Isaiah 13:2-13
New Revised Standard Version Catholic Edition
2 On a bare hill raise a signal,
cry aloud to them;
wave the hand for them to enter
the gates of the nobles.
3 I myself have commanded my consecrated ones,
have summoned my warriors, my proudly exulting ones,
to execute my anger.
4 Listen, a tumult on the mountains
as of a great multitude!
Listen, an uproar of kingdoms,
of nations gathering together!
The Lord of hosts is mustering
an army for battle.
5 They come from a distant land,
from the end of the heavens,
the Lord and the weapons of his indignation,
to destroy the whole earth.
6 Wail, for the day of the Lord is near;
it will come like destruction from the Almighty![a]
7 Therefore all hands will be feeble,
and every human heart will melt,
8 and they will be dismayed.
Pangs and agony will seize them;
they will be in anguish like a woman in labor.
They will look aghast at one another;
their faces will be aflame.
9 See, the day of the Lord comes,
cruel, with wrath and fierce anger,
to make the earth a desolation,
and to destroy its sinners from it.
10 For the stars of the heavens and their constellations
will not give their light;
the sun will be dark at its rising,
and the moon will not shed its light.
11 I will punish the world for its evil,
and the wicked for their iniquity;
I will put an end to the pride of the arrogant,
and lay low the insolence of tyrants.
12 I will make mortals more rare than fine gold,
and humans than the gold of Ophir.
13 Therefore I will make the heavens tremble,
and the earth will be shaken out of its place,
at the wrath of the Lord of hosts
in the day of his fierce anger.
Footnotes
- Isaiah 13:6 Traditional rendering of Heb Shaddai
Isaia 13:2-13
Nuova Riveduta 2006
2 Sopra un nudo monte innalzate un vessillo, chiamateli a gran voce, fate segno con la mano, ed entrino nelle porte dei prìncipi!
3 Io ho dato ordini a quelli che mi sono consacrati, ho chiamato i miei prodi, ministri della mia ira, quelli che esultano nella mia grandezza.
4 Si ode sui monti un rumore di gente, come quello di un popolo immenso; il rumore di un tumulto di regni, di nazioni radunate: il Signore degli eserciti passa in rivista l’esercito che va a combattere.
5 Vengono da un paese lontano, dall’estremità dei cieli, il Signore e gli strumenti della sua ira, per distruggere tutto il paese.
6 Urlate, poiché il giorno del Signore è vicino; esso viene come una devastazione dell’Onnipotente.
7 Perciò tutte le mani diventano fiacche, ogni cuore d’uomo viene meno[a].
8 Sono colti[b] da spavento, sono presi da spasimi e da doglie; si contorcono come donna che partorisce, si guardano l’un l’altro sbigottiti, le loro facce sono facce di fuoco.
9 Ecco, il giorno del Signore giunge: giorno crudele, d’indignazione e d’ira furente, che farà della terra un deserto e ne distruggerà i peccatori.
10 Poiché le stelle e le costellazioni del cielo non faranno più brillare la loro luce; il sole si oscurerà mentre sorge, la luna non farà più risplendere il suo chiarore.
11 Io punirò il mondo per la sua malvagità e gli empi per la loro iniquità; farò cessare l’alterigia dei superbi e abbatterò l’arroganza dei tiranni.
12 Renderò gli uomini più rari dell’oro fino, più rari dell’oro di Ofir.
13 Perciò farò tremare i cieli, e la terra sarà scossa dal suo luogo per l’indignazione del Signore degli eserciti, nel giorno della sua ira furente.
Read full chapterFootnotes
- Isaia 13:7 Viene meno, lett. si scioglie.
- Isaia 13:8 Sono colti, sottinteso essi, cioè i Babilonesi.
Jesaja 13:2-13
Schlachter 2000
2 Richtet ein Kriegsbanner auf einem kahlen Berg auf, ruft ihnen laut zu, winkt mit der Hand, dass sie einziehen durch die Tore der Fürsten!
3 Ich habe meinen Geheiligten Befehl erteilt, auch meine Helden berufen zu meinem Zorngericht, meine stolz Frohlockenden.
4 Horch! Lärm auf den Bergen wie von einem großen Volk! Horch! Getöse von Königreichen, von versammelten Heidenvölkern! Der Herr der Heerscharen mustert ein Kriegsheer!
5 Sie kommen aus einem fernen Land, vom Ende des Himmels, der Herr und die Werkzeuge seines Zorns, um das ganze Land zu verderben.
6 Heult! Denn der Tag des Herrn[a] ist nahe; er kommt wie eine Verwüstung von dem Allmächtigen!
7 Deshalb werden alle Hände schlaff, und das Herz jedes Sterblichen zerschmilzt.
8 Sie sind bestürzt; Krämpfe und Wehen ergreifen sie, sie winden sich wie eine Gebärende; einer starrt den andern an, ihre Angesichter glühen.
9 Siehe, der Tag des Herrn kommt, unbarmherzig, mit Grimm und Zornglut, um die Erde[b] zur Wüste zu machen und die Sünder daraus zu vertilgen.
10 Ja, die Sterne des Himmels und seine Sternbilder werden nicht mehr glänzen; die Sonne wird sich bei ihrem Aufgang verfinstern und der Mond sein Licht nicht leuchten lassen.
11 Und ich werde an dem Erdkreis die Bosheit heimsuchen und an den Gottlosen ihre Schuld; und ich will die Prahlerei der Übermütigen zum Schweigen bringen und den Hochmut der Gewalttätigen erniedrigen.
12 Ich will den Sterblichen seltener machen als gediegenes Gold und den Menschen [seltener] als Gold von Ophir.
13 Darum will ich die Himmel erschüttern, und die Erde soll von ihrer Stelle aufschrecken, vor dem Zorn des Herrn der Heerscharen, und zwar am Tag der Glut seines Zorns.
Read full chapter
Ézsaiás 13:2-13
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
2 „Emeljetek jelzászlót a kopár hegyeken,
kiáltsatok nekik, hogy jöjjenek,
karral intsetek, hogy vonuljanak be
az előkelő nemesek kapuin!
3 Magam parancsoltam válogatott harcosaimnak,
összehívtam vitézeimet,
akik végrehajtják haragomat,
és nagyságomnak örvendeznek.”
4 Halljátok a tömegek zúgását a hegyeken?
Hatalmas sokaság közeleg!
Népek sokasága gyűlt össze,
országok morajlanak:
seregszemlét tart a csata előtt
az Örökkévaló, a Seregek Ura.
5 Jönnek messze földről,
távoli vidékekről.
Jön az Örökkévaló, és vele haragjának eszközei,
hogy elpusztítsák az egész országot.
6 Jajgassatok, mert közel az Örökkévaló napja!
Pusztításként[a] érkezik a Mindenható parancsára.
7 Minden kéz elernyed,
minden szív megdermed.
8 Mindenki megretten,
fájdalom és rémület fogja el őket,
mint vajúdó asszonyt a szülés fájdalma.
Riadtan merednek egymásra,
s arcuk szégyenben ég.
9 Nézzétek! Jön az Örökkévaló napja!
Az Örökkévaló izzó, kegyetlen haragja
zúdul a föld lakosaira,
elpusztítja a földet,
s kiirtja róla a bűnösöket.
10 Nem fénylenek akkor az ég csillagai,
sem csillagképei,
elsötétül a felkelő Nap,
a Hold sem világít.
11 Azt mondja Isten: „Megbüntetem a gonoszokat az egész földön,
és a bűnösöket minden gonoszságukért.
Véget vetek az istentelenek önteltségének,
megalázom a zsarnokok büszkeségét.
12 Ritkábbá teszem a földön az embereket,
mint az aranyat
— oly kevesen maradnak életben.
13 Megrázom az eget,
megrendítem a földet.
Bizony, kimozdul helyéről a föld
az Örökkévalónak, a Seregek Urának indulata miatt,
izzó haragja napján.
Footnotes
- Ézsaiás 13:6 Pusztítás Vagy: „zsákmányolás, rablás”. Ez a szó a héberben hasonlóan hangzik, mint a „Mindenható”.
Ésaïe 13:2-13
La Bible du Semeur
2 Sur un mont dénudé, |dressez un étendard,
poussez des cris
et agitez la main !
Que l’on franchisse |les portes des seigneurs !
3 Moi, j’ai donné mes ordres |à des milices |à qui j’ai fait appel,
j’ai convoqué mes braves, |agents de ma colère,
qui se réjouissent de ma gloire.
4 C’est le bruit d’une foule |sur les montagnes :
on dirait un grand peuple.
On entend le tumulte de royaumes, |de nations rassemblées.
Le Seigneur des armées célestes |passe en revue
ses troupes de combat.
5 Ils viennent de très loin,
du bout de l’horizon,
l’Eternel et les troupes |dont il se servira |dans son indignation
pour dévaster tout le pays.
6 Poussez donc des cris de détresse, |car il se rapproche à grands pas, |le jour de l’Eternel,
comme un fléau dévastateur |déchaîné par le Tout-Puissant[a].
7 C’est pourquoi tous les bras s’affaibliront
et tout le monde |perdra courage.
8 Ils seront frappés d’épouvante,
ils seront saisis de douleurs, |accablés de souffrances |comme une femme qui enfante.
Ils se regarderont |avec stupeur les uns les autres,
le visage embrasé.
9 Voici venir |le jour de l’Eternel,
ce jour impitoyable, |jour de fureur |et d’ardente colère
qui réduira la terre |en un désert,
et en exterminera les pécheurs[b].
10 Alors les étoiles du ciel |et toutes leurs constellations
cesseront de briller,
le soleil sera obscurci |dès son lever,
il n’y aura plus de clarté |répandue par la lune.
11 J’interviendrai contre le monde |pour le punir |de sa méchanceté
et contre ceux qui font le mal |à cause de leurs fautes.
Je mettrai fin à l’arrogance |des insolents,
je ferai tomber l’orgueil des tyrans.
12 Je rendrai les humains plus rares |que de l’or fin,
plus rares que de l’or d’Ophir.
13 J’ébranlerai le ciel,
et cette terre |sera secouée sur ses bases
par la fureur de l’Eternel, |le Seigneur des armées célestes,
au jour où il déchaînera |son ardente colère.
Genesis 8:4-21
New Revised Standard Version Catholic Edition
4 and in the seventh month, on the seventeenth day of the month, the ark came to rest on the mountains of Ararat. 5 The waters continued to abate until the tenth month; in the tenth month, on the first day of the month, the tops of the mountains appeared.
6 At the end of forty days Noah opened the window of the ark that he had made 7 and sent out the raven; and it went to and fro until the waters were dried up from the earth. 8 Then he sent out the dove from him, to see if the waters had subsided from the face of the ground; 9 but the dove found no place to set its foot, and it returned to him to the ark, for the waters were still on the face of the whole earth. So he put out his hand and took it and brought it into the ark with him. 10 He waited another seven days, and again he sent out the dove from the ark; 11 and the dove came back to him in the evening, and there in its beak was a freshly plucked olive leaf; so Noah knew that the waters had subsided from the earth. 12 Then he waited another seven days, and sent out the dove; and it did not return to him any more.
13 In the six hundred first year, in the first month, on the first day of the month, the waters were dried up from the earth; and Noah removed the covering of the ark, and looked, and saw that the face of the ground was drying. 14 In the second month, on the twenty-seventh day of the month, the earth was dry. 15 Then God said to Noah, 16 “Go out of the ark, you and your wife, and your sons and your sons’ wives with you. 17 Bring out with you every living thing that is with you of all flesh—birds and animals and every creeping thing that creeps on the earth—so that they may abound on the earth, and be fruitful and multiply on the earth.” 18 So Noah went out with his sons and his wife and his sons’ wives. 19 And every animal, every creeping thing, and every bird, everything that moves on the earth, went out of the ark by families.
