Sámuel családja

1 Élt egy ember Efraim hegyvidékén, Ráma városában, akit Elkánának hívtak. Efraim törzsébe, Cúf nemzetségébe tartozott, apját Jeróhámnak hívták, aki Elihú fia, ő pedig Tóhú fia, ő pedig Cúf fia volt.

² Elkánának két felesége volt: Anna, aki meddő volt, és Peninná, akinek már születtek gyermekei.

³ Elkána minden évben fölment Rámából Silóba, hogy ott az Örökkévalót, a Seregek Urát imádja és áldozatokat mutasson be neki. Ebben az időben Silóban Hofni és Fineás, Éli fiai teljesítettek papi szolgálatot az Örökkévalónak. ⁴ Amikor Elkána bemutatta az áldozatot, a családja minden tagjának adott egy-egy részt az áldozati ételből: a feleségének, Peninnának, meg a fiainak és leányainak is. ⁵ A másik feleségének, Annának is ugyanakkora^[a] részt adott, mert őt nagyon szerette, annak ellenére, hogy az Örökkévaló Annának nem adott gyermeket.

⁶ Peninná, Anna vetélytársa sokszor felemlegette, hogy neki születtek gyermekei, míg Annának az Örökkévaló nem adott gyermeket. Ezzel Annát nagyon megalázta és elkeserítette. ⁷ Így ment ez évről-évre akkor is, amikor a család együtt ment föl az Örökkévaló házához. Emiatt Anna sokszor annyira elkeseredett, hogy nem is evett az áldozatból, csak sírt.

⁸ Így történt ez abban az évben is, amikor megint Silóban voltak. Elkána próbálta vigasztalni: „Ne sírj Anna! Inkább egyél valamit, ne szomorkodj! Nem többet érek én neked, mintha tíz fiad lenne?”

Anna fogadalma

⁹ Miután ettek-ittak, Anna csendben fölkelt, és elment, hogy az Örökkévaló előtt imádkozzon.^[b] Éli, a főpap, szokása szerint az Örökkévaló házának bejáratánál ült egy széken. ¹⁰ Anna egész szívét-lelkét kitárta az Örökkévaló előtt, és keservesen sírva imádkozott. ¹¹ Ilyen fogadalmat tett neki: „Ó, Örökkévaló, Seregek Ura, bárcsak letekintenél, és észrevennéd szolgálóleányod keserűségét! Uram, ne felejtkezz el rólam! Jusson eléd a kérésem: engedd meg, hogy szülhessek, és adj nekem fiúgyermeket! Uram, ha megadod, fogadom, hogy ezt a fiút neked szentelem! Egész életében legyen az Örökkévaló nazírja, soha ne igyon se bort, se más részegítő italt,^[c] és borotva ne érje a fejét!”

^12-13 Ahogy Anna hosszasan imádkozott az Örökkévaló előtt, Éli felfigyelt arra, hogy az asszony szája mozog, de a hangját nem hallani. Ezért arra gondolt, hogy Anna biztosan részeg lehet, pedig ő csak magában imádkozott. ¹⁴ Rá is szólt az asszonyra: „Meddig akarsz még itt maradni ilyen részegen? Jobb lenne, ha nem innál többet!”

¹⁵ Anna így válaszolt: „Nem, Uram, nem részeg vagyok, hanem szomorú. Nem ittam semmiféle részegítő italt, csak a szívem bánatát öntöttem ki az Örökkévaló előtt. ¹⁶ Ne gondolj rólam semmi rosszat, mert nagy bánatom és keserűségem miatt imádkoztam ilyen sokáig.”

¹⁷ Éli akkor ezt mondta: „Izráel Istene adja meg neked, amit kértél tőle! Menj haza békességben!”

¹⁸ „Tekints rám jóindulattal!” — felelte Anna, azután elment. De ettől fogva nem volt bánatos többé, és nem utasította vissza, ha étellel kínálták.

¹⁹ Másnap reggel Elkána és családja imádkozott az Örökkévaló előtt, majd hazaindultak Rámába.

Sámuel születése

Ezután Elkána együtt hált a feleségével, és az Örökkévaló megemlékezett Anna kéréséről. ²⁰ Anna áldott állapotba került, és amikor eljött az ideje, fiút szült. Sámuelnek^[d] nevezte, mert az Örökkévalótól kérte őt.

