Jeremiás 3:19-5:9
Hungarian New Translation
A nép hűtlensége és bűnbánata
19 Én ezt mondtam: Szeretnék veletek úgy bánni, mint fiaimmal, és nektek adni a kívánatos földet, mint legékesebb örökséget a népek között. Azt gondoltam, hogy Atyádnak hívsz engem, és nem fordulsz el tőlem!
20 De ahogyan egy asszony hűtlenül elhagyja házastársát, úgy hagytatok el hűtlenül engem, Izráel háza! - így szól az Úr.
21 Hang hallatszik a hegytetőkön, Izráel fiainak panaszos sírása, mert rossz útra tértek, elfelejtették Istenüket, az Urat.
22 Térjetek meg, elpártolt fiaim! Meggyógyítlak benneteket, bár elpártoltatok. Itt vagyunk, eljöttünk hozzád, mert te vagy, Uram, a mi Istenünk!
23 Bizony, csak csalás folyt a halmokon, zajongás a hegyeken. Bizony, csak Istenünk, az Úr szabadítja meg Izráelt.
24 A gyalázatos bálvány emésztette ifjúkorunk óta őseink szerzeményét: juhaikat és marháikat, fiaikat és leányaikat.
25 Fetrengünk a gyalázatban, szégyenpír a takarónk, mert vétkeztünk Istenünk, az Úr ellen, mi is, őseink is. Ifjúkorunktól mind a mai napig nem hallgattunk Istenünknek, az Úrnak szavára.
Új kezdet
4 Ha meg akarsz térni Izráel - így szól az Úr -, hozzám térj meg! Ha eltávolítod színem elől förtelmes bálványaidat, ne ingadozz!
2 Ha őszintén esküszöl az élő Úrra, a törvénynek és az igazságnak megfelelően, akkor áldást kapnak tőle a népek, és vele dicsekszenek.
3 Ezt mondja az Úr a júdaiaknak és a jeruzsálemieknek: Szántsatok fel új szántóföldet, ne vessetek a tövisek közé!
4 Az Úrért metélkedjetek körül, szívetek előbőrét távolítsátok el, Júda férfiai és Jeruzsálem lakói! Különben fellángol haragom, mint a tűz, és égni fog olthatatlanul gonosztetteitek miatt!
Veszedelem jön északról
5 Adjátok hírül Júdában, hirdessétek Jeruzsálemben, és mondjátok: Fújjátok meg a kürtöt országszerte! Kiáltsatok teljes erővel, és mondjátok: Gyülekezzetek, menjünk a megerősített városokba!
6 Sion felé mutassátok az irányt, fussatok megállás nélkül, mert veszedelmet hozok észak felől, és nagy pusztulást!
7 Előjött az oroszlán a bozótból, elindult a népek pusztítója, kijött a helyéről, hogy pusztává tegye országodat; városaid romba dőlnek, lakatlanná válnak.
8 Öltsetek azért zsákruhát, sírjatok és jajgassatok, mert nem fordult el rólunk az Úr izzó haragja!
9 Azon a napon - így szól az Úr - odalesz a király bátorsága és a vezérek bátorsága. A papok elszörnyednek, a próféták elképednek,
10 és ezt mondják: Ó, Uram, Uram! De nagyon rászedted ezt a népet és Jeruzsálemet, amikor azt mondtad, hogy békességünk lesz, pedig fegyver fenyegeti életünket.
11 Abban az időben ezt mondják majd ennek a népnek és Jeruzsálemnek: Heves szél fúj a hegytetőkről a pusztában népem leányára. Nem a gabona szeleléséhez és tisztításához való.
12 Erősebb szél ez annál, rám is támad, azért most én is ítéletet hirdetek fölöttük.
13 Úgy jön, mint a fellegek, harci kocsijai mint a forgószél, lovai gyorsabbak a sasoknál. Jaj nekünk, elvesztünk!
14 Tisztítsd meg szívedet a gonosztól, ó, Jeruzsálem, hogy megszabadulhass! Meddig maradnak még benned álnok gondolataid?
15 Hírnök szava hangzik Dánból, vészhirdetőé Efraim hegyéről.
16 Figyelmeztessétek a népeket, vigyétek hírül Jeruzsálemnek: Ostromlók jönnek messze földről, kiáltoznak Júda városai ellen.
17 Mint mezőőrök veszik körül, mert pártot ütött ellenem - így szól az Úr.
18 A te utaid és tetteid okozták ezt. A te gonoszságod miatt történik ez. Bizony, keserves, a szívedig ér.
A próféta kesergése
19 Ó, hogy gyötrődik egész bensőm, elszorul a szívem! Háborog a szívem, nem hallgathatok, mert lelkemben hallom már a kürtszót, a harci riadót!
20 Romlás romlást ér, elpusztul az egész ország. Hirtelen pusztulnak el sátraim, egy pillanat alatt sátorponyváim.
21 Meddig kell még hadijelvényt látnom és kürtszót hallanom?
22 Bizony, bolond az én népem, nem ismernek engem! Fiaim esztelenek, nem értelmesek! Csak arra bölcsek, hogy rosszat tegyenek, de jót tenni nem tudnak!
23 Látom a földet: kietlen és puszta, és az eget: nincs világossága!
24 Látom a hegyeket: megrendülnek, és a halmok mind inognak!
25 Látom, hogy nincs ember, és az ég minden madara elmenekült.
26 Látom, hogy a dúsan termő föld pusztává lett, és minden városa összeomlott az Úr tekintetétől, lángoló haragjától.
27 Mert ezt mondja az Úr: Sivár lesz az egész ország, bár véget nem vetek neki.
28 Ezért gyászol a föld, és elsötétedik ott fenn az ég, mert kimondtam, amit határoztam, nem bánom meg, és nem térek el tőle.
29 A lovasok és íjászok kiáltozásától menekül az egész város. Bemennek a sűrű erdőbe, és felmásznak a sziklákra. Minden város elhagyott lesz, senki sem lakik bennük.
30 Hát te, pusztulásra ítélt, mit csinálsz? Bíborba öltözöl, aranyékszerekkel ékesíted magad, festékkel készíted ki a szemedet? Hiába szépítgeted magad: szeretőid megvetettek, életedre törnek!
31 Mintha vajúdó asszony hangját hallanám, az először szülő nő sikoltását. Sion leánya kitárja kezét, zihálva kiáltja: Jaj nekem, összeroskadok a gyilkosok miatt!
Isten szörnyű ítélete jogos
5 Járjátok be Jeruzsálem utcáit, nézzetek szét, tudakozódjatok, kutassátok át tereit! Található-e, van-e olyan ember, aki törvény szerint él, és igazságra törekszik? Akkor megbocsátok ennek a városnak!
2 Még ha azt mondják is: Él az Úr! - akkor is hamisan esküsznek!
3 Pedig te, Uram, az igazságot nézed. Megverted őket, de nem fájt nekik, irtottad őket, de nem akarták megfogadni az intést. Kőkemény maradt az arcuk, nem akartak megtérni.
A vezetők bűne
4 Azt gondoltam, hogy csak a nincstelenek ilyen oktalanok, mert nem ismerik az Úr útját, Istenük törvényét.
5 Elmegyek hát az előkelőkhöz, és beszélek velük, ők biztosan ismerik az Úr útját, Istenük törvényét! De éppen ők törték össze ezt az igát, szaggatták le a köteleket!
6 Azért leteríti őket az erdőből kijövő oroszlán, elpusztítja őket a pusztai farkas; párduc ólálkodik városaiknál, széttépi, aki csak kijön onnan. Mert sokszor vétkeztek, súlyosan tévelyegnek.
7 Hogyan bocsáthatnék meg neked? Hiszen fiaid elhagytak engem, és nem Istenre esküsznek. Jól tartottam őket, mégis házasságtörők, és parázna nő házában tolongnak.
8 Viháncoló ménekké lettek, mindegyik a más feleségére nyerít.
9 Ne toroljam meg ezeket - így szól az Úr -, és ne álljak bosszút az ilyen népen?
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society