1 Királyok 8:1-11
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
A Szövetségládát a Templomba viszik(A)
8 Ezután Salamon összehívta Jeruzsálembe Izráel vezetőit, a törzsek fejedelmeit és a nemzetségfőket, hogy Dávid városából, vagyis Sionból felvigyék a Templomba az Örökkévaló Szövetségládáját. 2 Tehát a hetedik, vagyis az Étánim hónapban összegyűlt Izráelből minden férfi Salamon királyhoz az ünnepre.[a]
3 Amikor Izráel összes vezetői együtt voltak, a papok a rudak segítségével felemelték a Szövetségládát, 4 és felvitték a Templomba. Ugyanakkor felvitték oda a papok és léviták a Találkozás Sátorát és az összes szent eszközt is, amely addig a sátorban volt. 5 Salamon király és Izráel egész közössége, amely a király hívására összegyűlt a Szövetségláda előtt, juhokat és marhákat áldozott Istennek. Olyan sok állatot feláldoztak, hogy meg sem lehetett számolni őket.
6 Azután a papok bevitték az Örökkévaló Szövetségládáját a helyére, a Szentek Szentjébe, a Templom legbelső részébe, és elhelyezték a kerubok szárnyai alatt. 7 A kerubok kiterjesztett szárnyai betakarták a Szövetségládát és annak rúdjait. 8 A Szövetségláda rúdjai olyan hosszúak voltak, hogy a rudak vége látható volt a Szentélyből, de a Templomon kívülről már nem látszottak. Ezek a rudak a mai napig is ott vannak.
9 A Szövetségládában nem volt más, csak az a két kőtábla, amelyet Mózes helyezett el abban még a Hóreb-hegynél, amikor az Örökkévaló szövetséget kötött Izráel népével, miután Egyiptomból kivonultak.
10 Amikor a papok kijöttek a Szentélyből, felhő töltötte be az Örökkévaló Templomát. 11 A papok nem tudtak a helyükre állni, és nem végezhették a szolgálatukat, mert az Örökkévaló dicsősége betöltötte a Templomot.
Read full chapterFootnotes
- 1 Királyok 8:2 ünnepre Ez a Sátorok Ünnepe volt, amelyet mindig a hetedik hónapban tartottak.
1 Királyok 8:1-11
Hungarian Károli
8 Akkor összegyûjté Salamon az Izráel véneit és a nemzetségeknek minden fejeit, az Izráel fiai atyjaiknak fejedelmeit Salamon királyhoz Jeruzsálembe, hogy az Úr szövetségének ládáját felvigyék a Dávid városából, mely a Sion.
2 És felgyûlének Salamon királyhoz az Izráel minden férfiai az Ethánim havában, az ünnepen; ez a hetedik hónap.
3 Mikor pedig eljöttek mindnyájan az Izráel vénei: felvevék a papok a ládát,
4 És felvivék az Úr ládáját, a gyülekezetnek sátorát, és mind a szent edényeket, melyek valának a sátorban, és felvivék azokat a papok és a Léviták.
5 És Salamon király és az Izráel egész gyülekezete, a mely õ hozzá gyûlt, [megyen vala] õ vele a láda elõtt, áldozván juhokkal és ökrökkel, melyek meg sem számláltathatnának, sem pedig meg nem irattathatnának a sokaság miatt.
6 És bevivék a papok az Úr szövetségének ládáját az õ helyére a ház belsõ részébe, a szentek-szentjébe, a Kérubok szárnyai alá.
7 Mert a Kérubok kiterjesztik vala szárnyaikat a láda helye felett, és befedik vala a Kérubok a ládát és annak rúdjait felülrõl.
8 És a rudak olyan hosszúak voltak, hogy azok vége látható volt a szenthelyen a szentek-szentjének elsõ része felõl; azonban kivül nem voltak láthatók; és ott vannak mind e mai napig.
9 És nem volt egyéb a ládában, mint csak a két kõtábla, a melyeket Mózes a Hórebnél helyezett bele, mikor az Úr szövetséget kötött az Izráel fiaival, mikor kijövének Égyiptom földébõl.
10 Mikor pedig kijöttek a papok a szenthelybõl: köd tölté be az Úrnak házát,
11 Úgy, hogy meg sem állhattak a papok az õ szolgálatjokban a köd miatt; mert az Úr dicsõsége töltötte vala be az Úrnak házát.
Read full chapterCopyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center