Jéhú, Izráel királya

9 Elizeus szólt az egyik tanítványnak a próféták közösségéből:^[a] „Készülj fel az útra! Fogd ezt a korsó olajat, és menj el a gileádi Rámótba! ² Ott keresd meg Jéhút, Jósafát fiát, Nimsi unokáját. Hívd ki a társai közül, és vezesd be egy belső szobába. ³ Öntsd a fejére az olajat, és mondd neki: »Az Örökkévaló mondja neked: Fölkentelek téged Izráel királyává.« Azután fuss el onnan, ne maradj ott egy percig se!”

⁴ Így is lett. A fiatal próféta elment a gileádi Rámótba. ⁵ Meglepetésére ott találta a hadsereg vezéreit, akik éppen egy asztalnál ültek. Azt mondta: „Üzenetet hoztam neked, parancsnok!”

Jéhú megkérdezte: „De melyikünknek?”

„Neked, parancsnok!” — mondta a próféta.

⁶ Jéhú fölkelt, és ketten bementek a házba. Ott a próféta Jéhú fejére öntötte az olajat, és ezt mondta: „Az Örökkévaló, Izráel Istene mondja neked: »Királlyá kenlek téged: mostantól fogva te vagy az Örökkévaló népének, Izráelnek a királya. ⁷ Irtsd ki uradnak, Ahábnak egész családját! Így állok bosszút Jezábelen, amiért meggyilkolta szolgáimat, a prófétákat és az Örökkévaló többi szolgáját. ⁸ Kipusztul Aháb egész családja. Kiirtok Izráelből minden fiút és férfit Aháb rokonságából, apraját-nagyját egyaránt. ⁹ Úgy bánok Aháb családjával, mint Jeroboám, Nebát fia, vagy Baasá, Ahijjá fia családjával. ¹⁰ Jezábelt pedig a kutyák eszik meg jezréeli birtokán, el se temetik!«” Azzal a próféta elfutott onnan.

Jéhút királlyá teszik a hadsereg vezetői

¹¹ Azután Jéhú visszament a király szolgáihoz, a hadsereg vezetőihez. Azok megkérdezték: „Minden rendben van? Minek jött ez a bolond hozzád?”

De Jéhú nem akarta elmondani nekik, mi történt. „Semmi különös! Tudjátok, mi mindent fecsegnek ezek össze-vissza!”

¹² De azok már gyanút fogtak: „Ne beszélj mellé, Jéhú! Mondd meg az igazat!”

Akkor Jéhú elmondott nekik mindent igazán: „Azt mondta nekem a próféta: Ezt üzeni az Örökkévaló: »Királlyá kenlek téged, hogy Izráel királya légy.«”

¹³ Ezt hallva a vezérek levetették felsőruhájukat, és Jéhú lába alá terítették a lépcsőkre, majd megfújták a sófárt, és ezt kiáltották: „Jéhú a király!”

¹⁴ Így kezdődött Jéhúnak, Nimsi unokájának az összeesküvése Jórám, Júda királya ellen. Jórám ekkor Izráel egész seregével a gileádi Rámót várát védte Hazáélnek, Arám királyának a serege ellen. ¹⁵ Azonban a harcban megsebesült, és visszatért Jezréelbe, hogy a sebeit gyógyíttassa.

Jéhú ezt mondta a vezéreknek: „Ha valóban engem akartok királyotoknak, akkor ne engedjünk senkit kimenni a városból, nehogy elvigye a hírt Jezréelbe!”

Jéhú megöli Jórámot

¹⁶ Ezután Jéhú harci szekerére szállt, és csapatával együtt elindult Jezréelbe, mivel Jórám oda ment, hogy a sebét gyógyíttassa. Ugyanakkor Ahazjá, Júda királya is Jezréelbe ment, hogy meglátogassa Jórámot.

¹⁷ Jezréel tornyában az őrszem észrevette a közeledő csapatot, és jelentette a királynak.

Jórám azt mondta: „Küldjetek ki egy lovast, hogy kérdezze meg, békés szándékkal jönnek-e!”

¹⁸ A lovas küldött Jéhú elé sietett, és megszólította: „A király kérdezi, békés szándékkal jöttök-e?”

„Ugyan, mit törődsz te azzal? Állj be mögém, és kövess engem!” — felelte Jéhú.

Az őrszem jelentette Jórámnak: „A küldött odament a közeledő csapathoz, de nem tért vissza.”

