Add parallel Print Page Options

38 Azután elrendelte, hogy Dávidot öltöztessék föl a király saját fegyverzetébe. Ráadták hát Dávidra Saul bronzból készült sisakját és páncélját. 39 Majd Dávid a derekára kötötte Saul kardját, és kipróbálta, hogyan tud mozogni ebben a fölszerelésben.

Végül azonban ezt mondta Saulnak: „Nem tudok én ebben a nehéz páncélban szabadon mozogni! Nem vagyok hozzászokva.” Azzal levetette magáról Saul páncélját és fegyvereit.

40 Ehelyett fogta a pásztorbotját, kiválasztott a patakmederből öt sima követ,[a] és a tarisznyájába tette. Majd kezébe vette parittyáját, és kiment a filiszteus elé, hogy megküzdjön vele.

Dávid párviadalban legyőzi Góliátot

41 Góliát — aki előtt a fegyverhordozója vitte a pajzsát —, egyre közeledett Dávidhoz. 42 Amikor látta, hogy Dávid milyen fiatal, pirospozsgás arcú[b] és szép termetű, mélységesen megvetette és gúnyolni kezdte: 43 „Hát kutya vagyok én, hogy bottal akarsz elkergetni?” — kérdezte Góliát csúfolódva. Majd az isteneit emlegetve gyalázkodó szavakkal szidalmazta Dávidot. 44 „Gyere csak, hadd adjam testedet az égi madaraknak és a mezei vadaknak, hogy azok szaggassanak szét!” — kiáltotta Dávidnak.

45 „Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem — mondta Dávid —, én pedig az Örökkévalónak, a Seregek Urának, Izráel serege Istenének nevében megyek ellened, akit te gyaláztál! 46 Az Örökkévaló még ma a kezembe ad, megöllek téged, a fejedet levágom, a filiszteusok seregének hulláit meg az égi madaraknak és a mezei vadaknak adom eledelül. Akkor majd az egész világ megtudja, hogy van Istene Izráelnek. 47 Ez a sokaság is megtudja, hogy az Örökkévalónak nincs szüksége a harcosok kardjára meg lándzsájára, hogy győzelmet adjon annak, akinek ő akar! Hiszen ő dönti el a csata sorsát! Titeket pedig az Örökkévaló most a kezünkbe fog adni!”

48 Góliát felkészült az összecsapásra, és egyre közeledett Dávidhoz, aki viszont futott feléje. 49 Futás közben Dávid kivett egy követ a tarisznyájából, és a parittyáját megforgatva elröpítette. A kő Góliátot éppen homlokon találta, és úgy belemélyedt a fejébe, hogy a filiszteus arccal a földre zuhant.

50 Így győzte le Dávid a filiszteusok bajnokát a parittyájával és egyetlen kővel! Dávidnak még kardja sem volt, mégis leterítette és megölte ellenfelét! 51 Amikor Góliát összeesett, Dávid odafutott, ráállt, majd kihúzta a filiszteus kardját, és azzal ölte meg. Azután Góliátot a saját kardjával lefejezte.

A filiszteusok serege látta, hogy nagy hősük meghalt, és mind futásnak eredtek. 52 Izráel és Júda harcosai ekkor nagy csatakiáltással az üldözésükre indultak. Kergették őket végig a völgyön, egészen Gátig[c] és Ekron kapujáig, és sokat megöltek közülük. A Saarim felé vezető úton mindenütt a filiszteusok hullái hevertek egészen Gátig és Ekrónig. 53 Miután az izráeliek visszatértek az üldözésből, kifosztották az ellenség hátrahagyott táborát.

54 Dávid elvitte Jeruzsálembe Góliát levágott fejét, a tőle zsákmányolt fegyvereket azonban megtartotta magának, és hazavitte.

55 Saul király is végignézte a párviadalt. Amikor Dávid kiállt a csatatérre Góliát elé, Saul megkérdezte a hadvezérét, Abnert: „Kinek a fia ez az ifjú?”

„Esküszöm, királyom, hogy nem tudom!” — felelte Abner.

56 „Akkor menj, és tudd meg, ki az apja!” — rendelkezett a király.

57 Miután Dávid megölte Góliátot, visszament az izráeli táborba. Góliát levágott feje még a kezében volt. Abner Saul elé vezette Dávidot, 58 akitől a király ezt kérdezte: „Kinek a fia vagy, ifjú?”

„A betlehemi Isainak, királyom” — felelte Dávid.

Jonatán szövetséget köt Dáviddal

18 Saul a szolgálatába fogadta Dávidot, és nem küldte vissza a szülői házhoz.

Miután Saul befejezte a beszélgetést Dáviddal, Jonatán úgy megszerette Dávidot, mint a saját lelkét. Szövetséget kötöttek egymással, és a lelkük szinte összeforrt. Jonatán Dávidnak ajándékozta a ruháját, köpenyét, kardját, íját, sőt még az övét is.

Saul féltékeny lesz Dávidra

Saul ettől kezdve sokszor küldte harcolni Dávidot, aki minden esetben győzelmet aratott, akárhova küldte is őt a király. Ezért Saul kinevezte őt a harcosok élére. Dávidot az egyszerű katonáktól a tisztekig mindenki megszerette.

Történt egyszer, hogy Izráel serege — amelyben Dávid is harcolt — Saul vezetésével éppen a filiszteusok ellen vívott győztes csatából tartott hazafelé. Az asszonyok minden városból Saul és a sereg elé vonultak, hogy üdvözöljék őket. Nagy örömmel énekeltek, táncoltak, hangszerekkel zenéltek, és így dicsérték a győzteseket:

„Megölt Saul ezreket,
    Dávid meg tízezreket!”

Saulnak ez nagyon rosszul esett, és megharagudott miatta. Azt gondolta: „Lám, Dávidnak tízszer annyi filiszteus megölését tulajdonítják, mint nekem! Ha ez így megy tovább, még a királyság is az övé lesz!”[d] Ettől kezdve gyanakvással figyelte Dávid minden lépését.

Saul meg akarja gyilkolni Dávidot

10 A következő napon, amikor Saul a házában ült, ismét megszállta a gonosz szellem, amelyet Isten küldött. Emiatt Saul magánkívül volt. Dávid eközben Saul előtt pengette a hárfáját, ahogy ilyen esetekben máskor is szokta. Saul kezében ott volt a lándzsája, 11 és hirtelen azt gondolta: „Most megölöm Dávidot! A falhoz szegezem!” — s azzal a lándzsáját Dávid felé hajította, aki azonban félrehajolt előle. Ez kétszer is megtörtént, 12 és Saul megértette, hogy az Örökkévaló Dáviddal van, tőle viszont eltávozott. Emiatt félni kezdett Dávidtól, 13 és jobbnak látta, ha elküldi őt maga mellől.

Kinevezte hát Dávidot egy katonai egység parancsnokának, és harcolni küldte a csapata élén. Ettől kezdve Dávid gyakran vezette harcba az embereit, 14 és minden alkalommal győzelemmel tért haza, mert az Örökkévaló vele volt és segítette őt. 15 Saul látta, hogy Dávid minden csatában győztesnek bizonyul, emiatt még inkább félt tőle. 16 Ugyanakkor egész Izráel és Júda népe nagyon megszerette Dávidot, aki vezette őket a harcokban.

Saul feleségül adja a leányát Dávidhoz

17 Ezután történt, hogy Saul ezt mondta Dávidnak: „Feleségül adom hozzád Mérabot, a legidősebb leányomat, csak légy hűséges harcosom, és harcolj az Örökkévalóért!” De magában azt gondolta, hogy így majd előbb-utóbb a filiszteusok ölik meg Dávidot, és nem neki kell eltennie láb alól.

18 Dávid azonban elhárította ezt a megtiszteltetést: „Ugyan, ki vagyok én, hogy a király veje lehetnék? Mi az én apám családja Izráelben?”

19 Így azután, amikor eljött az ideje, hogy Mérabot Dávidhoz adják feleségül, Saul mégis úgy határozott, hogy inkább a mehólai Adriélhez adja a leányát.

20 Saul kisebbik leánya, Mikál azonban megszerette Dávidot. Ezt Saul is meghallotta, és helyeselte. 21 Ugyanis azt remélte, hogy Mikál révén mégis sikerül csapdába csalnia Dávidot, akit a filiszteusok előbb-utóbb majd csak elpusztítanak. Ezért másodszor is ajánlatot tett neki: „Dávid, most aztán tényleg a vőm leszel!”

22 Ugyanakkor Saul szólt az udvari embereinek, hogy titokban beszéljék rá Dávidot a házasságra. „Mondjátok neki — sugalmazta Saul —, hogy a király kedveli Dávidot, és az udvari szolgák körében is nagyon népszerű, hát miért ne venné feleségül a király leányát!”

23 Azok valóban megpróbálták Dávidot rábeszélni, de ő elhárította magától ezeket az érveket: „Ti valóban azt hiszitek, hogy olyan csekélység a király leányát feleségül venni? Hogy gondolhatnék én ilyesmire, holott én szegény vagyok, s a származásom sem előkelő!”

24 A szolgák jelentették Saulnak, hogy Dávid mit mondott. 25 De Saul nem adta föl. Újra Dávidhoz küldte a szolgáit: „Akkor mondjátok neki ezt: »Ne félj, Dávid, a király nem kíván tőled nagy jegyajándékot[e] a leányáért cserébe. Mindössze annyit vár a vőlegénytől, hogy öljön meg száz filiszteust, és hozzon erről bizonyítékot[f]. Így álljon bosszút a király ellenségein.«” Saul ezt is csak azért tervelte ki, hogy Dávidot a filiszteusok fegyvere által ölesse meg.

26-27 Az udvari emberek ismét megpróbálták rábeszélni Dávidot, s ezúttal sikerült is nekik. Most már Dávid is szeretett volna a király veje lenni. El is indult, és embereivel együtt levágott 100[g] férfit a filiszteusok közül. Még le sem telt a kitűzött határidő, már hozta is a bizonyítékot a királynak, hogy feleségül vehesse a leányát.

Így azután Saul Mikált Dávidhoz adta feleségül.

28 Saul jól látta, hogy az Örökkévaló valóban Dáviddal van, és Mikál is szereti a férjét. 29 Emiatt még jobban félt Dávidtól, és haláláig ellenségévé lett.

30 Ebben az időben a filiszteusok fejedelmei állandóan támadták Izráelt. Azonban valahányszor csatára került sor, Dávid mindig nagyobb győzelmeket aratott, mint Saul többi vezérei. Ezért Dávid igen nagy hírnévre tett szert.

Footnotes

  1. 1 Sámuel 17:40 követ A régészeti leletek szerint ebben az időben kb. teniszlabda nagyságú parittyaköveket használtak a csatában.
  2. 1 Sámuel 17:42 pirospozsgás arcú Ez a szó azt is jelenti: „napbarnított” vagy „vörös hajú”.
  3. 1 Sámuel 17:52 Gátig Ez az ókori görög fordításból (LXX) és a Szíriai kéziratból való.
  4. 1 Sámuel 18:8 Ha… lesz Az ókori görög fordítás (LXX) egyes régi kézirataiból ez a mondat hiányzik.
  5. 1 Sámuel 18:25 jegyajándék Akkoriban a vőlegény nagy összeget adott a menyasszony apjának, és ajándékokat a családjának, mielőtt jegyesét feleségül vette volna.
  6. 1 Sámuel 18:25 bizonyítékot Szó szerint „(a megölt) filiszteusok előbőrét”. A filiszteusok ugyanis nem gyakorolták a körülmetélést. A 27. versben is.
  7. 1 Sámuel 18:26 100 Az ókori görög fordítás (LXX) és 2Sám 3:14 szerint. A masszoréta héber szövegben 200 szerepel.