2 Kings 4
New Revised Standard Version Catholic Edition
Elisha and the Widow’s Oil
4 Now the wife of a member of the company of prophets[a] cried to Elisha, “Your servant my husband is dead; and you know that your servant feared the Lord, but a creditor has come to take my two children as slaves.” 2 Elisha said to her, “What shall I do for you? Tell me, what do you have in the house?” She answered, “Your servant has nothing in the house, except a jar of oil.” 3 He said, “Go outside, borrow vessels from all your neighbors, empty vessels and not just a few. 4 Then go in, and shut the door behind you and your children, and start pouring into all these vessels; when each is full, set it aside.” 5 So she left him and shut the door behind her and her children; they kept bringing vessels to her, and she kept pouring. 6 When the vessels were full, she said to her son, “Bring me another vessel.” But he said to her, “There are no more.” Then the oil stopped flowing. 7 She came and told the man of God, and he said, “Go sell the oil and pay your debts, and you and your children can live on the rest.”
Elisha Raises the Shunammite’s Son
8 One day Elisha was passing through Shunem, where a wealthy woman lived, who urged him to have a meal. So whenever he passed that way, he would stop there for a meal. 9 She said to her husband, “Look, I am sure that this man who regularly passes our way is a holy man of God. 10 Let us make a small roof chamber with walls, and put there for him a bed, a table, a chair, and a lamp, so that he can stay there whenever he comes to us.”
11 One day when he came there, he went up to the chamber and lay down there. 12 He said to his servant Gehazi, “Call the Shunammite woman.” When he had called her, she stood before him. 13 He said to him, “Say to her, Since you have taken all this trouble for us, what may be done for you? Would you have a word spoken on your behalf to the king or to the commander of the army?” She answered, “I live among my own people.” 14 He said, “What then may be done for her?” Gehazi answered, “Well, she has no son, and her husband is old.” 15 He said, “Call her.” When he had called her, she stood at the door. 16 He said, “At this season, in due time, you shall embrace a son.” She replied, “No, my lord, O man of God; do not deceive your servant.”
17 The woman conceived and bore a son at that season, in due time, as Elisha had declared to her.
18 When the child was older, he went out one day to his father among the reapers. 19 He complained to his father, “Oh, my head, my head!” The father said to his servant, “Carry him to his mother.” 20 He carried him and brought him to his mother; the child sat on her lap until noon, and he died. 21 She went up and laid him on the bed of the man of God, closed the door on him, and left. 22 Then she called to her husband, and said, “Send me one of the servants and one of the donkeys, so that I may quickly go to the man of God and come back again.” 23 He said, “Why go to him today? It is neither new moon nor sabbath.” She said, “It will be all right.” 24 Then she saddled the donkey and said to her servant, “Urge the animal on; do not hold back for me unless I tell you.” 25 So she set out, and came to the man of God at Mount Carmel.
When the man of God saw her coming, he said to Gehazi his servant, “Look, there is the Shunammite woman; 26 run at once to meet her, and say to her, Are you all right? Is your husband all right? Is the child all right?” She answered, “It is all right.” 27 When she came to the man of God at the mountain, she caught hold of his feet. Gehazi approached to push her away. But the man of God said, “Let her alone, for she is in bitter distress; the Lord has hidden it from me and has not told me.” 28 Then she said, “Did I ask my lord for a son? Did I not say, Do not mislead me?” 29 He said to Gehazi, “Gird up your loins, and take my staff in your hand, and go. If you meet anyone, give no greeting, and if anyone greets you, do not answer; and lay my staff on the face of the child.” 30 Then the mother of the child said, “As the Lord lives, and as you yourself live, I will not leave without you.” So he rose up and followed her. 31 Gehazi went on ahead and laid the staff on the face of the child, but there was no sound or sign of life. He came back to meet him and told him, “The child has not awakened.”
32 When Elisha came into the house, he saw the child lying dead on his bed. 33 So he went in and closed the door on the two of them, and prayed to the Lord. 34 Then he got up on the bed[b] and lay upon the child, putting his mouth upon his mouth, his eyes upon his eyes, and his hands upon his hands; and while he lay bent over him, the flesh of the child became warm. 35 He got down, walked once to and fro in the room, then got up again and bent over him; the child sneezed seven times, and the child opened his eyes. 36 Elisha[c] summoned Gehazi and said, “Call the Shunammite woman.” So he called her. When she came to him, he said, “Take your son.” 37 She came and fell at his feet, bowing to the ground; then she took her son and left.
Elisha Purifies the Pot of Stew
38 When Elisha returned to Gilgal, there was a famine in the land. As the company of prophets was[d] sitting before him, he said to his servant, “Put the large pot on, and make some stew for the company of prophets.”[e] 39 One of them went out into the field to gather herbs; he found a wild vine and gathered from it a lapful of wild gourds, and came and cut them up into the pot of stew, not knowing what they were. 40 They served some for the men to eat. But while they were eating the stew, they cried out, “O man of God, there is death in the pot!” They could not eat it. 41 He said, “Then bring some flour.” He threw it into the pot, and said, “Serve the people and let them eat.” And there was nothing harmful in the pot.
Elisha Feeds One Hundred Men
42 A man came from Baal-shalishah, bringing food from the first fruits to the man of God: twenty loaves of barley and fresh ears of grain in his sack. Elisha said, “Give it to the people and let them eat.” 43 But his servant said, “How can I set this before a hundred people?” So he repeated, “Give it to the people and let them eat, for thus says the Lord, ‘They shall eat and have some left.’” 44 He set it before them, they ate, and had some left, according to the word of the Lord.
Footnotes
- 2 Kings 4:1 Heb the sons of the prophets
- 2 Kings 4:34 Heb lacks on the bed
- 2 Kings 4:36 Heb he
- 2 Kings 4:38 Heb sons of the prophets were
- 2 Kings 4:38 Heb sons of the prophets
2 Re 4
Nuova Riveduta 2006
Altri miracoli di Eliseo; l’olio della vedova
4 (A)Una donna, moglie di uno dei discepoli dei profeti, si rivolse a Eliseo e disse: «Mio marito, tuo servo, è morto; e tu sai che il tuo servo temeva il Signore. Il suo creditore è venuto per prendersi i miei due figli come schiavi». 2 Eliseo le disse: «Che devo fare per te? Dimmi, che cosa hai in casa?» La donna rispose: «La tua serva non ha nulla in casa, tranne un vasetto d’olio». 3 Allora egli disse: «Va’ fuori, chiedi in prestito a tutti i tuoi vicini dei vasi vuoti; e non ne chiedere pochi. 4 Poi torna, chiudi la porta dietro di te e i tuoi figli, e versa dell’olio in tutti quei vasi; e, a mano a mano che saranno pieni, falli mettere da parte. 5 La donna se ne andò e si chiuse in casa con i suoi figli; questi le portavano i vasi e lei vi versava l’olio. 6 Quando i vasi furono pieni, disse a suo figlio: «Portami ancora un vaso». Egli le rispose: «Non ci sono più vasi». E l’olio si fermò. 7 Allora lei andò e riferì tutto all’uomo di Dio, che le disse: «Va’ a vendere l’olio e paga il tuo debito; e di quel che resta sostèntati tu e i tuoi figli».
La risurrezione del figlio della Sunamita
8 (B)Un giorno Eliseo passava per Sunem; là c’era una donna ricca che lo trattenne con premura perché mangiasse da lei; così tutte le volte che passava di là andava a mangiare da lei. 9 La donna disse a suo marito: «Ecco, io so che quest’uomo che passa sempre da noi è un santo uomo di Dio. 10 Ti prego, costruiamogli, di sopra, una piccola camera in muratura e mettiamoci per lui un letto, un tavolino, una sedia e un candeliere, affinché, quando verrà da noi, egli possa ritirarvisi. 11 Così, un giorno che egli giunse a Sunem, si ritirò in quella camera e vi dormì. 12 E disse a Gheazi, suo servo: «Chiama questa Sunamita». Egli la chiamò, e lei si presentò davanti a lui. 13 Eliseo disse a Gheazi: «Dille così: “Tu hai avuto per noi tutta questa premura; che si può fare per te? Hai bisogno che si parli per te al re o al capo dell’esercito?”» Lei rispose: 14 «Io vivo in mezzo al mio popolo». Ed Eliseo disse: «Che si potrebbe fare per lei?» Gheazi rispose: «Certo non ha figli, e suo marito è vecchio». 15 Eliseo gli disse: «Chiamala!» Gheazi la chiamò e lei si presentò alla porta. 16 Ed Eliseo le disse: «L’anno prossimo, in questo stesso periodo, tu abbraccerai un figlio». Lei rispose: «No, mio signore, tu che sei un uomo di Dio non ingannare la tua serva!»
17 Questa donna concepì e, l’anno dopo, in quel medesimo periodo partorì un figlio, come Eliseo le aveva detto. 18 Il bambino si fece grande; e un giorno, uscito per andare da suo padre che era con i mietitori, 19 disse a suo padre: «La mia testa! la mia testa!» Il padre disse al servo: «Portalo da sua madre!» 20 Il servo lo portò via e lo condusse da sua madre. Il bambino rimase sulle ginocchia di lei fino a mezzogiorno, poi morì. 21 Allora la donna salì, lo adagiò sul letto dell’uomo di Dio, chiuse la porta e uscì. 22 Poi chiamò suo marito e gli disse: «Ti prego, mandami un servo e un’asina, perché voglio correre dall’uomo di Dio e tornare». 23 Il marito le chiese: «Perché vuoi andare da lui quest’oggi? Non è il novilunio e non è sabato». Lei rispose: «Lascia fare!» 24 Poi fece sellare l’asina e disse al suo servo: «Guidala, e tira via; non mi fermare per strada, a meno che io non te lo dica». 25 Così partì, e giunse dall’uomo di Dio, sul monte Carmelo. Appena l’uomo di Dio la vide da lontano, disse a Gheazi, suo servo: «Ecco la Sunamita che viene! 26 Ti prego, corri a incontrarla e dille: “Stai bene? Sta bene tuo marito? E il bambino sta bene?”». Lei rispose: «Stanno bene». 27 E come fu giunta dall’uomo di Dio, sul monte, gli abbracciò i piedi. Gheazi si avvicinò per respingerla, ma l’uomo di Dio disse: «Lasciala stare, poiché l’anima sua è amareggiata, e il Signore me l’ha nascosto; non me l’ha rivelato». 28 La donna disse: «Avevo forse chiesto di poter avere un figlio? Non ti dissi dunque: “Non m’ingannare”?» 29 Allora Eliseo disse a Gheazi: «Cingiti i fianchi, prendi in mano il mio bastone e parti. Se incontri qualcuno, non salutarlo, e se qualcuno ti saluta, non rispondergli; e poserai il mio bastone sulla faccia del bambino». 30 La madre del bambino disse a Eliseo: «Com’è vero che il Signore vive e che tu vivi, io non ti lascerò». Ed Eliseo si alzò e andò insieme con lei. 31 Gheazi, che li aveva preceduti, pose il bastone sulla faccia del bambino, ma non ci fu voce né segno di vita. Allora andò incontro a Eliseo e gli riferì la cosa, dicendo: «Il bambino non si è svegliato». 32 Quando Eliseo arrivò in casa, il bambino, morto, era adagiato sul suo letto. 33 Egli entrò, si chiuse dentro con il bambino e pregò il Signore. 34 Poi salì sul letto e si coricò sul bambino; pose la sua bocca sulla bocca di lui, i suoi occhi sugli occhi di lui, le sue mani sulle mani di lui; si distese sopra di lui, e il corpo del bambino si riscaldò. 35 Poi Eliseo s’allontanò, andò qua e là per la casa; poi risalì e si ridistese sopra il bambino; e il bambino starnutì sette volte e aprì gli occhi. 36 Allora Eliseo chiamò Gheazi e gli disse: «Chiama questa Sunamita». Egli la chiamò; e, come giunse vicino a Eliseo, questi le disse: «Prendi tuo figlio». 37 La donna entrò, gli si gettò ai piedi e si prostrò in terra; poi prese suo figlio e uscì.
La minestra risanata
38 (C)Eliseo se ne tornò a Ghilgal. Nel paese c’era la carestia. Mentre i discepoli dei profeti stavano seduti davanti a lui, egli disse al suo servo: «Metti la pentola grande sul fuoco e prepara una minestra per i discepoli dei profeti». 39 Uno di questi andò fuori per i campi a cogliere erbe; trovò una specie di vite selvatica, ne colse i frutti, le colloquintidi, e se ne riempì la veste; e al suo ritorno, li tagliò a pezzi e li mise nella pentola dov’era la minestra; ma non si sapeva che cosa fossero. 40 Poi versarono la minestra a quegli uomini perché mangiassero; ma appena l’ebbero assaggiata, esclamarono: «Uomo di Dio, c’è la morte nella pentola!» E non ne poterono mangiare. 41 Eliseo disse: «Ebbene, portatemi della farina!» La gettò nella pentola e disse: «Versatene a questa gente perché mangi». E non c’era più nulla di cattivo nella pentola.
La moltiplicazione dei pani
42 (D)Giunse poi un uomo da Baal-Salisa, che portò all’uomo di Dio del pane delle primizie: venti pani d’orzo e del grano nuovo nella sua bisaccia. Eliseo disse al suo servo: «Danne alla gente perché mangi». 43 Quegli rispose: «Come faccio a mettere questo davanti a cento persone?» Ma Eliseo disse: «Danne alla gente perché mangi; infatti così dice il Signore: “Mangeranno, e ne avanzerà”». 44 Così egli mise quelle provviste davanti alla gente, che mangiò e ne lasciò d’avanzo, secondo la parola del Signore.
2 Könige 4
Schlachter 2000
Elisas Dienst. Die Prophetenwitwe und die Vermehrung des Öls
4 Und eine Frau unter den Frauen der Prophetensöhne schrie zu Elisa und sprach: Dein Knecht, mein Mann, ist gestorben; aber du weißt, dass er, dein Knecht, den Herrn fürchtete. Nun ist der Gläubiger gekommen und will sich meine beiden Söhne als leibeigene Knechte nehmen!
2 Und Elisa sprach zu ihr: Was soll ich für dich tun? Sage mir, was hast du im Haus? Sie antwortete: Deine Magd hat nichts im Haus als nur einen Krug mit Öl!
3 Er sprach: Geh hin und erbitte dir draußen Gefäße von allen deinen Nachbarinnen, leere Gefäße, und nimm nicht wenige;
4 und geh hinein und schließe die Tür hinter dir und deinen Söhnen zu und gieße [Öl] in alle diese Gefäße; und was voll ist, trage weg!
5 Und sie ging von ihm weg und schloss die Tür hinter sich und ihren Söhnen zu; die brachten ihr [die Gefäße], und sie goss ein.
6 Und es geschah, als die Gefäße voll waren, da sprach sie zu ihrem Sohn: Reiche mir noch ein Gefäß her! Er sprach zu ihr: Es ist kein Gefäß mehr hier! Da versiegte das Öl.
7 Und sie kam und erzählte es dem Mann Gottes. Und er sprach: Geh hin, verkaufe das Öl und bezahle deine Schuld; du aber und deine Söhne, ihr könnt von dem Übrigen leben!
Die Schunamitin und ihr Sohn
8 Und es geschah eines Tages, dass Elisa nach Schunem ging. Dort wohnte eine vornehme Frau, und die nötigte ihn, bei ihr zu essen. So oft er nun vorbeikam, kehrte er dort ein, um zu essen.
9 Und sie sprach zu ihrem Mann: Siehe doch, ich erkenne, dass dies ein heiliger Mann Gottes ist, der immer bei uns vorbeikommt.
10 Lass uns doch ein kleines gemauertes Obergemach errichten und für ihn ein Bett sowie Tisch, Stuhl und Leuchter hineinstellen, damit er dort einkehren kann, wenn er zu uns kommt!
