A A A A A
Bible Book List

1 Mózes 34Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Dina és Sikem története

34 Történt egyszer, hogy Dina — Jákób és Lea leánya — látogatóba ment a helybeli hivvi leányokhoz. Ekkor látta meg Dinát Sikem, a hivvi Hamórnak, az ország fejedelmének fia. Sikemnek annyira megtetszett Dina, hogy vele hált, és ezzel szégyent hozott rá. De valóban meg is szerette Dinát, Jákób leányát. Ragaszkodott hozzá, és igyekezett a leány lelkére beszélni. Sikem meg is kérte apját, Hamórt, hogy kérje feleségül a számára Dinát Jákóbtól.

Jákób tudomást szerzett arról, hogy leányát megszégyenítették, de mivel a fiai éppen messze jártak a nyájakkal, meg akarta várni, hogy visszajöjjenek. Addig nem szólt, és nem tett semmit. Hamór, Sikem apja felkereste Jákóbot, hogy beszéljen vele.

Amikor Jákób fiai megtudták, hogy mi történt, hazatértek a legelőről. Nagyon elkeseredtek és dühösek lettek, hogy ilyen gyalázat esett Izráel becsületén — mert ennek nem lett volna szabad megtörténnie.

Hamór azt mondta Jákóbnak és fiainak: „A fiam, Sikem, teljes szívvel megszerette Dinát, a leányodat, Jákób. Kérlek benneteket, adjátok őt a fiamnak feleségül! Engedjétek meg, hogy fiaink és leányaink összeházasodjanak! Adjátok feleségül leányaitokat a fiainkhoz, és ti is vegyétek feleségül a mi leányainkat! 10 Ha letelepedtek itt, mi szívesen látunk titeket. Bárhol lakhattok országunkban, szabadon jöhettek-mehettek, kereskedhettek, birtokot szerezhettek.”

11 Majd Sikem szólalt meg. Így kérlelte Dina apját és testvéreit: „Ha jóindulattal lesztek irántam, és teljesítitek kérésemet, kérhettek, amit csak akartok, megadom! 12 Akármilyen árat kértek tőlem, megadom, csak adjátok hozzám Dinát feleségül!”

13 Jákób fiai azonban bosszút akartak állni a húguk megszégyenítése miatt. Ezért ravaszul így válaszoltak Sikemnek és Hamórnak: 14 „Értsétek meg, hogy nem adhatjuk feleségül a húgunkat olyan kérőnek, aki nincs körülmetélve! Ez igen nagy szégyen lenne ránk nézve! 15 Csak akkor adhatjuk hozzátok leányainkat, ha ti is olyanok lesztek, mint mi: ha nálatok is minden férfi körülmetélkedik. 16 Ha ezt az egyet megteszitek, akkor hozzátok adjuk leányainkat, és mi is elvesszük leányaitokat feleségül. Akkor majd veletek együtt fogunk lakni, és egy néppé leszünk. 17 Ha pedig nem egyeztek bele, és nem metélitek körül magatokat, akkor visszavesszük a húgunkat, és elmegyünk innen.”

18 Tetszett ez az ajánlat Hamórnak és a fiának, Sikemnek. 19 Sikem tehát sietett megtenni, amire Jákób fiai kérték, mivel nagyon megszerette Dinát.

Sikemnek nagy tekintélye volt a családjában. 20 Hamór és Sikem akkor a város kapujához mentek, és megbeszélték a dolgot a férfiakkal. 21 „Figyeljetek ránk, férfiak! — mondták. — Ezek az emberek jó szándékúak és békés természetűek. Engedjük meg nekik, hogy itt lakjanak közöttünk, és kereskedjenek, hiszen bőven van itt hely az ő számukra is! Vegyük feleségül a leányaikat, és adjuk hozzájuk a mi leányainkat! 22 De ők csak azzal a feltétellel hajlandók arra, hogy közöttünk lakjanak, és egy néppé legyünk, ha mi férfiak mindannyian körülmetélkedünk, mint ahogy ők is. 23 Gondoljátok meg! Csak bele kell egyeznetek, és minden vagyonuk, meg összes állatuk a miénk lesz, és közöttünk laknak!” 24 Így Hamór és Sikem rábeszélték az egyezségre a város összes férfi lakosát, akik ezután körülmetélkedtek.

25 Három nappal később, amikor ezek a férfiak még a seb miatt lábadoztak, Simeon és Lévi, Jákób két fia, Dina bátyjai fogták a kardjukat, és bementek a városba. Senki sem gyanakodott rájuk, így akadálytalanul bejutottak. Akkor azonban sorra legyilkolták a városban az összes férfit. 26 Meggyilkolták Hamórt és a fiát, Sikemet is, majd Dinát elhozták Sikem házából. 27 Ezután Jákób többi fiai kirabolták a várost, és kifosztották a halottakat. Így álltak bosszút a húguk megszégyenítéséért. 28-29 Elvitték a városlakók összes vagyonát, nyájait, csordáit, szamarait, és minden egyebet, amit csak a városban és a környékén találtak. Az asszonyokat és gyerekeket is foglyul ejtették.

30 Jákób szemére vetette Simeonnak és Lévinek: „Nagy bajba kevertetek engem! Ennek a földnek a lakói, a kánaániak és perizziek gyűlölni fognak! Ha pedig összefognak ellenünk, könnyen elpusztíthatják egész családunkat, hiszen mi sokkal kevesebben vagyunk!” 31 De a két fia ezt felelte: „Hogyan tűrhettük volna, hogy valaki úgy bánjon a húgunkkal, mint egy prostituálttal!”

Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes