Zsoltárok 9-16
Hungarian Károli
9 Az éneklõmesternek a múthlabbén szerint; Dávid zsoltára.
2 Dicsérlek Uram teljes szívemmel, hirdetem minden csudatételedet.
3 Örülök és örvendezek tebenned, zengedezem, oh Magasságos, a te nevedet;
4 Hogy az én ellenségeim meghátráltak, elbuktak és elvesztek a te orczád elõtt;
5 Hogy véghezvitted ítéletemet és ügyemet: az ítélõ- székben ültél, mint igaz bíró.
6 Megdorgáltad a pogányokat, elvesztetted a gonoszt: nevöket mindörökre kitörölted.
7 Az ellenség megszünt, elpusztult örökre; és a városoknak, a miket feldúltál még az emlékezetök is elveszett.
8 Az Úr pedig örökké trónol, ítéletre készítette el az õ székét.
9 És õ megítéli a világot igazsággal, törvényt tesz a népeknek méltányosan.
10 És lesz az Úr nyomorultak kõvára, kõvár a szükség idején.
11 Azért te benned bíznak, a kik ismerik a te nevedet; mert nem hagytad el, Uram, a kik keresnek téged.
12 Zengjetek az Úrnak, a ki Sionban lakik; hirdessétek a népek között az õ cselekedeteit.
13 Mert számon kéri a [kiontott] vért, megemlékezik rólok, nem feledkezik el a szegények kiáltásáról.
14 Könyörülj rajtam, Uram! lásd meg az én nyomorúságomat, a mely gyûlölõim miatt van, a ki felemelsz engem a halál kapuiból;
15 Hogy hirdessem minden dicséretedet Sion leányának kapuiban; hadd örvendjek a te szabadításodban.
16 Besülyedtek a pogányok a verembe, a melyet ástak; a hálóban, a melyet elrejtettek, megakadt a lábok.
17 Megismertetett az Úr, ítéletet hozott; a gonoszt annak kezemunkájával ejtette el. Higgajon. Szela.
18 Seolba jutnak a gonoszok, [oda] minden nép, a mely elfeledkezik Istenrõl.
19 Mert a szegény nem lesz végképen elfelejtve, a nyomorultak reménye sem vész el örökre.
20 Kelj fel Uram, ne hatalmasodjék el a halandó; ítéltessenek meg a pogányok te elõtted!
21 Rettentsd meg, Uram, õket; tudják meg a pogányok, hogy halandók õk! Szela.
10 Uram, miért állasz távol? Miért rejtõzöl el a szükség idején?
2 A gonosznak kevélysége miatt sanyarog a szegény. Essenek foglyul a cseleknek, a miket koholtak.
3 Mert dicsekszik a gonosz az õ lelkének kivánságával, és a fösvény megveti és szidja az Urat.
4 A gonosz az õ haragos kevélységében senkit sem tudakoz; nincs Isten, ez minden gondolatja.
5 Szerencsések az õ útai minden idõben; messze vannak tõle ítéleteid, elfújja minden ellenségét.
6 Azt mondja szívében: Nem rendülök meg soha örökké, mert nem [esem] bajba.
7 Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erõszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság.
8 Az utczák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra.
9 Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az õ barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt.
10 Lenyomja, tiporja, és erejétõl elesnek az ügyefogyottak.
11 Azt mondja szívében: Elfelejtkezett Isten, elrejtette arczát: nem is látott soha!
12 Kelj fel Úr-Isten, emeld fel kezedet; ne feledkezzél el a szegényekrõl!
13 Miért szidja Istent a gonosz? [Miért] mondja szívében: Nem keresed [rajta.]
14 Te látod [ezt,] mert te megnézed a hamisságot és a fájdalmat, hogy rávessed kezed. Te reád hagyja magát az ügyefogyott, az árvának is te vagy segedelme.
15 Törd össze a gonosznak karját; és keressed a rosszon az õ gonoszságát, míg már nem találsz.
16 Az Úr király mindenha és mindörökké; a pogányok kivesznek az õ földjérõl.
17 A szegények kivánságát meghallgatod, oh Uram! Megerõsíted szívöket, füleiddel figyelmezel,
18 Hogy ítéletet tégy az árvának és nyomorodottnak, hogy többé már ne rettentsen a földbõl való ember.
11 Az éneklõmesternek; Dávidé. Az Úrban bízom; hogy mondhatjátok az én lelkemnek: fuss a ti hegyetekre, mint a madár?!
2 Mert ímé, a gonoszok megvonják az íjat, ráillesztették nyilokat az idegre, hogy a sötétségben az igazszívûekre lövöldözzenek.
