Add parallel Print Page Options

Jézus királyként vonul be Jeruzsálembe(A)

11 Amikor Jeruzsálem közelébe értek, és az Olajfák hegyénél elérték Bétfagét és Betániát, Jézus előreküldte két tanítványát: „Menjetek be az előttetek lévő faluba! Amint odaértek, találtok ott egy kikötött szamárcsikót, amelyen még soha senki sem ült. Oldjátok el, és hozzátok ide! Ha valaki megkérdezné: »Miért viszitek el?«, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de hamarosan visszaküldi.”

A tanítványok elmentek, és az utcán egy ház kapuja mellett megtalálták a kikötött szamárcsikót. Amikor eloldották, néhányan az ott állók közül megkérdezték: „Miért oldjátok el a szamárcsikót?” A tanítványok azt válaszolták, amit Jézus mondott nekik, így elengedték őket. Jézushoz vitték a szamárcsikót, ráterítették a felsőruháikat, ő pedig felült rá. Ahogy haladt az úton, sokan a felsőruhájukat a földre terítették, Jézus elé. Mások meg a közelben lombos ágakat vágtak le, és azokat is eléje szórták. A Jézus előtt és mögött vonuló nagy tömeg mind azt kiáltotta:

„Hozsánna![a]
    Áldott, aki az Örökkévaló nevében jön![b]

10 Áldott legyen atyánknak, Dávidnak
    közeledő királysága!
Hozsánna a magasságban Istennek!”

11 Ezután Jézus bevonult Jeruzsálembe, a Templom területére, és miután mindent megnézett, tizenkét tanítványával együtt kiment Betániába, mivel már későre járt az idő,

Read full chapter

Footnotes

  1. Márk 11:9 Hozsánna Héber szó, amelyet segítséget kérő imádságban szoktak használni. Itt azonban üdvözlő felkiáltás, amellyel Jézust, mint királyt köszöntötték.
  2. Márk 11:9 Idézet: Zsolt 118:25–26.

11  És mikor Jeruzsálemhez közeledének, Bethfagé és Bethánia felé, az olajfák hegyénél, elkülde kettõt tanítványai közül,

És monda nékik: Eredjetek abba a faluba, a mely elõttetek van; és a mikor abba bejuttok, azonnal találtok egy megkötött vemhet, a melyen ember nem ült még soha; azt oldjátok el és hozzátok ide.

És ha valaki azt mondja néktek: Miért teszitek ezt? mondjátok: Az Úrnak van szüksége reá. És azonnal elbocsátja azt ide.

Elmenének azért és megtalálák a megkötött vemhet, az ajtónál kívül a kettõs útnál, és eloldák azt.

Az ott állók közül pedig némelyek mondának nékik: Mit míveltek, hogy eloldjátok a vemhet?

Õk pedig felelének nékik, úgy, a mint Jézus megparancsolta vala. És elbocsáták õket.

És oda vivék a vemhet Jézushoz, és ráveték felsõ ruháikat; õ pedig felüle reá.

Sokan pedig felsõ ruháikat az útra teríték, mások pedig ágakat szegdelnek vala a fákról és az útra hányják vala.

A kik pedig elõtte menének, és a kik követék, kiáltának, mondván: Hozsánna! Áldott, a ki jõ az Úrnak nevében!

10 Áldott a mi Atyánknak, Dávidnak országa, a mely jõ az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!

11 És beméne Jézus Jeruzsálembe, és a templomba; és mindent körülnézvén, mivelhogy az idõ már késõ vala, kiméne Bethániába a tizenkettõvel.

Read full chapter

Jézus királyként vonul be Jeruzsálembe(A)

28 Miután ezeket elmondta, Jézus továbbment Jeruzsálem felé. 29 Amikor Betfagé és Betánia közelébe, az Olajfák hegyéhez ért, előre küldte két tanítványát. Ezt mondta nekik: 30 „Menjetek ebbe a faluba! Amikor beértek, találtok ott egy kikötött szamárcsikót, amelyen még soha nem ült senki. Oldjátok el, és hozzátok ide! 31 Ha valaki megkérdezi, miért oldjátok el, ezt mondjátok: »Az Úrnak van szüksége rá.«”

32 A két tanítvány elment, és mindent úgy talált, ahogy Jézus mondta. 33 Amint a szamárcsikót eloldozták, a gazdái megkérdezték: „Miért oldjátok el?”

34 Ők pedig így válaszoltak: „Az Úrnak van szüksége rá.” 35 Így elvezették a szamárcsikót, majd a hátára terítették a felsőruhájukat, és Jézus felült rá. 36 Amerre Jézus ment, az emberek a felsőruhájukat leterítették előtte az útra.

