Add parallel Print Page Options

Az új bort új tömlőbe kell tölteni(A)

33 Egyszer a farizeusok ezzel fordultak Jézushoz: „Bemerítő János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanezt teszik a mi tanítványaink is, de a te tanítványaid mindig csak esznek-isznak.”

34 Jézus így válaszolt: „Rávehetitek-e a násznépet a lakodalomban, hogy böjtöljenek, amíg a vőlegény velük van? Ugye, hogy nem? 35 De eljön majd az idő, amikor a vőlegényt elveszik tőlük, s akkor majd böjtölni fognak.”

36 Mondott nekik egy példázatot is: „Senki sem tép ki egy darabot valami új ruhából, hogy azzal foltozzon be egy régit. Külöben tönkretenné az új ruhát, a régihez pedig nem illik az újból való folt. 37 Senki sem tölt új bort régi bortömlőbe, mert az új bor szétszakítja a tömlőt, és a bor is elfolyik. 38 Az új bort új tömlőbe kell tölteni. 39 Aki kiforrott, megérlelődött bort ivott, az nem kívánja azonnal az új bort, mert azt mondja, hogy jobb a régi.”

Az Emberfia a szombatnak is Ura(B)

Egyszer szombaton Jézus gabonaföldeken ment keresztül. A tanítványok téptek a kalászokból, kimorzsolták, és megették a magokat. Néhány farizeus felelősségre vonta őket: „Miért tesztek olyat, amit Mózes Törvénye szerint tilos szombaton?”

De Jézus így válaszolt nekik: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor mind ő, mind az emberei megéheztek? Bement Isten házába, elvette és megette az Istennek szentelt kenyereket, és adott belőle azoknak is, akik vele voltak. Pedig a Törvény szerint abból csak a papoknak szabad enniük.” Majd így folytatta: „Az Emberfia úr a szombat ünnepe fölött is”.

Jézus szombaton is gyógyít(C)

Egy másik szombaton Jézus a zsinagógába ment, és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb karja megbénult. A törvénytanítók és farizeusok gyanakodva lesték Jézust, vajon szombaton is meggyógyítja-e a bénát. Ugyanis mindenáron valami ürügyet kerestek, hogy vádolhassák Jézust. Ő azonban jól tudta, hogy mit gondolnak, mégis a bénához fordult: „Gyere ide, és állj a középre!” Az ember felkelt, és odament.

Jézus ekkor a többiekhez fordult: „Azt kérdezem tőletek, a Törvény szerint szombaton melyiket szabad: jót tenni valakivel, vagy ártani neki? Mi a helyes: megmenteni, vagy kioltani valakinek az életét?” 10 Körülnézett az ott ülőkön, majd ezt mondta a bénának: „Nyújtsd ki a karodat!” Ő kinyújtotta a jobb karját, amely abban a pillanatban meggyógyult. 11 A törvénytanítókat és farizeusokat azonban esztelen düh töltötte el, és maguk között arról kezdtek tanakodni, hogyan tudnának végezni Jézussal.