Márk 10
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Jézus a házasságról és a válásról(A)
10 Jézus ezután továbbment Júdea vidékére, a Jordán folyó másik oldalára. Ismét nagy tömeg gyűlt köré, és szokása szerint tanította őket.
2 Odajött hozzá néhány farizeus is, akik próbára akarták tenni, ezért megkérdezték tőle: „Megengedi-e a Törvény, hogy a férj elváljon a feleségétől?”
3 Jézus azonban ezt kérdezte: „Mit parancsolt nektek Mózes?”
4 „Mózes megengedte a férjnek, hogy válólevelet írjon, és elváljon a feleségétől”[a] — válaszolták.
5 Jézus erre így felelt: „Mózes csak a szívetek keménysége miatt adta ezt a törvényt. 6 De amikor Isten megteremtette a világot, az embert férfivá és nővé teremtette.[b] 7 »Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, 8 és ketten egy testté válnak.«[c] Ezután tehát már nem kettő, hanem egy. 9 Amit Isten tett eggyé, azt ember ne válassza szét!”
10 Később, amikor ismét együtt voltak a házban, a tanítványok tovább kérdezték őt erről. 11 Jézus ezt mondta: „Az a férfi, aki elválik a feleségétől, és mást vesz feleségül, házasságtörést követ el az első felesége ellen. 12 Az a feleség, aki elválik a férjétől, és összeházasodik egy másik férfival, szintén házasságtörést követ el.”
Megáldja a gyermekeket(B)
13 Az emberek odavitték Jézushoz a kisgyerekeiket, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban rájuk szóltak, és el akarták őket küldeni. 14 Amikor Jézus ezt meglátta, megharagudott, és rászólt a tanítványaira: „Engedjétek hozzám jönni a gyerekeket, mert Isten Királysága olyanoké, akik hozzájuk hasonlítanak! 15 Igazán mondom nektek: aki nem úgy fogadja Isten Királyságát, mint a gyerekek, az soha nem jut be oda.” 16 Ezután egyenként a karjába vette a gyerekeket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket.
A gazdagok nehezen jutnak be Isten Királyságába(C)
17 Jézus már útnak indult, amikor egy férfi odafutott hozzá, térdre borult előtte, és megkérdezte: „Jó Mester! Mit kell tennem, hogy örök életet kapjak?”
18 Jézus így válaszolt: „Miért mondasz engem jónak? Egyedül csak Isten jó. 19 Ismered a Törvény parancsait: Ne gyilkolj! Ne kövess el házasságtörést! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!”[d]
20 A férfi erre így válaszolt: „Mester, én mindezt megtartottam gyerekkorom óta.”
21 Jézus rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta: „Még egy dolog van, amit meg kell tenned. Menj, add el minden vagyonodat, és amit érte kapsz, oszd szét a szegények között! Akkor majd a Mennyben lesz a kincsed. Azután gyere, és kövess engem!”
22 Erre a válaszra a férfi arca elkomorult, és szomorúan elment, mert nagyon gazdag volt.
23 Jézus ekkor végignézett a tanítványain, és ezt mondta nekik: „Milyen nehezen jutnak be Isten Királyságába a gazdagok!”
24 A tanítványok nagyon megdöbbentek ezen. Ő azonban megerősítette: „Gyermekeim, látjátok, milyen nehéz bemenni Isten Királyságába! 25 Még egy tevének is könnyebb átmenni a varrótű fokán, mint egy gazdagnak bejutni Isten Királyságába.”
26 Ezen még jobban elcsodálkoztak, és egymás között azon tanakodtak: „Akkor egyáltalán ki kaphat örök életet?”
27 Jézus rájuk nézett, és ezt válaszolta: „Az emberek számára ez valóban lehetetlen, de Isten számára nem, mert neki minden lehetséges.”
28 Péter ekkor azt mondta: „Látod, mi mindent elhagytunk, hogy kövessünk téged.”
29 Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: mindenki, aki értem és az örömhírért elhagyta otthonát, testvéreit, apját, anyját, gyerekeit, szántóföldjét, 30 az százszor annyit kap vissza még ebben a világban: otthont, testvért, anyát, gyermekeket, szántóföldeket. Ugyanakkor üldözésben is része lesz, a következő korszakban pedig örök életet kap. 31 Sokan, akik most az első helyeket foglalják el, akkor majd az utolsók lesznek. Ugyanakkor sokan, akik most az utolsó helyeken vannak, akkor majd az első helyekre kerülnek.”
Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását(D)
32 Jézus vezetésével elindultak Jeruzsálem felé. A tanítványok megrettenve követték, és a többiek is féltek. Útközben Jézus ismét félrehívta a tizenkettőt, és arról beszélt nekik, hogy mi fog vele történni: 33 „Látjátok, most felmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát majd átadják a főpapoknak és a törvénytanítóknak. Ők halálra fogják ítélni, majd átadják az idegenek kezébe. 34 Azok kigúnyolják, leköpik, megkorbácsolják, és végül megölik. Három nappal később azonban fel fog támadni.”
Ki ülhet Jézus jobb és bal oldalán?(E)
35 Jakab és János — Zebedeus fiai — Jézushoz fordultak: „Mester, szeretnénk kérni tőled valamit.”
36 „Mit kívántok?” — kérdezte ő.
37 „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, a másikunk pedig a bal oldaladon ülhessen, amikor majd dicsőségesen uralkodni fogsz!” — mondták a testvérek.
38 Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, mit kértek. Képesek vagytok-e kiinni azt a poharat[e], amelyet nekem ki kell innom? Be tudtok-e merítkezni azzal a bemerítkezéssel, amellyel nekem kell bemerítkeznem?”[f]
39 A testvérek így válaszoltak: „Igen, meg tudjuk tenni.”
Jézus azt felelte: „Igaz, valóban inni fogtok abból a pohárból, amelyet nekem ki kell innom, és ti is be fogtok merítkezni azzal a bemerítkezéssel, amellyel nekem kell bemerítkeznem. 40 Azt azonban nem én döntöm el, hogy ki ül majd a jobb vagy bal oldalamon. Ezeket a helyeket azok kapják, akiknek a számára Isten elkészítette.”
41 Amikor a másik tíz tanítvány meghallotta, hogy Jakab és János mit kért, megharagudtak rájuk. 42 Ekkor Jézus odahívta őket, és ezt mondta: „Jól tudjátok, hogy az Izráelen kívüli népek uralkodói zsarnokoskodnak az alattvalóik felett, és az előkelők visszaélnek a hatalmukkal. 43 Közöttetek azonban ne így legyen! Éppen ellenkezőleg: aki közületek nagy akar lenni, legyen szolgája a többieknek! 44 Aki pedig az első akar lenni köztetek, az legyen a többiek rabszolgája! 45 Így van ez az Emberfiával is. Ő sem azért jött a Földre, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak. Azért jött, hogy életét váltságdíjul adja, és ezáltal sokakat megmentsen.”
Bartimeus visszanyeri a látását(F)
46 Ezután Jerikóba mentek. Jézus, a tanítványai, meg az őket körülvevő nagy tömeg már kifelé haladt a városból, amikor egy vak koldus mellé értek, aki az út szélén ült. Bartimeusnak hívták — ez azt jelenti: Timeus fia. 47 Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus megy arra, kiabálni kezdett: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!”
48 Sokan rászóltak, hogy maradjon csöndben, de ő annál jobban kiabált: „Dávid Fia! Könyörülj rajtam!”
49 Jézus megállt, és azt mondta: „Hívjátok ide!”
Szóltak a vaknak, és így biztatták: „Bátorság! Kelj fel, mert Jézus hív!” 50 Ő még a köpenyét is ledobta magáról, felugrott, és Jézushoz sietett.
51 Jézus ezt kérdezte tőle: „Mit tegyek veled? Mit kívánsz tőlem?”
„Mester, hogy újra lássak!” — válaszolt a vak.
52 Jézus erre így válaszolt: „Menj el, a hited meggyógyított.” A férfi azonnal visszanyerte a látását, és csatlakozott a Jézust kísérő csoporthoz.
Footnotes
- Márk 10:4 Lásd 5Móz 24:1, 3.
- Márk 10:6 Idézet: 1Móz 1:27 és 5:2.
- Márk 10:8 Idézet: 1Móz 2:24.
- Márk 10:19 Idézet: 2Móz 20:12–16; 5Móz 5:16–20.
- Márk 10:38 pohár A „pohár” a Jézusra váró megpróbáltatások és szenvedések jelképe, „kiinni” pedig azt jelenti: elfogadni ezeket, és keresztülmenni rajtuk.
- Márk 10:38 bemerítkeznem A bemerítkezés általában víz alá merülést jelent, itt azonban különleges jelentése van: teljesen alámerülni a szenvedésekbe és megpróbáltatásokba.
Mark 10
English Standard Version
Teaching About Divorce
10 (A)And he left there and went (B)to the region of Judea and beyond the Jordan, and crowds gathered to him again. And again, as was his custom, he taught them.
2 And Pharisees came up and in order (C)to test him asked, (D)“Is it lawful for a man to divorce his wife?” 3 He answered them, “What did Moses command you?” 4 They said, (E)“Moses allowed a man to write a certificate of divorce and to send her away.” 5 And Jesus said to them, “Because of your (F)hardness of heart he wrote you this commandment. 6 But (G)from the beginning of creation, ‘God made them (H)male and female.’ 7 (I)‘Therefore a man shall leave his father and mother and hold fast to his wife,[a] 8 and (J)the two shall become one flesh.’ So they are no longer two but one flesh. 9 (K)What therefore God has joined together, let not man separate.”
10 And in the house the disciples asked him again about this matter. 11 And he said to them, (L)“Whoever divorces his wife and marries another commits adultery against her, 12 and (M)if she divorces her husband and marries another, she commits adultery.”
Let the Children Come to Me
13 (N)And they were bringing children to him that he might touch them, and the disciples (O)rebuked them. 14 But when Jesus saw it, he was indignant and said to them, (P)“Let the children come to me; (Q)do not hinder them, for to such belongs the kingdom of God. 15 (R)Truly, I say to you, whoever does not (S)receive the kingdom of God like a child shall not enter it.” 16 And (T)he took them in his arms and blessed them, (U)laying his hands on them.
The Rich Young Man
17 (V)And as he was setting out on his journey, a man ran up and (W)knelt before him and asked him, “Good Teacher, what must I do to (X)inherit eternal life?” 18 And Jesus said to him, “Why do you call me good? No one is good except God alone. 19 You know the commandments: (Y)‘Do not murder, Do not commit adultery, Do not steal, Do not bear false witness, Do not defraud, Honor your father and mother.’” 20 And he said to him, “Teacher, (Z)all these I have kept from my youth.” 21 And Jesus, (AA)looking at him, (AB)loved him, and said to him, “You lack one thing: go, (AC)sell all that you have and give to the poor, and you will have (AD)treasure in heaven; and come, follow me.” 22 (AE)Disheartened by the saying, he went away sorrowful, for he had great possessions.
23 And Jesus (AF)looked around and said to his disciples, (AG)“How difficult it will be for those who have wealth to enter (AH)the kingdom of God!” 24 And the disciples (AI)were amazed at his words. But Jesus said to them again, (AJ)“Children, (AK)how difficult it is[b] to enter (AL)the kingdom of God! 25 It is easier for a camel to go through the eye of a needle than for a rich person to enter (AM)the kingdom of God.” 26 And they were exceedingly astonished, and said to him,[c] “Then who can be saved?” 27 Jesus (AN)looked at them and said, (AO)“With man it is impossible, but not with God. For all things are possible with God.” 28 Peter began to say to him, “See, (AP)we have left everything and followed you.” 29 Jesus said, “Truly, I say to you, (AQ)there is no one who has left house or brothers or sisters or mother or father or children or lands, for my sake and (AR)for the gospel, 30 who will not receive a hundredfold (AS)now in this time, houses and brothers and sisters and mothers and children and lands, (AT)with persecutions, and in (AU)the age to come eternal life. 31 But (AV)many who are first will be last, and the last first.”
Jesus Foretells His Death a Third Time
32 (AW)And they were on the road, going up to Jerusalem, and (AX)Jesus was walking ahead of them. And (AY)they were amazed, and those who followed were afraid. And taking the twelve again, he began to tell them what was to happen to him, 33 saying, “See, (AZ)we are going up to Jerusalem, and the Son of Man will be delivered over to the chief priests and the scribes, and they will (BA)condemn him to death and (BB)deliver him over to the Gentiles. 34 And they will (BC)mock him and (BD)spit on him, and flog him and kill him. And (BE)after three days he will rise.”
The Request of James and John
35 (BF)And James and John, (BG)the sons of Zebedee, came up to him and said to him, “Teacher, we want you to do for us (BH)whatever we ask of you.” 36 And he said to them, (BI)“What do you want me to do for you?” 37 And they said to him, “Grant us (BJ)to sit, one at your right hand and one at your left, (BK)in your glory.” 38 Jesus said to them, (BL)“You do not know what you are asking. Are you able (BM)to drink the cup that I drink, or (BN)to be baptized with the baptism with which I am baptized?” 39 And they said to him, “We are able.” And Jesus said to them, (BO)“The cup that I drink (BP)you will drink, and with the baptism with which I am baptized, (BQ)you will be baptized, 40 but to sit at my right hand or at my left is not mine to grant, (BR)but it is for those for whom it has been (BS)prepared.” 41 And when the ten heard it, they began to be indignant at James and John. 42 (BT)And Jesus called them to him and said to them, “You know that those who are considered rulers of the Gentiles (BU)lord it over them, and their great ones exercise authority over them. 43 But (BV)it shall not be so among you. But whoever would be great among you must be your servant,[d] 44 and whoever would be first among you must be (BW)slave[e] of all. 45 For even the Son of Man came not to be served but (BX)to serve, and (BY)to give his life as a ransom for (BZ)many.”
Jesus Heals Blind Bartimaeus
46 (CA)And they came to Jericho. And (CB)as he was leaving Jericho with his disciples and a great crowd, Bartimaeus, (CC)a blind beggar, the son of Timaeus, was sitting by the roadside. 47 And when he heard that it was (CD)Jesus of Nazareth, he began to cry out and say, “Jesus, Son of David, have mercy on me!” 48 And many (CE)rebuked him, telling him to be silent. But he cried out all the more, “Son of David, have mercy on me!” 49 And Jesus stopped and said, “Call him.” And they called the blind man, saying to him, (CF)“Take heart. Get up; he is calling you.” 50 And throwing off his (CG)cloak, he sprang up and came to Jesus. 51 And Jesus said to him, (CH)“What do you want me to do for you?” And the blind man said to him, (CI)“Rabbi, let me recover my sight.” 52 And Jesus said to him, “Go your way; (CJ)your faith has (CK)made you well.” And immediately he recovered his sight and followed him on the way.
Footnotes
- Mark 10:7 Some manuscripts omit and hold fast to his wife
- Mark 10:24 Some manuscripts add for those who trust in riches
- Mark 10:26 Some manuscripts to one another
- Mark 10:43 Greek diakonos
- Mark 10:44 Or bondservant, or servant (for the contextual rendering of the Greek word doulos, see Preface)
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center
The ESV® Bible (The Holy Bible, English Standard Version®), © 2001 by Crossway, a publishing ministry of Good News Publishers. ESV Text Edition: 2025.
