A A A A A
Bible Book List

Galatákhoz 4Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Örökségünk

Ezzel azt szeretném mondani, hogy amíg az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a rabszolgától, pedig jogilag már akkor is minden az övé. Mégis nevelőszülők és gondviselők felügyelete alatt él az apja által meghatározott ideig. Ugyanígy mi is, amikor még olyanok voltunk, mint a gyermekek, a világot uraló hatalmasságok rabszolgái voltunk.

Amikor pedig eljött a megfelelő idő, Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, és a Törvény ideje alatt élt, hogy felszabadítsa a Törvény uralma alatt élőket, és hogy bennünket Isten a maga fiaivá fogadhasson.

Mivel tehát gyermekei vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a szívünkbe, aki így kiált: „Abbá!”[a], azaz: „Édesapám!” Így azután többé már nem vagy rabszolga, hanem fiú. Ha pedig fiú, akkor örökös is, akit maga Isten tett azzá.

Drága gyermekeim!

Régen, amikor még nem ismertétek Istent, olyan úgynevezett istenek rabjai voltatok, akik valójában nem is istenek. De most már ismeritek Istent — vagy sokkal inkább: Isten megismert benneteket. Miért fordultatok ismét azokhoz a gyenge és haszontalan, világot uraló hatalmasságokhoz? Talán újra azok rabságában akartok élni? 10 Gondosan betartjátok a különleges napokat, hónapokat, évszakokat és éveket. 11 Aggódom miattatok! Lehet, hogy hiába fáradoztam közöttetek?

12 Testvéreim, kérlek benneteket, legyetek olyanok, mint én! Hiszen, korábban én is olyan voltam, mint most ti. Egészen mostanáig nem adtatok okot arra, hogy panaszom legyen rátok. 13 Hiszen jól tudjátok, hogy először a betegségem miatt maradtam tovább, és hirdettem nektek az örömüzenetet. 14 Bár a betegségem terhet jelentett számotokra, ti mégsem utáltatok meg, és nem utasítottatok vissza, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, vagy mint magát Krisztus Jézust. 15 Hová tűnt a korábbi lelkesedésetek? Emlékszem, hogy megtettetek volna bármit, hogy segítsetek rajtam. Állítom, ha rajtatok múlt volna, még a saját szemeteket is kivettétek volna, hogy nekem adjátok. 16 Csak nem azért váltam ellenségetekké, mert megmondtam nektek az igazságot?

17 Azok az emberek[b] nagy érdeklődést mutatnak irántatok, és minden áron azon mesterkednek, hogy titeket elszakítsanak tőlem, és szembefordítsanak velem. A szándékuk azonban nem tiszta. Azt akarják elérni, hogy csak őket kövessétek. 18 Az persze helyes, ha valaki a jó célokra törekedve lelkesen dolgozik. Ezt tegyétek is, akár közöttetek vagyok, akár nem!

19 Drága gyermekeim! Szinte ismét meg kell „szüljelek” benneteket, s annak minden fájdalmát el kell szenvednem — amíg Krisztus egészen ki nem formálódik bennetek! 20 Szeretnék most közöttetek lenni, és egészen más hangnemben beszélni veletek, mert bizonytalanságban vagyok felőletek.

Hágár és Sára példája

21 Ti, akik még mindig a Törvény uralma alatt kívántok élni, mondjátok csak, nem halljátok a Törvény szavát? 22 Az Írásban ugyanis azt olvassuk, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyiket Hágár, a rabszolganő szülte, a másikat pedig Sára, aki szabad volt. 23 A rabszolganő fia úgy született, mint mindenki más. A szabad asszony fia azonban Isten ígérete alapján született.

24 Ennek az igaz történetnek szellemi jelentése is van. A két asszony ugyanis a két szövetséget jelképezi. Az egyiket Isten a Sínai-hegyen kötötte a népével, amikor a Törvényt adta nekik. Akikre ez érvényes, azok szolgák. Hágár, aki maga is szolga volt, 25 az Arábiában levő Sínai-hegyet jelképezi, és ugyanakkor a mostani Jeruzsálemet is, hiszen ez a város a népével együtt a Törvény rabszolgája.

26 Sára azonban szabad asszony volt, aki a Mennyei Jeruzsálemet jelképezi. A Mennyei Jeruzsálem pedig szabad — ő a mi anyánk. 27 Mert az Írás így beszél róla:

„Örülj, te meddő asszony,
    aki még sohasem szültél!
Örvendj, és ujjongva kiálts,
    te, akinek nem lehetnek szülési fájdalmai,
mert több gyermeke lesz az elhagyott asszonynak[c],
    mint annak, aki férjnél van.”[d]

28 Testvéreim, ti Isten gyermekei vagytok, akik szellemi értelemben Isten ígérete alapján születtetek — akárcsak Izsák. 29 De ahogyan annak idején a természetes módon született gyermek üldözte azt, aki a Szent Szellem ereje által született, ma is ugyanez történik. 30 Mit mond erről az Írás? „Kergesd el a rabszolganőt a fiával együtt, mert az a fiú nem fog együtt örökölni a szabad asszony fiával!”[e] 31 Tehát, testvéreim, szellemi értelemben mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony leszármazottjai vagyunk.

Footnotes:

  1. Galatákhoz 4:6 Abbá Héber szó, jelentése: „apuka”. Jézus korában az izráeli gyerekek így szólították az édesapjukat.
  2. Galatákhoz 4:17 Azok az emberek Azokról a hamis tanítókról van szó, akik félrevezették a galáciai hívőket. Lásd Gal 1:7.
  3. Galatákhoz 4:27 elhagyott asszony Olyan asszony, akit a férje elhagyott, vagy elküldött magától.
  4. Galatákhoz 4:27 Idézet: Ézs 54:1.
  5. Galatákhoz 4:30 Idézet: 1Móz 21:10.
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes