János 12-13
Hungarian Károli
12 Jézus azért hat nappal a husvét elõtt méne Bethániába, a hol a megholt Lázár vala, a kit feltámasztott a halálból.
2 Vacsorát készítének azért ott néki, és Mártha szolgál vala fel; Lázár pedig egy vala azok közül, a kik együtt ülnek vala õ vele.
3 Mária azért elõvévén egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és megtörlé annak lábait a saját hajával; a ház pedig megtelék a kenet illatával.
4 Monda azért egy az õ tanítványai közül, Iskáriótes Júdás, Simonnak fia, a ki õt elárulandó vala:
5 Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénáron, és [miért nem] adták a szegényeknek?
6 Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre volna gondja, hanem mivelhogy tolvaj vala, és nála vala az erszény, és amit abba tesznek vala, elcsené.
7 Monda azért Jézus: Hagyj békét néki; az én temetésem idejére tartogatta õ ezt.
8 Mert szegények mindenkor vannak veletek, én pedig nem mindenkor vagyok.
9 A zsidók közül azért nagy sokaság értesült vala arról, hogy õ ott van: és oda menének nemcsak Jézusért, hanem hogy Lázárt is lássák, a kit feltámasztott a halálból.
10 A papifejedelmek pedig tanácskozának, hogy Lázárt is megöljék;
11 Mivelhogy a zsidók közül sokan õ miatta menének oda és hivének a Jézusban.
12 Másnap a nagy sokaság, a mely az ünnepre jött vala, hallván, hogy Jézus Jeruzsálembe jõ,
13 Pálmaágakat võn, és kiméne elébe, és kiált vala: Hozsánna: Áldott, a ki jõ az Úrnak nevében, az Izráelnek ama királya!
14 Találván pedig Jézus egy szamarat, felüle arra, a mint meg van írva:
15 Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jõ, szamárnak vemhén ülve.
16 Ezeket pedig nem értették eleinte az õ tanítványai: hanem mikor megdicsõítteték Jézus, akkor emlékezének vissza, hogy ezek õ felõle vannak megírva, és [hogy] ezeket mívelték õ vele.
17 A sokaság azért, a mely õ vele vala, mikor kihívta Lázárt a koporsóból és feltámasztotta õt a halálból, bizonyságot tõn.
18 Azért is méne õ elébe a sokaság, mivel hallá, hogy ezt a csodát mívelte vala.
19 Mondának azért a farizeusok egymás között: Látjátok-é, hogy semmit sem értek? Ímé, [mind] e világ õ utána megy.
20 Néhány görög is vala azok között, a kik felmenének, hogy imádkozzanak az ünnepen:
21 Ezek azért a galileai Bethsaidából való Filephez menének, és kérék õt, mondván: Uram, látni akarjuk a Jézust.
22 Megy vala Filep és szóla Andrásnak, és viszont András és Filep szóla Jézusnak.
23 Jézus pedig felele nékik, mondván: Eljött az óra, hogy megdicsõíttessék az embernek Fia.
24 Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.
25 A ki szereti a maga életét, elveszti azt; és a ki gyûlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt.
26 A ki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.
27 Most az én lelkem háborog; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettõl az órától. De azért jutottam ez órára.
28 Atyám, dicsõítsd meg a te nevedet! Szózat jöve azért az égbõl: Meg is dicsõítettem, és újra megdicsõítem.
29 A sokaság azért, a mely [ott] állt és hallotta vala, azt mondá, hogy mennydörgött; mások mondának: Angyal szólt néki.
30 Felele Jézus és monda: Nem én érettem lõn e szó, hanem ti érettetek.
31 Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme:
32 És én, ha felemeltetem e földrõl, mindeneket magamhoz vonszok.
33 Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia.
34 Felele néki a sokaság: Mi azt hallottuk a törvénybõl, hogy a Krisztus örökké megmarad: hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az ember Fia?
35 Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, a míg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és a ki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.
36 Míg a világosságotok megvan, higyjetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek. Ezeket mondá Jézus, és elmenvén, elrejtõzködék elõlük.
37 És noha õ ennyi jelt tett vala elõttük, mégsem hivének õ benne:
38 Hogy beteljesedjék az Ésaiás próféta beszéde, a melyet monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak? és az Úr karja kinek jelentetett meg?
39 Azért nem hihetnek vala, mert ismét monda Ésaiás:
40 Megvakította az õ szemeiket, és megkeményítette az õ szívöket; hogy szemeikkel ne lássanak és szívökkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam õket.
41 Ezeket mondá Ésaiás, a mikor látá az õ dicsõségét; és beszéle õ felõle.
42 Mindazáltal a fõemberek közül is sokan hivének õ benne: de a farizeusok miatt nem vallák be, hogy ki ne rekesztessenek a gyülekezetbõl:
43 Mert inkább szerették az emberek dicséretét, mintsem az Istennek dicséretét.
44 Jézus pedig kiálta és monda: A ki hisz én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, a ki elküldött engem.
45 És a ki engem lát, azt látja, a ki küldött engem.
46 Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, a ki én bennem hisz.
47 És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot.
48 A ki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, a ki õt kárhoztassa: a beszéd, a melyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon.
49 Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, a ki küldött engem, õ parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek.
50 És tudom, hogy az õ parancsolata örök élet. A miket azért én beszélek, úgy beszélem, a mint az Atya mondotta vala nékem.
13 A husvét ünnepe elõtt pedig, tudván Jézus, hogy eljött az õ órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mivelhogy szerette az övéit e világon, mindvégig szerette õket.
2 És vacsora közben, a mikor az ördög belesugalta már Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának szívébe, hogy árulja el õt,
3 Tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába adott néki, és hogy õ az Istentõl jött és az Istenhez megy,
4 Felkele a vacsorától, leveté a felsõ ruháját; és egy kendõt vévén, körülköté magát.
5 Azután vizet tölte a medenczébe, és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendõvel, a melylyel körül van kötve.
6 Méne azért Simon Péterhez; és az monda néki: Uram, te mosod-é meg az én lábaimat?
7 Felele Jézus és monda néki: A mit én cselekszem, te azt most nem érted, de ezután majd megérted.
8 Monda néki Péter: Az én lábaimat nem mosod meg soha! Felele néki Jézus: Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám.
9 Monda néki Simon Péter: Uram, ne csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is!
10 Monda néki Jézus: A ki megfürödött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta; ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.
11 Tudta ugyanis, hogy ki árulja el õt; azért mondá: Nem vagytok mindnyájan tiszták!
12 Mikor azért megmosta azoknak lábait, és a felsõ ruháját felvette, újra leülvén, monda nékik: Értitek-é, hogy mit cselekedtem veletek?
13 Ti engem így hívtok: Mester, és Uram . És jól mondjátok, mert az vagyok.
14 Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait.
15 Mert példát adtam néktek, hogy a miképen én cselekedtem veletek, ti is akképen cselekedjetek.
16 Bizony, bizony mondom néktek: A szolga nem nagyobb az õ Uránál; sem a követ nem nagyobb annál, a ki azt küldte.
17 Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket.
18 Nem mindnyájatokról szólok; tudom én kiket választottam el; hanem hogy beteljesedjék az írás: A ki velem ette a kenyeret, a sarkát emelte fel ellenem.
19 Most megmondom néktek, mielõtt meglenne, hogy mikor meglesz, higyjétek majd, hogy én vagyok.
20 Bizony, bizony mondom néktek: A ki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be; a ki pedig engem befogad, azt fogadja be, a ki engem küldött.
21 Mikor ezeket mondja vala Jézus, igen nyugtalankodék lelkében, s bizonyságot tõn, és monda: Bizony, bizony mondom néktek, hogy egy ti közületek elárul engem.
22 A tanítványok ekkor egymásra tekintének bizonytalankodva, [hogy ]kirõl szól.
23 Egy pedig az õ tanítványai közül a Jézus kebelén nyugszik vala, a kit szeret vala Jézus.
24 Int azért ennek Simon Péter, hogy tudakozza meg, ki az, a kirõl szól?
25 Az pedig a Jézus kebelére hajolván, monda néki: Uram, ki az?
26 Felele Jézus: Az, a kinek én a bemártott falatot adom. És bemártván a falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának.
27 És a falat után akkor beméne abba a Sátán. Monda azért néki Jézus: A mit cselekszel, hamar cselekedjed.
28 Ezt pedig senki sem érté a leültek közül, miért mondta néki.
29 Némelyek ugyanis állíták, mivelhogy az erszény Júdásnál vala, hogy azt mondá néki Jézus: Vedd meg, a mikre szükségünk van az ünnepre; vagy, hogy adjon valamit a szegényeknek.
30 Az pedig, mihelyt a falatot elvevé, azonnal kiméne: vala pedig éjszaka.
31 Mikor azért kiment vala, monda Jézus: Most dicsõítteték meg az embernek Fia, az Isten is megdicsõítteték õ benne.
32 Ha megdicsõítteték õ benne az Isten, az Isten is megdicsõíti õt õ magában, és ezennel megdicsõíti õt.
33 Fiaim, egy kevés ideig még veletek vagyok. Kerestek majd engem; de a miként a zsidóknak mondám, hogy: A hová én megyek, ti nem jöhettek; most néktek is mondom.
34 Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.
35 Errõl ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.
36 Monda néki Simon Péter: Uram, hová mégy? Felele néki Jézus: A hová én megyek, most én utánam nem jöhetsz; utóbb azonban utánam jössz.
37 Monda néki Péter: Uram, miért nem mehetek most utánad? Az életemet adom éretted!
38 Felele néki Jézus: Az életedet adod érettem? Bizony, bizony mondom néked, nem szól addig a kakas, mígnem háromszor megtagadsz engem.