Ahazjá király és Illés próféta

1 Miután^[a] Aháb király meghalt, Moáb lerázta magáról Izráel fennhatóságát.

² Történt egyszer, hogy Ahazjá, Aháb fia, Izráel királya Samáriában, palotája fölső teraszáról leesett a korláton keresztül, és súlyosan megsérült. Követeket küldött hát Ekrónba, ezzel a megbízatással: „Menjetek, kérdezzétek meg Ekron istenét, Baálzebúbot, hogy felgyógyulok-e ebből a betegségből!”

³ Ekkor az Örökkévaló angyala szólt a tisbei Illés prófétának: „Samária királya követeket küldött Ekrónba. Menj, és keresd meg őket. Ezt mondd nekik: »Azért mentek Baálzebúbhoz, Ekron istenéhez tanácsot kérni, mert nincs Isten Izráelben?! ⁴ Most hát mondjátok meg uratoknak: azt üzeni neki az Örökkévaló, hogy nem fog fölkelni az ágyból, amelyben fekszik, hanem biztosan meghal!«” Illés elmondta ezt a követeknek, majd otthagyta őket.

⁵ Amikor a követek visszatértek a királyhoz, ő megkérdezte: „Miért jöttetek vissza ilyen hamar?”

⁶ Azok így feleltek: „Mert találkoztunk egy férfival, aki ezt mondta: »Menjetek vissza a királyhoz, aki elküldött benneteket! Mondjátok meg neki, hogy ezt üzeni az Örökkévaló: Azért mentek Baálzebúbhoz, Ekron istenéhez tanácsot kérni, mert nincs Isten Izráelben?! Ezért nem fogsz fölkelni az ágyból, amelyben fekszel, hanem biztosan meghalsz!«”

⁷ A király megkérdezte: „Milyen volt az az ember?”

⁸ „Szőrből készült köpeny volt rajta, bőrövvel a derekán.”^[b] — felelték azok.

„Akkor biztosan a tisbei Illés volt az!” — mondta a király.

⁹ Ekkor elküldte egyik tisztjét 50 katonával Illésért. A tiszt meglepődve látta, hogy Illés éppen egy domb tetején ül. Fölkiáltott neki: „Isten embere, a király parancsolja, hogy jöjj le!”

¹⁰ A próféta így válaszolt: „Ha én Isten embere vagyok, akkor szálljon tűz az égből rád, meg az embereidre, és égessen meg titeket!”

Ekkor valóban tűz jött az égből, és megégette mind a tisztet, mind pedig az 50 katonát.

¹¹ Ezután a király másik 50 fős csapatot küldött Illésért, egy másik tiszt vezetésével. Ez a tiszt is fölkiáltott Illésnek: „Isten embere, a király parancsolja, hogy azonnal jöjj le!”

¹² A próféta így válaszolt: „Ha én Isten embere vagyok, akkor szálljon tűz az égből rád és az embereidre, és égessen meg titeket!”

Ekkor ismét tűz jött az égből, és megégette mind a tisztet, mind pedig az 50 katonát.

¹³ Ezután a király újabb 50 fős csapatot küldött Illésért, egy harmadik tiszt vezetésével. Azonban ez a harmadik tiszt fölment Illéshez a dombra, térdre esett előtte, és így könyörgött: „Kérlek, Isten embere, legyen becsülete szemedben az életemnek, és az én 50 emberem életének! ¹⁴ Nézd, az előző két tisztet és 50 fős csapatukat elpusztította az égből jövő tűz, ezért kérlek, kíméld meg az életünket!”

¹⁵ Akkor az Örökkévaló angyala szólt Illésnek: „Menj vele, ne félj!”

Illés el is ment a katonákkal Ahazjá királyhoz, ¹⁶ és ezt mondta neki: „Követeket küldtél, hogy általuk Baálzebúbtól, Ekron istenétől kérj tanácsot. Vajon nincs Isten Izráelben, hogy az ő szavát kérdezted volna?! Mivel ezt tetted, nem fogsz fölkelni az ágyból, amelyben fekszel, hanem biztosan meghalsz!”

Jórám, Izráel királya

¹⁷ Ahazjá valóban meg is halt, ahogy ezt az Örökkévaló Illés által megmondta. Mivel Ahazjának nem volt fia, halála után Jórám lett Izráel királya. Uralkodását akkor kezdte meg, amikor Júdában Jórám, Jósafát fia uralkodott már második éve.^[c]

¹⁸ Ahazjá egyéb tetteit pedig följegyezték az Izráel királyainak történetéről szóló könyvben.

Az Örökkévaló felragadja Illést a földről

2 Amikor már közeledett az ideje, hogy az Örökkévaló forgószéllel fölragadja Illést a mennybe, Illés és Elizeus elindultak Gilgálból.

² „Engem maga az Örökkévaló küldött Bételbe — mondta Illés Elizeusnak —, de te csak maradj itt!”

De Elizeus ezt felelte: „Amilyen biztos, hogy él az Örökkévaló, és te is élsz, olyan biztos, hogy veled megyek, s nem hagylak el!” Így hát továbbmentek ketten. Amikor Bételbe érkeztek, ³ az ottani próféta-tanítványok^[d] megkérdezték Elizeustól: „Nem tudod, hogy az Örökkévaló még ma elragadja mesteredet tőled?”

„Én is tudom, de hallgassatok!” — válaszolta Elizeus.

⁴ „Engem maga az Örökkévaló küldött Jerikóba — mondta Illés Elizeusnak —, de te csak maradj itt!”

Ő ismét ezt felelte: „Amilyen biztos, hogy él az Örökkévaló, és te is élsz, olyan biztos, hogy veled megyek, s nem hagylak el!” Így hát továbbmentek ketten. Amikor Jerikóba érkeztek, ⁵ az ottani próféta-tanítványok megkérdezték Elizeustól: „Nem tudod, hogy az Örökkévaló még ma elragadja mesteredet tőled?”

„Én is tudom, hallgassatok!” — válaszolta Elizeus.

⁶ „Engem az Örökkévaló a Jordánhoz küldött — mondta Illés Elizeusnak —, de te csak maradj itt!”

De Elizeus megint ezt felelte: „Amilyen biztos, hogy él az Örökkévaló, és te is élsz, olyan biztos, hogy veled megyek, s nem hagylak el!” Így hát továbbmentek ketten.

⁷ A próféta-tanítványok közül ötvenen követték őket, de jókora távolságra megálltak, és onnan figyelték, mi történik. Amikor Illés meg Elizeus a Jordán partjára értek, ⁸ Illés levette a köpenyét, összehajtotta, és rácsapott vele a vízre. Ekkor a víz kettévált, s ők ketten száraz lábbal keltek át a folyón.

⁹ Amint a túlsó partra értek, Illés ezt mondta Elizeusnak: „Kérj valamit, mielőtt engem elragadnak tőled!”

Elizeus így válaszolt: „A benned lévő szellem kétszeres mértékét kérem!”

¹⁰ „Nehéz dolgot kértél — felelte Illés —, de ha meglátsz engem, amikor elragadnak tőled, akkor megkapod, amit kértél. Ha nem, akkor nem kapod meg.”

¹¹ Továbbmentek, és beszélgettek. Hirtelen egy tűzben égő harci szekér jelent meg, tűz-lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Illést a forgószél fölragadta a mennybe.

¹² Elizeus mindezt látta, és fölkiáltott: „Atyám! Atyám! Izráel harci szekerei és lovai!”

Elizeus nem látta többé Illést. Ezután Elizeus levetette a ruháját, és két részre szakította. ¹³ Amikor Illést elragadták, a köpenye lehullott róla. Ezt Elizeus fölvette a földről. Majd elindult vissza, a Jordán felé. A parton megállt, ¹⁴ fogta Illés köpenyét, rácsapott vele a vízre, és ezt mondta: „Hol van az Örökkévaló, Illés Istene?” A víz azonnal kettévált, és Elizeus átment a túlpartra.

Elizeus Illés helyére lép

¹⁵ Amikor a jerikói próféta-tanítványok csoportja meglátta Elizeust, ezt mondták: „Az Illésben lévő szellem megnyugodott Elizeuson!” Azután eléje mentek, és földig hajoltak előtte. ¹⁶ Majd ezt kérték Elizeustól: „Látod, itt van közülünk 50 erős férfi, hadd menjenek el, hogy megkeressék mesteredet! Talán az Örökkévaló Szelleme ragadta el, és letette valamelyik hegyen vagy völgyben.”

De Elizeus ezt mondta: „Ne küldjétek el őket!”

¹⁷ De addig-addig unszolták, hogy végre beleegyezett: „Jól van, hát küldjétek el őket!”

El is küldték azt az 50 fős csapatot, de háromnapi keresés után sem találták meg Illést.

¹⁸ Amikor visszatértek Jerikóba, ahol Elizeus volt, ő ezt mondta: „Mondtam, hogy ne menjetek!”

Meggyógyítottam ezt a vizet

¹⁹ Ezután a jerikói férfiak Elizeushoz mentek, és ezt mondták: „Nézd, milyen jó lakóhely ez a város, amint magad is látod! Csak az a baj, hogy a vize egészségtelen, a földje pedig terméketlen.”

²⁰ Elizeus ezt mondta: „Hozzatok nekem egy új tálat, és tegyetek bele sót!” Oda is vitték hozzá, amit kért. ²¹ Akkor Elizeus kiment a város melletti forráshoz, és beleszórta a sót, majd azt mondta: „Ezt mondja az Örökkévaló: »Meggyógyítottam ezt a vizet, nem származik ezentúl belőle halál és terméketlenség.«”

²² A víz valóban egészséges lett, és attól kezdve mindmáig ilyen is maradt — úgy, ahogy Elizeus mondta.

A prófétát kicsúfoló fiúk veszte

²³ Azután Bételbe ment. Amikor a dombon fölfelé közeledett a város kapujához, éppen egy csopor fiú jött ki a városból vele szemben. Csúfolni kezdték: „Menj innen, kopasz! Menj innen, kopasz!”

²⁴ Elizeus visszafordult, rájuk nézett, és megátkozta őket az Örökkévaló nevében. Ekkor két nősténymedve jött ki az erdőből, megtámadták a fiúkat, és közülük negyvenkettőt megöltek.

²⁵ Ezután Elizeus elment a Kármel-hegyre, majd visszatért Samáriába.

Jórám, Izráel királya

3 Jósafát, Júda királya uralkodásának 18. évében lett Izráel királya Jórám, Aháb fia Samáriában, és 12 esztendeig uralkodott. ² Olyan dolgokat tett, amelyeket az Örökkévaló rossznak tart. Bár nem annyira, mint apja vagy anyja, hiszen lerombolta Baál oszlopát, amelyet apja emelt. ³ Mégis ragaszkodott Jeroboámnak, Nebát fiának bűnéhez, amellyel ő bűnbe vezette Izráelt. Ettől Jórám sem tért el.

⁴ Moáb királya, Mésa juhtenyésztéssel foglalkozott, és nagyon nagy juhnyájai voltak. Évente 100 000 bárányt és 100 000 kost küldött — megnyírásuk előtt — adó fejében Izráel királyának. ⁵ Azonban, amint Aháb meghalt, Moáb királya lerázta magáról Izráel fennhatóságát.

⁶ Emiatt Jórám király elhatározta, hogy hadjáratot indít Moáb ellen, és Samáriából kiindulva összegyűjtötte Izráel egész hadseregét. ⁷ Majd követeket küldött Jósafáthoz, Júda királyához, ezzel az üzenettel: „Moáb királya föllázadt ellenem. Eljössz-e velem, hogy együtt harcoljunk ellene?”

Jósafát ezt válaszolta: „Elmegyek én is, mint te; hadseregem is, mint a te hadsereged; lovaim is, mint a te lovaid.”

Három király kér tanácsot Elizeustól

⁸ Majd megkérdezte: „Melyik úton vonuljunk föl Moáb ellen?”

Jórám ezt felelte: „Azon, amelyik Edom sivatagán vezet keresztül.”

⁹ Így hát három hadsereg vonult föl együtt, három király — Izráel, Júda és Edom királya — vezetésével. Azonban kerülő úton mentek Moáb felé, és 7 nap után már minden vizük elfogyott. Sem a hadseregnek, sem a velük lévő, lábon hajtott állatoknak nem volt ivóvize. ¹⁰ Végül Izráel királya fölkiáltott: „Jaj! Látom már, az Örökkévaló csak azért hívta ide ezt a három királyt, hogy kiszolgáltasson minket ellenségeinknek, a moábiaknak!”

¹¹ Jósafát ezt kérdezte: „Nincs itt egy sem az Örökkévaló prófétái közül, hogy általa tanácsot kérhetnénk?”

Izráel királyának egyik szolgája válaszolt: „Itt van velünk Elizeus, Sáfát fia, aki Illés segítője volt.”

