceva [loro]: «Guardatevi dagli scribi, che amano passeggiare in lunghe vesti, i saluti nelle piazze, 39 i primi seggi nelle sinagoghe e i primi posti nei conviti; 40 che divorano le case delle vedove e fanno lunghe preghiere per mettersi in mostra. Costoro riceveranno una maggiore condanna».
L’offerta della vedova
41 (G)E [Gesù] sedutosi di fronte alla cassa delle offerte, guardava come la gente metteva denaro nella cassa; molti ricchi ne mettevano assai. 42 Venuta una povera vedova, vi mise due spiccioli[v], che fanno un quarto di soldo[w]. 43 Gesù, chiamati a sé i suoi discepoli, disse loro: «In verità io vi dico che questa povera vedova ha messo nella cassa delle offerte più di tutti gli altri: 44 poiché tutti vi hanno gettato del loro superfluo, ma lei, nella sua povertà, vi ha messo tutto ciò che possedeva, tutto quanto aveva per vivere».
Footnotes
- Marco 12:1 Torre, vd. nota a Mt 21:33.
- Marco 12:2 TR e M del frutto della vigna.
- Marco 12:4 TR e M ma a questo, tirategli delle pietre, lo ferirono alla testa e lo rimandarono disonorato.
- Marco 12:6 TR e M Aveva ancora un figlio, il suo diletto. Mandò a loro anche lui per ultimo…
- Marco 12:10 Pietra angolare, lett. testa d’angolo.
- Marco 12:11 +Sl 118:22-23.
- Marco 12:17 TR e M Ed essi si meravigliarono di lui.
- Marco 12:19 Fratello, cfr. De 25:5-6.
- Marco 12:21 TR e M …la prese e morì, ma nemmeno lui lasciò discendenti.
- Marco 12:22 TR e M I sette la presero e non lasciarono…
- Marco 12:23 TR Nella risurrezione dunque…
- Marco 12:25 TR e M come gli angeli che sono nel cielo.
- Marco 12:26 +Es 3:6.
- Marco 12:28 TR e M avendo riconosciuto che…
- Marco 12:29 +De 6:4.
- Marco 12:30 +De 6:4-5.
- Marco 12:31 TR e M Il secondo, simile a questo, è:…
- Marco 12:31 +Le 19:18.
- Marco 12:32 TR e M che vi è un solo Dio e…
- Marco 12:32 +De 4:35.
- Marco 12:36 +Sl 110:1; TR e M finché io abbia fatto dei tuoi nemici lo sgabello dei tuoi piedi.
- Marco 12:42 Spiccioli, gr. lepton, il pezzo più piccolo di moneta; vd. la tavola delle Monete.
- Marco 12:42 Un quarto di soldo, lett. un quadrante.
Markus 12
Schlachter 2000
Das Gleichnis von den Weingärtnern
12 Und er fing an, in Gleichnissen zu ihnen zu reden: Ein Mensch pflanzte einen Weinberg und zog einen Zaun darum und grub eine Kelter[a] und baute einen Wachtturm und verpachtete ihn an Weingärtner und reiste außer Landes.
2 Und er sandte zur bestimmten Zeit einen Knecht zu den Weingärtnern, damit er von den Weingärtnern [seinen Anteil] von der Frucht des Weinberges empfange.
3 Die aber ergriffen ihn, schlugen ihn und schickten ihn mit leeren Händen fort.
4 Und wiederum sandte er einen anderen Knecht zu ihnen; und den steinigten sie, schlugen ihn auf den Kopf und schickten ihn entehrt fort.
5 Und er sandte wiederum einen anderen, den töteten sie, und noch viele andere; die einen schlugen sie, die anderen töteten sie.
6 Nun hatte er noch einen einzigen Sohn, seinen geliebten; den sandte er zuletzt auch zu ihnen und sprach: Sie werden sich vor meinem Sohn scheuen!
7 Jene Weingärtner aber sprachen untereinander: Das ist der Erbe! Kommt, lasst uns ihn töten, so wird das Erbgut uns gehören!
