Añadir traducción en paralelo Imprimir Opciones de la página

Izráel a pusztai vándorlás végéhez érkezik

Ezek Mózes beszédei[a], amelyeket egész Izráel népének mondott, amikor még a Jordántól keletre táboroztak, a Szúffal szemben fekvő síkságon, Párán, Tófel, Lábán, Hacérót és Dí-Záháb között. 2-3 Ez 40 évvel azután történt, hogy Izráel népe elhagyta Egyiptomot. Bár a Hóreb-hegytől a Széír-hegyen keresztül Kádés-Barneáig 11 nap alatt el lehet érni gyalog, Izráel népének mégis 40 évre volt szüksége, hogy eljusson erre a helyre. Mózes tehát a 40. év 11. hónapjának első napján szólt a néphez, és mindazt elmondta nekik, amit az Örökkévaló parancsolt. Ez azután történt, hogy Mózes vezetésével a nép legyőzte Szihónt és Ógot. Szihón az emóriak királya volt, aki Hesbónban uralkodott, Óg pedig Básán királya, aki Astárótban uralkodott, Edrei mellett. Ebben az időben a nép a Jordántól keletre Moáb földjén táborozott. Itt kezdte Mózes magyarázni Isten tanításait és törvényeit.[b]

6-7 Ezt mondta Mózes a népnek: Emlékezzetek rá, hogy mikor a Hóreb-hegy mellett táboroztunk, Istenünk, az Örökkévaló szólt hozzánk: „Most már induljatok útnak, mert elég sokáig időztetek ennél a hegynél! Menjetek tovább az emóriak hegyvidékére, majd a szomszédos vidékre, az Arábá-völgybe, azután a síkságra és a dombvidékre, majd a délvidékre és a tenger partjára, a kánaáni népek földjére, és tovább a Libanon-hegységbe, egészen a nagy Eufrátesz folyóig! Látjátok, nektek adom ezt a földet! Induljatok hát, és vegyétek birtokba, mert az Örökkévaló megesküdött őseiteknek: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy ezt nekik és utódaiknak adja”.

Mózes vezetőket választ(A)

Azután Mózes így folytatta: Abban az időben történt, hogy azt mondtam nektek: Számomra már túl nehéz feladat, hogy egyedül viseljem a kormányzás terhét. 10 Hiszen Istenünk, az Örökkévaló megszaporított benneteket, és oly sokan vagytok, mint az égen a csillagok. 11 Bárcsak még jobban megsokasítana titeket az Örökkévaló, ősapáitok Istene, hogy legyetek ezerszer ennyien, és áldjon meg benneteket, ahogyan megígérte! 12 De egyedül hogyan viselhetném a nép vezetésének minden terhét, és végezhetném peres ügyeitekben a bíráskodást?!

13 Válasszatok hát magatok közül törzsenként olyan férfiakat, akik bölcsek, értelmesek, és akikben a többiek megbíznak! Őket teszem majd vezetőkké közöttetek.

14 Ezt ti is helyesnek láttátok, elfogadtátok, és úgy is történt. 15 Választottatok minden törzsből bölcs és megbízható férfiakat, én pedig kineveztem őket vezetőkké. Közülük egyeseket 1 000, másokat 100, 50, illetve 10 harcosból álló katonai egységek parancsnokaivá tettem, illetve tisztviselőkké neveztem ki.

16 Megint másokat bíráknak jelöltem ki, és meghagytam nekik: Amikor peres ügyben kell ítéletet hoznotok, mindenkit gondosan hallgassatok ki, és igazságosan ítéljetek! Ne legyetek tekintettel arra, hogy a peres felek Izráel népéből, vagy a közöttetek lakó idegen népekből valók. 17 Ne legyetek részrehajlók: egyforma mértékkel ítéljetek, akár egyszerű nincstelen ember, akár gazdag vezető kerül elétek! Ne hagyjátok magatokat megfélemlíteni, mert az ítélethozatal Isten ügye! Ha pedig olyan esettel találkoztok, amely számotokra túl nehéznek tűnik, akkor hozzátok elém a peres feleket, majd én ítélek közöttük.