²¹ Ezután Elkána ismét fölment az Örökkévaló házához, Silóba, hogy bemutassa egész családja évenkénti áldozatát és teljesítse, amit az Örökkévalónak fogadott. ²² Anna azonban nem ment vele, mert még szoptatta Sámuelt. Ezt mondta a férjének: „Ameddig Sámuelt szoptatom, nem megyek Silóba. Ha már elválasztottam, akkor majd felviszem őt az Örökkévaló elé, hogy ott maradjon, és fölajánlom őt, hogy egész életében nazír legyen.”^[e]

²³ Elkána ezt felelte: „Rendben van, tégy úgy, ahogy jónak látod.^[f] Maradj a fiúnk mellett, amíg el nem választod. Az Örökkévaló teljesítse a szavadat”.^[g] Így Anna otthon maradt, ameddig Sámuelt el nem választotta.

Anna Silóba viszi Sámuelt

²⁴ Amikor eljött az ideje, Anna elválasztotta a fiát, és fölvitte az Örökkévaló házába, Silóba, bár a gyermek még igen kicsi volt. Magával vitt egy 3 éves bikát, egy éfá^[h] lisztet és egy tömlő bort is az áldozathoz. ²⁵ Amikor megérkeztek Silóba, Elkána az előírások szerint feláldozta a bikát az Örökkévalónak.^[i] Utána Anna rábízta a gyermeket Élire, ²⁶ és ezt mondta neki: „Uram, kérlek, hallgass meg! Amilyen biztos, hogy élsz, olyan igaz, hogy én vagyok az az asszony, aki itt álltam melletted, ezen a helyen, amikor az Örökkévalóhoz imádkoztam. ²⁷ Nézd! Egy fiúért imádkoztam, és az Örökkévaló őt adta nekem! ²⁸ Ezért hát elhoztam a gyermeket, hogy az Örökkévalónak adjam. Szolgálja az Örökkévalót^[j] egész életében!”

Azután Anna Silóban hagyta a gyermeket, és imádta az Örökkévalót.^[k]

Anna imádsága

2 Akkor Anna így imádkozott az Örökkévalóhoz:

¹¹ Ezután Elkána és Anna, a felesége hazatértek Rámába, de a gyermek Sámuel Silóban maradt, ahol Éli főpap felügyelete alatt szolgálta az Örökkévalót.

Éli fiainak bűne

¹² Éli fiai, Hofni és Fineás, gonoszak voltak, akik nem tisztelték az Örökkévalót. ¹³ Az volt a szokásuk, hogy amikor valaki áldozatot hozott az Örökkévalónak, odaküldték hozzá a szolgájukat, amikor az áldozati hús még az edényben főtt. A szolga egy háromágú villával ¹⁴ belenyúlt az edénybe, és kivette a papok számára, ami a villára került. Így bántak minden izráelivel, aki Silóba jött, hogy az Örökkévalónak áldozzon. ¹⁵ Sőt, azt is megtették, hogy még mielőtt az áldozati állat zsíros részét az oltár tüzén az Örökkévalónak föláldozták volna, a papok szolgája ezt mondta az embereknek: „Most add ide, ami a papnak jár az áldozati állat húsából! De nyersen add, mert meg akarja sütni! Ha már megfőzted, akkor nem fogadja el tőled!”

¹⁶ Akik az áldozatot hozták, néha megpróbáltak tiltakozni: „De hát nem a zsíros részt kell előbb az Örökkévalónak föláldoznunk^[p] az oltáron? Utána elveheted belőle, amit csak kívánsz!” De a szolga ilyenkor ezt felelte: „Nem! Most add ide, vagy elveszem erőszakkal!”

¹⁷ Ebből látszott, hogy semmire sem becsülték az Örökkévalónak szentelt áldozatokat. Ez pedig igen súlyos bűn volt az Örökkévaló megítélése szerint.

A gyermek Sámuel Silóban

¹⁸ Sámuel azonban az Örökkévalót szolgálta. Bár még gyermek volt, vászon efódot viselt. ¹⁹ Édesanyja minden évben új ruhát készített a fiának, és felvitte Silóba, amikor a férjével együtt a szokásos évi áldozatot bemutatták.

²⁰ Éli főpap megáldotta Elkánát a feleségével, Annával együtt: „Adjon neked az Örökkévaló gyermekeket ettől az asszonytól a fiú helyett, akit feleséged az Örökkévalónak szentelt!”^[q]

Azután a házaspár hazatért Rámába. ²¹ Az Örökkévaló jóindulattal volt Anna iránt, aki ezután még három fiút és két leányt szült Elkánának.

A kis Sámuel pedig felnőtt, miközben az Örökkévalót szolgálta.

