A A A A A
Bible Book List

1 Péter 1 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Péter, Jézus Krisztus apostola üdvözletét küldi Isten kiválasztott népének, akik szétszóródva élnek Pontuszban, Galáciában, Kappadóciában, Kis-Ázsiában és Bitiniában. Az Atya-Isten már réges-régen elhatározta, hogy kiválaszt és szent népévé tesz benneteket a Szent Szellem által. Isten arra választott ki benneteket, hogy engedelmeskedjetek neki, és hogy megtisztítson titeket a Jézus Krisztus vére, vagyis áldozati halála által. Isten adjon nektek egyre több kegyelmet és békességet!

Élő reménység

Áldott legyen az Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült bennünket Jézus Krisztusnak a halálból való feltámasztása által. Ez pedig élő reménységet jelent a számunkra. Most tehát reménységgel várjuk, hogy megkapjuk örökségünket, amelyet semmi sem tehet tönkre, s amely soha meg nem fakul, és sohasem veszít az értékéből, mert a Mennyben őrzik a számunkra. Mindez a tiétek, akiket Isten hatalma védelmez a hitetek által, ameddig a teljes üdvösséget el nem éritek. Ez már el van készítve, hogy az idők végén mindenki számára lelepleződjön. Ezért tölt el benneteket nagy öröm — annak ellenére, hogy most még egy kis ideig különböző megpróbáltatások szomorúságot okoznak nektek.

A valódi hit

S hogy miért van ez így? Mert szükséges, hogy ezek a nehézségek próbára tegyék a hiteteket, vajon valódi-e. Az igazi hit ugyanis értékesebb a színtiszta aranynál. Az aranyat tűzzel tisztítják meg, mégsem marad meg örökké. Hitetek viszont, miután kipróbálták és valódinak bizonyult, dicséretet, elismerést és dicsőséget szerez nektek, amikor Jézus Krisztus megjelenik. Igaz, ti nem ismertétek Jézust személyesen, de mégis szeretitek őt. Bár most sem látjátok, mégis hisztek benne, és dicsőséges öröm tölt el benneteket, amelyet lehetetlen szavakkal kifejezni. Így éritek el a hitetek célját: a lelketek üdvösségét.

A régi próféták üzenete

10 Ezt az üdvösséget próbálták megérteni, ezt kutatták nagy szorgalommal a régi időkben a próféták is, akik Isten kegyelméről prófétáltak, amely most megérkezett hozzátok. 11 Azt szerették volna tudni, hogy mikor és hogyan fog megtörténni az, amit Krisztus Szelleme mutatott nekik. A Szent Szellem a prófétákban élt, és előre megmutatta Krisztus szenvedéseit és az utána következő dicsőségét. 12 Azt is megmagyarázta a prófétáknak, hogy a munkájukkal nem saját maguknak, hanem az utánuk következő nemzedékeknek szolgálnak.

Ti vagytok ez a nemzedék, és a ti javatokra szolgál mindaz, amit a próféták mondtak! Ugyanerről beszéltek azok is, akik mostanában az örömhírt elvitték hozzátok. Isten azért küldte a Mennyből a Szent Szellemet, hogy segítsen nekik hirdetni az örömüzenetet, amelybe még az angyalok is vágyakozva szeretnének betekintést kapni!

Szentek legyetek!

13 Ezért szedjétek rendbe a gondolataitokat, készüljetek fel, és legyetek józanok! Amikor Jézus Krisztus megjelenik, ő majd Isten kegyelmét hozza magával a számotokra. Ebben a kegyelemben reménykedjetek teljes erővel!

14 Régebben, amikor még nem ismertétek Jézus Krisztust, a bennetek lévő gonosz kívánságok szerint éltetek. Most azonban Isten engedelmes gyermekei lettetek. Ezért ne éljetek tovább úgy, mint régen, 15 hanem életetek minden területén szentek legyetek, mivel Isten is szent, aki elhívott benneteket! 16 Mert ezt mondja Isten az Írásban: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”[a]

17 Amikor imádkoztok, édesapátoknak hívjátok Istent! De tudjátok meg, hogy ő kivételezés nélkül és igazságosan fog ítélni mindenkit! Ezért Isten iránti tisztelettel és félelemmel éljetek, mint akik csak átutazóban vagytok a Földön!

