Isaiah 63-64
New Revised Standard Version Catholic Edition
Vengeance on Edom
63 “Who is this that comes from Edom,
from Bozrah in garments stained crimson?
Who is this so splendidly robed,
marching in his great might?”
“It is I, announcing vindication,
mighty to save.”
2 “Why are your robes red,
and your garments like theirs who tread the wine press?”
3 “I have trodden the wine press alone,
and from the peoples no one was with me;
I trod them in my anger
and trampled them in my wrath;
their juice spattered on my garments,
and stained all my robes.
4 For the day of vengeance was in my heart,
and the year for my redeeming work had come.
5 I looked, but there was no helper;
I stared, but there was no one to sustain me;
so my own arm brought me victory,
and my wrath sustained me.
6 I trampled down peoples in my anger,
I crushed them in my wrath,
and I poured out their lifeblood on the earth.”
God’s Mercy Remembered
7 I will recount the gracious deeds of the Lord,
the praiseworthy acts of the Lord,
because of all that the Lord has done for us,
and the great favor to the house of Israel
that he has shown them according to his mercy,
according to the abundance of his steadfast love.
8 For he said, “Surely they are my people,
children who will not deal falsely”;
and he became their savior
9 in all their distress.
It was no messenger[a] or angel
but his presence that saved them;[b]
in his love and in his pity he redeemed them;
he lifted them up and carried them all the days of old.
10 But they rebelled
and grieved his holy spirit;
therefore he became their enemy;
he himself fought against them.
11 Then they[c] remembered the days of old,
of Moses his servant.[d]
Where is the one who brought them up out of the sea
with the shepherds of his flock?
Where is the one who put within them
his holy spirit,
12 who caused his glorious arm
to march at the right hand of Moses,
who divided the waters before them
to make for himself an everlasting name,
13 who led them through the depths?
Like a horse in the desert,
they did not stumble.
14 Like cattle that go down into the valley,
the spirit of the Lord gave them rest.
Thus you led your people,
to make for yourself a glorious name.
A Prayer of Penitence
15 Look down from heaven and see,
from your holy and glorious habitation.
Where are your zeal and your might?
The yearning of your heart and your compassion?
They are withheld from me.
16 For you are our father,
though Abraham does not know us
and Israel does not acknowledge us;
you, O Lord, are our father;
our Redeemer from of old is your name.
17 Why, O Lord, do you make us stray from your ways
and harden our heart, so that we do not fear you?
Turn back for the sake of your servants,
for the sake of the tribes that are your heritage.
18 Your holy people took possession for a little while;
but now our adversaries have trampled down your sanctuary.
19 We have long been like those whom you do not rule,
like those not called by your name.
64 O that you would tear open the heavens and come down,
so that the mountains would quake at your presence—
2 [e] as when fire kindles brushwood
and the fire causes water to boil—
to make your name known to your adversaries,
so that the nations might tremble at your presence!
3 When you did awesome deeds that we did not expect,
you came down, the mountains quaked at your presence.
4 From ages past no one has heard,
no ear has perceived,
no eye has seen any God besides you,
who works for those who wait for him.
5 You meet those who gladly do right,
those who remember you in your ways.
But you were angry, and we sinned;
because you hid yourself we transgressed.[f]
6 We have all become like one who is unclean,
and all our righteous deeds are like a filthy cloth.
We all fade like a leaf,
and our iniquities, like the wind, take us away.
7 There is no one who calls on your name,
or attempts to take hold of you;
for you have hidden your face from us,
and have delivered[g] us into the hand of our iniquity.
8 Yet, O Lord, you are our Father;
we are the clay, and you are our potter;
we are all the work of your hand.
9 Do not be exceedingly angry, O Lord,
and do not remember iniquity forever.
Now consider, we are all your people.
10 Your holy cities have become a wilderness,
Zion has become a wilderness,
Jerusalem a desolation.
11 Our holy and beautiful house,
where our ancestors praised you,
has been burned by fire,
and all our pleasant places have become ruins.
12 After all this, will you restrain yourself, O Lord?
Will you keep silent, and punish us so severely?
Footnotes
- Isaiah 63:9 Gk: Heb anguish
- Isaiah 63:9 Or savior. 9 In all their distress he was distressed; the angel of his presence saved them;
- Isaiah 63:11 Heb he
- Isaiah 63:11 Cn: Heb his people
- Isaiah 64:2 Ch 64.1 in Heb
- Isaiah 64:5 Meaning of Heb uncertain
- Isaiah 64:7 Gk Syr Old Latin Tg: Heb melted
Isaia 63-64
Nuova Riveduta 2006
Il giorno della vendetta
63 (A)Chi è costui che giunge da Edom, da Bosra, vestito splendidamente? Costui, magnificamente ammantato, che cammina fiero della grandezza della sua forza? «Sono io, che parlo con giustizia, che sono potente a salvare».
2 Perché questo rosso sul tuo mantello e perché le tue vesti sono come quelle di chi calca l’uva nel tino?
3 «Io sono stato solo a calcare l’uva nel tino, e nessun uomo fra i popoli è stato con me. Io li ho calcati nella mia ira, li ho calpestati nel mio furore; il loro sangue è spruzzato sulle mie vesti, ho macchiato tutti i miei abiti.
4 Poiché il giorno della vendetta, che era nel mio cuore, e il mio anno di redenzione sono giunti.
5 Io guardai, ma non c’era chi mi aiutasse; fui stupito che nessuno mi sostenesse; allora il mio braccio mi ha salvato e il mio furore mi ha sostenuto.
6 Ho calpestato popoli nella mia ira, li ho ubriacati nel mio furore, ho fatto scorrere il loro sangue sulla terra».
Ricordo del passato
7 (B)Io voglio ricordare le bontà del Signore, le lodi del Signore, considerando tutto quello che il Signore ci ha elargito; ricorderò il gran bene che ha fatto alla casa d’Israele, secondo la sua misericordia e secondo l’abbondanza della sua bontà.
8 Egli aveva detto: «Certo, essi sono il mio popolo, i figli che non m’inganneranno». Fu il loro Salvatore
9 in tutte le loro angosce. Non fu un inviato, né un angelo, ma lui stesso a salvarli; nel suo amore e nella sua benevolenza egli li redense; se li prese sulle spalle e li portò tutti i giorni del passato;
10 ma essi furono ribelli, contristarono il suo Spirito santo; perciò egli si mutò in loro nemico ed egli stesso combatté contro di loro.
11 Allora il suo popolo si ricordò dei giorni antichi di Mosè. Dov’è colui che li fece uscire dal mare con il pastore del suo gregge? Dov’è colui che mise in mezzo a loro lo Spirito suo santo,
12 che fece andare il suo braccio glorioso alla destra di Mosè, che divise le acque davanti a loro, per acquistarsi una rinomanza eterna,
13 che li condusse attraverso gli abissi, come un cavallo nel deserto, senza che inciampassero?
14 Come il bestiame che scende nella valle, lo Spirito del Signore li condusse al riposo. Così tu guidasti il tuo popolo, per acquistarti una rinomanza gloriosa.
Preghiera
15 (C)Guarda dal cielo e osserva dalla tua abitazione santa e gloriosa. Dove sono il tuo zelo, i tuoi atti potenti? Il fremito delle tue viscere e le tue compassioni non si fanno più sentire verso di me.
16 Tuttavia, tu sei nostro padre; poiché Abraamo non sa chi siamo e Israele non ci riconosce. Tu, Signore, sei nostro padre, il tuo nome, in ogni tempo, è Redentore nostro.
17 Signore, perché ci fai peregrinare lontano dalle tue vie e rendi duro il nostro cuore perché non ti tema? Ritorna, per amore dei tuoi servi, delle tribù della tua eredità!
