A A A A A
Bible Book List

Birák 13Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Sámson születése

13 Izráel népe ismét azt tette, amit az Örökkévaló gonosznak tart, emiatt ő kiszolgáltatta őket 40 évig a filiszteusoknak, hogy azok uralkodjanak rajtuk.

Élt ebben az időben egy Mánóah nevű férfi, aki Dán törzséből, Corá városából származott. Mánóah felesége meddő volt, emiatt gyermektelenek voltak.

Egyszer az Örökkévaló angyala megjelent Mánóah feleségének, és megszólította: „Figyelj rám! Eddig meddő voltál, de nemsokára mégis áldott állapotba kerülsz, és fiad születik. Ezért mostantól fogva ne igyál se bort, se másféle szeszesitalt, és ne egyél tisztátalan[a] ételt! Fiad fog születni, akinek fejét soha ne érje borotva, mert Istennek szentelt nazír[b] lesz fogantatásától kezdve. Ő kezdi majd megszabadítani Izráel népét a filiszteusok elnyomásától”.

Az asszony hazament, és elmondta ezt a férjének: „Isten embere jött hozzám, olyan volt, mintha Isten angyala lett volna. Nagyon megrémültem, mert félelmetes volt. Nem mertem megkérdezni tőle, honnan jött, és ő sem mondta meg a nevét. Azt mondta nekem: »Fiad fog születni, aki fogantatásától kezdve haláláig Istennek szentelt nazír lesz. Ezért mostantól fogva ne igyál se bort, se másféle szeszesitalt, és ne egyél tisztátalan ételt!«”

Ekkor Mánóah könyörgött az Örökkévalónak: „Kérlek, Uram, jöjjön el hozzánk ismét Istennek az az embere, akit küldtél! Tanítson meg bennünket, hogyan neveljük a születendő gyermekünket!”

Isten meghallgatta és teljesítette Mánóah kérését. Isten angyala ismét eljött Mánóah feleségéhez. Az asszony éppen a mezőn volt, de a férje nem volt vele. 10 Az asszony ekkor hazasietett, és hívta a férjét: „Gyere velem hamar! Ugyanaz a férfi, aki a múltkor beszélt velem, ismét eljött!”

11 Ekkor mindketten visszamentek a mezőre. Mánóah egyenesen a férfihoz fordult: „Te vagy az, aki a múltkor beszéltél a feleségemmel?”

„Én vagyok” — válaszolta az ismeretlen.

12 „Mit kell tennünk, amikor beteljesedik a szavad? Hogyan bánjunk a gyermekkel, és mit tegyen ő?” — kérdezte Mánóah.

13 „A feleségednek mindent elmondtam — válaszolt az Örökkévaló angyala — aszerint éljen! 14 Semmit ne egyen, ami a szőlőn terem, ne igyon bort vagy másféle szeszesitalt, és ne egyen semmiféle tisztátalan ételt. Mindenben ahhoz tartsa magát, amit mondtam neki!”

15 Mánóah kérlelte: „Hadd vendégeljünk meg! Kérlek, várd meg, amíg ételt készítünk a számodra egy kecskegidából!”

16 De az angyal ezt felelte: „Még ha itt marasztalnál, akkor sem ennék az ételből! De ha valóban szeretnél készíteni valamit, akkor a kecskegidát az Örökkévalónak áldozd fel égőáldozatul!” Azért mondta ezt, mert Mánóah még mindig nem értette meg, hogy az Örökkévaló angyalával beszél.

17 Azután Mánóah ezt kérte tőle: „Kérlek, mondd meg, mi a neved, hogy amikor majd beteljesedik a szavad, tisztelhessünk téged!”

18 De az Örökkévaló angyala így felelt: „Miért kérded a nevemet? — titokzatos és csodálatos[c] az”.

19-20 Akkor Mánóah elkészített egy kecskegidát, meg az ételáldozatot, és egy sziklára helyezve feláldozta az Örökkévalónak, aki titokzatos és csodálatos dolgokat tesz.[d]

Amikor az oltáron a tűz lángja felcsapott az ég felé, az Örökkévaló angyala a lángok között felszállt a mennybe, és eltűnt. Mánóah és felesége látta ezt, és mindketten arccal a földre estek.

21 Mánóah csak ekkor értette meg, hogy az Örökkévaló angyalával beszélt! De az angyal többé nem jelent meg nekik.

22 Mánóah ezt mondta feleségének: „Biztosan meghalunk, mert Istent láttuk!” 23 De a felesége biztatta: „Ha az Örökkévaló meg akart volna ölni bennünket, akkor nem fogadta volna el tőlünk az égőáldozatot és ételáldozatot! Akkor nem mutatta volna meg ezeket, és nem ígért volna ilyen dolgokat nekünk!”

24 Ezek után az asszony fiút szült, akit Sámsonnak nevezett. A fiú felnőtt, és az Örökkévaló megáldotta őt. 25 Az Örökkévaló Szelleme kezdett működni Sámsonban, amikor még Dán táborában lakott, amely Corá és Estáól városok között terült el.

Footnotes:

  1. Birák 13:4 tisztátalan Vagyis olyan ételt, amelyet Mózes Törvénye „tisztátalannak” minősít.
  2. Birák 13:5 nazír A nazíreusi fogadalom általában meghatározott időre, Sámson esetében azonban egész életére szólt. Lásd 4Móz 6:1–21.
  3. Birák 13:18 titokzatos és csodálatos Az eredetiben egy szó, amely Ézs 9:6-ban is előfordul („Csodálatos”). A következő versben is. Jelentheti az Örökkévaló egyik jelképes nevét, de azt is, hogy nem mondja meg a nevét.
  4. Birák 13:19 aki… tesz Ez is az Örökkévaló egyik neve.
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes