2 Mózes 11:1-12:28
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
A tizedik csapás bejelentése
11 Az Örökkévaló szólt Mózesnek: „Még egy csapással sújtom a fáraót és egész Egyiptom népét — azután már el fog engedni titeket. Sőt, egyenesen kiűz benneteket országából. 2 Ezért hirdesd ki néped között, hogy minden férfi és asszony kérjen egyiptomi szomszédjától értékes ezüst- és aranytárgyakat!”
3 Az Örökkévaló az egyiptomiakat jóindulatúvá tette Izráel népe iránt, és Mózesnek is nagy hírneve volt egész Egyiptomban a nép előtt, és a fáraó főemberei között.
4 Ezt mondta Mózes a fáraónak: „Az Örökkévaló mondja neked: »Ma éjszaka, éjféltájban végigmegyek Egyiptom földjén, 5 és minden egyiptomi családban meghal az elsőszülött fiú. Egyiptom királyának, a fáraónak elsőszülött fia éppen úgy meghal, mint a kézimalommal dolgozó rabszolganő elsőszülött fia. Sőt, még a háziállatok elsőszülöttjei is elpusztulnak. 6 Olyan nagy sírás és jajgatás hallatszik majd egész Egyiptomban, amilyen még sohasem volt, és nem is lesz többé. 7 Ugyanakkor az izráeliek között sem ember, sem állat hangját nem lehet majd hallani, mert a hajuk szála sem görbül meg. Még a kutyák sem fognak ugatni. Ebből fogjátok megérteni, hogy az Örökkévaló különbséget tesz az egyiptomiak és az izráeliek között.«
8 Amikor ez bekövetkezik, főembereid mind elém járulnak, és leborulva könyörögnek majd, hogy egész népemet vezessem ki Egyiptomból. Akkor majd valóban mindannyian elmegyünk, de csak akkor!”
Ezzel Mózes nagy haraggal sarkon fordult, és kiment a fáraó palotájából.
9 Az Örökkévaló ezt mondta Mózesnek: „A fáraó azért nem hallgat rátok, hogy én még több csodát tegyek Egyiptomban.” 10 Mózes és Áron tehát véghezvitte ezeket a csodákat a fáraó előtt, de az Örökkévaló megkeményítette a fáraót, hogy ne engedje szabadon Izráel népét Egyiptomból.
A páskabárány vére és a tizedik csapás
12 Az Örökkévaló ezt mondta Mózesnek és Áronnak Egyiptomban: 2 „Ezt a hónapot tekintsétek az első hónapnak! Ez legyen az első számotokra az év hónapjai között! 3 Rendeljétek el Izráel egész közösségének: ennek a hónapnak a 10. napján minden családfő válasszon ki egy bárányt vagy kecskegidát[a] a háza népe[b] számára! Tehát minden háznépnek jusson egy-egy bárány!
4 Ha a házban kevesen vannak ahhoz, hogy az egész bárányt együtt meg tudják enni, akkor csatlakozzanak egy szomszédos háznéphez, és együtt egyék meg a páskabárányt. Ügyeljenek rá, hogy mindenkinek jusson elég a bárányból. 5 A kiválasztott bárány vagy kecskegida ép és egészséges legyen, egyéves és hímnemű. 6 A hónap 14. napjáig gondosan őrizzétek, majd ezen a napon este, de még sötétedés előtt vágjátok le. Izráel egész közössége ugyanabban az időben vágja le a páskabárányt.
7 A bárány vérét fogjátok föl egy edénybe, majd vegyetek belőle, és kenjétek rá annak a háznak az ajtófélfáira meg a szemöldökfájára,[c] ahol megeszik a páskabárányt.
8 A páskabárány húsát tűzön süssétek meg, majd kovásztalan kenyérrel és keserű növényekkel együtt még akkor éjjel egyétek meg. 9 Nem szabad a bárány húsát sem nyersen, sem vízben főve fogyasztanotok, csakis tűzön sütve. A bárányt egészben süssétek meg, fejével, lábaival és belső részeivel együtt. 10 Azon az éjjelen közösen fogyasszátok el az összes megsütött bárányhúst, ne hagyjatok belőle reggelre. Ami mégis megmarad, azt égessétek el.
11 Amikor a páskabárányt eszitek, legyetek útra készen! Vegyétek magatokra az úti ruhát, kössétek meg öveteket, sarutok a lábatokon legyen, és botjaitok a kezetekben! Így egyétek azt nagy sietve, mert ez az Örökkévaló Páskája! 12 Mert azon az éjjelen keresztülmegyek Egyiptom földjén, és megölöm az egyiptomiak elsőszülött fiait, és háziállataik elsőszülöttjeit is. Végrehajtom büntető ítéletemet Egyiptom összes istene fölött. Én vagyok az Örökkévaló.
13 A páskabárány vére megjelöli házaitokat és a benne lakókat. Amelyik házon látom ezt a vért, annak lakóit nem sújtom a halálos csapással, hanem elmegyek mellette,[d] amikor átvonulok Egyiptom földjén, és lesújtok az egyiptomiakra.
14 Mostantól fogva emlékezzetek erre a napra, és ünnepeljétek meg azt minden évben! Tartsátok meg a Páska ünnepét az Örökkévaló tiszteletére! Így legyen ez nemzedékről-nemzedékre! Örökre érvényes rendelkezés ez a számotokra!”
15 „Hét napig nem szabad kovásszal készült kenyeret ennetek, csak kovásztalant. Már az első napon takarítsatok ki házatokból minden kovászt és kovásszal készült ételt! Ha közületek valaki az ünnep hét napja alatt kovásszal készült kenyeret eszik, azt ki fogják gyomlálni Izráel közösségéből!
16 Az ünnep első és utolsó napján tartsatok egy-egy szent gyűlést. Ezen a két napon ne végezzetek semmiféle munkát, kivéve az ételek elkészítését. 17 Tartsátok meg tehát a Kovásztalan Kenyerek ünnepét, mert ezen a napon hoztam ki törzseitek seregeit Egyiptomból. Utódaitok is ünnepeljék meg ezt, nemzedékről-nemzedékre! Örökre érvényes rendelkezés ez a számotokra!
18 Tehát az első hónap 14. napján, estétől kezdve kovásztalan kenyereket egyetek a hónap 21. napjának végéig, vagyis estig. 19 Ezen a hét napon ne legyen házatokban semmiféle kovász! Ha valaki mégis valamilyen kovásszal készült ételt enne ez idő alatt, azt ki fogják gyomlálni Izráel népének közösségéből, akár született izráeli, akár közöttetek lakó idegen nemzetiségű az illető. 20 Tehát az ünnep ideje alatt semmiféle kovásszal készült ételt ne egyetek, hanem csak kovásztalant, bárhol is laktok!”
21 Ezután Mózes magához hívta Izráel népének minden vezetőjét, és ezt mondta nekik: „Mindegyik családfő válasszon családja számára egy bárányt — az legyen a páskaáldozat. Ma este vágjátok le ezt a bárányt. 22 Vegyetek egy köteg izsópot, mártsátok bele a bárány vérébe, majd kenjetek a vérből házaitok szemöldökfájára és a két ajtófélfára. Holnap reggelig senki se menjen ki a ház ajtaján! 23 Ma éjjel az Örökkévaló átvonul Egyiptom földjén, hogy lesújtson az egyiptomiakra, de mikor meglátja a vért az ajtó szemöldökfáján és a két ajtófélfán, akkor elmegy az ajtó mellett, és nem engedi, hogy a pusztító belépjen a házaitokba, és rátok is lesújtson.
24 Minden évben tartsátok meg a Páska ünnepét! Örökké érvényes törvény ez a számotokra, és minden utódotok számára is. 25 Ne felejtsétek el akkor sem, amikor majd bementek arra a földre, amelyet az Örökkévaló ad nektek, ahogyan megígérte! Ott is tartsátok meg a Páska ünnepét minden évben. 26 Gyermekeitek majd megkérdezik: »Mit jelent ez a szertartás?« 27 Ti pedig akkor így válaszoljatok nekik: »Páskaáldozat ez az Örökkévalónak, aki elment otthonaink ajtaja mellett, és megmentett minket a haláltól. Ugyanakkor azonban megölte az egyiptomiak elsőszülöttjeit. Akkor történt ez, amikor Izráel népe még Egyiptomban lakott.«”
Amikor Izráel vezetői hallották ezt, földre borultak, és úgy imádták az Örökkévalót. 28 Azután Izráel népe megtartotta a Páska ünnepét úgy, ahogy az Örökkévaló parancsolta Mózes és Áron által. Mindenben engedelmeskedtek.
Footnotes
- 2 Mózes 12:3 bárányt vagy kecskegidát Az eredetiben egy szó, amely bárányt és kecskegidát is jelent. Lásd az 5. verset! Akkoriban a „nyáj” is olyan állatcsoportot jelentett, amelyben juhok és kecskék vegyesen voltak. A továbbiakban tehát a „bárány” jelenthet kecskegidát is.
- 2 Mózes 12:3 háza népe Szó szerint: „háza”, vagyis a saját családja, vele lakó rokonai, meg a szolgái, sőt az éppen ott tartózkodó vendégek is, együttesen.
- 2 Mózes 12:7 ajtófélfáira meg a szemöldökfájára Vagyis az ajtó keretének két függőleges és fölső vízszintes részére.
- 2 Mózes 12:13 elmegyek mellette A Páska ünnep neve abból a héber szóból származik, amely azt jelenti: „elmegy mellette”. Lásd még a 27. verset.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center