¹² „Bizony, nála van az Örökkévaló beszéde!” — mondta Jósafát.

Így hát a három király — Izráel királya, Jósafát és Edom királya — fölkereste Elizeust.

¹³ De Elizeus így fogadta Izráel királyát: „Minek jöttél ide? Semmi közöm hozzád! Menj apád és anyád prófétáihoz!”

Izráel királya azonban így válaszolt: „Kérlek, ne utasíts el! Látod, az Örökkévaló azért hívott össze bennünket — ezt a három királyt és seregeiket —, hogy kiszolgáltasson minket a moábiaknak!”

¹⁴ „Az Örökkévalóra, a Seregek Urára esküszöm, akit szolgálok, hogy ha nem lennék tekintettel Jósafátra, Júda királyára, veled szóba sem állnék, még csak rád sem néznék! ¹⁵ De jól van, hívjatok ide egy hárfás zenészt!”

Amikor az pengetni kezdte hárfáját, az Örökkévaló keze megérintette Elizeust, ¹⁶ aki prófétálni kezdett: „Ezt mondja az Örökkévaló: »Megtelnek vízzel a gödrök ebben a kiszáradt folyómederben!^{[e] 17} Nem lesz sem szél, sem eső, mégis megtelik az egész meder vízzel. Ihattok bőven belőle, ti is, meg állataitok is.« ¹⁸ De még ez is csekélység az Örökkévaló számára. Ezen fölül még a moábiakat is kiszolgáltatja nektek. ¹⁹ Elfoglaljátok majd megerősített városaikat, minden fontosabb várost, kivágjátok a hasznos fákat, betömitek forrásaikat, és köveket szórtok szántóföldjeikre.”

²⁰ Másnap reggel, az ételáldozat idején Edom felől hirtelen vízáradat jött, s elöntötte az egész vidéket.

²¹ A moábiak mind megtudták, hogy a három király hadjáratot indított ellenük. Összegyűjtöttek hát országukból minden fegyverforgató férfit, és a határukhoz vonultak. Ott várták a támadást. ²² Azon a reggelen, amikor fölkeltek, a nap fénye vörösen tükröződött a vízről. A moábiak ezt úgy látták, mintha vér lett volna, ²³ és azt mondták: „Nézzétek! Ez csakis vér lehet! Biztosan egymás ellen támadt az a három király, és seregeik egymást kaszabolták le! Most azután rajta, szerezzünk nagy zsákmányt!”

²⁴ De mikor a közelükbe értek, az izráeliek is megindultak, és leverték a moábiakat, akik megfutamodtak. Az izráeli sereg üldözte őket, és sokat levágtak közülük. ²⁵ Elfoglalták városaikat, kivágták hasznos fáikat, betömték forrásaikat, és köveket szórtak szántóföldjeikre. Végül már csak Kír-Haraset városfalai álltak ellen. Az izráeli parittyások azt is körülvették, és ostromolni kezdték.

²⁶ Moáb királya látta, hogy vesztésre áll, ezért maga mellé vett 700 harcost, és kivont karddal megpróbáltak kitörni az ostromgyűrűből Edom királyával szemben, de kudarcot vallottak. ²⁷ Ekkor Moáb királya fogta legidősebb fiát, a trónörököst, és az ostromló sereg szeme láttára égőáldozatul föláldozta a város falán. Ezen annyira fölháborodott az izráeli sereg, hogy abbahagyták az ostromot, és hazatértek Izráelbe.

Jézus feltámadásának örömhíre^(A)

24 A hét első napján, kora hajnalban az asszonyok kimentek a sziklasírhoz, és vitték az elkészített illatszereket is. ² A sír bejáratát egy nehéz kő zárta el, de mire odaértek, már félre volt gördítve. ³ Így be tudtak menni a sziklasírba, de az Úr Jézus testét nem találták. ⁴ Ezen nagyon elcsodálkoztak és nem tudták, mitévők legyenek. Ekkor hirtelen két férfi jelent meg mellettük fénylő ruhában. ⁵ Az asszonyok megrémülve lehajtották a fejüket, de azok így bátorították őket: „Miért a halottak között keresitek az élőt? ⁶ Nincs itt, mert feltámadt! Emlékezzetek rá, hogy még Galileában megmondta nektek: ⁷ »Szükséges, hogy az Emberfiát a bűnösök kezébe adják, keresztre feszítsék, és hogy a harmadik napon feltámadjon.«”

⁸ Ekkor az asszonyok visszaemlékeztek, hogy Jézus valóban ezt mondta nekik, ⁹ majd visszamentek a városba, és mindent elmondtak a tizenegy apostolnak és a többieknek. ¹⁰ Az asszonyok csoportjában volt a magdalai Mária, Johanna és Mária, Jakab anyja, meg más asszonyok is, akik a feltámadás hírét hozták. ¹¹ Az apostolok azonban nem hittek az asszonyoknak, és képtelenségnek tartották, amit mondtak. ¹² Péter mégis felkelt, és elfutott a sírhoz. Ott lehajolva benézett a sírkamrába, de csak a vászonlepedőket látta. Azután elment, és azon töprengett, hogy vajon mi történhetett.^[a]

Találkozás az emmausi úton^(B)

¹³ Ugyanezen a napon Jézus két tanítványa elindult Jeruzsálemből Emmausba, egy kis faluba, amely a várostól tizenkét kilométer távolságra volt. ¹⁴ Útközben azokról az eseményekről beszélgettek, amelyek a napokban történtek. ¹⁵ Amíg így beszélgettek és vitatkoztak, maga Jézus csatlakozott hozzájuk, és együtt ment velük. ¹⁶ A tanítványok azonban nem tudták, hogy ő az, mert valami megakadályozta őket abban, hogy ráismerjenek. ¹⁷ Jézus megkérdezte tőlük: „Miről beszélgettek?”

Ekkor azok szomorú arccal megálltak. ¹⁸ Az egyik, akit Kleopásnak hívtak, ezt felelte: „Úgy látszik te vagy az egyetlen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt itt ezekben a napokban.”

¹⁹ „Miért, mi történt?” — kérdezte Jézus.

Azok így feleltek: „A názáreti Jézusról van szó, aki szavaival és tetteivel egyaránt bizonyította, hogy hatalmas próféta Isten és az emberek előtt. ²⁰ De népünk főpapjai és vezetői kiszolgáltatták őt, és elérték, hogy halálra ítéljék és kivégezzék a kereszten. ²¹ Pedig mi azt vártuk és reméltük, hogy ő fogja Izráel népét felszabadítani. De már három napja, hogy mindez történt. ²² Ezenkívül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket. Ma korán reggel kimentek a sírhoz, ahová Jézus testét temették, ²³ de a holttestet nem találták ott. Mikor visszajöttek, azt állították, hogy látomásban angyalokat láttak, akik azt mondták, hogy Jézus él. ²⁴ Ekkor néhányan közülünk kimentek a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok mondták, de Jézust magát nem látták.”

²⁵ Ekkor Jézus kezdett beszélni: „Milyen értetlenek és nehéz felfogásúak vagytok! Milyen nehezen hiszitek el, amit a próféták mondtak! ²⁶ Hát nem éppen ezeket kellett a Messiásnak elszenvednie, mielőtt bement a dicsőségébe?” ²⁷ Azután Jézus elmagyarázta a két tanítványnak mindazt, amit az Írások őróla mondtak. Mózes könyveivel kezdte, és folytatta az összes többi prófétával, az egész Íráson keresztül.

²⁸ Közben megérkeztek Emmausba, ahová indultak, de Jézus úgy tett, mintha tovább akarna menni. ²⁹ A tanítványok azonban nagyon kérlelték: „Maradj velünk, hiszen a nap is lenyugodott már, mindjárt beesteledik!” Így hát Jézus velük maradt, és együtt mentek be a faluba.

³⁰ Amikor asztalhoz ültek, Jézus a kezébe vette a kenyeret, hálát adott Istennek, tört a kenyérből, és a tanítványoknak adta, ³¹ akiknek ebben a pillanatban megnyílt a szemük. Ráismertek Jézusra, de ő eltűnt a szemük elől. ³² „Hát nem ezt éreztük, amikor útközben az Írásokat magyarázta, és feltárta előttünk a próféciák igazi értelmét?” — mondták egymásnak a tanítványok.

³³ Azon nyomban fel is kerekedtek, és visszaindultak Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegy apostolt, és a többieket, ³⁴ akik ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr! Megjelent Simonnak!”

³⁵ Ekkor ők ketten is elmondták, mi történt velük az úton, és hogyan ismerték fel Jézust arról, ahogyan megtörte a kenyeret.

Read full chapter