18 Per poco tempo il tuo popolo santo ha posseduto il paese; i nostri nemici hanno calpestato il tuo santuario.
19 Noi siamo diventati come quelli che tu non hai mai governati, come quelli che non portano il tuo nome!
64 (D)Oh, squarciassi tu i cieli e scendessi! Davanti a te sarebbero scossi i monti.
2 Come il fuoco accende i rami secchi, come il fuoco fa bollire l’acqua, tu faresti conoscere il tuo nome ai tuoi avversari e le nazioni tremerebbero davanti a te.
3 Quando facesti le cose tremende che noi non ci aspettavamo, tu discendesti e i monti furono scossi davanti a te.
4 Mai si era udito, mai orecchio aveva sentito dire, mai occhio aveva visto che un altro dio, all’infuori di te, agisse in favore di chi spera in lui[a].
5 Tu vai incontro a chi gode nel praticare la giustizia, a chi, camminando nelle tue vie, si ricorda di te; ecco, tu ti sei adirato perché abbiamo peccato nel tempo passato, ma noi saremo salvati.
6 Tutti quanti siamo diventati come l’uomo impuro, tutta la nostra giustizia come un abito sporco; tutti quanti appassiamo come foglie e la nostra iniquità ci porta via come il vento.
7 Non c’è più nessuno che invochi il tuo nome, che si risvegli per attenersi a te; poiché tu ci hai nascosto la tua faccia e ci lasci consumare dalle nostre iniquità.
8 (E)Tuttavia, Signore, tu sei nostro padre; noi siamo l’argilla e tu colui che ci formi; noi siamo tutti opera delle tue mani.
9 Non adirarti fino all’estremo, o Signore! Non ricordarti dell’iniquità per sempre; ecco, guarda, ti supplichiamo, noi siamo tutti tuo popolo.
10 Le tue città sante sono un deserto; Sion è un deserto, Gerusalemme è una desolazione.
11 La nostra santa e magnifica casa, dove i nostri padri ti celebrarono, è diventata preda delle fiamme, quanto avevamo di più caro è stato devastato.
12 Davanti a queste cose te ne rimarrai impassibile, o Signore? Tacerai e ci affliggerai fino all’estremo?
Footnotes
- Isaia 64:4 Cfr. 1 Co 2:9.
Jesaja 63-64
Schlachter 2000
Der Tag der Vergeltung für die Heidenvölker
63 Wer ist dieser, der dort von Edom her kommt, von Bozra mit hochroten Kleidern; er, der prächtig aussieht in seinem Gewand, stolz auftritt in der Fülle seiner Kraft? »Ich bin es, der ich von Gerechtigkeit rede und mächtig bin zum Retten!«
2 Warum ist denn dein Gewand so rot, und deine Kleider sehen aus wie die eines Keltertreters?
3 »Ich habe die Kelter allein getreten, und von den Völkern war kein Mensch mit mir; und so habe ich sie zertreten in meinem Zorn und zerstampft in meinem Grimm, dass ihr Saft an meine Kleider spritzte und ich mein ganzes Gewand besudelte.
4 Denn ich hatte mir einen Tag der Rache vorgenommen; das Jahr meiner Erlösten[a] war gekommen.
5 Und ich sah mich um, aber da war kein Helfer; und ich war verwundert, aber niemand unterstützte mich; da half mir mein eigener Arm, und mein Grimm, der unterstützte mich.
6 Und so zertrat ich die Völker in meinem Zorn und machte sie trunken mit meinem Grimm, und ich ließ ihren Saft zur Erde fließen!«
Rückblick des Volkes Israel auf Gottes Gnadenerweise
7 Ich will an die Gnadenerweisungen des Herrn gedenken, an die Ruhmestaten des Herrn, [wie es sich gebührt] nach allem, was der Herr an uns getan hat, und dem vielen Guten, das er dem Haus Israel erwiesen hat nach seiner Barmherzigkeit und der Fülle seiner Gnadenerweisungen,
8 da er sprach: Sie sind ja mein Volk, Kinder, die nicht untreu sein werden! Und so wurde er ihr Retter.
9 Bei all ihrer Bedrängnis war er auch bedrängt, und der Engel seines Angesichts[b] rettete sie; in seiner Liebe und seinem Erbarmen hat er sie erlöst; er nahm sie auf und trug sie alle Tage der Vorzeit.
10 Sie aber waren widerspenstig und betrübten seinen heiligen Geist; da wurde er ihnen zum Feind und kämpfte selbst gegen sie.
11 Da gedachte sein Volk an die alte Zeit, an Mose: Wo ist der, welcher sie aus dem Meer führte mit dem Hirten seiner Herde? Wo ist er, der seinen heiligen Geist in ihre Mitte gab,
12 der seinen majestätischen Arm zur Rechten Moses einherziehen ließ, der vor ihnen das Wasser zerteilte, um sich einen ewigen Namen zu machen,
13 der sie durch die Wassertiefen führte wie ein Ross auf der Ebene, ohne dass sie strauchelten?
14 Wie das Vieh, das ins Tal hinabsteigt, so brachte der Geist des Herrn sie zur Ruhe. So hast du dein Volk geführt, um dir einen herrlichen Namen zu machen.
Israels Flehen um Gottes Eingreifen in der Bedrängnis
15 Blicke vom Himmel hernieder und sieh herab von dem Ort, wo deine Heiligkeit und Ehre wohnt! Wo ist nun dein Eifer und deine Macht? Das Aufwallen deiner Liebe und deiner Barmherzigkeit hält sich gegen mich zurück!
16 Und doch bist du unser Vater; denn Abraham weiß nichts von uns, und Israel kennt uns nicht; du aber, o Herr, bist unser Vater, und dein Name ist »Unser Erlöser von Ewigkeit her«!
17 Herr, warum willst du uns abirren lassen von deinen Wegen und unser Herz verstocken, dass wir dich nicht fürchten? Kehre zurück um deiner Knechte willen, wegen der Stämme deines Erbteils!
18 Nur kurze Zeit hat dein heiliges Volk es in Besitz gehabt; unsere Feinde haben dein Heiligtum zertreten.
19 Wir sind geworden wie solche, über die du niemals geherrscht hast, über die dein heiliger Name nicht ausgerufen wurde.
64 Ach, dass du die Himmel zerrissest und herabführest, dass die Berge erbebten vor deinem Angesicht, wie Feuer Reisig entzündet,[c] wie Feuer Wasser siedend macht, um deinen Namen deinen Feinden bekannt zu machen, damit die Heiden vor deinem Angesicht erzittern;
2 indem du furchtgebietende Taten vollbringst, die wir nicht erwarteten; ja, fahre du herab, dass vor deinem Angesicht die Berge erbeben!
3 Denn von Ewigkeit her hat man nie gehört, nie vernommen, hat kein Auge es gesehen, dass außer dir ein Gott tätig war für die, welche auf ihn harren.
4 Du kommst dem entgegen, der sich daran erfreut, Gerechtigkeit zu tun, denen, die auf deinen Wegen an dich gedenken. Doch siehe, du wurdest zornig, weil wir Sünde begingen und lange Zeit darin geblieben waren; aber möchte uns doch geholfen werden!
5 Wir sind ja allesamt geworden wie Unreine und alle unsere Gerechtigkeit[d] wie ein beflecktes Kleid. Wir sind alle verwelkt wie die Blätter, und unsere Sünden trugen uns fort wie der Wind.
6 Und da war niemand, der deinen Namen anrief, der sich aufmachte, um dich zu ergreifen; denn du hast dein Angesicht vor uns verborgen und uns dahingegeben in die Gewalt unserer Missetaten.
7 Nun aber bist du, Herr, unser Vater; wir sind der Ton, und du bist unser Töpfer; wir alle sind das Werk deiner Hände.
8 Zürne nicht allzu sehr, o Herr, und gedenke nicht ewiglich an die Schuld! Ziehe doch das in Betracht, dass wir alle dein Volk sind!
9 Deine heiligen Städte sind zur Wüste geworden; Zion ist verwüstet, Jerusalem zerstört!
10 Unser heiliger und herrlicher Tempel, in dem unsere Väter dich gelobt haben, ist in Flammen aufgegangen, und alles, was uns teuer war, ist verwüstet!
11 Willst du, Herr, trotz alledem dich zurückhalten, schweigen und uns ganz und gar niederbeugen?
Footnotes
- (63,4) od. das Jahr meiner Erlösung; d.h. das Jahr, in dem die Erlösung Gottes für Israel und die Rache an den Heidenvölkern offenbar wird.
- (63,9) d.h. der Engel, der vor seinem Angesicht steht bzw. von seinem Angesicht ausgeht.
- (64,1) Der Anfang von Jes 64,1 wird im MT noch zu Jes 63,19 gezählt.
- (64,5) od. Gerechtigkeiten.
Ézsaiás 63-64
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Miért lett vérpiros a ruhád?
63 Ki ez, aki Bocrából, Edomból[a] jön
vérvörös ruhában?
Milyen fenséges és dicső a megjelenése,
milyen erőteljes a lépése!
— „Én vagyok az, aki igazat szólok,
és van erőm a szabadításra!”
2 — „Miért vérpiros a ruhád,
mint a szőlőtaposóké?”
3 — „Mert a szőlőt tapostam,[b]
de senki sem segített, egyedül voltam.
Széttapostam a nemzeteket haragomban,
összetörtem őket felindulásomban.
Vérük fröccsent a ruhámra,
egész öltözetem vérpirosra festette.
4 Mert elszántam magam a bosszúállásra,
és eljött a megváltás esztendeje.
5 Kerestem valakit, de nem segített senki,
csodálkoztam, hogy nem akadt segítőm.
Ezért karom segített engem,
és felindulásom volt a segítségem.
6 Széttapostam hát a nemzeteket haragomban,
összetörtem őket indulatomban,
s vérüket a földre ontottam.”
Hol van, aki minket áthozott a tengeren?
7 Magasztalom az Örökkévalót,
és hűséges szeretetét!
Dicsérem őt Izráel iránti jóságáért,
mindazért, amit velünk tett,
irgalmáért és hűségéért.
8 Mert azt mondta nekünk:
„Bizony, ők az én népem,
fiaim, akikben nem csalódom!”
Ezért szabadította ki őket az Örökkévaló
9 minden szorult helyzetből.
Bizony, az Örökkévaló is részt vett minden szenvedésükben,
és jelenlétének angyala megszabadította őket.
Szeretetében és könyörületében megváltotta,
fölkarolta és hordozta őket régtől fogva.
10 Ők mégis lázadoztak ellene,
Szent Szellemét szomorították.
Ezért ő is ellenségükké lett,
sőt, harcolt ellenük.
11 Akkor népe visszaemlékezett a régi időkre,
és Mózesre, az Örökkévaló szolgájára,
s azt kérdezték:
„Hol van, aki nyájának pásztorával
átvitte őket a tengeren?
Hol van, aki Szent Szellemét adta,
hogy közöttük lakozzon?
12 Aki dicsőséges hatalmával
vezette Mózest, jobb kezénél fogva,
s ketté választotta a tenger vizét,
hogy örök hírnevet szerezzen magának.
13 Aki úgy vezette népét a mélységen keresztül,
oly simán, mint lovat a pusztán,
hogy lépteik meg sem botlottak.
14 Megpihentette őket az Örökkévaló Szelleme,
mint pásztor a nyáját, mikor a völgybe vezeti.
Bizony, így vezetted népedet, Uram,
hogy magadnak dicső nevet szerezz!”
