Cíbá ennivalót hoz Dávidnak

16 Dávid és kísérete továbbment, és alig hagyták maguk mögött a hegytetőt, mikor szembe jött velük Cíbá, Meribbaal szolgája. Két megrakott szamarat vezetett, amelyek 200 kenyeret, 100 csomó aszalt szőlőt, 100 csomó friss gyümölcsöt és egy tömlő bort cipeltek. ² A király megkérdezte: „Cíbá, mit akarsz ezekkel?”

„Uram, a szamarakat azért hoztam, hogy a király családja üljön rájuk, a kenyér és a gyümölcs táplálja szolgáidat, a bor meg jó lesz annak, aki a pusztai úton eltikkad” — felelte Cíbá.

³ „És hol van Meribbaal, a gazdád fia?” — kérdezte Dávid.

„Jeruzsálemben maradt — válaszolta Cíbá —, mert azt mondta, hogy Izráel népe most fogja visszaadni neki nagyapjának, Saulnak a királyságát.”

⁴ „Nézd, én most mindent neked adok, ami Meribbaalé volt” — mondta Cíbának a király.

Cíbá így válaszolt: „Földig hajolok előtted, uram! Légy hozzám jóindulattal ezután is!”

Simei gyalázza Dávidot

⁵ Majd Dávid király továbbment. Amikor Bahúrim városához ért, eléje jött Gera fia, Simei, aki Saul rokonságához tartozott. Ahogy közeledett, folyton gyalázta Dávidot. ⁶ Még kövekkel is dobálta a királyt és kíséretét, pedig Dávid mellett jobbról-balról ott mentek a testőrei és katonái is. ⁷ Így ócsárolta Simei Dávidot: „Menj innen, te véreskezű gyilkos! Menj el innen, te gyalázatos! ⁸ Látod? Most az Örökkévaló megfizetett neked, amiért Saul családját kiirtottad! Elfoglaltad Saul trónját, most meg az Örökkévaló elvette tőled királyságodat, és Absolonnak, a saját fiadnak adta, mert véreskezű gyilkos vagy!”

⁹ Abisaj, Cerúja fia akkor ezt mondta a királynak: „Hogy merészeli ez a döglött kutya gyalázni uramat, a királyt?! Hadd menjek oda, hogy levágjam a fejét!”

¹⁰ De a király leintette: „Nem a ti dolgotok ez, Cerúja fiai!^[a] Ne törődjetek vele! Ha az Örökkévaló mondta neki, hogy átkozzon engem, akkor ki kérheti számon rajta, amit csinál?” ¹¹ Azután még ezt mondta Dávid Abisajnak és az összes többi szolgájának: „Látjátok, mikor a saját fiam az életemre tör, akkor nem csoda, ha ez a Benjámin törzséből való ember átkoz! Hagyjátok csak, hadd gyalázzon! Ne törődjetek vele, hiszen az Örökkévaló mondta neki, hogy ezt tegye! ¹² Azután, ki tudja, talán ezt a megaláztatást látva az Örökkévaló megkönyörül rajtam, és javamra fordítja ezt az átkozódást!”

¹³ Így hát Dávid és emberei továbbmentek az úton. Simei a domboldalon követte őket, s közben folyton gyalázta Dávidot, kövekkel dobálta a királyt, és port szórt feléje. ¹⁴ Amikor a Jordán folyó partjára érkeztek,^[b] a király és emberei pihenőt tartottak, mert nagyon elfáradtak a hosszú úton.

Absolon bevonul Jeruzsálembe

¹⁵ Eközben Absolon és a vele tartó izráeliek mindannyian bevonultak Jeruzsálembe. Ahitófel is velük volt. ¹⁶ Dávid barátja, az arki Húsaj Absolonhoz ment, és így kiáltott: „Éljen a király! Éljen a király!”

¹⁷ Absolon megkérdezte: „Hát csak ennyit ér a barátod iránti hűséged? Miért nem mentél te is Dáviddal, a barátoddal?”

¹⁸ „Én azzal tartok, és amellett maradok, akit az Örökkévaló és Izráel egész népe választott — válaszolt Húsaj. — ¹⁹ Azonkívül, kinek szolgálnék szívesebben, mint a barátom fiának! Ahogy atyádat szolgáltam, téged is úgy foglak.”

²⁰ Absolon tanácsot kért Ahitófeltől: „Mit tanácsolsz, mit tegyünk?”

²¹ Ő pedig ezt javasolta: „Atyád itt hagyta másodfeleségeit, hogy őrizzék a palotát. Menj hát be hozzájuk, és hálj velük. Így majd egész Izráel megtudja, hogy végérvényesen szakítottál atyáddal! Ettől még jobban fölbátorodnak azok, akik veled tartanak.”

²² Így is lett. A királyi palota tetőteraszán sátrat állítottak föl, ahová Absolon a nép szeme láttára sorra bevitte apjának másodfeleségeit, hogy velük háljon.

²³ Abban az időben mindenki — maga Dávid, és Absolon is — úgy tekintette Ahitófel tanácsát, mintha Isten szava lett volna.