Add parallel Print Page Options

At the end of forty days Noah opened the window of the ark that he had made and sent out the raven; and it went to and fro until the waters were dried up from the earth. Then he sent out the dove from him, to see if the waters had subsided from the face of the ground; but the dove found no place to set its foot, and it returned to him to the ark, for the waters were still on the face of the whole earth. So he put out his hand and took it and brought it into the ark with him. 10 He waited another seven days, and again he sent out the dove from the ark; 11 and the dove came back to him in the evening, and there in its beak was a freshly plucked olive leaf; so Noah knew that the waters had subsided from the earth. 12 Then he waited another seven days, and sent out the dove; and it did not return to him any more.

13 In the six hundred first year, in the first month, on the first day of the month, the waters were dried up from the earth; and Noah removed the covering of the ark, and looked, and saw that the face of the ground was drying. 14 In the second month, on the twenty-seventh day of the month, the earth was dry. 15 Then God said to Noah, 16 “Go out of the ark, you and your wife, and your sons and your sons’ wives with you. 17 Bring out with you every living thing that is with you of all flesh—birds and animals and every creeping thing that creeps on the earth—so that they may abound on the earth, and be fruitful and multiply on the earth.” 18 So Noah went out with his sons and his wife and his sons’ wives. 19 And every animal, every creeping thing, and every bird, everything that moves on the earth, went out of the ark by families.

God’s Promise to Noah

20 Then Noah built an altar to the Lord, and took of every clean animal and of every clean bird, and offered burnt offerings on the altar. 21 And when the Lord smelled the pleasing odor, the Lord said in his heart, “I will never again curse the ground because of humankind, for the inclination of the human heart is evil from youth; nor will I ever again destroy every living creature as I have done.

22 As long as the earth endures,
    seedtime and harvest, cold and heat,
summer and winter, day and night,
    shall not cease.”

Read full chapter

Dopo quaranta giorni Noè aprì la finestra che aveva fatta nell’arca e mandò fuori il corvo, il quale uscì, andando e tornando, finché le acque furono prosciugate sulla terra. Poi mandò fuori la colomba per vedere se le acque fossero diminuite sulla superficie della terra. La colomba non trovò dove posare la pianta del suo piede e tornò a lui nell’arca, perché c’erano le acque sulla superficie di tutta la terra; ed egli stese la mano, la prese e la portò con sé dentro l’arca. 10 Aspettò altri sette giorni, poi mandò di nuovo la colomba fuori dell’arca. 11 E la colomba tornò da lui verso sera; ed ecco, aveva nel becco una foglia fresca d’ulivo. Così Noè capì che le acque erano diminuite sopra la terra. 12 Aspettò altri sette giorni, poi mandò fuori la colomba; ma essa non tornò più da lui.

13 L’anno seicentouno della vita di Noè, il primo mese, il primo giorno del mese, le acque erano asciugate sulla terra e Noè scoperchiò l’arca, guardò, ed ecco che la superficie del suolo era asciutta. 14 Il secondo mese, il ventisettesimo giorno del mese, la terra era asciutta.

15 (A)Dio parlò allora a Noè dicendo: 16 «Esci dall’arca tu, tua moglie, i tuoi figli e le mogli dei tuoi figli con te. 17 Tutti gli animali che sono con te, di ogni specie[a], volatili, bestiame e tutti i rettili che strisciano sulla terra, falli uscire con te, perché possano disseminarsi sulla terra, siano fecondi e si moltiplichino su di essa». 18 Noè uscì con i suoi figli, con sua moglie e con le mogli dei suoi figli. 19 Tutti gli animali, tutti i rettili, tutti gli uccelli, tutto quello che si muove sulla terra, secondo le loro famiglie, uscirono dall’arca.

20 Noè costruì un altare al Signore; prese animali puri di ogni specie e uccelli puri di ogni specie e offrì olocausti sull’altare. 21 Il Signore sentì un odore soave; e il Signore disse in cuor suo: «Io non maledirò più la terra a motivo dell’uomo, poiché il cuore dell’uomo concepisce disegni malvagi fin dall’adolescenza; non colpirò più ogni essere vivente come ho fatto. 22 Finché la terra durerà, semina e raccolta, freddo e caldo, estate e inverno, giorno e notte non cesseranno mai».

Read full chapter

Footnotes

  1. Genesi 8:17 Specie, lett. carne.

Ezután negyven nappal Nóé kinyitotta a bárka egyik ablakát, amelyet ő készített, és kiengedett egy hollót. Az ide-oda szállt, amíg a víz teljesen föl nem száradt a földről.

Később kiengedett egy galambot is, hogy lássa, vajon egészen leapadt-e a víz. De egy idő múlva a galamb visszatért, mert sehol sem tudott leszállni. Nóé kinyújtotta érte a kezét, és visszavette a bárkába. 10 Azután hét napot várt, majd ismét kiengedte a galambot. 11 Aznap este a galamb megint visszatért, de ezúttal már egy friss olajfalevelet hozott a csőrében! Ebből tudta meg Nóé, hogy a víz leapadt a földről. 12 Újabb hét nap várakozás után ismét elengedte a galambot, amely nem tért vissza többé.

13 Nóé életének 601. évében, az első hónap első napján az árvíz visszahúzódott a szárazföldről. Nóé ekkor eltávolította a bárka tetejét, körülnézett, és látta, hogy már szárad a föld. 14 A második hónap 27. napjára azután teljesen fölszáradt a talaj.

15 Akkor Isten szólt Nóénak: 16 „Menj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal, és azok feleségeivel együtt! 17 Engedd ki a veled lévő állatokat is: a madarakat, a háziállatokat és a vadállatokat — hadd szaporodjanak, sokasodjanak és terjedjenek el ismét a földön!” 18 Így hát Nóé egész családjával együtt elhagyta a bárkát. 19 Az állatok is kimentek a szabadba: minden kisebb és nagyobb szárazföldi állat és madár kiment a bárkából, mindegyik a saját fajtájával együtt.

Nóé hálaáldozata

20 Ezután Nóé oltárt épített az Örökkévalónak. Mindenféle tiszta állat és madár közül vett néhányat, és az oltáron feláldozta azokat égőáldozatként. 21 Az Örökkévaló megérezte az áldozat jó illatát, és kedvét lelte benne. Akkor magában ezt mondta: „Többé nem átkozom meg a földet az ember miatt! Hiszen az ember szívének szándékai és kívánságai gonoszak fiatalsága óta. Nem irtom ki többé a földről az élőlényeket úgy, ahogy most tettem.

22 Amíg csak a föld megmarad,
vetés és aratás,
    hideg és meleg,
tél és nyár,
    nappal és éjszaka
meg nem szűnik.”

Read full chapter

Quarante jours après, Noé ouvrit la fenêtre qu’il avait ménagée dans le bateau et lâcha un corbeau ; celui-ci s’envola, il revint et repartit à plusieurs reprises jusqu’à ce que les eaux se soient résorbées sur la terre. Puis Noé lâcha une colombe pour voir si les eaux avaient baissé sur la terre ; mais n’ayant pas trouvé où se poser, celle-ci revint vers lui dans le bateau, car toute la terre était encore inondée. Noé tendit la main, prit la colombe et la ramena auprès de lui dans le bateau. 10 Il attendit encore sept autres jours et lâcha de nouveau la colombe hors du bateau ; 11 elle revint vers lui sur le soir, tenant dans son bec une feuille d’olivier toute fraîche ; Noé sut ainsi que les eaux s’étaient résorbées sur la terre. 12 Il attendit encore sept autres jours et relâcha la colombe ; cette fois, elle ne revint plus vers lui.

13 L’an 601 de la vie de Noé, le premier jour du premier mois, les eaux s’étaient retirées sur la terre, Noé enleva la couverture du bateau ; il regarda dehors et constata que la surface du sol avait séché. 14 Le vingt-septième jour du deuxième mois, la terre était sèche. 15 Alors Dieu dit à Noé : 16 Sors du bateau avec ta femme, tes fils et tes belles-filles. 17 Fais sortir aussi tous les animaux de toutes sortes qui sont avec toi : les oiseaux, les bestiaux et toutes les bêtes qui se meuvent à ras de terre : qu’ils prolifèrent sur la terre, et qu’ils s’y reproduisent et s’y multiplient.

18 Noé sortit avec ses fils, sa femme et ses belles-filles. 19 Tous les animaux, les bêtes qui se meuvent à ras de terre et les oiseaux, tous les êtres qui remuent sur la terre sortirent du bateau par familles.

20 Noé érigea un autel pour l’Eternel, il prit de tous les animaux purs et de tous les oiseaux purs, et les offrit en holocauste[a] sur l’autel. 21 L’Eternel sentit le parfum apaisant du sacrifice[b] et se dit en lui-même : Jamais plus je ne maudirai la terre à cause de l’homme, puisque le cœur de l’homme est porté au mal dès son enfance, et je ne détruirai plus tous les êtres vivants comme je viens de le faire.

22 Aussi longtemps |que durera la terre,
semailles et moissons,
froid et chaleur,
été, hiver,
et jour et nuit
jamais ne cesseront.

Read full chapter

Footnotes

  1. 8.20 Dans l’holocauste, l’animal est brûlé presque entièrement sur l’autel (voir Lv 1). C’est le premier sacrifice de ce genre mentionné dans la Bible.
  2. 8.21 Expression indiquant que le sacrifice est accepté par Dieu.