A A A A A
Bible Book List

Máté 21Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Jézus királyként vonul be Jeruzsálembe

21 Jézus és tanítványai Jeruzsálemhez közeledtek. Az Olajfák hegyéhez értek, Betfagé falu szélére. Akkor Jézus előre küldte két tanítványát, és ezt mondta nekik: „Menjetek be ebbe a faluba! Találtok ott egy kikötött szamarat, a csikójával együtt. Oldjátok el mindkettőt, és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna ezért, mondjátok meg neki, hogy az Úrnak van szüksége rájuk. Akkor azonnal elengedi őket.”

Ez azért történt, hogy beteljesedjen, amit a próféta mondott:

„Mondjátok meg Sion népének:[a]
    »Nézd, itt jön a Királyod!
Alázatos, és szamáron ül,
    teherhordó állat csikóján.«”[b]

A tanítványok el is mentek, és mindent úgy tettek, ahogyan Jézus mondta. Elhozták a szamarat és a csikóját, ráterítették felsőruháikat, Jézus felült rá, és így közeledett Jeruzsálem felé. Nagy tömeg gyűlt össze, és Jézus elé, az útra terítették felsőruháikat. Mások ágakat vágtak le a fákról, és azokat szórták eléje az útra. Az előtte és utána vonuló sokaság így kiáltozott:

„Hozsánna[c] Dávid Fiának!
    Áldott legyen, aki az Örökkévaló nevében jön![d]

Hozsánna a magasságban Istennek!”

10 Amikor Jézus Jeruzsálembe ért, az egész város felbolydult. Mindenki azt kérdezte a másiktól: „Ki ez?”

11 A Jézust kísérő sokaság így válaszolt: „Ez Jézus, a próféta, a galileai Názáretből.”

Kizavarja a kereskedőket a Templomból

12 Jézus ezután bement a Templom területére, és kizavarta onnan azokat, aki ott árultak és vásároltak. Felborította a pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait, 13 és rájuk szólt: „Ezt mondja az Írás: »Az én Házamat imádság házának fogják nevezni.«[e] Ti azonban »rablók barlangjává« tettétek!”[f]

14 Akkor vakok és sánták mentek Jézushoz a Templom területén, és ő meggyógyította őket. 15 A főpapok és a törvénytanítók látták Jézus csodálatos gyógyításait, és hallották, amint a gyerekek a Templom területén így kiáltoznak: „Hozsánna a Dávid Fiának!” Mindezek miatt nagyon megharagudtak, 16 és megkérdezték Jézustól: „Nem hallod, mit kiabálnak ezek a gyerekek?!”

„Hallom! — válaszolta Jézus. — De bizonyára olvastátok ezt az Írásban: »A csecsemők és a kisgyermekek szája által szereztél magadnak dicséretet.«”[g]

17 Ezzel otthagyta őket, kiment Jeruzsálemből, és Betániában töltötte az éjszakát.

A hit ereje

18 Másnap korán reggel Jézus elindult Jeruzsálembe, s közben megéhezett. 19 Meglátott egy fügefát az út szélén, odament, de csak levelet talált rajta. Ezt mondta a fának: „Soha többé ne teremjen rajtad gyümölcs!” — az pedig azonnal kiszáradt.

20 A tanítványok látták ezt, és csodálkozva kérdezték: „Hogyan száradhatott ki a fügefa ilyen hirtelen?”

21 Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: ha hisztek, és nem kételkedtek, ti is megtehetitek, amit én tettem ezzel a fával. Sőt, még többet is: ha például azt mondjátok ennek hegynek: »Kelj fel, és zuhanj a tengerbe!« — az is megtörténik. 22 Mindazt, amit imádságotokban hittel kértek, meg fogjátok kapni.”

Kitől származik Jézus hatalma?

23 Jézus ezután bement a Templom területére. Miközben ott tanított, a főpapok és a nép vezetői odamentek hozzá. Megkérdezték: „Miféle felhatalmazással teszed ezeket a dolgokat? Ki adta neked ezt a hatalmat?”

24 Jézus így felelt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha válaszoltok rá, akkor én is megmondom, hogy milyen felhatalmazással teszem mindezt. 25 Mondjátok meg nekem: Az, hogy János bemerítette az embereket, Istentől volt, vagy emberektől?”

Azok így tanakodtak egymás közt: „Ha azt válaszoljuk, hogy Istentől, akkor majd azt kérdezi: »Akkor miért nem hittetek neki?« 26 Ha viszont azt mondjuk, hogy emberektől, akkor félnünk kell a nép haragjától, hiszen Bemerítő Jánost mindenki prófétának tartja.”

