Add parallel Print Page Options

Elsősorban azt a legfontosabb üzenetet adtam át nektek, amelyet én is kaptam: hogy Krisztus a bűneinkért halt meg — úgy, ahogyan az Írás előre megmondta —, azután eltemették, de a harmadik napon feltámadt — úgy, ahogyan az Írás előre megmondta —, és hogy a feltámadása után láthatóan megjelent Kéfásnak, azután a tizenkét apostolnak. Azután egy alkalommal egyszerre több mint ötszáz testvérnek is megjelent, akik közül a legtöbben még most is élnek, bár néhányan már meghaltak. Megjelent Jakabnak is, majd a többi apostolnak is. Végül, mindezek után nekem is láthatóan megjelent Jézus — nekem, aki olyan vagyok, mint a túl későn született gyermek.

Read full chapter