God’s Promise to Noah
20 Then Noah built an altar to the Lord, and took of every clean animal and of every clean bird, and offered burnt offerings on the altar. 21 And when the Lord smelled the pleasing odor, the Lord said in his heart, “I will never again curse the ground because of humankind, for the inclination of the human heart is evil from youth; nor will I ever again destroy every living creature as I have done.
Read full chapter
Genesi 8:4-21
Nuova Riveduta 2006
4 Nel settimo mese, il diciassettesimo giorno del mese, l’arca si fermò sulle montagne dell’Ararat[a]. 5 Le acque andarono diminuendo fino al decimo mese. Nel decimo mese, il primo giorno del mese, apparvero le vette dei monti.
6 Dopo quaranta giorni Noè aprì la finestra che aveva fatta nell’arca 7 e mandò fuori il corvo, il quale uscì, andando e tornando, finché le acque furono prosciugate sulla terra. 8 Poi mandò fuori la colomba per vedere se le acque fossero diminuite sulla superficie della terra. 9 La colomba non trovò dove posare la pianta del suo piede e tornò a lui nell’arca, perché c’erano le acque sulla superficie di tutta la terra; ed egli stese la mano, la prese e la portò con sé dentro l’arca. 10 Aspettò altri sette giorni, poi mandò di nuovo la colomba fuori dell’arca. 11 E la colomba tornò da lui verso sera; ed ecco, aveva nel becco una foglia fresca d’ulivo. Così Noè capì che le acque erano diminuite sopra la terra. 12 Aspettò altri sette giorni, poi mandò fuori la colomba; ma essa non tornò più da lui.
13 L’anno seicentouno della vita di Noè, il primo mese, il primo giorno del mese, le acque erano asciugate sulla terra e Noè scoperchiò l’arca, guardò, ed ecco che la superficie del suolo era asciutta. 14 Il secondo mese, il ventisettesimo giorno del mese, la terra era asciutta.
15 (A)Dio parlò allora a Noè dicendo: 16 «Esci dall’arca tu, tua moglie, i tuoi figli e le mogli dei tuoi figli con te. 17 Tutti gli animali che sono con te, di ogni specie[b], volatili, bestiame e tutti i rettili che strisciano sulla terra, falli uscire con te, perché possano disseminarsi sulla terra, siano fecondi e si moltiplichino su di essa». 18 Noè uscì con i suoi figli, con sua moglie e con le mogli dei suoi figli. 19 Tutti gli animali, tutti i rettili, tutti gli uccelli, tutto quello che si muove sulla terra, secondo le loro famiglie, uscirono dall’arca.
20 Noè costruì un altare al Signore; prese animali puri di ogni specie e uccelli puri di ogni specie e offrì olocausti sull’altare. 21 Il Signore sentì un odore soave; e il Signore disse in cuor suo: «Io non maledirò più la terra a motivo dell’uomo, poiché il cuore dell’uomo concepisce disegni malvagi fin dall’adolescenza; non colpirò più ogni essere vivente come ho fatto.
Read full chapterFootnotes
- Genesi 8:4 Ararat, nome di una regione montuosa della Turchia orientale.
- Genesi 8:17 Specie, lett. carne.
1 Mose 8:4-21
Schlachter 2000
4 Und die Arche ließ sich auf dem Gebirge Ararat nieder am siebzehnten Tag des siebten Monats.
5 Und die Wasser nahmen immer weiter ab bis zum zehnten Monat; am ersten Tag des zehnten Monats konnte man die Spitzen der Berge sehen.
6 Und es geschah nach Verlauf von 40 Tagen, dass Noah das Fenster an der Arche öffnete, das er gemacht hatte.
7 Und er sandte den Raben aus; der flog hin und her, bis das Wasser auf der Erde vertrocknet war.
8 Danach sandte er die Taube aus, um zu sehen, ob die Wasser sich verlaufen hätten auf der Fläche des Erdbodens.
9 Aber die Taube fand keinen Ort, wo ihr Fuß ruhen konnte. Da kehrte sie zu ihm in die Arche zurück; denn es war noch Wasser auf der ganzen Erdoberfläche. Da streckte er seine Hand aus und ergriff sie und nahm sie wieder zu sich in die Arche.
10 Und er wartete noch weitere sieben Tage; dann sandte er die Taube wieder von der Arche aus.
11 Und die Taube kam zur Abendzeit wieder zu ihm, und siehe, sie hatte ein frisches Ölbaumblatt in ihrem Schnabel! Da erkannte Noah, dass das Wasser sich verlaufen hatte auf der Erde.
12 Und nachdem er noch weitere sieben Tage gewartet hatte, sandte er die Taube wieder aus; da kam sie nicht mehr zu ihm zurück.
13 Und es geschah im sechshundertersten Jahr, am ersten Tag des ersten Monats, da waren die Wasser von der Erde weggetrocknet. Und Noah entfernte das Dach von der Arche und schaute, und siehe, die Fläche des Erdbodens war trocken!
14 Und im zweiten Monat, am siebenundzwanzigsten Tag des Monats, war die Erde [ganz] trocken geworden.
Noah verlässt die Arche. Noahs Opfer und Gottes Verheißung
15 Da redete Gott zu Noah und sprach:
16 Geh aus der Arche, du und deine Frau und deine Söhne und die Frauen deiner Söhne mit dir!
17 Alle Tiere, die bei dir sind, von allem Fleisch: Vögel, Vieh und alles Gewürm, das auf der Erde kriecht, sollen mit dir hinausgehen und sich regen auf der Erde und sollen fruchtbar sein und sich mehren auf der Erde!
18 So ging Noah hinaus samt seinen Söhnen und seiner Frau und den Frauen seiner Söhne.
19 Alle Tiere, alles Gewürm und alle Vögel, alles, was sich regt auf der Erde nach seinen Gattungen, das verließ die Arche.
20 Noah aber baute dem Herrn einen Altar und nahm von allem reinen Vieh und von allen reinen Vögeln und opferte Brandopfer auf dem Altar.
21 Und der Herr roch den lieblichen Geruch[a], und der Herr sprach in seinem Herzen: Ich will künftig den Erdboden nicht mehr verfluchen um des Menschen willen, obwohl das Trachten[b] des menschlichen Herzens böse ist von seiner Jugend an; auch will ich künftig nicht mehr alles Lebendige schlagen, wie ich es getan habe.
Read full chapter
1 Mózes 8:4-21
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
4 A hetedik hónap 17. napján a bárka megfeneklett az Ararát-hegységben. 5 Azután az ár tovább apadt, és a tizedik hónap első napján Nóé meglátta a hegyek csúcsait.
6 Ezután negyven nappal Nóé kinyitotta a bárka egyik ablakát, amelyet ő készített, 7 és kiengedett egy hollót. Az ide-oda szállt, amíg a víz teljesen föl nem száradt a földről.
8 Később kiengedett egy galambot is, hogy lássa, vajon egészen leapadt-e a víz. 9 De egy idő múlva a galamb visszatért, mert sehol sem tudott leszállni. Nóé kinyújtotta érte a kezét, és visszavette a bárkába. 10 Azután hét napot várt, majd ismét kiengedte a galambot. 11 Aznap este a galamb megint visszatért, de ezúttal már egy friss olajfalevelet hozott a csőrében! Ebből tudta meg Nóé, hogy a víz leapadt a földről. 12 Újabb hét nap várakozás után ismét elengedte a galambot, amely nem tért vissza többé.
13 Nóé életének 601. évében, az első hónap első napján az árvíz visszahúzódott a szárazföldről. Nóé ekkor eltávolította a bárka tetejét, körülnézett, és látta, hogy már szárad a föld. 14 A második hónap 27. napjára azután teljesen fölszáradt a talaj.