8 Und sie ergriffen ihn, töteten ihn und warfen ihn zum Weinberg hinaus.
9 Was wird nun der Herr des Weinbergs tun? Er wird kommen und die Weingärtner umbringen und den Weinberg anderen geben!
10 Habt ihr nicht auch dieses Schriftwort gelesen: »Der Stein, den die Bauleute verworfen haben, der ist zum Eckstein geworden.
11 Vom Herrn ist das geschehen, und es ist wunderbar in unseren Augen«[b]?
12 Da suchten sie ihn zu ergreifen, aber sie fürchteten das Volk; denn sie erkannten, dass er das Gleichnis gegen sie gesagt hatte. Und sie ließen ab von ihm und gingen davon.
Die Frage nach der Steuer
13 Und sie sandten etliche von den Pharisäern und Herodianern zu ihm, um ihn in der Rede zu fangen.
14 Diese kamen nun und sprachen zu ihm: Meister, wir wissen, dass du wahrhaftig bist und auf niemand Rücksicht nimmst; denn du siehst die Person der Menschen nicht an, sondern lehrst den Weg Gottes der Wahrheit gemäß. Ist es erlaubt, dem Kaiser die Steuer zu geben, oder nicht? Sollen wir sie geben oder nicht geben?
15 Da er aber ihre Heuchelei erkannte, sprach er zu ihnen: Weshalb versucht ihr mich? Bringt mir einen Denar, damit ich ihn ansehe!
16 Da brachten sie einen. Und er sprach zu ihnen: Wessen ist dieses Bild und die Aufschrift? Sie aber sprachen zu ihm: Des Kaisers!
17 Und Jesus antwortete und sprach zu ihnen: Gebt dem Kaiser, was des Kaisers ist, und Gott, was Gottes ist! Und sie verwunderten sich über ihn.
Die Frage nach der Auferstehung
18 Und es kamen Sadduzäer zu ihm, die sagen, es gebe keine Auferstehung; und sie fragten ihn und sprachen:
19 Meister, Mose hat uns geschrieben: Wenn jemandes Bruder stirbt und eine Frau hinterlässt, aber keine Kinder, so soll sein Bruder dessen Frau nehmen und seinem Bruder Nachkommen erwecken.
20 Nun waren da sieben Brüder. Und der erste nahm eine Frau, und er starb und hinterließ keine Nachkommen.
21 Da nahm sie der zweite, und er starb, und auch er hinterließ keine Nachkommen; und der dritte ebenso.
22 Und es nahmen sie alle sieben und hinterließen keine Nachkommen. Als Letzte von allen starb auch die Frau.
23 In der Auferstehung nun, wenn sie auferstehen, wessen Frau wird sie sein? Denn alle sieben haben sie zur Frau gehabt.
24 Da antwortete Jesus und sprach zu ihnen: Irrt ihr nicht darum, weil ihr weder die Schriften kennt noch die Kraft Gottes?
25 Denn wenn sie aus den Toten auferstehen, so heiraten sie nicht noch werden sie verheiratet, sondern sie sind wie die Engel, die im Himmel sind.
26 Was aber die Toten anbelangt, dass sie auferstehen: Habt ihr nicht gelesen im Buch Moses, bei [der Stelle von] dem Busch, wie Gott zu ihm sprach: »Ich bin der Gott Abrahams und der Gott Isaaks und der Gott Jakobs«[c]?
27 Er ist nicht der Gott der Toten, sondern der Gott der Lebendigen. Darum irrt ihr sehr.
Die Frage nach dem größten Gebot
28 Da trat einer der Schriftgelehrten herzu, der ihrem Wortwechsel zugehört hatte, und weil er sah, dass er ihnen gut geantwortet hatte, fragte er ihn: Welches ist das erste Gebot unter allen?
29 Jesus aber antwortete ihm: Das erste Gebot unter allen ist: »Höre, Israel, der Herr, unser Gott, ist Herr allein;
30 und du sollst den Herrn, deinen Gott, lieben mit deinem ganzen Herzen und mit deiner ganzen Seele und mit deinem ganzen Denken und mit deiner ganzen Kraft!«[d] Dies ist das erste Gebot.
31 Und das zweite ist [ihm] vergleichbar, nämlich dies: »Du sollst deinen Nächsten lieben wie dich selbst!«[e] Größer als diese ist kein anderes Gebot.
32 Und der Schriftgelehrte sprach zu ihm: Recht so, Meister! Es ist in Wahrheit so, wie du sagst, dass es nur einen Gott gibt und keinen anderen außer ihm;
33 und ihn zu lieben mit ganzem Herzen und mit ganzem Verständnis und mit ganzer Seele und mit aller Kraft und den Nächsten zu lieben wie sich selbst, das ist mehr als alle Brandopfer und Schlachtopfer!
34 Und da Jesus sah, dass er verständig geantwortet hatte, sprach er zu ihm: Du bist nicht fern vom Reich Gottes! Und es getraute sich niemand mehr, ihn weiter zu fragen.
Wessen Sohn ist der Christus? Warnung vor den Schriftgelehrten
35 Und Jesus begann und sprach, während er im Tempel lehrte: Wie können die Schriftgelehrten sagen, dass der Christus Davids Sohn ist?
36 David selbst sprach doch im Heiligen Geist: »Der Herr sprach zu meinem Herrn: Setze dich zu meiner Rechten, bis ich deine Feinde hinlege als Schemel für deine Füße!«[f]
37 David selbst nennt ihn also Herr; wie kann er dann sein Sohn sein? Und die große Volksmenge hörte ihm mit Freude zu.
38 Und er sagte ihnen in seiner Lehre: Hütet euch vor den Schriftgelehrten, welche gern im Talar einhergehen und auf den Märkten sich grüßen lassen
39 und die ersten Sitze in den Synagogen und die obersten Plätze bei den Mahlzeiten einnehmen wollen,
40 welche die Häuser der Witwen fressen und zum Schein lange Gebete sprechen. Diese werden ein umso schwereres Gericht empfangen!
Die Scherflein der Witwe
41 Und Jesus setzte sich dem Opferkasten[g] gegenüber und schaute zu, wie die Leute Geld in den Opferkasten legten. Und viele Reiche legten viel ein.
42 Und es kam eine arme Witwe, die legte zwei Scherflein ein, das ist ein Groschen[h].
43 Da rief er seine Jünger zu sich und sprach zu ihnen: Wahrlich, ich sage euch: Diese arme Witwe hat mehr in den Opferkasten gelegt als alle, die eingelegt haben.
44 Denn alle haben von ihrem Überfluss eingelegt; diese aber hat von ihrer Armut alles eingelegt, was sie hatte, ihren ganzen Lebensunterhalt.
Footnotes
- (12,1) d.h. eine Art Grube, in der die Weintrauben getreten wurden.
- (12,11) Ps 118,22-23.
- (12,26) 2Mo 3,6.
- (12,30) 5Mo 6,4-5.
- (12,31) 3Mo 19,18.
- (12,36) Ps 110,1.
- (12,41) d.h. dem im Tempel aufgestellten Schatzkasten für die Gaben zum Unterhalt des Tempels.
- (12,42) gr. Lepta bzw. Kodrantes; sehr kleine Münzen.
Márk 12
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Példázat a gyilkos szőlőmunkásokról(A)
12 Ezután Jézus jelképes történetek segítségével kezdte tanítani őket. Ezt a példázatot mondta nekik: „Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette, elkészítette a szőlőtaposó helyet, és őrtornyot is épített. Majd az egészet gazdálkodóknak adta bérbe, és elutazott egy másik országba. 2 Szüret idején elküldte egyik szolgáját, hogy hozza el a termésből a tulajdonosnak járó részt. 3 De a bérlők megfogták a szolgát, megverték, és üres kézzel küldték vissza. 4 Ezután a gazda egy másik szolgáját küldte el hozzájuk. A bérlők őt is megverték, a fejét betörték, és gyalázatosan bántak vele. 5 Majd a gazda küldött egy harmadik szolgát is, akit a bérlők meggyilkoltak. Ezután még sok más szolgáját is elküldte. Volt közülük, akit a bérlők megvertek, másokat pedig meggyilkoltak.