Jézus Krisztus vére

18 Tartsátok szem előtt, hogy régen számotokra nem volt az életnek igazi értelme. Ezt az életmódot az őseitek hagyományozták rátok, de Isten kiszabadított benneteket ebből a céltalan életből. Ez azonban nagyon sokba került! Nem arany- vagy ezüstpénzzel fizetett értetek, amely elveszti az értékét, 19 hanem Krisztus vérével, amely mindennél értékesebb. Ez a vér olyan, mint a hibátlan áldozati bárány vére. 20 Isten már a világ teremtése előtt kiválasztotta Krisztust, aki csak most, ezekben az utolsó napokban jelent meg értetek. 21 Sőt, a halálból is feltámasztotta őt, és dicsőséget adott neki. Krisztus által hisztek és reménykedtek ti is Istenben.

Újjászülettetek!

22 Mivel engedelmeskedtetek az igazságnak, ezzel megtisztítottátok lelketeket. Most tehát éljetek képmutatás nélkül, őszinte testvéri szeretetben! Isten szeretetével, tiszta szívvel, és teljes erőtökkel szeressétek egymást! 23 Újjászülettetek, de az új életetek már nem halandó forrásból származik, mint a földi élet, hanem halhatatlanból. Ez a forrás pedig Isten beszéde, amely élő és örökké érvényes. 24 Ahogyan az Írás mondja:

„Minden ember olyan, mint a fű,
    és minden emberi dicsőség,
    mint a mező virága.
Elszárad a fű, lehull a virág,
25     de az Örökkévaló beszéde
    mindig érvényes marad.”[b]

Ezt a beszédet hallottátok ti is, amikor az örömüzenetet hirdették nektek.

Footnotes:

  1. 1 Péter 1:16 Idézet: 3Móz 11:44–45; 19:2; 20:7.
  2. 1 Péter 1:25 Idézet: Ézs 40:6–8.
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center

1 Péter 1 Hungarian Károli (KAR)

Péter, Jézus Krisztusnak apostola, a Pontusban, Galátziában, Kappadóciában, Ázsiában és Bithiniában elszéledt jövevényeknek,

A kik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Lélek megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adassék néktek bõségesen.

Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, a ki az õ nagy irgalmassága szerint újonnan szûlt minket élõ reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által,

Romolhatatlan, szeplõtelen és hervadhatatlan örökségre, a mely a mennyekben van fenntartva számunkra,

A kiket Isten hatalma õriz hit által az idvességre, a mely készen van, hogy az utolsó idõben nyilvánvalóvá legyen.

A melyben örvendeztek, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között,

Hogy a ti kipróbált hitetek, a mi sokkal becsesebb a veszendõ, de tûz által kipróbált aranynál, dícséretre, tisztességre és dicsõségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor;

A kit, noha nem láttatok, szerettek; a kiben, noha most nem látjátok, de hisztek [benne], kibeszélhetetlen és dicsõült örömmel örvendeztek:

Elérvén hitetek czélját, a lélek idvességét.

10 A mely idvesség felõl tudakozódtak és nyomozódtak a próféták, a kik az irántatok való kegyelem felõl jövendöltek:

11 Nyomozódván, hogy mely vagy milyen idõre jelenté [azt] ki a Krisztusnak õ bennök levõ Lelke, a ki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseirõl és az azok után való dicsõségrõl.

12 A kiknek megjelentetett, hogy nem magoknak, hanem nékünk szolgáltak azokkal, a melyeket most hirdetnek néktek azok, a kik prédikálták néktek az evangyéliomot az egekbõl küldött Szent Lélek által; a mikbe angyalok vágyakoznak betekinteni.

13 Annakokáért felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, a melyet a Jézus Krisztus hoz néktek, mikor megjelen.

14 Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti elõbbi kívánságaitokhoz, a melyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek;

15 Hanem a miképen szent az, a ki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben;

16 Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.

17 És ha Atyának hívjátok õt, a ki személyválogatás nélkül ítél, kinek- kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét:

18 Tudván, hogy nem veszendõ holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekbõl;

19 Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplõtlen bárányén, a Krisztusén:

20 A ki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása elõtt, megjelent pedig az idõk végén ti érettetek,

21 A kik õ általa hisztek Istenben, a ki feltámasztotta õt a halálból és dicsõséget adott néki; hogy a ti hitetek reménység is legyen Istenben.

22 Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által, egymást tiszta szívbõl buzgón szeressétek;

23 Mint a kik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek ígéje által, a mely él és megmarad örökké.

24 Mert minden test olyan, mint a fû, és az embernek minden dicsõsége olyan, mint a fû virága. Megszárad a fû, és virága elhull:

25 De az Úr beszéde megmarad örökké. Ez pedig az a beszéd, a mely néktek hirdettetett.

Viewing of
Cross references
Footnotes