¹⁹ Erre Jórám kiküldött egy másik lovast, aki ezt mondta Jéhúnak: „A király kérdezi, békés szándékkal jöttök-e?”^[b]

„Ugyan, mit törődsz te azzal? Állj be mögém, és kövess!” — felelte Jéhú.

²⁰ Az őrszem ismét jelentette Jórámnak: „A második küldött is odament a közeledő csapathoz, de ő sem tért vissza. De aki azt a harci szekeret vezeti, úgy hajt, mint egy őrült. Jéhú, Nimsi unokája szokott így hajtani.”

²¹ Akkor Jórám megparancsolta, hogy fogjanak be a szekerébe. Azután Jórám, Izráel királya és Ahazjá, Júda királya — mindegyik a maga harci szekerén — Jéhú elé hajtottak. Éppen ott találkoztak vele, ahol egykor a jezréeli Nábót szőlőskertje volt.

²² Jórám megszólította Jéhút: „Békés szándékkal jössz?”

„Hogy lehetne békesség, amíg anyád, Jezábel folyton csak szaporítja a bálványimádást^[c] és a varázslást?!” — felelte Jéhú.

²³ Erre Jórám megfordította a szekerét, hogy elmeneküljön. Közben odakiáltott Ahazjának: „Ez árulás, Ahazjá!”

²⁴ Jéhú fogta az íját, és teljes erővel a menekülő király hátába lőtte nyilát. Jórámot a nyíl szíven találta, azonnal összeesett a szekerében, és meghalt.

²⁵ Jéhú ezt mondta a szekere hajtójának, Bidkarnak: „Fogd Jórám holttestét, és dobd a jezréeli Nábót földjére! Emlékezz rá, hogy amikor mi ketten egymás mellett álltunk a harci szekéren, Jórám apja, Aháb király mögött, az Örökkévaló megmondta, hogy ez így fog történni — s lám, most beteljesedett! Azt mondta Ahábnak: ²⁶ »Amilyen igaz, hogy tegnap láttam Nábótnak és a fiainak kiontott vérét, olyan biztos, hogy egy napon éppen ezen a helyen fogok bosszút állni rajtad!« Dobd oda hát Jórám testét arra a helyre, az Örökkévaló szava szerint!”

Jéhú megöli Ahazjá királyt és Jezábelt^(A)

²⁷ Ahazjá, Júda királya látta ezt, és igyekezett Bét-Haggán felé menekülni a harci szekerén. Jéhú és a csapata azonban őt is üldözőbe vette. Ezt mondta Jéhú az embereinek: „Ahazját is lőjétek le!” Meg is sebesítették őt a szekerén, a nyilaikkal^[d] a Gúr-hágó közelében, Jibleám mellett. Ahazjá mégis elmenekült, de csak Meggidóig jutott, mert ott belehalt a sérülésébe. ²⁸ Szolgái ezután hazavitték a holttestét a harci szekerén Jeruzsálembe, s ott eltemették ősei mellé, a Dávid városában. ²⁹ Jórám, Aháb fia uralkodásának 11. évében lett Ahazjá Júda királya.

³⁰ Ezután Jéhú Jezréelbe ment. Amikor Jezábel ezt megtudta, kicsinosította magát, és kinézett az emeleti ablakon. ³¹ Amikor Jéhú bevonult a város kapuján, lekiáltott neki: „Hogy vagy, Zimri?^[e] Meggyilkoltad a saját uradat?!”

³² Jéhú erre odanézett, majd fölkiáltott: „Van-e ott valaki, aki velem tart?”

Erre két-három királyi szolga megjelent az ablakban. ³³ „Fogjátok meg Jezábelt, és hajítsátok ki!” — mondta nekik Jéhú. Azok engedelmeskedtek, és kidobták. Ő lezuhanva szörnyethalt, és vére a falra fröccsent, meg a lovak lábára, amelyek összetaposták.

³⁴ Jéhú az embereivel ezután leült enni-inni. Azután azt mondta: „Nézzetek utána annak az átkozott asszonynak, s temessétek el, mégiscsak király leánya volt!”

³⁵ De mire a szolgák kimentek, hogy eltemessék, a holttestből már alig találtak valamit: csak a koponya, a lábszár és a kézfej maradt belőle. ³⁶ Amikor ezt jelentették Jéhúnak, ő így szólt: „Így teljesedett be, amit az Örökkévaló mondott szolgája, a tisbei Illés által Jezábelről: »A kutyák eszik meg Jezábel testét Jezréelben. ³⁷ Olyan lesz a holtteste azon a jezréeli földbirtokon, mint a trágya a szántóföldön. Senki meg nem mondhatja róla, hogy ez volt Jezábel!«”