37 Amikor az Olajfák hegyének lejtőjéhez közeledtek, Jézus követőinek sokasága ujjongó örömmel, hangosan dicsérte Istent azokért a csodákért, amelyeket láttak. 38 Ezt kiáltották:

„Áldott a Király,
    aki az Örökkévaló nevében jön![a]

Békesség a Mennyben,
    dicsőség a magasságban Istennek!”

Read full chapter

Footnotes

  1. Lukács 19:38 Idézet: Zsolt 118:26.

28 És ezeket mondván, megy vala elõl, felmenvén Jeruzsálembe.

29 És lõn, mikor közelgetett Béthfágéhoz és Bethániához, a hegyhez, mely Olajfák [hegyének] hívatik, elkülde kettõt az õ tanítványai közül,

30 Mondván: Menjetek el az átellenben levõ faluba; melybe bemenvén, találtok egy megkötött vemhet, melyen soha egy ember sem ült: eloldván azt, hozzátok ide.

31 És ha valaki kérdez titeket: Miért oldjátok el? ezt mondjátok annak: Mert az Úrnak szüksége van reá.

32 És elmenvén a küldöttek, úgy találák, a mint nékik mondotta.

33 És mikor a vemhet eloldák, mondának nékik annak gazdái: Miért oldjátok el a vemhet?

34 Õk pedig mondának: Az Úrnak szüksége van reá.

35 Elvivék azért azt Jézushoz: és az õ felsõruháikat a vemhére vetvén, Jézust reá helyhezteték.

36 És mikor õ méne, az õ felsõruháikat az útra teríték.

37 Mikor pedig immár közelgete az Olajfák hegyének lejtõjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent fenszóval mindazokért a csodákért, a melyeket láttak;

38 Mondván: Áldott a Király, ki jõ az Úrnak nevében! Békesség a mennyben, és dicsõség a magasságban!

Read full chapter

Jézus királyként vonul be Jeruzsálembe(A)

12 Másnap, amikor az ünnepre érkező tömeg meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, 13 eléje mentek, pálmaágakat lengettek, és ezt kiáltották:

„Hozsánna![a]
    Áldott, aki az Örökkévaló nevében jön![b]

Áldott legyen Izráel Királya!”

14 Jézus talált egy szamarat, felült rá, és azon vonult be a városba, éppen úgy, ahogy az Írás mondja:

15 „Ne félj, Sion leánya,
    itt jön a királyod, szamárcsikón ülve!”[c]

16 Tanítványai akkor még nem értették ezt. De később, amikor Jézus megdicsőült, eszükbe jutott, hogy pontosan az történt vele, amit az Írások mondtak róla.

17 Amikor Jézus kihívta Lázárt a sírból és feltámasztotta a halottak közül, igen sokan szemtanúi voltak ennek. Ezek azután másoknak is elmondták, hogy mi történt. 18 Ezért nagy tömeg gyűlt össze, hogy Jézust lássák, mert hallották, hogy ő tette ezt a csodát. 19 A farizeusok pedig ezt mondták egymásnak: „Látjátok! Hiába minden erőfeszítésünk, az egész nép mégis őt követi!”

Read full chapter

Footnotes

  1. János 12:13 Hozsánna Héber szó, eredeti jelentése: „ments meg”. Később Isten, vagy a Messiás dicsőítésére használták.
  2. János 12:13 Idézet: Zsolt 118:25–26.
  3. János 12:15 Idézet: Zak 9:9.

12 Másnap a nagy sokaság, a mely az ünnepre jött vala, hallván, hogy Jézus Jeruzsálembe jõ,

13 Pálmaágakat võn, és kiméne elébe, és kiált vala: Hozsánna: Áldott, a ki jõ az Úrnak nevében, az Izráelnek ama királya!

14 Találván pedig Jézus egy szamarat, felüle arra, a mint meg van írva:

15 Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jõ, szamárnak vemhén ülve.

16 Ezeket pedig nem értették eleinte az õ tanítványai: hanem mikor megdicsõítteték Jézus, akkor emlékezének vissza, hogy ezek õ felõle vannak megírva, és [hogy] ezeket mívelték õ vele.

17 A sokaság azért, a mely õ vele vala, mikor kihívta Lázárt a koporsóból és feltámasztotta õt a halálból, bizonyságot tõn.

18 Azért is méne õ elébe a sokaság, mivel hallá, hogy ezt a csodát mívelte vala.

19 Mondának azért a farizeusok egymás között: Látjátok-é, hogy semmit sem értek? Ímé, [mind] e világ õ utána megy.

Read full chapter