Add parallel Print Page Options

Pilátus halálra ítéli Jézust(A)

A Páska ünnepén a helytartó — szokás szerint — minden évben szabadon engedett egy foglyot a nép kívánságára. Volt ott akkor egy Barabbás nevű fogoly a börtönben. Azokkal együtt börtönözték be, akik a lázadás idején gyilkoltak is. Az összegyűlt sokaság Pilátus elé járult, és kérte, hogy a szokás szerint engedjen szabadon egy foglyot.

Pilátus megkérdezte: „Akarjátok-e, hogy a zsidók királyát engedjem el?” 10 Tudta ugyanis, hogy a főpapok féltékenységből szolgáltatták ki neki Jézust.

11 De a főpapok rábeszélésére az emberek inkább Barabbás szabadon bocsátását kérték.

12 Ezután Pilátus újból megkérdezte őket: „Hát azzal mit tegyek, akit ti a zsidók királyának neveztek?”

13 Az emberek így kiabáltak: „Feszítsd keresztre!”

14 Pilátus megkérdezte: „Miért? Mi rosszat tett?”

De azok csak még hangosabban ordították: „Feszítsd keresztre!”

15 Mivel Pilátus eleget akart tenni a nép kívánságának, szabadon engedte Barabbást. Jézust pedig megkorbácsoltatta, és átadta a katonáknak, hogy feszítsék keresztre — így végezzék ki.

Read full chapter

39 A szokás szerint azonban egy foglyot szabadon engedek a kedvetekért a Páska ünnepén. Akarjátok-e, hogy szabadon engedjem nektek a zsidók királyát?”

40 Erre azok kiabálni kezdtek: „Nem, ne őt, hanem Barabbást engedd szabadon!” Ez a Barabbás rablógyilkos volt.

19 Ekkor Pilátus megkorbácsoltatta Jézust. A katonák tövises ágakból koszorút fontak, Jézus fejébe nyomták, és egy bíborszínű köpenyt adtak rá. Azután egymás után eléje jöttek, és gúnyolódva így kiáltottak: „Éljen a zsidók királya!” Közben pedig arcul ütötték.

Később újra kijött Pilátus a vallási vezetőkhöz, és azt mondta: „Nézzétek! Kihozom őt ide elétek, hogy értsétek meg, én semmi okot nem látok arra, hogy megvádoljam!” Ezután kivezették Jézust a palotából, a fején töviskoszorúval, bíborszínű köpenyben. „Nézzétek, itt van az ember!” — mondta Pilátus.

Amint a főpapok és a templomőrök megpillantották Jézust, kiabálni kezdtek: „Feszítsd keresztre! Feszítsd keresztre!”

De Pilátus így válaszolt nekik: „Feszítsétek meg ti! Én semmiben nem találtam bűnösnek!”

Azok erre így feleltek: „Törvényünk szerint meg kell halnia, mert azt mondta, hogy ő az Isten Fia!”

Amikor ezt Pilátus meghallotta, még jobban megrémült. Visszament a palotába, és újra faggatni kezdte Jézust: „Honnan jöttél?” De Jézus nem válaszolt. 10 Pilátus így folytatta: „Nekem nem felelsz?! Nem tudod, hogy hatalmamban áll szabadon engedni, vagy kivégeztetni téged a kereszten?”

11 Jézus így válaszolt: „Semmi hatalmad nem lenne fölöttem, ha nem kaptad volna felülről. Ezért, aki a kezedbe adott engem, az súlyosabb bűnt követett el, mint te.”

12 Ettől kezdve Pilátus igyekezett Jézust szabadon engedni. De a vallási vezetők így kiáltoztak: „Ha őt szabadon engeded, akkor nem vagy a császár barátja! Aki királynak mondja magát, az a császár ellensége!”

13 Erre Pilátus újra kihozatta Jézust a palotából a „Kövezett udvarba”, amelyet héberül Gabbatának neveznek. Ott Pilátus beült a bírói székbe. 14 A Páska-ünnepre való előkészület napja volt, és dél felé járt az idő. Pilátus így szólt a júdeabeliekhez: „Nézzétek, itt a királyotok!”

15 Erre azok így kiabáltak: „Vidd el innen! Vidd el innen! Feszítsd keresztre!”

Pilátus megkérdezte: „Végeztessem ki a királyotokat?”

De a főpapok így feleltek: „Nincs más királyunk, csak a császár!”

16 Ekkor Pilátus átadta a katonáknak Jézust, hogy feszítsék keresztre, és így végezzék ki. Ők pedig elvezették Jézust.