11 Es geschah nun eines Tages, dass er dort hinkam, und er kehrte in das Obergemach ein und legte sich darin hin.
12 Und er sprach zu seinem Burschen Gehasi: Rufe diese Schunamitin! Da rief er sie, und sie trat vor ihn hin.
13 Und er sprach zu ihm: Sage ihr doch: Siehe, du hast unsertwegen so viel Sorge gehabt; was kann ich für dich tun? Hast du etwas, weswegen ich mit dem König oder mit dem Heerführer für dich reden sollte? Sie sprach: Ich wohne ja mitten unter meinem Volk![a]
14 Er sprach: Was könnte man für sie tun? Gehasi sprach: Ach, sie hat keinen Sohn, und ihr Mann ist alt!
15 Da sagte er: Rufe sie! Und als er sie rief, trat sie unter die Tür.
16 Und er sprach: Um dieselbe Zeit übers Jahr[b] wirst du einen Sohn ans Herz drücken! Sie sprach: Ach nein, mein Herr, du Mann Gottes, belüge deine Magd nicht!
17 Aber die Frau wurde schwanger und gebar einen Sohn um dieselbe Zeit im nächsten Jahr, so wie Elisa ihr verheißen hatte.
18 Als aber der Knabe heranwuchs, geschah es eines Tages, dass er zu seinem Vater, zu den Schnittern hinausging.
19 Da sprach er zu seinem Vater: Mein Kopf, mein Kopf! Jener aber befahl einem Knecht: Trage ihn zu seiner Mutter!
20 Der hob ihn auf und brachte ihn zu seiner Mutter. Und er saß auf ihrem Schoß bis zum Mittag, dann starb er.
21 Da ging sie hinauf und legte ihn auf das Bett des Mannes Gottes, schloss hinter ihm zu und ging hinaus;
22 und sie rief ihren Mann und sprach: Sende mir doch einen von den Knechten und eine Eselin, ich will schnell zu dem Mann Gottes gehen, aber [bald] wiederkommen!
23 Er sprach: Warum gehst du heute zu ihm? Es ist doch weder Neumond noch Sabbat! Sie sprach: Lebe wohl!
24 Und sie sattelte die Eselin und sprach zu ihrem Knecht: Treibe das Tier immerzu an und halte mich nicht auf beim Reiten, es sei denn, dass ich es sage!
25 So ging sie denn und kam zu dem Mann Gottes auf den Berg Karmel. Als aber der Mann Gottes sie aus einiger Entfernung sah, sprach er zu seinem Diener Gehasi: Sieh dort die Schunamitin!
26 Nun laufe ihr doch entgegen und sprich zu ihr: Geht es dir gut? Geht es deinem Mann gut? Geht es dem Kind gut? Sie sprach: Jawohl!
27 Als sie aber zu dem Mann Gottes auf den Berg kam, umfasste sie seine Füße; da trat Gehasi herzu, um sie wegzustoßen. Aber der Mann Gottes sprach: Lass sie, denn ihre Seele ist betrübt, und der Herr hat es mir verborgen und es mich nicht wissen lassen!
28 Sie aber sprach: Habe ich denn von meinem Herrn einen Sohn erbeten? Sagte ich nicht, du solltest mich nicht täuschen?
29 Da sprach er zu Gehasi: Gürte deine Lenden und nimm meinen Stab in deine Hand und geh hin! Wenn dir jemand begegnet, so grüße ihn nicht, und grüßt dich jemand, so antworte ihm nicht, und lege meinen Stab auf das Angesicht des Knaben!
30 Aber die Mutter des Knaben sprach: So wahr der Herr lebt und so wahr deine Seele lebt, ich lasse nicht von dir! Da machte er sich auf und folgte ihr.
31 Gehasi aber ging vor ihnen hin und legte dem Knaben den Stab auf das Angesicht; aber da war keine Stimme und kein Aufmerken. Und er kehrte um, ihm entgegen, und berichtete es ihm und sprach: Der Knabe ist nicht aufgewacht!
32 Als nun Elisa in das Haus kam, siehe, da lag der Knabe tot auf seinem Bett.
33 Und er ging hinein und schloss die Tür hinter ihnen beiden zu und betete zu dem Herrn.
34 Dann stieg er hinauf und legte sich auf das Kind, und er legte seinen Mund auf den Mund des Kindes und seine Augen auf dessen Augen und seine Hände auf dessen Hände und breitete sich so über es, dass der Leib des Kindes warm wurde.
35 Danach stand er auf und ging im Haus einmal hierhin, einmal dorthin; dann stieg er wieder hinauf und breitete sich über ihn. Da nieste der Knabe sieben Mal; danach tat der Knabe die Augen auf.
36 Und er rief Gehasi und sprach: Rufe die Schunamitin! Da rief er sie, und als sie zu ihm hereinkam, sprach er: Da nimm deinen Sohn!
37 Und sie kam und fiel nieder zu seinen Füßen und neigte sich zur Erde, und sie nahm ihren Sohn und ging hinaus.
Der Tod im Topf
38 Elisa aber kam wieder nach Gilgal. Und es war eine Hungersnot im Land. Und die Prophetensöhne saßen vor ihm, und er sprach zu seinem Burschen: Setze den großen Topf auf und koche ein Gericht für die Prophetensöhne!
39 Da ging einer aufs Feld hinaus, um Kräuter zu sammeln, und er fand ein wildes Rankengewächs und sammelte davon sein Gewand voll wilde Gurken; und als er heimkam, zerschnitt er sie in den Gemüsetopf; denn sie kannten sie nicht.