Éli hiába figyelmezteti fiait

²² Éli már megöregedett, és hallotta, hogy a fiai rosszul bánnak minden izráelivel, aki áldozni jön Silóba. Az is a tudomására jutott, hogy Hofni és Fineás azokkal az asszonyokkal hálnak, akik a Szent Sátor bejáratánál szoktak szolgálni.

²³ Emiatt figyelmeztette őket: „Fiaim, hallottam róla, hogy sokféle gonoszságot műveltek az emberekkel. Miért tesztek ilyen dolgokat? ²⁴ Hagyjátok ezt abba, mert rossz híreket hallok felőletek az Örökkévaló népétől! ²⁵ Ha valaki vétkezik a másik ellen, Isten még segíthet rendbe hozni a dolgot. De ha az Örökkévaló ellen vétkezik, ki járhatna közben az érdekében?”

De az Örökkévaló már elhatározta, hogy megöli Hofnit és Fineást, ezért a fiúk nem hallgattak apjuk szavára.

²⁶ A fiatal Sámuel azonban növekedett, és mind az Örökkévaló, mind az emberek szerették.

Prófécia Éli családjáról

²⁷ Ebben az időben Isten embere fölkereste Élit, és ezt mondta neki: „Éli, ezt üzeni neked az Örökkévaló: »Ugye, világosan kijelentettem magam ősapádnak és családjának, amikor még a fáraó rabszolgái^[r] voltak Egyiptomban? ²⁸ Ősapádat választottam ki Izráel törzsei közül, hogy papom legyen, aki bemutatja az áldozatokat oltáromon, tömjént füstölögtet előttem, és efódot visel jelenlétemben. Így volt, igaz? Ősapád családjának részt adtam Izráel népének minden ételáldozatából, így van? ²⁹ Bizony, így van! Ti pedig még ennél is többet akartok! Magatoknak kívánjátok még az én áldozataimat és ajándékaimat is!^[s] Hogy merészelitek ezt?

Te pedig, Éli, többre becsülöd a fiaidat nálam! Kövérre hizlaljátok magatokat népem, Izráel áldozatainak színe-javával!«

³⁰ Ezért az Örökkévaló, Izráel Istene ezt üzeni neked: »A múltban valóban megígértem, hogy a te családod, vagyis ősapád családja fog előttem szolgálni örökké, most mégis azt mondom, hogy nem így lesz az! Mert akik tisztelnek engem, azokat én is megtisztelem, de akik megvetnek engem, azokat gyalázat éri! ^31-32 Bizony, eljön az idő, amikor elpusztítom leszármazottjaidat és egész nagy családodat! Többé nem éri meg az öregkort egyetlen férfi sem a családodban!^[t]

³³ Csak egyetlen férfit hagyok életben a családodból, aki oltáromnál papi szolgálatot végez. De őt is csak azért hagyom meg, hogy folyton sirassa és gyászolja családja pusztulását. Összes többi leszármazottadat pedig karddal^[u] ölik meg. ³⁴ Jelet is adok neked megerősítésül, hogy biztos lehess benne, hogy mindez beteljesedik: két fiad, Hofni és Fineás egy napon fog meghalni.

³⁵ De választok majd magamnak hűséges papot, aki szívem és gondolatom szerint cselekszik. Megerősítem a családját és leszármazottjait, és szolgálni fogják felkent királyaimat sok éven át. ³⁶ Akik utódaid közül életben maradnak, oda járulnak ez elé a hűséges pap elé, egy kis aprópénzt és pár falat kenyeret koldulnak tőle, és így könyörögnek: Kérlek, fogadj fel engem, bármilyen papi munkát elvégzek, csak adj egy falat kenyeret!«”

Az Örökkévaló megszólítja Sámuelt

3 A fiatal Sámuel Éli felügyelete alatt részt vett az Örökkévaló szolgálatában. Abban az időben ritkán érkezett kijelentés, vagy látomás az Örökkévalótól.

² Éli ebben az időben már nagyon idős volt, és látása annyira megromlott, hogy szinte vak volt. Történt egy este, hogy Éli lefeküdt aludni. ³ A mécsesek égtek Isten mécstartóján az Örökkévaló házában, ahol a Szövetségláda volt, és Sámuel is lefeküdt aludni. ⁴ Ekkor az Örökkévaló szólította: „Sámuel, Sámuel!”^[v] Ő felelt: „Igen, jövök!” ⁵ — és azonnal az alvó Élihez futott: „Itt vagyok, Uram, mert hívtál!”

„Nem hívtalak, fiam, menj csak vissza aludni!” — mondta Éli. Sámuel visszament a fekvőhelyére, ⁶ de az Örökkévaló ismét szólította: „Sámuel!” Ekkor a fiú fölkelt, és megint Élihez szaladt: „Itt vagyok, Uram, mert hívtál!”

„Nem hívtalak, fiam, menj vissza aludni!” — mondta Éli.

⁷ Sámuel ugyanis még nem ismerte az Örökkévalót, akiezt megelőzően még nem szólt hozzá közvetlenül.^{[w] 8} Az Örökkévaló harmadszor is szólította Sámuelt, aki megint Élihez szaladt: „Itt vagyok, Uram, mert hívtál!”

Ekkor Éli végre felismerte, hogy az Örökkévaló szólítja Sámuelt. ⁹ „Menj csak vissza fiam, és feküdj le. Ha ismét szólít, így felelj neki: »Szólj, Örökkévaló, mert szolgád figyel rád!«”

Sámuel visszament a helyére, és lefeküdt. ¹⁰ Az Örökkévaló ismét megállt Sámuel mellett, és szólította, mint azelőtt: „Sámuel, Sámuel!”

A fiú így felelt: „Szólj, Örökkévaló, mert szolgád figyel rád!”

¹¹ Az Örökkévaló akkor ezt mondta: „Lásd meg, Sámuel! Hamarosan olyat teszek Izráelben, hogy mindenkinek belecsendül a füle, aki hallja! ¹² Beteljesítem, amit korábban már megmondtam Éli családjáról, semmit el nem hagyok abból. ¹³ Megmondtam Élinek, hogy örökre meg fogom büntetni a családját azok miatt a bűnök miatt, amelyekről neki is tudomása volt. Jól tudta, hogy fiai gyalázzák az Örökkévalót,^[x] mégsem állította meg őket. ¹⁴ Emiatt megesküdtem, hogy Éli családjának bűneit sohasem lehet jóvátenni sem véresáldozattal, sem lisztáldozattal.”

¹⁵ Sámuel reggelig a helyén feküdt, majd fölkelt, és kinyitotta az Örökkévaló házának ajtóit. Élinek azonban félt megmondani, amit az Örökkévalótól hallott.

¹⁶ De Éli előszólította Sámuelt: „Hol vagy fiam, Sámuel?”

„Itt vagyok, Uram!” — felelt a fiú.

¹⁷ „Mit mondott neked az Örökkévaló? — kérdezte Éli. — El ne titkold előlem! Vigyázz, mert Isten megbüntet, ha nem mondasz el mindent, amit tőle hallottál!”

¹⁸ Ekkor Sámuel mindent elmondott Élinek, nem titkolt el semmit.

Éli így szólt: „Ő az Örökkévaló! Tegyen úgy, ahogy jónak látja.”

¹⁹ Sámuel felnövekedett. Az Örökkévaló vele volt, és gondja volt arra, hogy amit Sámuel prófétált, az mind beteljesedjen. ²⁰ Ezért megtudta egész Izráel népe — Dántól Beérsebáig, vagyis az egész országban — felismerte, hogy Sámuel az Örökkévaló megbízható prófétája. ²¹ Ebben az időben az Örökkévaló újra meg újra megjelent Silóban, és üzenetei^[y] által kijelentette magát Sámuelnek, aki Silóban lakott.

Kiűzi a gonosz szellemek seregét^(A)

²⁶ Ezután megérkeztek Gadara^[a] vidékére, amely Galileával szemben van, a Genezáreti-tó túlsó partján. ²⁷ Amikor Jézus a partra lépett, a város felől szembe jött vele egy férfi, akiben gonosz szellemek laktak. Ez az ember már régóta ruha nélkül járt, és nem házban lakott, hanem a sírbarlangokban tanyázott. ^28-29 Mivel a gonosz szellemek gyakran eluralkodtak rajta, a férfi kezét-lábát sokszor leláncolták és megbilincselték, hogy megfékezzék. De hiába próbálták fogva tartani, mindig letépte magáról a láncokat, és a gonosz szellemek kiűzték őt a pusztába. Amikor a férfi meglátta Jézust, felüvöltött, a lába elé vetette magát, és így kiabált: „Mi közöd hozzám, Jézus, Magasságos Isten Fia?! Kérlek, ne kínozz engem!” Jézus ugyanis megparancsolta a gonosz szellemnek, hogy menjen ki az emberből.

³⁰ Ekkor Jézus megkérdezte a gonosz szellemtől: „Mi a neved?”

Az pedig így felelt: „Légió”^[b], mert sok gonosz szellem lakott abban az emberben. ^31-32 A közelben, a hegyoldalon nagy disznókonda legelészett. A gonosz szellemek kérlelték Jézust, hogy ne küldje őket a feneketlen mélységbe, hanem engedje meg nekik, hogy a disznókba menjenek. Jézus megengedte nekik, ³³ így a gonosz szellemek kijöttek az emberből, és belementek a disznókba. Azok pedig a meredek hegyoldalról a tóba rohantak, és mind belefulladtak.

³⁴ Amikor a pásztorok látták, hogy mi történt, elfutottak és mindenkinek elmondták ezt a városban és a környéken. ³⁵ A városból sokan kijöttek Jézushoz, hogy lássák, mi történt. Azt a férfit, akiből a gonosz szellemek kimentek, ott találták Jézus lábánál ülve. Már fel volt öltözve, és teljesen épelméjű lett. Az emberek ekkor nagyon megrémültek. ³⁶ Akik látták, elbeszélték a többieknek, hogyan szabadította meg Jézus ezt a megszállottat a gonosz szellemektől. ³⁷ Ekkor Gadara egész népe arra kérte Jézust, hogy menjen el tőlük, mert nagy félelem töltötte el őket. Jézus hajóba szállt, és elment. ³⁸ Az az ember azonban, akiből a gonosz szellemeket kiűzte, könyörgött neki, hogy vele mehessen.

De Jézus elküldte, és azt mondta neki: ³⁹ „Menj haza, és mondd el mindenkinek, amit Isten tett veled!”

Ő el is ment, és az egész városban elhíresztelte, mit tett vele Jézus.

Feltámaszt egy kislányt és meggyógyít egy beteg asszonyt^(B)

⁴⁰ Amikor Jézus visszatért a másik partra, a tömeg örömmel üdvözölte, mert már vártak rá. ⁴¹ Ekkor egy Jairus nevű ember érkezett hozzá, aki a helyi zsinagóga vezetője volt. Leborult Jézus lábához, és arra kérte, jöjjön el a házához, ⁴² mert haldoklott az egyetlen leánya, aki körülbelül tizenkét éves volt.

Jézus el is indult vele, a tömeg pedig szorosan körülvette. ⁴³ Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve olyan betegségben szenvedett, amely állandó vérzéssel járt. Már minden vagyonát az orvosokra költötte,^[c] de senki sem tudta meggyógyítani. ⁴⁴ Az asszony Jézus mögé került, és megérintette a Jézus ruháján lévő rojtokat. Abban a pillanatban megszűnt a vérzése.

⁴⁵ Jézus megkérdezte: „Ki érintett meg?”

Mindnyájan tagadták, Péter pedig ezt mondta: „Mester, az emberek tolonganak körülötted, és szorongatnak téged!”

⁴⁶ De Jézus így felelt: „Valaki megérintett, mert éreztem, hogy erő áradt ki belőlem.” ⁴⁷ Amikor az asszony látta, hogy nem maradhat titokban, reszketve előjött, és leborult előtte. Az egész nép előtt elmondta, hogy miért érintette meg, és hogy azonnal meg is gyógyult. ⁴⁸ Jézus így szólt hozzá: „Leányom, a hited megmentett téged. Menj békességgel!”

⁴⁹ Amíg Jézus beszélt, jött valaki a zsinagóga vezetőjének házából, és azt mondta Jairusnak: „A leányod már meghalt, ne fáraszd tovább a Mestert!”

⁵⁰ Jézus azonban meghallotta, és így biztatta Jairust: „Ne félj, csak higgy, és megmenekül a leányod!”

⁵¹ Amikor Jézus bement a házba, csak Pétert, Jánost, Jakabot, meg a leány apját és anyját vitte magával. A többieknek nem engedte, hogy vele menjenek. ⁵² Közben mindenki sírt, jajgatott, és a leányt gyászolta. Jézus rájuk szólt: „Ne sírjatok, mert a leány nem halt meg, csak alszik!”

⁵³ Azok kinevették, mert tudták, hogy a leány meghalt. ⁵⁴ Akkor Jézus megfogta a kislány kezét, és megszólította: „Kelj fel, kislány!” ⁵⁵ Ekkor a szellem visszatért a kislányba, aki azonnal feltámadt. Akkor Jézus mondta, hogy adjanak neki enni. ⁵⁶ A leány szülei nagyon meg voltak döbbenve, de Jézus megparancsolta nekik, hogy senkinek se mondják el, ami történt.