18 Akkor rendelkeztem minden egyéb dolog felől is, amely szerint élnetek kell.

A kémek kiküldése és a nép meghátrálása(B)

19 Azután elindultunk a Hóreb-hegytől, ahogy az Örökkévaló megparancsolta, és átkeltünk azon a nagy és rettenetes sivatagon, majd megérkeztünk az emóriak hegységéhez, Kádés-Barneába. 20 Emlékezzetek rá, hogy ott ezt mondtam nektek: Most hát megérkeztünk végre az emóriak országához, ahhoz a földhöz, amelyet az Örökkévaló nekünk akar adni. 21 Nézzétek, ez az a föld, amelyet az Örökkévaló elétek helyezett, hogy vegyétek birtokba! Induljatok hát, és foglaljátok el, ahogy őseitek Istene, az Örökkévaló megparancsolta nektek! Ne tétovázzatok, se ne féljetek!

22 Ti azonban hozzám jöttetek, és egy akarattal ezt mondtátok: „Mielőtt elindulnánk, előbb küldjünk ki felderítőket, hogy kémleljék ki azt a földet és hozzanak hírt róla. Hadd lássuk előbb, melyik úton induljunk, és melyik várost foglaljuk el.”

23 Ezt én is helyesnek láttam, ezért kiválasztottam egy-egy felderítőt mind a 12 törzsből, s ezt a 12 kémet küldtem ki. 24 Ők el is indultak, fölmentek a dombvidékre, és egészen az Eskól-völgyig kikémlelték a vidéket. 25 Gyümölcsöket is szedtek annak a földnek a terméséből, és elhozták nekünk. Beszámoltak róla, hogy milyen jó az a föld, amelyet Istenünk, az Örökkévaló nekünk fog adni.

26 Ti azonban mégsem akartátok elfoglalni azt a földet, hanem ellene szegültetek Istenetek, az Örökkévaló parancsának. 27 Sátraitokban zúgolódtatok és panaszkodtatok. Egymás között azt mondtátok: „Biztosan gyűlöl bennünket az Örökkévaló! Csak azért hozott ki Egyiptomból, hogy kiszolgáltasson minket az emóriaknak — így akar elpusztítani! 28 Hová is mehetnénk most? Hogyan támadhatnánk meg az ellenséget? Hiszen a saját embereink, a kémek is megrémítettek bennünket! Azt mondták, hogy azok a férfiak magasabbak és erősebbek nálunk, erős városaik pedig égig érő falakkal vannak körülkerítve. Sőt, még Anák leszármazottjait, óriásokat is láttak a lakosok között!”

29 Biztattalak titeket, hogy ne féljetek tőlük, 30 mert Istenünk, az Örökkévaló fog előttünk járni. Ő harcol értünk, úgy ahogyan Egyiptomban is tette, a szemetek láttára. 31 Azt is láttátok, hogy a pusztában, az egész úton, amíg ideértünk, úgy hordozott bennünket, ahogy az apa karjára veszi gyermekét. 32-33 Bizony, az Örökkévaló az, aki nappal a felhőoszlopban, éjjel a tűzoszlopban állandóan előttünk járt. Megmutatta az utat, amelyen járjunk, és kijelölte számunkra a következő táborhelyet! Ennek ellenére, ti mégsem akartatok Istenünkben, az Örökkévalóban bízni!