15 Akkor Isten szólt Nóénak: 16 „Menj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal, és azok feleségeivel együtt! 17 Engedd ki a veled lévő állatokat is: a madarakat, a háziállatokat és a vadállatokat — hadd szaporodjanak, sokasodjanak és terjedjenek el ismét a földön!” 18 Így hát Nóé egész családjával együtt elhagyta a bárkát. 19 Az állatok is kimentek a szabadba: minden kisebb és nagyobb szárazföldi állat és madár kiment a bárkából, mindegyik a saját fajtájával együtt.
Nóé hálaáldozata
20 Ezután Nóé oltárt épített az Örökkévalónak. Mindenféle tiszta állat és madár közül vett néhányat, és az oltáron feláldozta azokat égőáldozatként. 21 Az Örökkévaló megérezte az áldozat jó illatát, és kedvét lelte benne. Akkor magában ezt mondta: „Többé nem átkozom meg a földet az ember miatt! Hiszen az ember szívének szándékai és kívánságai gonoszak fiatalsága óta. Nem irtom ki többé a földről az élőlényeket úgy, ahogy most tettem.
Read full chapter
Genèse 8:4-21
La Bible du Semeur
4 Le dix-septième jour du septième mois, le bateau s’échoua dans le massif montagneux d’Ararat. 5 Les eaux continuèrent à baisser jusqu’au dixième mois ; le premier jour de ce mois, les sommets des montagnes apparurent. 6 Quarante jours après, Noé ouvrit la fenêtre qu’il avait ménagée dans le bateau 7 et lâcha un corbeau ; celui-ci s’envola, il revint et repartit à plusieurs reprises jusqu’à ce que les eaux se soient résorbées sur la terre. 8 Puis Noé lâcha une colombe pour voir si les eaux avaient baissé sur la terre ; 9 mais n’ayant pas trouvé où se poser, celle-ci revint vers lui dans le bateau, car toute la terre était encore inondée. Noé tendit la main, prit la colombe et la ramena auprès de lui dans le bateau. 10 Il attendit encore sept autres jours et lâcha de nouveau la colombe hors du bateau ; 11 elle revint vers lui sur le soir, tenant dans son bec une feuille d’olivier toute fraîche ; Noé sut ainsi que les eaux s’étaient résorbées sur la terre. 12 Il attendit encore sept autres jours et relâcha la colombe ; cette fois, elle ne revint plus vers lui.
13 L’an 601 de la vie de Noé, le premier jour du premier mois, les eaux s’étaient retirées sur la terre, Noé enleva la couverture du bateau ; il regarda dehors et constata que la surface du sol avait séché. 14 Le vingt-septième jour du deuxième mois, la terre était sèche. 15 Alors Dieu dit à Noé : 16 Sors du bateau avec ta femme, tes fils et tes belles-filles. 17 Fais sortir aussi tous les animaux de toutes sortes qui sont avec toi : les oiseaux, les bestiaux et toutes les bêtes qui se meuvent à ras de terre : qu’ils prolifèrent sur la terre, et qu’ils s’y reproduisent et s’y multiplient.
18 Noé sortit avec ses fils, sa femme et ses belles-filles. 19 Tous les animaux, les bêtes qui se meuvent à ras de terre et les oiseaux, tous les êtres qui remuent sur la terre sortirent du bateau par familles.
20 Noé érigea un autel pour l’Eternel, il prit de tous les animaux purs et de tous les oiseaux purs, et les offrit en holocauste[a] sur l’autel. 21 L’Eternel sentit le parfum apaisant du sacrifice[b] et se dit en lui-même : Jamais plus je ne maudirai la terre à cause de l’homme, puisque le cœur de l’homme est porté au mal dès son enfance, et je ne détruirai plus tous les êtres vivants comme je viens de le faire.
Read full chapter
Proverbs 10:31-11:12
New Revised Standard Version Catholic Edition
31 The mouth of the righteous brings forth wisdom,
but the perverse tongue will be cut off.
32 The lips of the righteous know what is acceptable,
but the mouth of the wicked what is perverse.
11 A false balance is an abomination to the Lord,
but an accurate weight is his delight.
2 When pride comes, then comes disgrace;
but wisdom is with the humble.