6 Végül a gazda már nem tudott mást küldeni, csak a saját fiát, akit nagyon szeretett. Utoljára tehát őt küldte el, és azt gondolta: »A fiamat talán mégis meg fogják becsülni!«
7 De a bérlők ezt mondták egymásnak: »Nézzétek, ő a szőlőskert örököse! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!« 8 Azzal megfogták a fiút, megölték, majd kidobták a szőlőskertből.
9 Mit gondoltok, mit fog tenni ezután a tulajdonos? Eljön, elpusztítja a bérlőket, a szőlőskertet pedig másoknak adja! 10 Vagy talán nem olvastátok, mit mond az Írás?
»Éppen az a kő lett a sarokkővé,
amelyet az építők félredobtak.
11 Az Örökkévaló tette sarokkővé,
mi pedig csodáljuk!«”[a]
12 A vallási vezetők megértették, hogy ezt a történetet Jézus valójában róluk mondta. Szerették volna letartóztatni, de nem merték, mert féltek a nép haragjától. Így hát otthagyták, és elmentek.
Ravasz kérdés az adóról(B)
13 Később a vallási vezetők Jézushoz küldtek néhány férfit a farizeusok és a Heródes-pártiak közül. Az volt a szándékuk, hogy kérdéseikkel csapdába csalják, hátha mond valamit, amit felhasználhatnak ellene. 14 Ezért megkérdezték: „Mester, tudjuk, hogy becsületes vagy, és nem törődsz azzal, hogy mások mit gondolnak rólad. Tudjuk, hogy nem vagy részrehajló, és Isten útját az igazságnak megfelelően tanítod. Helyes-e, hogy adót fizessünk a császárnak, vagy nem?”
15 Jézus azonban átlátott a képmutatásukon, és így válaszolt: „Képmutatók! Megpróbáltok csapdába csalni?! Mutassatok csak egy ezüstpénzt, hadd lássam!” 16 Kezébe adtak egy érmét, ő pedig ezt kérdezte tőlük: „Kinek a képmása és a felirata van rajta?” Azok válaszoltak: „A császáré.”
17 „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré; és Istennek, ami Istené!” — felelte Jézus.
Emiatt nagyon elcsodálkoztak Jézuson.
A szadduceusok alattomos kérdése(C)
18 Ezután néhány szadduceus jött Jézushoz. (Ők azok, akik azt tanítják, hogy nincs feltámadás.) Megkérdezték Jézust: 19 „Mester, Mózes azt parancsolta nekünk, hogy ha egy házas férfi gyermektelenül hal meg, akkor a fiútestvére vegye feleségül a meghalt férfi özvegyét.[b] Így köteles gondoskodni arról, hogy meghalt testvérének mégis legyen utódja. 20 Volt egyszer hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. 21 A második feleségül vette a testvére özvegyét, de ő is gyermektelenül halt meg. Majd a harmadik testvérrel is ugyanez történt. 22 Így a hét testvér sorra feleségül vette az asszonyt, de egyiknek sem született gyermeke. Végül az asszony is meghalt. 23 A feltámadáskor melyiküknek lesz a felesége? Hiszen mind a hét testvérnek a felesége volt!”
24 Jézus így válaszolt nekik: „Azért vagytok ilyen súlyos tévedésben, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem Isten hatalmát. 25 Hiszen a feltámadás után már senki sem nősül meg, sem nem megy férjhez. Akik feltámadnak, olyanok lesznek, mint az angyalok a Mennyben! 26 Ami pedig a halottak föltámadását illeti, nem olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten az égő bokornál? Azt mondta: »Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene«.[c] 27 Márpedig Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké! Tehát, valóban súlyos tévedésben vagytok.”
Melyik a legfontosabb parancs a Törvényben?(D)
28 Volt ott egy törvénytanító is, aki végighallgatta a beszélgetésüket. Mivel látta, hogy Jézus jól megfelelt a szadduceusoknak, megkérdezte tőle, hogy melyik a legfontosabb parancs a Törvényben.
29 Jézus így felelt: „A legfontosabb parancs ez: »Halld meg, Izráel népe! Istenünk, az Örökkévaló az egyetlen Isten! 30 Szeresd hát az Örökkévalót, Istenedet teljes szíveddel, egész lelkeddel, teljes értelmeddel és minden erőddel!«[d] 31 A második legfontosabb parancs pedig ez: »Úgy szeresd embertársadat,[e] mint saját magadat!«[f] Ezeknél nincs nagyobb parancs.”
32 A törvénytanító így válaszolt: „Jól mondtad, Mester, hogy az Örökkévaló az egyetlen Isten. Valóban nincs más rajta kívül. 33 Minden véres- és égőáldozatnál fontosabb, hogy az Örökkévalót, Istenünket egész szívünkkel, gondolkodásunkkal és minden erőnkkel szeressük, meg az is, hogy úgy szeressük embertársainkat, mint saját magunkat.”
34 Jézus látta, hogy a törvénytanító belátásra jutott, és ezt mondta neki: „Nem vagy messze Isten Királyságától.” Ezután senki sem mert több kérdést feltenni Jézusnak.
A Messiás Dávidnak a Fia és az Ura(E)
35 Amikor Jézus a Templom területén tanított, felvetett egy kérdést: „Hogyan mondhatják a törvénytanítók, hogy a Messiás Dávid fia? 36 Hiszen maga Dávid mondta a Szent Szellem által:
»Így szólt Uramhoz az Örökkévaló:
Ülj mellém jobb felől,
amíg ellenségeidet
hatalmad[g] alá kényszerítem!«[h]
37 Dávid Urának nevezi a Messiást, de akkor hogyan lehet a Messiás Dávidnak a fia?”
A nagy sokaság örömmel hallgatta Jézust.
Óvakodjatok a törvénytanítóktól!(F)
38 Amikor tanított, Jézus ezt mondta: „Óvakodjatok azoktól a törvénytanítóktól, akik szeretnek előkelő ruhában járni; szívesen veszik, ha tisztelettel köszöntik őket az utcán; 39 szeretik elfoglalni a legelőkelőbb helyeket a zsinagógában, és az ünnepi vacsorákon; 40 kiforgatják az özvegyasszonyokat a vagyonukból; és a látszat kedvéért hosszasan imádkoznak. Ők fogják a legsúlyosabb ítéletet kapni.”
Az özvegyasszony fillérei(G)
41 Jézus leült a templomi persellyel szemben, és figyelte, hogyan dobják bele adományaikat az emberek. Sokan a gazdagok közül nagy összegeket adtak. 42 Majd jött egy szegény özvegyasszony, aki csak egy kevés aprópénzt dobott bele.
43 Jézus ekkor magához hívta tanítványait, és ezt mondta: „Igazán mondom, hogy ez az özvegyasszony többet dobott a perselybe, mint bárki más. 44 A többiek mind a fölöslegükből adakoztak. Ő pedig nagy szegénysége ellenére mindent odaadott, amije csak volt, még a betevő falatjára való pénzét is.”
Footnotes
- Márk 12:11 Idézet: Zsolt 118:22–23.
- Márk 12:19 Mózes… özvegyét Lásd 5Móz 25:5, 6.
- Márk 12:26 Idézet: 2Móz 3:6.
- Márk 12:30 Idézet: 5Móz 6:4–5.
- Márk 12:31 embertársadat Jézus tanítása szerint (Lk 10:25–37) ez mindenkire vonatkozik, akinek éppen a mi segítségünkre van szüksége.
- Márk 12:31 Idézet: 3Móz 19:18.
- Márk 12:36 hatalmad Szó szerint: „lábad”.
- Márk 12:36 Idézet: Zsolt 110:1.
Marc 12
La Bible du Semeur
La culpabilité des chefs religieux juifs(A)
12 Puis il se mit à leur parler en utilisant des paraboles : Un homme planta une vigne, l’entoura d’une haie, creusa un pressoir, et bâtit une tour de guet[a]. Après cela, il la loua à des vignerons et partit en voyage. 2 Au moment des vendanges il envoya un de ses serviteurs aux vignerons pour recevoir la part du produit de sa vigne qui lui revenait. 3 Mais ceux-ci se précipitèrent sur ce serviteur, le rouèrent de coups et le renvoyèrent les mains vides. 4 Alors le propriétaire leur envoya un deuxième serviteur : celui-là, ils le frappèrent à la tête et le couvrirent d’insultes. 5 Le maître leur en envoya un troisième, et celui-là, ils le tuèrent ; puis beaucoup d’autres, et ils battirent les uns et tuèrent les autres.
