Jób 3-4
Hungarian Károli
3 Ezután megnyitá Jób az õ száját, és megátkozá az õ napját.
2 És szóla Jób, és monda:
3 Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
4 Az a nap legyen sötétség, ne törõdjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
5 Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; [a] felhõ lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
6 Az az éjszaka! Sûrû sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendõnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
7 Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
8 Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
9 Sötétüljenek el az õ estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elõl a nyomorúságot.
11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlõkre, hogy szopjam?!
13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -
14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kõhalmokat építenek.
15 Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstõl, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
18 A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
19 Kicsiny és nagy ott [egyenlõ,] és a szolga az õ urától szabad.
20 Mért is ad [Isten] a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivûeknek?
21 A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
22 A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
23 A férfiúnak, a ki útvesztõbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
25 Mert a mitõl remegve remegtem, az jöve reám, és a mitõl rettegtem, az esék rajtam.
26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
4 És felele a témáni Elifáz, és monda:
2 Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtõztetni magát a beszédben?
3 Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerõsítetted;
4 A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszketõ térdeket megerõsítetted;
5 Most, hogy rád jött [a sor], zokon veszed; hogy téged ért [a baj,] elrettensz!
6 Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed- é utaidnak becsületessége?
7 Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
8 A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
9 Az Istennek lehelletétõl elvesznek, az õ haragjának szelétõl elpusztulnak.
10 Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
11 Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nõstény oroszlán kölykei elszélednek.
12 Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
13 Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
14 Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
15 Valami szellem suhant el elõttem, s testemnek szõre felborzolódék.
16 Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim elõtt, mély csend, és [ilyen] szót hallék:
17 Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az õ teremtõje elõtt tiszta-é az ember?
18 Ímé az õ szolgáiban sem bízhatik és az õ angyalaiban is talál hibát:
19 Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
20 Reggeltõl estig gyötrõdnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
21 Ha kiszakíttatik belõlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?
Apostolok 7:44-60
Hungarian Károli
44 A bizonyságnak sátora a mi atyáinknál volt a pusztában, a mint parancsolta az, a ki mondotta Mózesnek, hogy azt arra a mintára csinálja, melyet látott vala.
45 Melyet a mi atyáink átvévén, be is hoztak Józsuéval, mikor birodalmukba vették a pogányokat, kiket kiûzött az Isten a mi atyáink színe elõl, mind a Dávidnak napjaiig;
46 Ki kegyelmet talált az Isten elõtt, és könyörgött, hogy hajlékot találhasson a Jákób Istenének.
47 Salamon építe pedig néki házat.
48 De ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik, mint a próféta mondja:
49 A menny nékem ülõszékem, a föld pedig az én lábaimnak zsámolya; micsoda házat építhettek nékem? azt mondja az Úr, vagy melyik az én nyugodalmamnak helye?
50 Nem az én kezem csinálta-é mindezeket?
51 Kemény nyakú és körülmetéletlen szívû és fülû emberek, ti mindenkor a Szent Léleknek ellene igyekeztek, mint atyáitok, ti azonképen.
52 A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? és megölték azokat, a kik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek;
53 Kik a törvényt angyalok rendelésére vettétek, és nem tartottátok meg.
54 Mikor pedig ezeket hallották, szívükben dühösködnek és fogaikat csikorgatják vala õ ellene.
55 Mivel pedig teljes vala Szent Lélekkel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsõségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felõl,
56 És monda: Ímé látom az egeket megnyilni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felõl állani.
57 Felkiáltván pedig nagy fenszóval, füleiket bédugák, és egyakarattal reá rohanának;
58 És kiûzvén a városon kívül, megkövezék: a tanúbizonyságok pedig felsõruháikat egy Saulus nevezetû ifjú lábaihoz rakták le.
59 Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!
60 Térdre esvén pedig, nagy fenszóval kiálta: Uram, ne tulajdonítsd nékik e bûnt! És ezt mondván, elaluvék.
Read full chapter