3 The integrity of the upright guides them,
but the crookedness of the treacherous destroys them.
4 Riches do not profit in the day of wrath,
but righteousness delivers from death.
5 The righteousness of the blameless keeps their ways straight,
but the wicked fall by their own wickedness.
6 The righteousness of the upright saves them,
but the treacherous are taken captive by their schemes.
7 When the wicked die, their hope perishes,
and the expectation of the godless comes to nothing.
8 The righteous are delivered from trouble,
and the wicked get into it instead.
9 With their mouths the godless would destroy their neighbors,
but by knowledge the righteous are delivered.
10 When it goes well with the righteous, the city rejoices;
and when the wicked perish, there is jubilation.
11 By the blessing of the upright a city is exalted,
but it is overthrown by the mouth of the wicked.
12 Whoever belittles another lacks sense,
but an intelligent person remains silent.
Proverbi 10:31-11:12
Nuova Riveduta 2006
31 La bocca del giusto fa fiorire la saggezza, ma la lingua perversa sarà soppressa.
32 Le labbra del giusto conoscono ciò che è gradito, ma la bocca degli empi è piena di perversità.
11 La bilancia falsa è un abominio per il Signore, ma il peso giusto gli è gradito.
2 Venuta la superbia, viene anche l’infamia, ma la saggezza è con gli umili.
3 L’integrità degli uomini retti li guida, ma la perversità dei perfidi è la loro rovina.
4 Le ricchezze non servono a nulla nel giorno dell’ira, ma la giustizia salva dalla morte.
5 La giustizia dell’uomo integro gli appiana la via, ma l’empio cade per la sua empietà.
6 La giustizia degli uomini retti li libera, ma i perfidi restano presi nella loro malizia.
7 Quando un empio muore, la sua speranza perisce, e l’attesa degli empi è annientata.
8 Il giusto è salvato dalla tribolazione, e l’empio ne prende il posto.
9 Con la sua bocca l’ipocrita rovina il suo prossimo, ma i giusti sono liberati grazie alla loro scienza.
10 Quando i giusti prosperano, la città gioisce; quando periscono gli empi sono grida di esultanza.
11 Con la benedizione dei giusti si costruisce una città, ma con la bocca degli empi essa viene diroccata.
12 Chi disprezza il prossimo è privo di senno, ma l’uomo intelligente tace.
Sprüche 10:31-11:12
Schlachter 2000
31 Der Mund des Gerechten bringt als Frucht Weisheit hervor,
aber die verkehrte Zunge wird ausgerottet.
32 Die Lippen des Gerechten verkünden Gnade,
aber der Mund der Gottlosen [verkündet] Verkehrtes.
Die Frucht der Redlichkeit und die Frucht der Gottlosigkeit
11 Falsche Waage ist dem Herrn ein Gräuel,
aber volles Gewicht gefällt ihm wohl.
2 Auf Übermut folgt Schande,
bei den Demütigen aber ist Weisheit.
3 Die Redlichen leitet ihre Unschuld,
aber die Treulosen richtet ihre Verkehrtheit zugrunde.
4 Reichtum hilft nicht am Tag des Zorns,
aber Gerechtigkeit errettet vom Tod.
5 Die Gerechtigkeit des Unsträflichen ebnet seinen Weg,
den Gottlosen aber bringt seine eigene Gottlosigkeit zu Fall.
6 Die Gerechtigkeit der Redlichen rettet sie,
aber die Treulosen werden gefangen in ihrer eigenen Gier.
7 Wenn der gottlose Mensch stirbt, so ist seine Hoffnung verloren,
und die Erwartung der Gewalttätigen wird zunichte.
8 Der Gerechte wird aus der Bedrängnis befreit,
und der Gottlose tritt an seine Stelle.
9 Mit seinem Mund richtet ein gewissenloser Mensch seinen Nächsten zugrunde,
aber durch Erkenntnis werden die Gerechten befreit.
10 Wenn es den Gerechten wohlgeht, so freut sich die ganze Stadt,
und wenn die Gottlosen umkommen, so jubelt man.
11 Durch den Segen der Redlichen kommt eine Stadt empor,
aber durch den Mund der Gottlosen wird sie niedergerissen.
12 Wer seinen Nächsten verächtlich behandelt, ist ein herzloser Mensch,
aber ein verständiger Mann nimmt es schweigend an.
Példabeszédek 10:31-11:12
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
31 Az igaz ember szája bölcsességet mond,
de a gonosz nyelvűt kipusztítják a Földről.
32 Az igaz ajka kedvesen szól,
de a gonosz szája csak bajt okoz.
11 Az Örökkévaló utálja a hamis mérleget,
de kedvére vannak a pontos mérősúlyok.
2 A kevélységgel a megszégyenülés,
az alázatossággal pedig a bölcsesség jár együtt.
3 Az igazságszeretőket becsületességük vezeti,
a hűtleneket pedig becstelenségük teszi tönkre.
4 Semmit sem ér a vagyon az ítélet napján,
de aki szereti az igazságot — az megmenti őt a haláltól.
5 Az igazságosan élő embernek
az igazságosság készít egyenes utat,
de aki romlott,
a saját gonoszsága miatt bukik el.
6 Aki szereti az igazságot, azt megmenti az igazság,
a hűtleneket pedig a saját mohó kívánságuk ejti csapdába.
7 Mikor meghal az istentelen, reménye is meghal,
szertefoszlik minden, amiben bízott.
8 Az igazságszerető embert kimentik a bajból,
helyette az istentelen kerül bele.
9 A képmutató a beszédével teszi tönkre embertársát,
az igazat pedig megmenti tudása.
10 Ha virulnak az igazak,
örül a város,
s mikor a gonoszokat kigyomlálják belőle,
ujjong a város, és lakói vigadnak.
11 Az igazságszerető emberek felvirágoztatják,
a gonoszok beszéde pedig lezülleszti a várost.
12 Aki megvetéssel beszél a másikról, esztelen,
aki pedig értelmes, inkább hallgat.
Proverbes 10:31-11:12
La Bible du Semeur
31 La bouche du juste est féconde en sagesse,
mais la langue perverse sera coupée.
32 Les lèvres du juste connaissent la bienveillance,
mais la bouche des méchants est perverse.
11 L’Eternel a horreur des balances fausses,
mais il aime les poids exacts[a].
2 Le mépris suit de près l’orgueil,
mais la sagesse se tient auprès des humbles.
3 L’intégrité guide les hommes droits,
mais les tricheries des gens infidèles les mènent à la ruine.
4 La richesse ne sera d’aucun secours au jour de la colère divine,
mais être juste sauve de la mort.
5 La justice de l’homme intègre lui fait prendre le droit chemin,
mais le méchant tombe par sa propre méchanceté.
6 La justice de l’homme droit le sauve,
mais les gens retors sont pris au piège de leurs désirs.
7 Quand le méchant meurt, tous ses espoirs périssent,
et la confiance qu’il avait placée en ses ressources s’effondre.
8 Le juste sera libéré de la détresse,
et le méchant y prendra sa place.
9 Par ses paroles, l’impie cause la ruine de son prochain,
mais, par leur science, les justes en sont préservés.
10 Le bonheur des justes fait la joie de toute la cité,
et quand les méchants périssent, on pousse des cris de joie.
11 Une cité prospère quand des justes attirent la bénédiction sur elle,
mais les paroles des méchants œuvrent à sa ruine.
12 Qui traite son prochain avec mépris est un insensé,
mais l’homme intelligent accepte de se taire.
New Revised Standard Version Bible: Catholic Edition, copyright © 1989, 1993 the Division of Christian Education of the National Council of the Churches of Christ in the United States of America. Used by permission. All rights reserved.
Copyright © 2006 Società Biblica di Ginevra
Copyright © 2000 by Geneva Bible Society
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center
La Bible Du Semeur (The Bible of the Sower) Copyright © 1992, 1999 by Biblica, Inc.®
Used by permission. All rights reserved worldwide.