6 Il ne lui restait plus, désormais, qu’une seule personne à envoyer : son fils bien-aimé. Il le leur envoya en dernier. Il se disait : « Pour mon fils au moins, ils auront du respect. » 7 Mais les vignerons se dirent entre eux : « Voilà l’héritier ! Venez ! Tuons-le ! Et l’héritage sera à nous ! » 8 Et ils se jetèrent sur lui, le tuèrent et traînèrent son cadavre hors du vignoble.
9 Que va faire le propriétaire de la vigne ? Il viendra lui-même, fera exécuter les vignerons et confiera le soin de sa vigne à d’autres. 10 N’avez-vous pas lu ces paroles de l’Ecriture :
11 La pierre que les constructeurs |ont rejetée
est devenue la pierre principale, |la pierre d’angle.
C’est du Seigneur |que cela est venu
et c’est un prodige à nos yeux[b].
12 Les chefs des prêtres, les spécialistes de la Loi et les responsables du peuple cherchaient un moyen d’arrêter Jésus. Mais ils avaient peur des réactions de la foule. En effet, ils avaient bien compris que c’était eux que Jésus visait par cette parabole. Ils le laissèrent donc, et se retirèrent.
Controverse sur l’impôt dû à César(B)
13 Cependant, ils lui envoyèrent une délégation de pharisiens et de membres du parti d’Hérode pour le prendre au piège de ses propres paroles. 14 Ils vinrent lui dire : Maître, nous savons que tu dis la vérité et que tu ne te laisses influencer par personne, car tu ne regardes pas à la position sociale, mais tu enseignes en toute vérité la voie à suivre selon Dieu. Dis-nous : A-t-on, oui ou non, le droit de payer des impôts à César ?
15 Mais Jésus, sachant combien ils étaient hypocrites, leur répondit : Pourquoi me tendez-vous un piège ? Apportez-moi une pièce d’argent, que je la voie !
16 Ils lui en apportèrent une.
Alors il leur demanda : Cette effigie et cette inscription, de qui sont-elles ?
– De César.
17 Alors Jésus leur dit : Rendez à César ce qui revient à César, et à Dieu ce qui revient à Dieu.
Ils en restèrent tout déconcertés.
Controverse sur la résurrection(C)
18 Des sadducéens vinrent aussi le trouver. Ils prétendent que les morts ne ressuscitent pas. Ils lui demandèrent : 19 Maître, dans ses écrits, Moïse nous a laissé ce commandement : Si un homme meurt en laissant une femme mais sans avoir eu d’enfant, son frère devra épouser sa veuve et donner une descendance au défunt[c]. 20 Or, il y avait sept frères. L’aîné s’est marié et il est mort sans laisser de descendant. 21 Le deuxième a épousé la veuve, puis il est décédé, lui aussi, sans avoir eu de descendant. Le troisième a fait de même. 22 Et ainsi de suite. Bref, les sept sont morts sans laisser de descendance. La femme est restée la dernière, puis elle est morte. 23 A la résurrection, quand ils ressusciteront tous, duquel d’entre eux sera-t-elle la femme ? Car tous les sept l’ont eue pour épouse.
24 Jésus leur dit : Vous êtes dans l’erreur, et en voici la raison : vous ne connaissez pas les Ecritures, ni quelle est la puissance de Dieu. 25 En effet, une fois ressuscités, les hommes et les femmes ne se marieront plus ; ils vivront comme les anges qui sont dans le ciel. 26 Quant à la résurrection des morts, n’avez-vous jamais lu dans le livre de Moïse, lorsqu’il est question du buisson ardent, en quels termes Dieu lui a parlé ? Il lui a dit : Je suis le Dieu d’Abraham, le Dieu d’Isaac, le Dieu de Jacob[d]. 27 Dieu n’est pas le Dieu des morts, mais le Dieu des vivants. Oui, vous êtes complètement dans l’erreur.
Le plus grand commandement(D)
28 Un des spécialistes de la Loi s’approcha de lui ; il avait entendu cette discussion et avait remarqué avec quel à-propos Jésus avait répondu. Il lui demanda : Quel est le commandement le plus important de tous ?
29 Jésus répondit : Voici le commandement le plus important : Ecoute, Israël, le Seigneur est notre Dieu, il est le seul Dieu ; 30 tu aimeras donc le Seigneur, ton Dieu, de tout ton cœur, de toute ton âme, de toute ta pensée et de toute ton énergie[e]. 31 Et voici celui qui vient en second rang : Tu aimeras ton prochain comme toi-même[f]. Il n’y a pas de commandement plus important que ceux-là.
32 – C’est bien, Maître, lui dit le spécialiste de la Loi, tu as dit vrai : il n’y a qu’un seul Dieu[g], il n’y en a pas d’autre que lui[h] : 33 l’aimer de tout son cœur, de toute son intelligence et de toute son énergie[i], ainsi qu’aimer son prochain comme soi-même[j], c’est bien plus important que tous les holocaustes[k] et tous les sacrifices.
34 Jésus, voyant qu’il avait répondu avec intelligence, lui dit : Tu n’es pas loin du royaume de Dieu.
Après cela, personne n’osa plus lui poser de question.
Controverse sur l’identité du Messie(E)
35 Pendant qu’il enseignait dans la cour du Temple, Jésus demanda : Comment les spécialistes de la Loi peuvent-ils dire que le Messie doit être un descendant de David ? 36 David lui-même, inspiré par le Saint-Esprit, a déclaré :
Le Seigneur a dit à mon Seigneur :
Viens siéger à ma droite[l]
jusqu’à ce que j’aie mis |tes ennemis |à terre sous tes pieds[m].
37 Si donc David lui-même appelle le Messie « Seigneur », comment celui-ci peut-il être son descendant ?
Il y avait là une foule nombreuse qui écoutait Jésus avec un vif plaisir.
La condamnation des spécialistes de la Loi(F)
38 Il disait dans son enseignement : Gardez-vous des spécialistes de la Loi : ils aiment à parader en costume de cérémonie, à être salués sur les places publiques, 39 à avoir les sièges d’honneur dans les synagogues et les meilleures places dans les banquets. 40 Mais ils dépouillent les veuves de leurs biens, tout en faisant de longues prières pour l’apparence. Leur condamnation n’en sera que plus sévère.
La vraie générosité(G)
41 Puis Jésus s’assit en face du tronc ; il observait ceux qui y déposaient de l’argent. Beaucoup de riches y avaient déjà déposé de fortes sommes quand arriva une pauvre veuve 42 qui déposa deux petites pièces, une somme minime.
43 Alors Jésus appela ses disciples et leur dit : Vraiment, je vous l’assure, cette pauvre veuve a donné bien plus que tous ceux qui ont mis de l’argent dans le tronc. 44 Car tous les autres ont seulement donné de leur superflu, mais elle, dans sa pauvreté, elle a donné tout ce qu’elle possédait, tout ce qu’elle avait pour vivre.
Footnotes
- 12.1 Es 5.1-2.
- 12.11 Ps 118.22-23.
- 12.19 Dt 25.5.
- 12.26 Ex 3.6, 15.
- 12.30 Dt 6.4-5.
- 12.31 Lv 19.18.
- 12.32 Dt 6.4.
- 12.32 Dt 4.35 ; Es 45.21.
- 12.33 Dt 6.5.
- 12.33 Lv 19.18.
- 12.33 Les holocaustes étaient les sacrifices les plus importants, dans lesquels les victimes étaient entièrement brûlées, c’est-à-dire entièrement consacrées à Dieu.
- 12.36 La droite du roi est la place d’honneur (Ps 45.10 ; 1 R 2.19).
- 12.36 Ps 110.1.
New Revised Standard Version Bible: Catholic Edition, copyright © 1989, 1993 the Division of Christian Education of the National Council of the Churches of Christ in the United States of America. Used by permission. All rights reserved.
Copyright © 2006 Società Biblica di Ginevra
Copyright © 2000 by Geneva Bible Society
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center
La Bible Du Semeur (The Bible of the Sower) Copyright © 1992, 1999 by Biblica, Inc.®
Used by permission. All rights reserved worldwide.