11 Ezután körülbelül egy hónap múlva^[a] Náhás, az ammoniak királya, seregével körülzárta a gileádi Jábes városát, és tábort vert alatta. Jábes lakói megüzenték Náhásnak: „Köss velünk szövetséget, akkor az alattvalóid leszünk!”

² Náhás azonban ezt válaszolta: „Ha eltűritek, hogy egész Izráel gyalázatára Jábes minden egyes lakójának kiszúrjam a jobb szemét, akkor hajlandó leszek szövetséget kötni veletek.”

³ A város vezetői erre így válaszoltak: „Adj nekünk 7 nap haladékot! Hadd küldjünk követeket Izráel minden részébe, és ha senki sem jön segítségünkre, megadjuk magunkat.”

Saul legyőzi az ammoniakat

⁴ Így is lett, elküldték a követeket, akik eljutottak Gibeába, Saul városába is, ahol kihirdették Jábes lakóinak segélykérését. Az emberek, mikor ezt meghallották, keserves sírásra fakadtak, és hangosan jajgattak. ⁵ Saul ekkor éppen a szántóföldjén dolgozott az ökreivel. Amikor munkája végeztével visszaérkezett a városba, megkérdezte: „Mi ez a nagy sírás és jajveszékelés?”

Az emberek elmondták neki, amit a jábesi követek kihirdettek. ⁶ Amint ezt Saul meghallotta, Isten Szelleme nagy erővel betöltötte, és haragra lobbant. ⁷ Fogta két igásökrét, levágta és feldarabolta őket. Majd a követek kezébe adta a darabokat ezzel az üzenettel: „Menjetek, és mindenhol hirdessétek ki Izráelben: »Erre a sorsra jutnak azoknak az ökrei, akik nem vonulnak hadba Saul és Sámuel vezetésével!«”

Ennek hatására nagy istenfélelem szállt a népre, és minden hadköteles férfi egy emberként hadba vonult. ⁸ Júdából 30 000, Izráel többi törzséből pedig 300 000 harcos gyűlt össze Bezek városában, ahová Saul hívta őket, hogy seregszemlét tartson.

⁹ A követekkel megüzenték Jábes lakóinak: „Ne féljetek, mire holnap délben a nap melegen süt, ti már szabadok lesztek!”

Azok visszamentek Jábesbe, ahol nagy örömmel fogadták a felmentő sereg hírét. ¹⁰ Azután megüzenték Náhás királynak: „Holnap kivonulunk hozzád, és azt tehetsz velünk, amit akarsz.”

¹¹ Azon az éjjelen Saul három csapatra osztotta seregét. Azután még az éjszakai sötétségben, a harmadik őrség idején^[b] megtámadta az ammoniak táborát, és délig egyfolytában vágta őket. Akik életben maradtak az ammoniak közül, azok a szélrózsa minden irányába elmenekültek: még csak kettő sem maradt együtt közülük.

¹² Az emberek megkérdezték Sámuelt, hogy kik voltak azok, akik nem akarták, hogy Izráelben Saul király uralkodjon, ugyanis meg akarták ölni őket.

¹³ De Saul lecsendesítette a katonáit: „Senkit sem szabad megölnötök, hiszen az Örökkévaló ma szabadította meg Izráelt ellenségeitől!”

¹⁴ Sámuel pedig ezt indítványozta a seregnek: „Jöjjetek, menjünk Gilgálba, és erősítsük meg, hogy Saul a királyunk!”

¹⁵ Ekkor mind felvonultak Gilgálba. Ott, az Örökkévaló jelenlétében ismét királlyá tették Sault, hálaáldozatokat mutattak be az Örökkévalónak. Saul és Izráel egész népe együtt ünnepelt.