40 Als man es aber den Männern zum Essen vorsetzte und sie von dem Gemüse aßen, schrien sie und sprachen: Der Tod ist im Topf, Mann Gottes! Und sie konnten es nicht essen.
41 Er aber sprach: So holt Mehl herbei! Und er warf es in den Topf und sprach: Setze es den Leuten vor, dass sie essen! Da war nichts Schlimmes [mehr] im Topf.
Die Speisung der Einhundert
42 Aber ein Mann von Baal-Schalischa kam und brachte dem Mann Gottes Erstlingsbrote, 20 Gerstenbrote und Jungkorn in seinem Sack. Er aber sprach: Gib es den Leuten, dass sie essen!
43 Und sein Diener sprach: Wie kann ich das 100 Männern vorsetzen? Er aber sprach: Gib es den Leuten, dass sie essen! Denn so spricht der Herr: Man wird essen, und es wird übrig bleiben!
44 Und er legte es ihnen vor, und sie aßen; und es blieb noch übrig, nach dem Wort des Herrn.
2 Királyok 4
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Elizeus és az özvegyasszony olajos korsója
4 Történt egyszer, hogy a próféták közösségéből[a] az egyik próféta meghalt. Az özvegye Elizeushoz fordult, és elpanaszolta: „Uram, tudod, hogy a férjem, a te szolgád tisztelte és félte az Örökkévalót. Azonban meghalt, és adósságot hagyott ránk. A hitelezője pedig most a két fiamat akarja elvinni, hogy adósrabszolgái legyenek, mivel nem tudom kifizetni a férjem tartozását.”
2 Elizeus ezt kérdezte: „Hogyan tudnék segíteni rajtatok? Mi van a házadban?”
„Nincs egyebem, csak egy korsó olaj” — válaszolta az asszony.
3 „Jól van — mondta Elizeus —, akkor menj haza, és kérj kölcsön a szomszédaidtól mindenféle üres edényeket, amennyit csak tudsz! 4 Azután zárkózz be a házadba a fiaiddal együtt, és töltsd meg az üres edényeket a korsódból! Amelyik megtelt, azt állítsd félre.”
5 Az asszony így is tett. Bezárkózott a fiaival együtt, akik a keze alá adogatták az edényeket, ő meg sorra megtöltötte valamennyit. 6 Amikor már mind megtelt, mondta a fiának: „Add ide a következő üres korsót!”
„Nincs több, már mind megtelt” — felelte az. Ekkor a korsóból sem folyt tovább az olaj.
7 Az asszony ekkor visszament az Isten emberéhez, Elizeushoz, és elmondta, mi történt. Ő pedig ezt tanácsolta: „Eredj, add el az olajat, és fizesd ki a tartozást. Ami marad, abból meg élhettek a fiaiddal együtt.”
Elizeus szava szerint a meddő asszonynak fia születik
8 Elizeus időnként megfordult Súnem városában. Élt ott egy jómódú asszony a férjével, aki többször is vendégül látta a prófétát. Ezért, ha arra járt, Elizeus mindig betért hozzájuk. 9 Egy idő múlva az asszony megkérte a férjét: „Nézd, látom, hogy ez az Elizeus, aki időnként nálunk vendégeskedik, Isten szent embere. 10 Építsünk a számára egy kis vendégszobát az emeleten,[b] és tegyünk oda ágyat, asztalt, széket és mécsest. S ha ezután megint erre jár, hadd szálljon meg nálunk abban a szobában!” Így is lett.
11 Egyszer Elizeus éppen ebben a szobában szállt meg, és lefeküdt az ágyra pihenni. 12-13 Majd ezt mondta a szolgájának, Géházinak: „Hívd ide a vendéglátónkat, ezt a súnemi asszonyt. De előbb kérdezd meg tőle, mivel viszonozhatnánk szívességét, hiszen olyan nagy szeretettel gondoskodik rólunk! Akarja-e, hogy szóljunk érdekében a királynak vagy a hadsereg vezérének?”
Géházi hívta az asszonyt, aki megállt Elizeus előtt, és azt mondta: „Uram, én békességben élek a nemzetségem között.” — majd elment.
14 Elizeus azt kérdezte Géházitól: „Mégis, mit lehetne tenni érte?”
Géházi válaszolt: „Úgy tudom, nincs fia, és a férje már öreg.”
15 „Hívd csak ide megint!” — mondta Elizeus.
Az asszony ismét megállt az ajtóban, 16 Elizeus pedig ezt mondta neki: „Egy év múlva ilyenkor már a saját kicsi fiadat ringatod a karodban!”
„Jaj, uram, te Isten embere vagy, ne hitegess engem ilyen lehetetlen dologgal!”
17 Egy idő múlva az asszony várandós lett, és az Elizeus által mondott időben valóban fiút szült.
Elizeus föltámasztja a halott fiúcskát
18 A fiúcska fölcseperedett, s egy nap kiment az apjához a mezőre, ahol éppen gabonát arattak. 19 Egyszer csak azt mondta az apjának: „Jaj, nagyon fáj a fejem! Jaj, a fejem!”
Az apja szólt az egyik szolgájának: „Vidd a gyereket az anyjához!”
20 A szolga haza is vitte a gyermeket, akit az anyja az ölébe fektetett. Azonban a gyermek déltájban meghalt. 21 Az anya ekkor fölvitte, és lefektette az Isten emberének ágyára, majd becsukta az ajtót, és elment.