3 Mikor a fundamentomok is elrontattak, mit cselekedett az igaz?
4 Az Úr az õ szent templomában, az Úr trónja az egekben; az õ szemei látják, szemöldökei megpróbálják az emberek fiait.
5 Az Úr az igazat megpróbálja, a gonoszt pedig, az álnokság kedvelõjét, gyûlöli az õ lelke.
6 Hálókat hullat a gonoszokra; tûz, kénkõ és égetõ szél az õ osztályrészök!
7 Mert az Úr igaz; igazságot szeret, az igazak látják az õ orczáját.
12 Az éneklõmesternek a seminithre; Dávid zsoltára.
2 Segíts Uram, mert elfogyott a kegyes, mert eltüntek a hívek az emberek fiai közül.
3 Hamisságot szól egyik a másiknak; hizelkedõ ajakkal kettõs szívbõl szólnak.
4 Vágja ki az Úr mind a hizelkedõ ajkakat, a nyelvet, a mely nagyokat mond.
5 A kik ezt mondják: Nyelvünkkel felülkerekedünk, ajkaink velünk vannak; ki lehetne Úr felettünk?
6 A szegények elnyomása miatt, a nyomorultak nyögése miatt legott felkelek, azt mondja az Úr; biztosságba helyezem azt, a ki arra vágyik.
7 Az Úr beszédei tiszta beszédek, [mint] földbõl való kohóban megolvasztott ezüst, hétszer megtisztítva.
8 Te Uram, tartsd meg õket; õrizd meg õket e nemzetségtõl örökké.
9 Köröskörül járnak a gonoszok, mihelyt az alávalóság felmagasztaltatik az emberek fiai közt.
13 Az éneklõmesternek; Dávid zsoltára.
2 Uram, meddig felejtkezel el rólam végképen? Meddig rejted el orczádat tõlem?
3 Meddig tanakodjam lelkemben, bánkódjam szívemben naponként? Meddig hatalmaskodik az én ellenségem rajtam?
4 Nézz ide, felelj nékem, Uram Istenem; világosítsd meg szemeimet, hogy el ne aludjam a halálra;
5 Hogy ne mondja ellenségem: meggyõztem õt; háborgatóim ne örüljenek, hogy tántorgok.
6 Mert én a te kegyelmedben bíztam, örüljön a szívem a te segítségednek; hadd énekeljek az Úrnak, hogy jót tett velem!
14 Az éneklõmesternek; Dávidé. Azt mondja a balgatag az õ szívében: Nincs Isten. Megromlottak, útálatosságot cselekedtek; nincs, a ki jót cselekedjék.
2 Az Úr letekintett a mennybõl az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-é értelmes, Istent keresõ?
3 Mindnyájan elhajlottak; egyetemben elromlottak, nincs, a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy sem.
4 Nem tudják-é [ezt] mind a gonosztévõk, a kik megeszik az én népemet, mintha kenyeret ennének, az Urat [pedig] segítségül nem hívják?
5 Majd rettegnek rettegéssel, mert Isten az igaz nemzetséggel van!
6 A szegénynek tanácsát kicsúfoljátok, mert az Úr az õ bizodalma.
7 Vajha eljõne Sionból Izráelnek a szabadítás! Mikor az Úr visszahozza népének foglyait, Jákób örül majd és vigad Izráel.
15 Dávid zsoltára.
Uram, kicsoda tartózkodhatik sátorodban, kicsoda lakozhatik szent hegyeden?
2 A ki tökéletességben jár, igazságot cselekszik, és igazat szól az õ szívében.
3 Nem rágalmaz nyelvével; nem tesz rosszat felebarátjának, és nem szerez gyalázatot rokonainak.
4 A megbélyegzett útálatos az õ szemeiben, de az Urat félõket tiszteli: a ki kárára esküszik, és meg nem változtatja.
5 Pénzét nem adja uzsorára, és nem vesz el ajándékot az ártatlan ellen. A ki ezeket cselekszi, nem rendül meg soha örökké.
16 Dávid miktámja.
Tarts meg engem Istenem, mert benned bízom.
2 Ezt mondom az Úrnak: Én Uram vagy te; feletted való jóm nincsen.
3 A szentekben, a kik e földön vannak és a felségesekben, bennök van minden gyönyörûségem.
4 Megsokasodnak fájdalmaik, a kik más [isten után] sietnek; nem áldozom meg véres italáldozatjokat és nem veszem nevöket ajkaimra.
5 Az Úr az én osztályos részem és poharam; te támogatod az én sorsomat.
6 Az én részem kies helyre esett, nyilván szép örökség jutott nékem.
7 Áldom az Urat, a ki tanácsot adott nékem; még éjjel is oktatnak engem az én veséim.
8 Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felõl van, meg nem rendülök.
9 Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban lakozik.
10 Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.
11 Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörûségek vannak örökké.