Add parallel Print Page Options

Pál látogatása a jeruzsálemi apostoloknál

Tizennégy évvel később Barnabás kíséretében újból felmentem Jeruzsálembe, és magammal vittem Tituszt is. Isten kijelentése következtében indultam el. Ez alkalommal külön, csak a vezetőknek magyaráztam el, hogy milyen örömüzenetet hirdetek az Izráelen kívüli nemzeteknek. Meg akartam bizonyosodni afelől, hogy ebben egyetértünk, nehogy az addigi és a jelenlegi munkám kárba vesszen.

Bár a velem levő Titusz görög származású volt, a vezetők mégsem kényszerítették arra, hogy körülmetélkedjen. Szükséges volt azonban, hogy velük megbeszéljük ezeket a kérdéseket, mivel néhányan befurakodtak közénk, akik magukat a testvéreinknek mutatták. Ezek alattomos szándékkal ki akarták kémlelni a mi szabad életmódunkat, amelyet Krisztus Jézusban kaptunk. Az volt ugyanis a szándékuk, hogy ismét a Törvény rabszolgáivá tegyenek bennünket. Mi azonban egy pillanatra sem hátráltunk meg, és semmiben sem tettünk engedményt nekik, hogy az örömhír igazságát tisztán megőrizzük számotokra.

A tekintélyes vezetők tehát semmiben sem változtatták meg az örömüzenetről szóló tanításomat. (Nekem egyébként mindegy, hogy tekintélyesek-e, vagy sem, hiszen Isten előtt mindenki egyforma.) Sőt, belátták, hogy Isten nekem azt a különleges feladatot adta, hogy az Izráelen kívüli — vagyis körülmetéletlen — népeknek hirdessem az örömüzenetet, ahhoz hasonlóan, ahogy Péter a zsidóknak hirdeti. Mert Isten, akitől az erőt kaptuk, Pétert a zsidók közé küldte apostolnak, engem viszont az Izráelen kívüli népek közé.

Jakab, Péter[a] és János, akiket a gyülekezet tekintélyes vezetőinek tartanak, elismerték az én Istentől kapott különleges ajándékomat, és annak jeleként, hogy elfogadnak szolgatársuknak, barátságosan kezet nyújtottak nekem és Barnabásnak. Abban egyeztünk meg, hogy mi a zsidóságon kívüli népek közé megyünk az örömhírt terjeszteni, ők pedig a zsidók között teszik ugyanezt. 10 Csak azt kötötték a lelkünkre, hogy ne feledkezzünk meg a szegényekről — amit én magam is mindig fontosnak tartottam.

Read full chapter

Footnotes

  1. Galatákhoz 2:9 Péter Az eredetiben: „Kéfás” — Péter apostol eredeti neve. Jézus 12 apostola közül ő volt az egyik.