Az Örökkévaló nem engedi bemenni Izráelt az Ígéret Földjére(C)

34 Amikor az Örökkévaló meghallotta, hogyan zúgolódtok és panaszkodtok egymás között, nagyon megharagudott rátok. Esküvel erősítve megígérte: 35 „Gonosz ez a nemzedék! Esküszöm, hogy közülük egyetlen férfi sem fog bemenni arra a jó földre, amelyet őseiteknek ígértem! 36 Egyedül Kálebbel, Jefunne fiával teszek kivételt, mert ő teljes szívvel követte az Örökkévalót. Káleb bemegy oda, és neki, meg utódainak adom azt a területet, amelyet a kémekkel együtt bejárt.”

37 Még rám is megharagudott az Örökkévaló miattatok, és azt mondta nekem: „Mózes, te sem fogsz bemenni Kánaán földjére! 38 Helyetted Józsué, Nún fia megy be oda — aki most is a szolgálatodra áll. Bátorítsd hát, mert ő fogja Izráel népét vezetni, hogy birtokba vegyék örökségüket!”

39 Nektek pedig azt mondta az Örökkévaló: „Nézzétek a gyermekeiteket! Ugye attól féltetek, hogy ellenségeitek zsákmányul ejtik őket? Tudjátok meg hát, hogy ezek a gyermekek, akik most még nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között — ők fogják birtokba venni azt a földet! Bizony, a kezükbe adom, és ők el is foglalják!

40 Ami pedig titeket illet, forduljatok vissza, és induljatok el a Vörös-tenger felé, a sivatagba vezető úton!”

Izráel serege vereséget szenved(D)

41 Ti azonban ennek ellenére hozzám jöttetek, és ezt mondtátok: „Belátjuk, hogy vétkeztünk az Örökkévaló ellen! De most már készek vagyunk hadjáratot indítani, és elfoglalni azt a földet, ahogy Istenünk, az Örökkévaló parancsolta.”

Föl is készültetek a hadjáratra, és azt gondoltátok, hogy könnyen birtokba vehetitek az emóriak földjét.

42 Akkor az Örökkévaló szólt hozzám: „Mondd meg nekik, hogy ne induljanak el, mert nem megyek velük, és vereséget fognak szenvedni!”

43 Meg is mondtam nektek, amit az Örökkévaló üzent, de ti nem törődtetek vele. Ismét engedetlenek voltatok az Örökkévaló parancsának, és vakmerő elbizakodottsággal megtámadtátok az emóriakat. 44 Ők azonban felvonultak ellenetek, és megvertek, sőt üldözőbe vettek titeket — ahogy a felriasztott méhek szokták üldözni azt, aki megzavarja őket. Kergettek és öldöstek titeket a Széír-hegytől egészen Hormáig. 45 Amikor hazatértek a megmaradt harcosok, mindannyian sírtatok az Örökkévaló előtt, de ő nem hallgatott rátok.

46 Így táboroztunk Kádésban hosszú ideig.

Forduljatok észak felé!

Ezután visszafordultunk, és elindultunk a sivatagon keresztül, a Vörös-tenger felé vezető úton — ahogy az Örökkévaló megparancsolta nekem. Hosszú ideig csak ide-oda vándoroltunk Széír hegyes vidékén.

Majd szólt hozzám az Örökkévaló: „Mózes, eleget vándoroltatok Széír hegyei között, most már forduljatok észak felé! De figyelmeztesd népedet, hogy most át kell vonulniuk Széír vidékén, amely rokonaiknak, Ézsau leszármazottjainak, az edomiaknak országa. Ők félnek tőletek, de jól jegyezzétek meg, hogy nem szabad összeütközésbe kerülnötök velük! Az ő országukból nem adok nektek egy talpalatnyit sem, mert azt az egész vidéket — Széír hegyeit — Ézsaunak és utódainak adtam. Ha élelemre vagy vízre van szükségetek, pénzért vegyetek tőlük! Emlékezzetek rá, hogy mindenben veletek voltam, és gondot viseltem rátok az elmúlt 40 évben, amíg ebben a nagy pusztaságban vándoroltatok, és semmiben nem szenvedtetek hiányt!”

Azután elvonultunk rokonainknak, Ézsau utódainak országa mellett, akik Széír hegyvidékén laknak. Letértünk arról az útról, amely Élatból és Ecjón-Geberből a Jordán völgyébe vezet. Azt az utat választottuk, amely Moáb sivataga felé vezet.

Izráel népe elvonul Moáb földje mellett

Akkor az Örökkévaló ismét szólt hozzám: „Vigyázzatok! Ne ingereljétek haragra Moáb lakóit! Ne harcoljatok velük! Az ő országukból sem adok nektek egy talpalatnyit sem, mert Ar városát és annak környékét Lót[c] utódainak adtam!”

10 Korábban az émiek nagy törzse lakott Moáb jelenlegi területén. Az émiek erősek és magas termetűek voltak — olyanok, mint Anák utódai. 11 A moábiak émieknek hívták őket, míg mások refáiaknak nevezték ezt a törzset és Anák törzsét is. 12 Széírben azelőtt a hóriak népe lakott, akiket Ézsau utódai elpusztítottak vagy kiűztek onnan, majd a helyükre telepedtek. Úgy bántak velük, mint Izráel népe azokkal a törzsekkel, amelyek korábban azon a földön laktak, amelyet az Örökkévaló Izráelnek adott.

13 Ezt mondta nekünk az Örökkévaló: „Induljatok el, és keljetek át a Zered-patakon!” Tehát átkeltünk a patak völgyén. 14 Éppen 38 évig tartott, amíg Kádés-Barneából eljutottunk a

Zered-patakig. Ez idő alatt kipusztult a hadköteles férfiak egész nemzedéke a táborból, ahogy azt az Örökkévaló esküvel megígérte. 15 Bizony, az Örökkévaló maga is azon volt, hogy ezeket a férfiakat mind egy szálig kipusztítsa a nép közül.

Izráel népe elvonul Ammon földje mellett

16 Amikor ezek közül az utolsó is meghalt, 17 az Örökkévaló ezt mondta nekem: 18 „Mózes, ma keljetek át Moáb határán Ar városa mellett! 19 Ammon népének területe mellett haladjatok tovább. De vigyázzatok, ne ingereljétek haragra az ammoniakat! Ne harcoljatok velük! Az ő országukból sem adok nektek egy talpalatnyi földet sem, mert ezt Lót utódainak adtam!”

20-21 Ezt a területet korábban a refáiak földjének nevezték, mert ez a népes törzs lakott ott. Ezek erősek és magas termetűek voltak — olyanok, mint Anák utódai. De az Örökkévaló kipusztította őket, az ammoniak elfoglalták földjüket, és a helyükre telepedtek. A refáiak népét az ammoniak zunzummiaknak nevezték. 22 Hasonlóképpen bánt velük is az Örökkévaló, mint a hóriak törzsével, akiket szintén kiirtott a Széír-hegységből, és a helyükre Ézsau utódait telepítette. Ézsau népe, az edomiak ma is ott laknak. 23 Ugyanez történt az avviak törzsével is, akik valamikor kisebb településekben laktak, azon a vidéken, ahol ma Gáza városa áll. A Kréta szigetéről érkező filiszteusok elpusztították az avviakat, és a helyükre telepedtek.

Notas al pie

  1. 5 Mózes 1:1 beszédei Ez az egész könyvre vonatkozó bevezetés. A 40 éves pusztai vándorlás végén Mózes visszatekint a legfontosabb eseményekre és azok tanulságaira, mielőtt Izráel népe hozzákezdene, hogy birtokba vegye az Ígéret Földjét.
  2. 5 Mózes 1:5 Itt kezdte… törvényeit A következő verstől kezdve az 5Móz 4:40-ig Mózes a néphez szól.
  3. 5 Mózes 2:9 Lót A moábiak és az ammoniak népe Lót két fiától származott. Lásd 1Móz 19:30–38.