Könyörgés szabadulásért
15 Kérlek, tekints le a mennyből,
nézz ránk szent és dicsőséges lakóhelyedről!
Hová lett irántunk való féltő szereteted[c]
és hatalmad?
Könyörületességed és irgalmad
miért vontad meg tőlünk?
16 Hiszen te vagy Édesapánk, Örökkévaló!
Nem Ábrahám, nem is Izráel,
hanem te, Örökkévaló, te vagy Atyánk!
Öröktől fogva Megváltónk vagy — ez a neved!
17 Miért hagytad hát,
hogy letérjünk utadról, Örökkévaló?
Miért keményítetted meg szívünket,
s hogy ne féljünk téged?
Fordulj vissza hozzánk, szolgáidhoz,
néped törzseihez, örökségedhez!
18 Szent néped csak rövid ideig használhatta,
s most ellenségeid taposták szentélyedet!
19 Olyanok lettünk,
mintha nem is uralkodtál volna rajtunk soha,
mintha nem is nevedet viselnénk!
64 Bárcsak meghasítanád az eget, Örökkévaló,
és leszállnál a földre,
hogy a hegyek is remegjenek előtted!
Leszállnál, oly hirtelen,
ahogy lángra lobban a száraz bozót,
vagy felforr a víz!
Akkor ellenségeid is megismernék neved,
s félve reszketnének előtted a nemzetek,
3 látva rettenetes tetteidet,
melyeket senki sem várt!
Ó, bárcsak leszállnál a földre,
hogy a hegyek is remegjenek előtted!
4 Mert öröktől fogva senki sem hallott ilyet,
híre sem jutott fülébe,
nem látott más Istent kívüled,
aki ily nagy dolgokat tesz a benne bízókért!
5 Hiszen elébe sietsz annak,
aki örömét leli az igazságos tettekben,
és tetszésedre él.
De vétkeztünk ellened,
és megharagudtál ránk.
Régóta így van ez,
vajon megszabadulunk-e valaha?
6 Mindannyian tisztátalanná lettünk,
még jótetteink is olyanok,
mint a bemocskolt ruha,
elhervadunk, mint őszi falevél,
bűneink elsodornak, mint a szél.
7 Nincs senki, aki segítségül hívná neved,
vagy hittel kapaszkodna beléd,
mert eltakartad arcod előlünk,
kiszolgáltattál bűneinknek,
hogy megemésszenek bennünket.
8 Örökkévaló, mégis Atyánk vagy te!
Olyanok vagyunk a kezedben,
mint fazekas korongján az agyag.
Bizony, kezed alkotott mindnyájunkat!
9 Ne haragudj ránk oly nagyon,
ne bűneinkre tekints, Örökkévaló!
Nézz ránk,
mégis a te néped vagyunk, mindannyian!
10 Nézd! Szent városaidat lerombolták,
Sion elpusztult,
Jeruzsálem romhalmazzá lett!
11 Szent és gyönyörű Templomunkat,
ahol atyáink dicsértek téged,
tűz égette el.
Minden elpusztult, amiben gyönyörködtünk.
12 Elnézed mindezt, Örökkévaló,
s nem segítesz rajtunk?
Csak hallgatsz,
és tovább is büntetsz bennünket?
Footnotes
- Ézsaiás 63:1 Bocrából, Edomból Az Izráeltől keletre fekvő Edom országának Bocra volt a fővárosa.
- Ézsaiás 63:3 tapostam Az ókorban a szüret idején a szőlőt nem szőlőprésbe tették, hogy a mustot kinyerjék belőle, hanem kőbe vájt medencében mezítlábas szőlőtaposók taposták össze — eközben a vörös szőlő leve rájuk is fröccsent.
- Ézsaiás 63:15 féltő szeretete Az eredetiben egyetlen szó, amely valamilyen erős felindulást jelent: szeretet, gyűlölet, harag, féltékenység, stb. egyaránt lehet.
