A A A A A
Bible Book List

2 Mózes 6Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Az Örökkévaló így felelt Mózesnek: „Hamarosan meglátod, hogy bánok el a fáraóval! Erős kézzel fogom rákényszeríteni, hogy engedje szabadon népemet. De nemcsak elengedi, hanem egyenesen kiűzi őket Egyiptomból.”

Azután Isten ismét beszélt Mózessel: „Én vagyok az Örökkévaló, aki Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentettem ki magamat, mint Mindenható Isten.[a] De nem jelentettem ki magam nekik, ezen a néven: „Örökkévaló”. Szövetséget is kötöttem velük, hogy Kánaán földjét nekik adom — azt a földet, amelyen úgy éltek, mint jövevények és idegenek.

Most pedig meghallottam Izráel népének keserves sóhajtozását és panaszkodását. Jól tudom, hogy az egyiptomiak rabszolgasorba taszították őket. De nem felejtkeztem el szövetségemről!

Mondd meg hát Izráel népének, hogy ezt üzenem nekik: »Én vagyok az Örökkévaló. Kimentelek titeket az egyiptomi kényszermunkából, és felszabadítalak a rabszolgaságból. Erős karommal és rettenetes, büntető ítéletek által megmentelek titeket. Népemmé teszlek benneteket, én pedig Istenetek leszek. Akkor fogjátok igazán megérteni, hogy én vagyok Istenetek, az Örökkévaló, aki megszabadítottalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától. Azután beviszlek titeket arra a földre, amelyről megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nekik adom. Bizony, nektek adom azt örökségül és birtokul. Én vagyok az Örökkévaló.«”

Mózes tehát elmondta ezt az üzenetet Izráel népének, de ők nem hittek neki, mert annyira megnyomorította őket a kegyetlen elnyomás.

10 Az Örökkévaló ismét szólt Mózesnek: 11 „Menj, mondd meg a fáraónak, Egyiptom királyának, hogy engedje kivonulni Izráel népét az országából!”

12 De Mózes így válaszolt az Örökkévalónak: „Hiszen még Izráel népe sem hitt nekem, akkor a fáraó még kevésbé fog hallgatni rám, aki olyan nehezen beszélek!”[b]

13 Az Örökkévaló mégis azt parancsolta Mózesnek és Áronnak, hogy az ő megbízásából szóljanak Izráel népének és a fáraónak, Egyiptom királyának, és hogy vezessék ki Izráel népét Egyiptomból.

Mózes és Áron származása

14 Izráel leszármazottjainak nemzetségeiben a következők voltak a vezetők:

Izráel elsőszülött fiának, Rúbennek négy fia volt: Hanók, Pallú, Hecrón és Karmí. Tőlük származtak Rúben törzsének nemzetségei.

15 Simeon fiai voltak: Jemúél, Jámin, Óhad, Jákín, Cóhar, valamint Saul, aki egy kánaáni asszony fia volt. Tőlük származtak Simeon törzsének nemzetségei.

16 Lévi fiai a következők voltak, születésük sorrendjében: Gérsón, Kehát és Merári. Lévi 137 évet élt.

17 Gérsón fiai: Libní és Simei. 18 Kehát fiai: Amrám, Jichár, Hebron és Uzzíél. Kehát 133 évet élt. 19 Merári fiai: Mahlí és Músí. Ezek Lévi nemzetségei, származásuk szerint.

20 Amrám feleségül vette apja húgát, Jókebedet. Az ő fiaik voltak Áron és Mózes. Amrám 137 évet élt.

21 Jichár fiai: Kórah, Nefeg és Zikri. 22 Uzzíél fiai: Mísáél, Elcáfán és Szitrí.

23 Áron feleségül vette Elísebát. Az ő fiaik voltak: Nádáb, Abíhú, Eleázár és Ítámár. Elísebá Amminádáb leánya és Nahsón testvére volt.

24 Kórah fiai: Asszír, Elkána és Abíászáf, akiktől a Kórah-nemzetségek származtak.

25 Eleázár, Áron fia Pútíél egyik leányát vette feleségül, akitől Fineás született.

Ezek tehát a Lévi törzsébe tartozó nemzetségek ősei.

26 Ez tehát Áron és Mózes származása. Ők azok, akiknek az Örökkévaló azt mondta, hogy vezessék ki Izráel népét Egyiptomból, seregeik rendje szerint.[c] 27 Mózes és Áron beszélt a fáraóval, Egyiptom királyával, hogy engedje szabadon Izráel népét Egyiptomból.

Az Örökkévaló fölkészíti Mózest

28 Az Örökkévaló ezt mondta Mózesnek Egyiptomban: 29 „Én vagyok az Örökkévaló. Mondd meg a fáraónak, Egyiptom királyának mindazt, amit neked mondok!”

30 De Mózes ezt mondta: „Látod, én olyan nehezen beszélek, hogyan hallgatna rám a fáraó?!”

Footnotes:

  1. 2 Mózes 6:3 Mindenható Isten Szó szerint: „Él Saddáj”.
  2. 2 Mózes 6:12 nehezen beszélek Szó szerint: „Körülmetéletlen ajkú vagyok.”
  3. 2 Mózes 6:26 seregeik rendje szerint Ez a kifejezés az eredetiben a csatába vonuló hadsereg rendjét jelenti.
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes