Añadir traducción en paralelo Imprimir Opciones de la página

23 Isten a tanúm, hogy csak azért nem mentem még vissza hozzátok Korinthusba, hogy kíméljelek titeket. 24 Mert nem uralkodni akarunk rajtatok, vagy ellenőrzést gyakorolni a hitetek fölött, hiszen erősen álltok a hitben. Mi ugyanis a munkatársaitok vagyunk, hogy az örömötök teljes legyen.

Elhatároztam tehát, hogy amikor ismét meglátogatlak benneteket, nem okozok nektek újabb fájdalmat és szomorúságot. Mert ha megszomorítlak benneteket, akkor engem ki vidámít meg? Ti tudnátok engem felvidítani — éppen ti, akiket én szomorítottam meg! Azért is írtam inkább levelet erről, hogy amikor megérkezem, ne kelljen miattatok szomorkodnom. Hiszen éppen azt várnám, hogy ti szerezzetek nekem örömet, mert meg vagyok győződve róla, hogy az én örömem nektek is örömöt szerez. Amikor az előző levelemet írtam, sokat aggódtam miattatok. Azt a levelet sírva írtam nektek, sok-sok szomorúsággal és fájdalommal — de nem azért, hogy megszomorítsalak titeket, hanem azért, hogy megtudjátok, mennyire szeretlek benneteket.

Bocsássatok meg egymásnak!

Ha pedig valaki közületek szomorúságot okozott, az nem engem bántott meg, hanem titeket, mindnyájatokat. Ezt túlzás nélkül mondhatom. Így tehát elég neki az a büntetés, amit a többiektől kapott. Most már inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, nehogy túlságosan bánkódjon, és a nagy szomorúság megártson neki! Kérlek benneteket, most még inkább éreztessétek vele, hogy szeretitek! Mert azért is írtam, hogy lássam, vajon mindenben engedelmesek vagytok-e. 10 Akinek pedig ti megbocsáttok, annak én is. Mert ha volt egyáltalán mit megbocsátanom, akkor is a ti érdeketekben bocsátottam meg, Krisztus jelenlétében. 11 Igen, feltétlenül szükséges, hogy megbocsássunk egymásnak, különben becsaphat bennünket a Sátán — hiszen jól ismerjük a szándékait.