Ésaïe 63-64
La Bible du Semeur
Le divin Vendangeur
63 Qui donc est-il, |celui qui arrive d’Edom,
qui nous vient de Botsra |en habits écarlates,
drapé avec splendeur,
et qui s’avance fièrement
avec sa grande force ?
– C’est moi, dit l’Eternel, |qui parle avec justice
et qui ai le pouvoir |de vous sauver[a].
2 – Pourquoi tes vêtements |sont-ils tachés de rouge
et pourquoi tes habits |ressemblent-ils |à ceux des vendangeurs |qui foulent au pressoir ?
3 – C’est que j’ai été seul |à fouler la cuvée.
Et nul parmi les peuples[b] |n’a été avec moi,
oui, j’ai foulé les peuples |dans ma colère,
je les ai piétinés |dans mon indignation.
Leur sang a rejailli |sur mes habits,
j’ai taché tous mes vêtements[c].
4 J’avais fixé |le jour de la rétribution,
elle est venue, |l’année de la libération |de tous les miens.
5 J’ai regardé partout :
personne pour m’aider !
Je me suis étonné[d] :
n’y a-t-il donc personne |pour me prêter main-forte ?
Mais mon bras a fait œuvre de salut pour moi,
et mon indignation |a été mon soutien.
6 J’ai écrasé les peuples |dans ma colère,
je les ai enivrés |dans ma fureur,
j’ai fait couler leur sang par terre.
Louange et prière
Les grâces du Seigneur
7 Je rappellerai les actes de bienveillance |de l’Eternel
et les motifs de le louer :
il a tout fait pour nous.
Je dirai les nombreux bienfaits |dont il a comblé Israël,
le bien qu’il leur a fait
dans sa tendresse
et sa grande bonté.
8 Il avait dit : |« Oui, les Israélites |sont mon peuple,
ce sont des fils |qui ne décevront pas. »
Et il les a sauvés.
9 Dans toutes leurs détresses,
il a été lui-même |dans la détresse,
et l’ange qui se tient en sa présence |les a sauvés.
Dans son amour |et dans sa compassion,
il les a libérés,
il les a soutenus |et il les a portés
tous les jours d’autrefois.
10 Mais eux, ils se sont rebellés
et ils ont attristé |son Esprit Saint.
Dès lors, il s’est changé |pour eux en ennemi,
et les a combattus.
11 Alors ils se sont souvenus |des temps anciens |et de Moïse, et de son peuple[e]
et ils ont dit : |« Où est celui |qui les a fait sortir
de la mer avec le berger |de son troupeau ?
Et où est celui qui a mis |son Esprit Saint au milieu d’eux[f],
12 celui qui a tendu |son bras glorieux
aux côtés de Moïse,
pour fendre les eaux devant eux
et qui s’est fait ainsi |un renom éternel ? »
13 Oui, il les a fait avancer |à travers les abîmes
comme un cheval dans le désert
sans qu’ils trébuchent.
14 Ils ressemblaient à un troupeau |qui rejoint la vallée,
lorsque l’Esprit de l’Eternel |les a menés vers le repos ;
ainsi tu as conduit ton peuple
et tu t’es fait |une glorieuse renommée.
Seigneur, aie pitié de nous
15 Du haut du ciel, |de ta demeure sainte,
du séjour de ta gloire, |regarde et vois !
Que sont donc devenus |ton amour passionné |et ta puissance ?
Ton cœur s’est-il donc retenu |de frémir de tendresse,
de compassion pour moi ?
16 Car tu es notre père :
Abraham ne nous connaît pas,
et Israël non plus |ne nous reconnaît pas.
Mais toi, ô Eternel, |toi, tu es notre père,
et ton nom est depuis toujours |« Notre Libérateur ».
17 Pourquoi, ô Eternel, |pourquoi nous fais-tu donc errer |loin des voies que tu as prescrites ?
Pourquoi rends-tu |notre cœur obstiné |de sorte que nous ne te craignions pas ?
