Add parallel Print Page Options

A mustármag és a kovász példázata(A)

18 Jézus ezt mondta: „Milyen az Isten Királysága? Mihez hasonlítsam? 19 Olyan az, mint a mustármag, amelyet valaki elvet a kertjébe. Amikor a mag kifejlődik, a növény szinte fává nő! Még a madarak is fészket raknak az ágai között.”

20 Majd így folytatta: „Mihez is hasonlítsam Isten Királyságát? 21 Hasonló ehhez: egy asszony kovászt kevert három mérce[a] lisztbe, majd állni hagyta, amíg az egész tészta megkelt.”

A keskeny ajtó(B)

22 Jézus Jeruzsálem felé közeledett, és közben falvakon és városokon ment keresztül. Útközben mindenhol tanított. 23 Egyszer valaki megkérdezte tőle: „Uram, csak kevesen fognak üdvözülni?”

Ő pedig így felelt: 24 „Teljes erővel igyekezzetek, hogy be tudjatok menni a keskeny ajtón! Mert mondom nektek: sokan próbálnak majd bejutni rajta, de nem sikerül nekik. 25 Ha pedig a ház ura egyszer felkel, és bezárja az ajtót, ti kint maradtok. Akkor majd kopogtattok, és azt mondjátok: »Uram, nyiss ajtót nekünk!« De ő ezt feleli: »Nem ismerlek titeket, s nem tudom, honnan jöttetek.« 26 Erre ti majd így válaszoltok: »De hiszen együtt ettünk és ittunk veled, és az utcáinkon tanítottál.«

27 Ő azonban ezt fogja válaszolni: »Nem tudom, honnan jöttetek! Menjetek innen, ti gonosztevők!« 28 Akkor majd meglátjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot, és az összes prófétát Isten Királyságában, de ti nem mehettek be oda! Akkor majd sírni fogtok, és fogaitokat csikorgatjátok! 29 Sokan jönnek majd keletről, nyugatról, északról és délről, és asztalhoz ülnek Isten Királyságában.

Read full chapter

Footnotes

  1. Lukács 13:21 mérce Szó szerint: „sztatón”, amely ókori űrmérték volt a liszt vagy gabona mérésére. Egy sztatón kb. 13 liter.