22 Azután szólt a férjének: „Kérlek, adj mellém egy szolgát és egy szamarat, hogy sietve az Isten emberéhez menjek! Hamarosan visszajövök.”
23 „De hiszen nincs ma sem Újhold ünnepe sem Szombat, miért mész hozzá?” — kérdezte a férje.
„Minden rendben lesz!” — mondta az asszony.
24 Fölnyergelte a szamarat, és azt mondta a szolgájának: „Azonnal induljunk! Hajtsd az állatot, ahogy lehet! Csak akkor lassíts, ha mondom.”
25 Elmentek a Kármel-hegyre, az Isten emberéhez, Elizeushoz, aki már távolról észrevette, hogy közelednek.
„Nézd! Az a súnemi asszony közeledik — mondta Elizeus a szolgájának, Géházinak —, 26 szaladj csak eléje, s kérdezd meg, jól van-e,[c] s hogy van a férje és a fia!”
Géházi eléje is ment, de az asszony csak annyit mondott neki: „Jól vagyunk.”
27 Nem állt meg, amíg az Isten emberéhez nem ért a hegyen. A földre borult előtte, és megragadta a lábát. Amikor Géházi el akarta zavarni az asszonyt, Elizeus rászólt: „Hagyd csak, mert nagyon el van keseredve, az Örökkévaló pedig eltitkolta előlem, hogy miért.”
28 Akkor az asszony ezt mondta Elizeusnak: „Uram, én nem kértem, hogy fiam szülessen! Nem azt mondtam neked, hogy ne hitegess?!”
29 Akkor Elizeus elküldte Géházit az asszony házához: „Indulj hamar, siess, meg ne állj! Ha találkozol valakivel, még csak ne is köszönj neki! Ha valaki köszön neked, ne válaszolj! Menj, és tedd a pálcámat a fiú arcára!”
30 De a fiú anyja ezt mondta Elizeusnak: „Uram, esküszöm az Örökkévalóra és a te életedre, hogy nem megyek innen haza nélküled!”
Így hát Elizeus is elindult, és követte az asszonyt a házához.
31 Géházi előbb ért oda, és Elizeus pálcáját a fiú arcára tette, de az nem éledt föl, s nem adott semmi életjelet. A szolga visszament és jelentette: „Uram, a fiú nem éledt föl.”
32 Elizeus bement a házba, s látta, hogy a gyermek valóban halott, és éppen az ő ágyán fekszik! 33 Senkit nem engedett a szobába, becsukta az ajtót, és imádkozott az Örökkévalóhoz. 34 Majd ráfeküdt a gyermekre, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére helyezte, s ekkor a gyermek teste fölmelegedett. 35 Azután Elizeus fölkelt, járkált a szobában le s föl. Másodszor is ráfeküdt a gyermekre, aki ekkor hétszer tüsszentett, majd kinyitotta a szemét.
36 Elizeus szólította Géházit, hogy hívja az asszonyt, s amikor az odajött, ezt mondta neki: „Itt a fiad, vidd magaddal!” 37 Az pedig Elizeus lábához borult, majd elvitte a fiát.
Elizeus csodái az éhínség idején
38 Elizeus egyszer megint Gilgálba érkezett a próféták közösségéhez. Akkoriban éhínség uralkodott az országban. A próféta-tanítványok ott ültek Elizeus előtt, aki szólt a szolgájának: „Tedd föl a tűzre a nagy fazekat, és főzz valami levest az embereknek!” 39 Az egyik tanítvány, amint zöldségféléket gyűjtögetett a mezőn, talált egy tökhöz hasonló[d] indás növényt, amely tele volt termésekkel. Teleszedte a ruháját ezekkel és hazavitte, majd összevágta, és beledobálta a fazékba. De sem ő, sem a többiek nem ismerték azt a növényt.
40 Amikor megfőtt az étel, leültek enni, de néhány kanál után a tanítványok fölkiáltottak: „Isten embere! Halál van ebben az ételben!” Senki sem tudott enni belőle.
41 Elizeus ezt mondta: „Adjatok egy kis lisztet!” Beleszórta a fazékba, majd azt mondta: „Most már adhatsz belőle az embereknek, nyugodtan megehetik!” S valóban, nem volt benne többé semmi ártalmas.
42 Egyszer egy férfi jött Elizeushoz Baál-Sálisából, aki árpaföldjének learatásakor az új gabonából sütött első 20 darab kenyeret, és némi friss gabonát hozott az Isten emberének ajándékul. Elizeus azt mondta a szolgájának: „Add oda a kenyereket az embereknek, hadd egyenek!”
43 De a szolga ezt kérdezte: „Vannak itt vagy százan, hogy osszam el közöttük?”
Elizeus ismét ezt mondta: „Add oda a kenyereket az embereknek, hadd egyenek! Mert az Örökkévaló ezt mondja: »Bizony, esznek mindannyian, s még marad is belőle!«”
44 A szolga tehát a férfiak elé tette a kenyereket. Valamennyien eleget ettek, és még maradt is belőle — pontosan úgy, ahogy az Örökkévaló mondta.
Footnotes
- 2 Királyok 4:1 próféták közössége Próféták és tanítványaik közössége, amelyben az idősebbek tanították a fiatalabbakat.
- 2 Királyok 4:10 emeleten Az ókori Izráelben földszintes házakat építettek, amelyeknek lapos teteje volt. Ezen a tetőn néha egy kisebb vendégszobát is építettek.
- 2 Királyok 4:26 jól van-e Szó szerint: „Békesség?” — ez volt akkoriban a szokásos köszöntés és a válasz is.
- 2 Királyok 4:39 tökhöz hasonló Valószínűleg a vadtökről van szó, amely azon a vidéken ma is megtalálható. A termése olyan keserű anyagot tartalmaz, amely akár halálos mérgezést is okozhat.
2 Rois 4
La Bible du Semeur
Elisée secourt une pauvre veuve
4 La veuve d’un disciple des prophètes implora Elisée en ces termes : Ton serviteur mon mari est mort. Tu sais combien il craignait l’Eternel. Or, voilà que l’homme qui lui avait prêté de l’argent veut prendre mes deux enfants et en faire des esclaves.
2 Elisée lui demanda : Que puis-je faire pour toi ? Dis-moi ce que tu as dans ta maison.
Elle répondit : Je n’ai plus rien d’autre chez moi qu’un flacon d’huile[a].
3 Il dit alors : Va donc emprunter chez tous tes voisins autant de récipients vides que tu pourras. 4 Puis tu rentreras chez toi, tu fermeras la porte sur toi et sur tes fils, tu verseras de l’huile dans tous ces récipients et tu les mettras de côté à mesure qu’ils seront pleins.
5 La femme le quitta et fit ce qu’il lui avait dit. Elle ferma la porte sur elle et sur ses fils ; ceux-ci lui présentaient les récipients, et elle les remplissait. 6 Lorsqu’ils furent tous pleins, elle dit à l’un de ses fils : Passe-moi encore un récipient.
Mais il lui répondit : Il n’y en a plus.
Au même moment, l’huile s’arrêta de couler. 7 Elle alla le raconter à l’homme de Dieu qui lui dit : Va vendre cette huile. Tu pourras rembourser ta dette et vivre, toi et tes fils, avec ce qui te restera.
Elisée et le fils de la Sunamite
La naissance de l’enfant
8 Un jour, Elisée passait par le village de Sunem[b]. Une femme riche insista auprès de lui pour qu’il accepte de prendre un repas chez elle. Dès lors, chaque fois qu’il passait par ce village, il s’arrêtait chez elle pour manger. 9 Elle dit à son mari : Je sais que cet homme qui passe toujours chez nous est un saint homme de Dieu. 10 Nous pourrions lui construire une petite chambre sur le toit et y mettre pour lui un lit, une table, une chaise et une lampe. Il pourrait loger là quand il viendra chez nous.
11 Un jour qu’Elisée repassait à Sunem, il alla donc se retirer dans la petite chambre haute et y passa la nuit. 12 Puis il dit à son serviteur Guéhazi[c] : Appelle cette Sunamite !
Guéhazi l’appela, et elle vint se présenter devant lui. 13 Elisée dit à Guéhazi : Dis-lui : « Tu t’es donné beaucoup de peine en faisant tout cela pour nous. Que pouvons-nous faire pour toi ? Faut-il parler en ta faveur au roi ou au chef de l’armée ? »
Elle répondit : Non, merci. Je vis heureuse au milieu de mon peuple.
14 Elisée demanda à son serviteur : Que pourrions-nous faire pour elle ?
Guéhazi répondit : Hélas ! elle n’a pas d’enfant, et son mari est âgé.
15 Elisée lui dit : Appelle-la !
Guéhazi obéit, et elle vint se présenter sur le pas de la porte.
16 Elisée lui dit : L’an prochain, à la même époque, tu tiendras un fils dans tes bras !
Elle s’écria alors : Que mon seigneur, homme de Dieu, ne me donne pas de faux espoirs, moi qui suis sa servante !
17 Cependant, cette femme devint enceinte et, l’année suivante à la même époque, elle donna naissance à un fils, exactement comme Elisée le lui avait prédit.
La mort de l’enfant
18 L’enfant grandit. Un jour qu’il était allé rejoindre son père auprès des moissonneurs, 19 il cria soudain à son père : Oh, ma tête ! Que j’ai mal à la tête[d] !
Le père ordonna à son serviteur : Emporte-le vite chez sa mère !
20 Le serviteur l’emporta et l’amena à sa mère, qui le prit sur ses genoux. Il y resta jusqu’à midi, puis il mourut. 21 Elle monta dans la chambre du prophète, le coucha sur le lit de l’homme de Dieu, referma la porte sur lui et sortit. 22 Puis elle appela son mari et lui dit : Donne-moi, je te prie, l’un des jeunes serviteurs et une ânesse ; je vais vite aller chez l’homme de Dieu et je reviens aussitôt.
23 – Pourquoi veux-tu aller chez lui aujourd’hui ? lui demanda-t-il. Ce n’est ni la nouvelle lune ni un jour de sabbat.
Elle lui répondit : Tout va bien.
24 Puis elle fit seller l’ânesse et dit à son jeune serviteur : Conduis-moi rapidement ! Ne m’arrête pas en cours de route sans que je te l’ordonne !
25 Elle voyagea ainsi et parvint jusqu’au mont Carmel[e] où habitait l’homme de Dieu. Quand celui-ci l’aperçut de loin, il dit à son serviteur Guéhazi : Regarde, c’est notre Sunamite. 26 Cours vite à sa rencontre et demande-lui : « Tout va-t-il bien pour toi ? Ton mari est-il en bonne santé ? L’enfant va-t-il bien ? »
Elle répondit : Tout va bien.
27 Elle poursuivit jusqu’à l’homme de Dieu sur la montagne, elle se jeta à ses pieds. Guéhazi s’approcha pour l’écarter. Mais Elisée lui dit : Laisse-la faire ! Elle est profondément affligée, mais l’Eternel ne me l’a pas fait savoir et il ne m’en a pas révélé la cause.
28 Alors la femme s’écria : Est-ce que j’ai demandé un fils à mon seigneur ? Ne t’avais-je pas dit : « Ne me donne pas de faux espoirs » ?
Elisée ressuscite l’enfant
29 Elisée ordonna à Guéhazi : Mets ta ceinture ! Prends mon bâton en main et va. Si tu rencontres quelqu’un en chemin, ne perds pas de temps à le saluer, et si quelqu’un te salue, ne t’arrête pas pour lui répondre. Quand tu arriveras dans la maison de cette femme, tu poseras mon bâton sur le visage du garçon.
30 La mère de l’enfant s’écria : Aussi vrai que l’Eternel est vivant et que tu es toi-même en vie, je ne partirai pas sans toi !
Alors Elisée se leva et se mit en route avec elle. 31 Guéhazi les avait devancés et il avait posé le bâton sur le visage du petit garçon, mais rien ne s’était passé : pas un son, pas une réaction. Il revint donc sur ses pas, à la rencontre d’Elisée, et lui annonça que l’enfant n’était pas revenu à lui. 32 Quand Elisée arriva à la maison, le petit garçon était mort, étendu sur le lit. 33 Elisée entra, ferma la porte sur eux deux et pria l’Eternel. 34 Il monta sur le lit et se plaça sur l’enfant, il appliqua sa bouche sur sa bouche, ses yeux sur ses yeux, ses mains sur ses mains. Comme il restait ainsi étendu sur lui, le corps de l’enfant commença à se réchauffer. 35 Le prophète se releva, marcha de long en large dans la chambre, puis s’étendit de nouveau sur l’enfant. Soudain le petit garçon éternua sept fois et rouvrit les yeux. 36 Elisée appela Guéhazi et lui dit : Va chercher cette Sunamite !
Guéhazi l’appela et elle vint vers Elisée qui lui dit : Voici ton fils, reprends-le !
37 Elle s’avança, se jeta à ses pieds et se prosterna jusqu’à terre, puis elle prit son fils dans ses bras et sortit de la pièce.
Elisée pourvoit à la nourriture de ses disciples
38 Elisée retourna à Guilgal[f]. Or, la famine sévissait dans cette contrée. Un jour, ses disciples étaient assis devant lui. Il s’interrompit et dit à son serviteur : Mets la grande marmite sur le feu et prépare une soupe pour les disciples !
39 Alors un membre du groupe sortit dans la campagne pour ramasser des légumes. Dans une vigne sauvage, il trouva des coloquintes sauvages[g] et en remplit le pan de son vêtement. A son retour, il les coupa en morceaux et en remplit la marmite pour la soupe, mais personne ne savait ce que c’était. 40 On servit la soupe aux hommes, mais dès qu’ils l’eurent goûtée, ils s’écrièrent : Cette soupe est du poison, homme de Dieu !
Et ils ne purent la manger. 41 Mais Elisée ordonna : Apportez-moi de la farine !
Il en versa dans la marmite et dit : Que l’on serve ces gens et qu’ils mangent !
La soupe qui était dans la marmite ne contenait plus rien de mauvais.
42 A cette époque, un homme vint de Baal-Shalisha[h]. Il apporta des vivres à l’homme de Dieu : vingt pains d’orge et de blé nouveau dans son sac, comme premiers produits de la nouvelle récolte. Elisée dit à son serviteur : Partage ces vivres entre tout le monde et qu’ils mangent.
43 Celui-ci répondit : Comment pourrais-je nourrir cent personnes avec cela ?
Mais Elisée répéta : Partage ces vivres entre tous et qu’ils mangent, car l’Eternel déclare : « Chacun mangera à sa faim, et il y aura même des restes. »
44 Le serviteur distribua les pains à tout le monde, ils mangèrent, et il y eut effectivement des restes, comme l’Eternel l’avait annoncé.
Footnotes
- 4.2 En Orient, l’huile est la base de l’alimentation comme des soins du corps.
- 4.8 Dans la plaine de Jizréel attribuée à la tribu d’Issacar (voir Jos 19.18 ; 1 S 28.4 ; 1 R 1.3).
- 4.12 Voir 5.19-27 ; 6.15.
- 4.19 Il s’agit probablement d’une insolation (voir Ps 121.6), l’époque de la moisson étant l’une des plus chaudes de l’année.
- 4.25 Voir 2.25. A une trentaine de kilomètres de Sunem.
- 4.38 Le Guilgal de 2.1 (voir note) où se trouvait une école de disciples du prophète.
- 4.39 Plante ressemblant à des concombres. Son fruit allongé, de la grosseur d’une orange, est extrêmement amer.
- 4.42 D’après 1 S 9.4, cette localité mentionnée seulement ici se trouvait à l’ouest de la montagne d’Ephraïm.
New Revised Standard Version Bible: Catholic Edition, copyright © 1989, 1993 the Division of Christian Education of the National Council of the Churches of Christ in the United States of America. Used by permission. All rights reserved.
Copyright © 2006 Società Biblica di Ginevra
Copyright © 2000 by Geneva Bible Society
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center
La Bible Du Semeur (The Bible of the Sower) Copyright © 1992, 1999 by Biblica, Inc.®
Used by permission. All rights reserved worldwide.