Reviens, de grâce, pour tes serviteurs
et les tribus qui t’appartiennent.
18 Ton peuple saint a possédé |le pays pour bien peu de temps ;
nos ennemis ont piétiné |ton sanctuaire.
19 Nous sommes depuis bien longtemps
comme des gens |sur qui tu ne régnerais pas,
qui ne porteraient pas ton nom.
Oh, si tu descendais du ciel !
Oh, si tu déchirais le ciel
et si tu descendais !
Devant toi, les montagnes |s’effondreraient !
64 Comme le feu |consume les taillis
et fait bouillonner l’eau,
ainsi tu ferais connaître ton nom |à tous tes adversaires,
et tous les peuples |trembleraient devant toi.
2 Si tu accomplissais |des actes redoutables
que nous n’attendons pas,
oui, si tu descendais,
devant toi, les montagnes |s’effondreraient.
3 Jamais on n’a appris, |ni jamais entendu,
jamais un œil n’a vu
qu’un autre dieu que toi
ait agi en faveur |de qui compte sur lui[g].
4 Tu viens à la rencontre
de celui qui pratique |la justice avec joie,
et tient compte de toi |pour suivre les chemins |que tu prescris.
Mais tu t’es irrité |car nous avons péché.
C’est sur ces chemins de toujours |que nous serons sauvés[h].
5 Nous sommes tous semblables |à des êtres impurs,
toute notre « justice » |est comme des linges souillés.
Nous sommes tous flétris |comme un feuillage,
nos fautes nous emportent |comme le vent.
6 Personne ne t’invoque,
personne ne se ressaisit |pour s’attacher à toi.
Car tu t’es détourné de nous
et tu nous as fait défaillir
sous le poids de nos fautes.
7 Et pourtant, Eternel, |toi, tu es notre père.
Nous, nous sommes l’argile,
et tu es le potier |qui nous a façonnés :
nous sommes tous l’ouvrage |que tes mains ont formé.
8 Ne sois pas courroucé |à l’excès, Eternel.
Ne nous tiens pas rigueur |à toujours de nos fautes !
Et daigne porter tes regards |sur nous tous qui sommes ton peuple !
9 Voici : tes villes saintes |sont dépeuplées.
Sion est un désert,
Jérusalem est désolée,
10 notre saint temple, |qui était magnifique
où nos ancêtres te louaient,
est devenue la proie des flammes,
et tout ce qui nous était cher |est désormais en ruine.
11 Face à tant de misères, |peux-tu, ô Eternel, |demeurer sans rien faire
et garder le silence ?
Vas-tu nous humilier encore |au-delà de toute mesure ?
Footnotes
- 63.1 Autre traduction : et qui entre en procès pour vous sauver.
- 63.3 Selon le texte hébreu traditionnel. Le texte hébreu de Qumrân a : de mon peuple.
- 63.3 Les raisins étaient foulés dans la cuve par les pieds des vendangeurs.
- 63.5 Autre traduction : désolé (voir 59.16).
- 63.11 Autre traduction : Alors il s’est souvenu des temps anciens, de Moïse et de son peuple.
- 63.11 Voir Ex 14.15-23.
- 64.3 Allusion en 1 Co 2.9.
- 64.4 Hébreu peu clair. Autre traduction : Au regard des péchés auxquels nous nous adonnons depuis toujours, pourrions-nous encore être sauvés ?
New Revised Standard Version Bible: Catholic Edition, copyright © 1989, 1993 the Division of Christian Education of the National Council of the Churches of Christ in the United States of America. Used by permission. All rights reserved.
Copyright © 2006 Società Biblica di Ginevra
Copyright © 2000 by Geneva Bible Society
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center
La Bible Du Semeur (The Bible of the Sower) Copyright © 1992, 1999 by Biblica, Inc.®
Used by permission. All rights reserved worldwide.