27 Ezért azt válaszolták Jézusnak: „Nem tudjuk, honnan származik János hatalma.”

Mire ő így felelt: „Akkor én sem mondom meg nektek, hogy kitől kaptam azt a hatalmat, amellyel ezeket a dolgokat teszem.”

Példázat a két fiúról

28 Majd így folytatta: „Mi a véleményetek erről? Volt egyszer egy ember, és annak két fia. Az apa ezt mondta az egyiknek: »Fiam, menj ki, és dolgozz ma a szőlőmben!«

29 A fiú így válaszolt: »Nem megyek!« Később mégis meggondolta magát, és kiment dolgozni.

30 Ezután az apa a másik fiától is ugyanezt kérte. Ő így válaszolt: »Igen, uram, megyek!« — de végül mégsem ment ki.

31 Kettőjük közül melyik teljesítette az apja akaratát?”

„Az első” — válaszolták a vallási vezetők.

Akkor Jézus ezt mondta nekik: „Igazán mondom nektek, a vámszedők és a prostituáltak előbb be fognak menni Isten Királyságába, mint ti! 32 Mert eljött hozzátok Bemerítő János, és megmutatta az útját, hogyan válhattok Isten számára elfogadhatóvá, de ti nem hittetek neki. A vámszedők és a prostituáltak azonban hittek neki. Ti láttátok ezt, mégsem tértetek jobb belátásra, hogy hittetek volna Jánosnak!”

Példázat a gyilkos szőlőmunkásokról

33 „Most pedig hallgassatok meg egy másik történetet! Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette, elkészítette a szőlőtaposó helyet, és őrtornyot épített a kertjébe. Majd az egészet bérbe adta gazdálkodóknak, és elutazott egy másik országba. 34 Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a bérlőkhöz, hogy hozzák el a termésből a neki járó részt.

35 A bérlők azonban megragadták a tulajdonos szolgáit, és megverték őket. Volt, amelyiket meg is öltek, megint másokat megköveztek. 36 Ezután a gazda más szolgákat küldött hozzájuk, de a bérlők ezekkel is ugyanúgy bántak. 37 Végül a gazda azt gondolta: »A fiamat talán mégis meg fogják becsülni!« Ezért a saját fiát küldte hozzájuk.

38 Amikor a bérlők meglátták a fiút, azt mondták egymásnak: »Nézzétek, ő a szőlőskert örököse! Gyertek, öljük meg, akkor a miénk lesz az öröksége!« 39 Ezért megragadták a fiút, kidobták a szőlőskertből, és meggyilkolták.

40 Mit gondoltok, mit tesz majd a tulajdonos ezekkel a bérlőkkel, ha megérkezik?”

41 A vallási vezetők ezt válaszolták: „Mivel kegyetlenek voltak, kegyetlenül elpusztítja őket, a szőlőt pedig olyan bérlőknek adja, akik szüret idején behozzák a neki járó termést.”

42 Jézus ekkor azt mondta: „Az van megírva az Írásokban:

»Éppen az a kő lett a sarokkővé,
    amelyet az építők félredobtak.
Az Örökkévaló tette sarokkővé,
    mi pedig csodáljuk.«[h]

Sohasem olvastátok ezt?

43 Igazán mondom nektek: Isten Királyságát el fogják venni tőletek. Olyan népnek adják majd, akik a Királysághoz méltó gyümölcsöket teremnek. 44 Aki erre a kőre ráesik, az összetörik, akire pedig ez a kő rázuhan, azt szétzúzza.”[i]

45 A főpapok és a farizeusok ekkor megértették, hogy Jézus róluk mondta ezt a jelképes történetet. 46 Ezért szerették volna letartóztatni, de féltek az emberektől, akik Jézust prófétának tartották.

Footnotes:

  1. Máté 21:5 Sion népének Szó szerint: „Sion leányának”, vagyis Jeruzsálemnek.
  2. Máté 21:5 Idézet: Zak 9:9.
  3. Máté 21:9 Hozsánna Héber szó, amelyet segítséget kérő imádságban szoktak használni. Itt azonban üdvözlő felkiáltás, amellyel Jézust, mint királyt köszöntötték. A 15. versben is.
  4. Máté 21:9 Idézet: Zsolt 118:26.
  5. Máté 21:13 Idézet: Ézs 56:7.
  6. Máté 21:13 Idézet: Jer 7:11.
  7. Máté 21:16 Idézet: Zsolt 8:2 (Szeptuaginta).
  8. Máté 21:42 Idézet: Zsolt 118:22–23.
  9. Máté 21:44 Néhány görög kézirat nem tartalmazza ezt a verset.
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes