A A A A A
Bible Book List

Galatákhoz 5Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Ragaszkodjatok a szabadsághoz!

Krisztus azért szabadított fel bennünket, hogy ebben a szabadságban éljünk. Ne engedjétek hát magatokat újra rabszolgává tenni! Figyeljetek rám! Én, Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek, akkor Krisztus nem jelent semmi áldást számotokra. Megismétlem: aki körülmetélkedik, annak a Törvény minden egyes parancsát pontosan meg kell tartania! Akik közületek a Mózes Törvénye által akarnak Isten számára elfogadhatókká lenni, azok elszakították magukat Krisztustól, és kiléptek a kegyelem hatóköréből.

Mi ugyanis a Szent Szellem általi újjászületésben, a hit alapján bizakodva várjuk, hogy Isten elfogad bennünket. Ha ugyanis a Krisztus Jézusban vagyunk, akkor sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem számít, csakis az a hit, amely az isteni szeretet által nyilvánul meg.

A futásotok igazán szépen indult. Ki akadályozott meg titeket abban, hogy az igazságnak engedelmeskedjetek? Ez a félrevezetés nem Istentől való, aki elhívott titeket. Egy kevés kovász is megkeleszti az egész tésztát.[a] 10 Bízom az Úrban, hogy végül mégsem fogtok eltérni attól a gondolkodástól, amelyre tanítottalak benneteket. De aki összezavar titeket — bárki is legyen —, megkapja méltó büntetését!

11 Testvéreim! Ha én még mindig a körülmetélkedést terjesztem — amint azt egyesek állítják —, akkor miért üldöznek engem továbbra is? Hiszen, ha még mindig a körülmetélést hirdetném, akkor a Keresztről[b] szóló tanításom nem okozna botrányt. 12 Bárcsak azok, akik titeket megzavarnak, a körülmetélkedésükön túlmenően még ki is herélnék[c] magukat!

13 Testvéreim! Isten benneteket szabadságra hívott el! Csakhogy ezt a szabadságot ne a régi emberi természet kívánságainak kielégítésére használjátok, hanem inkább szeretettel szolgáljatok egymásnak! 14 Az egész Törvény ugyanis ebben az egy mondatban foglalható össze: „Szeresd embertársadat,[d] mint saját magadat!” 15 De ha továbbra is marakodtok, végül még elpusztítjátok egymást!

A Szent Szellem és a régi emberi természet

16 Éljetek a Szent Szellem állandó irányítása szerint, s akkor a régi emberi természet kívánságait nem fogjátok teljesíteni! 17 Mert amire a régi természetünk törekszik, az ellentétes azzal, amit a Szent Szellem akar. E kettő tehát ellensége egymásnak. Ebből következik, hogy ha a Szent Szellem szerint éltek, akkor nem azt fogjátok tenni, amit a régi természet szerint kívánnátok. 18 Ha engeditek, hogy a Szent Szellem vezessen benneteket, akkor nem vagytok a Mózes Törvényének uralma alatt.

19 Nyilvánvaló, hogy a régi természetünkből ilyen dolgok származnak: paráznaság, erkölcstelenség, szexuális bűnök, 20 bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, veszekedés, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, megosztottság, 21 irigykedés, részegeskedés, vad mulatozás és ezekhez hasonlók. Figyelmeztetlek benneteket — ahogy azt már korábban is tettem —, hogy akik így élnek, nem fogják örökölni Isten Királyságát!

22 A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. 24 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. 25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve! 26 Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne legyünk féltékenyek egymásra!

Footnotes:

  1. Galatákhoz 5:9 Egy… tésztát A közmondás szerint egy kis dologból (pl. rossz tanításból) is lehet óriási baj. Egyetlen ember rossz hatása is tönkreteheti az egész csoportot.
  2. Galatákhoz 5:11 Kereszt Vagyis Jézus halála. Jelképesen: az örömhír, amely Jézus Krisztusról, haláláról és feltámadásáról szól — Isten megoldása az ember számára, az üdvösségre vezető egyetlen út.
  3. Galatákhoz 5:12 ki is herélnék Pál itt olyan kifejezést használ, amely hasonlít a „körülmetélés” szóra. Így fejezi ki, mennyire fel van háborodva amiatt, hogy a hamis tanítók a nem zsidókat is körülmetélkedésre akarják kényszeríteni.
  4. Galatákhoz 5:14 embertársadat Idézet: 3Móz 19:18. Jézus tanítása a Lk 10:25–37-ben világossá teszi, hogy ez mindenkire vonatkozik, akinek éppen a te segítségedre van szüksége.
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes