Apostolok 7
Hungarian Károli
7 Monda pedig a fõpap: Vajjon így vannak-é hát ezek?
2 Õ pedig monda: Férfiak, atyámfiai és atyák, halljátok meg! A dicsõségnek Istene megjelenék a mi atyánknak, Ábrahámnak, mikor Mezopotámiában vala, minekelõtte Háránban lakott,
3 És monda néki: Eredj ki a te földedbõl és a te nemzetséged közül, és jer arra a földre, a melyet mutatok néked.
4 Akkor kimenvén a Káldeusok földébõl, lakozék Háránban: és onnét, minekutána megholt az õ atyja, kihozta õt e földre, a melyen ti most laktok:
5 És nem adott néki abban örökséget csak egy lábnyomnyit is: és azt ígérte, hogy néki adja azt birtokul és az õ magvának õ utána, holott nem vala néki gyermeke.
6 Szólt pedig az Isten akképen, hogy az õ magva zsellér lészen idegen földön, és szolgálat alá vetik azt, és nyomorgatják, négyszáz esztendeig.
7 De azt a népet, melynek szolgálnak, én megítélem, monda az Isten: és ezek után kijõnek, és szolgálnak nékem e helyen.
8 És adta néki a körülmetélés szövetségét: és így nemzé Izsákot, és körülmetélé õt nyolczadnapon; és Izsák Jákóbot, és Jákób a tizenkét pátriárkhát.
9 A pátriárkhák pedig irígységbõl eladák Józsefet Égyiptomba; de Isten vele vala,
10 És megszabadítá õt minden nyomorúságából, és ada néki kedvességet és bölcseséget a Faraó elõtt, Égyiptom királya elõtt, ki õt Égyiptom fölé és az õ egész háza fölé kormányzóul állatá.
11 Következék pedig éhség Égyiptom és Kanaán egész földére, és nagy nyomorúság; és nem találnak vala eledelt a mi atyáink.
12 Mikor pedig meghallotta Jákób, hogy Égyiptomban van gabona, elküldé elõször a mi atyáinkat.
13 És második alkalommal fölismerék Józsefet testvérei, és a Faraó megtudá a József nemzetségét.
14 És József elküldvén, magához hívatá az õ atyját, Jákóbot, és egész hetvenöt lélekbõl álló nemzetségét.
15 Leméne azért Jákób Égyiptomba, és meghala õ és a mi atyáink;
16 És elvitetének Sikembe, és helyheztetének a sírba, melyet Ábrahám vett vala ezüstpénzen, Emmórnak, a Sikem [atyjának] fiaitól.
17 Mikor pedig elközelgetett az ígéretnek ideje, melyet Isten esküvel ígért Ábrahámnak, megnevekedék a nép és megsokasodék Égyiptomban,
18 Mindaddig, mígnem más király támada, ki nem ismeri vala Józsefet.
19 Ez a mi nemzetségünkkel álnokul bánva nyomorgatta a mi atyáinkat, hogy magzataikat kitétesse, hogy életben ne maradjanak.
20 Akkor születék Mózes, és ékes vala az Isten elõtt. Ez három hónapig atyja házában tartaték.
21 Mikor pedig kitétetett, a Faraó leánya felvevé, és felnevelé õt a saját fia gyanánt.
22 És Mózes taníttaték az Égyiptombeliek minden bölcseségére; és hatalmas vala beszédben és cselekedetben.
23 Mikor pedig negyvenéves kora betölt, eszébe jutott, hogy meglátogassa atyjafiait, az Izráel fiait.
24 És mikor látta, hogy egyik bántalommal illettetik, megoltalmazá, és az égyiptomi embert megölvén, bosszút álla azért, a ki bosszúsággal illettetett.
25 És azt gondolá, hogy az õ atyjafiai megértik, hogy az Isten az õ keze által ád nékik szabadulást; de azok nem értették meg.
26 Másnap meg olyankor jelent meg köztük, mikor összevesztek, és inté õket békességre, mondván: Férfiak, testvérek vagytok ti; miért illetitek egymást bosszúsággal?
27 De az, a ki felebarátját bántalmazta, elutasítá õt magától, mondván: Kicsoda tett téged fejedelemmé és bíróvá mi rajtunk?
28 Csak nem akarsz engem [is] megölni, miképen megöléd tegnap az égyiptomit?
29 E beszédre aztán Mózes elfuta és lõn jövevény a Midián földén, a hol két fia születék.
30 És negyven esztendõ elteltével megjelenék néki a Sínai hegy pusztájában az Úrnak angyala csipkebokornak tüzes lángjában.
31 Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozék a látáson. Mikor pedig oda méne, hogy megszemlélje, lõn az Úrnak szava õ hozzá:
32 Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meré megnézni.
33 Az Úr pedig monda néki: Oldozd le sarudat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld.
34 Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, mely Égyiptomban van, és az õ fohászkodásukat meghallgattam, és azért szállottam le, hogy õket megszabadítsam; most azért jõjj, elküldelek téged Égyiptomba.
35 Ezt a Mózest, a kit megtagadának, mondván: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? ezt az Isten fejedelmül és szabadítóul küldé angyal keze által, a ki megjelent néki a csipkebokorban.
36 Ez hozta ki õket, csodákat és jeleket tévén Égyiptomnak földében és a Verestengeren és a pusztában negyven esztendeig.
37 Ez ama Mózes, ki az Izráel fiainak ezt mondotta: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istentek, a ti atyátokfiai közül, mint engem: azt hallgassátok.
38 Ez az, a ki [ott] volt a gyülekezetben a pusztában a Sinai hegyen vele beszélõ angyallal és a mi atyáinkkal: ki élõ igéket võn, hogy nékünk adja;
39 A kinek nem akartak engedni a mi atyáink, hanem eltaszíták maguktól, és szívökben Égyiptom felé fordulának,
40 Ezt mondván Áronnak: Csinálj nékünk isteneket, kik elõttünk járjanak: mert ez a Mózes, ki minket Égyiptom földébõl kihozott, nem tudjuk, mi történt õ vele.
41 És borjúképet csinálának azokban a napokban, és áldozatot vivének a bálványnak, és gyönyörködének az õ kezeik csinálmányaiban.
42 Az Isten pedig elfordula, és adá õket, hogy szolgáljanak az ég seregének; a mint meg van írva a próféták könyvében: Vajjon áldozati barmokat és áldozatokat hoztatok-é nékem negyven esztendeig a pusztában, Izráelnek háza?
43 Sõt inkább hordoztátok a Molok sátorát, és a ti istenteknek, Remfánnak csillagát, a képeket, melyeket csináltatok, hogy azokat imádjátok: elviszlek azért titeket Babilónon túl.
44 A bizonyságnak sátora a mi atyáinknál volt a pusztában, a mint parancsolta az, a ki mondotta Mózesnek, hogy azt arra a mintára csinálja, melyet látott vala.
45 Melyet a mi atyáink átvévén, be is hoztak Józsuéval, mikor birodalmukba vették a pogányokat, kiket kiûzött az Isten a mi atyáink színe elõl, mind a Dávidnak napjaiig;
46 Ki kegyelmet talált az Isten elõtt, és könyörgött, hogy hajlékot találhasson a Jákób Istenének.
47 Salamon építe pedig néki házat.
48 De ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik, mint a próféta mondja:
49 A menny nékem ülõszékem, a föld pedig az én lábaimnak zsámolya; micsoda házat építhettek nékem? azt mondja az Úr, vagy melyik az én nyugodalmamnak helye?
50 Nem az én kezem csinálta-é mindezeket?
51 Kemény nyakú és körülmetéletlen szívû és fülû emberek, ti mindenkor a Szent Léleknek ellene igyekeztek, mint atyáitok, ti azonképen.
52 A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? és megölték azokat, a kik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek;
53 Kik a törvényt angyalok rendelésére vettétek, és nem tartottátok meg.
54 Mikor pedig ezeket hallották, szívükben dühösködnek és fogaikat csikorgatják vala õ ellene.
55 Mivel pedig teljes vala Szent Lélekkel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsõségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felõl,
56 És monda: Ímé látom az egeket megnyilni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felõl állani.
57 Felkiáltván pedig nagy fenszóval, füleiket bédugák, és egyakarattal reá rohanának;
58 És kiûzvén a városon kívül, megkövezék: a tanúbizonyságok pedig felsõruháikat egy Saulus nevezetû ifjú lábaihoz rakták le.
59 Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!
60 Térdre esvén pedig, nagy fenszóval kiálta: Uram, ne tulajdonítsd nékik e bûnt! És ezt mondván, elaluvék.
Apostolok 7
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
István védekező beszéde
7 A főpap ekkor megkérdezte Istvántól: „Igaz ez?” 2 Ő pedig így válaszolt: „Testvérek és atyák, hallgassatok rám! A dicsőséges Isten megjelent ősapánknak, Ábrahámnak, amikor ő Mezopotámiában lakott, s még nem költözött Háránba. 3 Isten így szólt hozzá: »Hagyd el országodat és rokonaidat, és menj abba az országba, amelyet majd én mutatok neked!«[a] 4 Ekkor Ábrahám kiment a káldeusok országából[b], és Hárán városába költözött. Ott az apja meghalt. Azután Isten elvezette Ábrahámot ebbe az országba, ahol ti most éltek. 5 Akkor nem adott neki saját birtokot ebből a földből, még egy talpalatnyit sem. Azonban megígérte, hogy majd neki és leszármazottjainak fogja adni, pedig akkor Ábrahámnak még nem volt gyermeke.
6 Ezt mondta neki Isten: »Utódaid idegenek és menekültek lesznek egy másik országban. Ott rabszolgasorba kényszerítik, és nyomorgatják majd őket négyszáz évig. 7 Én azonban megbüntetem azt a népet, amely rabszolgákká teszi őket, s azután majd kijönnek abból az országból, és ezen a helyen fognak imádni engem.«[c]
8 Isten szövetséget kötött Ábrahámmal, és ennek a jele volt a körülmetélés. Ezután született Ábrahám fia, Izsák, akit apja körülmetélt születése után nyolc nappal. Izsák is így tett a fiával, Jákóbbal. Azután Jákób is körülmetélte tizenkét fiát, akik a mi ősapáink.
9 Ezek az ősapáink irigykedtek Józsefre, a testvérükre, és eladták őt rabszolgának Egyiptomba. De Isten ott is vele volt, 10 megszabadította minden bajból, majd bölccsé és kedvessé tette őt Egyiptom királya, a fáraó előtt. Ezért a fáraó Józsefre bízta egész országának kormányzását, és a királyi palota szolgáinak irányítását is. 11 Ezután nagy szárazság és éhínség következett egész Egyiptomban és Kánaánban.
Nem volt mit enni ősapáinknak sem, 12 de Jákób meghallotta, hogy Egyiptomban van ennivaló. Ezért odaküldte ősapáinkat, akik ekkor jártak először Egyiptomban. 13 Amikor másodszor jártak ott, József felfedte kilétét a testvérei előtt. Ekkor a fáraó is megismerte József származását és családját. 14 Ezután József szolgákat küldött, hogy hozzák el Egyiptomba Jákóbot, az édesapját, és egész rokonságát, összesen hetvenöt főt. 15 Így költözött Jákób Egyiptomba, és ott is halt meg, akárcsak ősapáink. 16 Később a holttestüket visszavitték Sikembe, és abba a sírba temették, amelyet még Ábrahám vett Sikemben ezüstért Emór fiaitól.
17 Amikor már közeledett az idő, hogy Isten teljesítse Ábrahámnak tett ígéretét, népünk nagyon megszaporodott Egyiptomban. 18 Ekkor egy olyan király kezdett uralkodni, aki már nem ismerte Józsefet. 19 Ez a király gonoszul és kegyetlenül bánt népünkkel, mert megparancsolta, hogy tegyék ki a házból az újszülötteket, hogy azok magukra hagyva elpusztuljanak. 20 Abban az időben született Mózes, aki kedves volt Istennek. A szülei három hónapig otthon nevelték, 21 azután kitették a házukból és magára hagyták. A király leánya azonban megtalálta a gyermeket, és úgy nevelte fel, mint a saját fiát. 22 Mózest megtanították az egyiptomiak minden tudományára. Kiváló volt mind a beszédében, mind a tetteiben.
23 Amikor negyvenéves lett, arra gondolt, hogy meglátogatja a testvéreit, Izráel népét. 24 Közben látta, hogy az egyik egyiptomi ütlegeli az egyik izráeli férfit. Ekkor Mózes megvédte az izráelit, bosszút állt érte, és megölte az egyiptomit. 25 Azt gondolta, hogy a testvérei majd megértik, hogy Isten általa akarja Izráel népét megszabadítani, de azok nem értették meg.
26 Másnap Mózes akkor ment hozzájuk, amikor éppen verekedtek, és így próbálta kibékíteni őket: »Férfiak, ti testvérek vagytok! Miért bántjátok egymást?« 27 De aki bántotta a másikat, félrelökte Mózest, és azt mondta neki: »Ki tett téged vezetővé és bíróvá fölöttünk? 28 Vagy talán engem is meg akarsz ölni, mint tegnap azt az egyiptomit?!«[d] 29 Amikor Mózes ezt meghallotta, elfutott, és sokáig Midján földjén lakott, mint egy menekült. Ott azután két fia született.
30 Negyven évvel később a Sínai-hegy melletti pusztában egy égő bokor lángjaiban megjelent Mózesnek egy angyal. 31 Mózes meglátta, és nagyon elcsodálkozott. Amikor odament, hogy közelebbről is megnézze, az Örökkévaló hangját hallotta: 32 »Én vagyok ősapáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene.« Mózes reszketett a félelemtől, és nem mert odanézni.[e]
33 Ekkor így szólt hozzá az Örökkévaló: »Vedd le a sarudat, mert ahol állsz, az szent föld!« 34 Azután így folytatta: »Közelről figyeltem, és jól láttam népem minden szenvedését Egyiptomban. Meghallottam panaszkodásukat, és lejöttem, hogy megszabadítsam őket. Most pedig jöjj ide Mózes, elküldelek téged Egyiptomba!«[f]
35 Azt a Mózest, akit elutasítottak, és akinek azt mondták: »Ki tett téged vezetővé és bíróvá?«[g], igen, éppen őt küldte el Isten vezetőnek és szabadítónak — annak az angyalnak a segítségével, aki az égő bokorban megjelent neki. 36 Ez a Mózes volt az, aki kivezette Izráel népét Egyiptomból, közben jeleket és csodákat tett Egyiptomban, a Vörös-tengernél és a pusztában negyven éven keresztül.
37 Ez a Mózes mondta Izráel népének: »Isten egy prófétát fog nektek adni, aki olyan lesz, mint én, és közületek való lesz.«[h] 38 Ez a Mózes az, aki a pusztában közbenjáró volt őseink közössége és a között az angyal között, aki a Sínai-hegyen szólt hozzá. Mózes élő és élet-adó igéket kapott Istentől, hogy azokat továbbadja nekünk.
39 De ősapáink nem engedelmeskedtek Mózesnek, hanem elutasították, és vissza akartak menni Egyiptomba. 40 Azt mondták Áronnak: »Mózes kivezetett bennünket Egyiptomból, de nem tudjuk, mi történt vele. Ezért készíts nekünk isteneket, hogy azok vezessenek minket.«[i] 41 Ekkor egy bikaborjút formázó szobrot készítettek, és áldozatokat mutattak be ennek a bálványnak. Azt ünnepelték, amit a saját kezükkel készítettek. 42 Ezért Isten elfordult tőlük, és hagyta, hogy azokat a hamis isteneket imádják, akik a magasban vannak. Ez így van megírva a próféták könyvében, ahol Isten ezt mondja:
»Ó Izráel, nem nekem adtál áldozati állatokat
és ajándékokat a pusztában negyven évig,
43 hanem a Molok sátrát hordoztad,
és a te istened, Romfa, csillag alakú bálványát,
amelyeket magadnak készítettél, hogy azokat imádd.
Emiatt Babilonon túlra űzlek benneteket!«[j]
44 A Szent Sátor[k] ott volt ősapáinkkal a pusztában. Isten megmondta és megmutatta Mózesnek, hogyan készítse el ezt, és pontosan úgy is készítették el. 45 Később, Józsué vezetésével ősapáink elfoglalták ezt a földet. Isten kiűzte előlük azokat a népeket, akik itt laktak. Amikor őseink ide költöztek, magukkal hozták ezt a Szent Sátrat is, és az megmaradt egészen Dávid király idejéig. 46 Dávid nagyon kedves volt Istennek, és azt kérte tőle, hogy templomot építhessen neki, a Jákób Istenének.[l] 47 Mégis Salamon építette fel a Templomot.
48 De a Magasságos Isten nem olyan templomban lakik, amit emberek építenek. Amint a próféta[m] is mondja:
»Azt mondja az Örökkévaló:
49 A Menny a trónom,
és a Földön pihen lábam.
Miféle házat építhetnétek nekem,
milyen helyet, ahol megpihenjek?
50 Talán nem az én kezem teremtette mindezeket?«”[n]
51 István így folytatta: „Ti, kemény nyakúak! Csak a testetek van körülmetélve, de a szíveteket nem adtátok Istennek, és nem hallgattatok rá! Ti mindig ellenkeztetek a Szent Szellemmel, akárcsak őseitek! Éppen olyanok vagytok, mint ők! 52 A próféták közül kit nem bántalmaztak és üldöztek ősapáitok? Megölték azokat a prófétákat, akik előre hirdették az »Igazságos«, a Messiás eljövetelét! Ti pedig most elárultátok, és meggyilkoltátok őt is, az »Igazságost«. 53 Ti vagytok, akik angyalok segítségével kaptátok a Törvényt, mégsem tartottátok meg!”
Istvánt megkövezik
54 Ezt hallva a vallási vezetők annyira megharagudtak Istvánra, hogy a fogukat csikorgatták dühükben. 55 István pedig megtelt Szent Szellemmel, és amint felnézett, meglátta Isten dicsőségét és Jézust, aki Isten jobb oldalán állt. 56 Felkiáltott: „Nézzétek! Látom a megnyílt Mennyet, és az Emberfiát Isten jobb oldalán állni!”
57 Ekkor mind kiabálni kezdtek, befogták a fülüket, és Istvánra rohantak. 58 Kilökdösték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű fiatalember lábához tették a köpenyüket. 59 Miközben hullottak rá a kövek, István így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz a szellememet!” 60 Majd térdre esett, és hangosan kiáltotta: „Uram, bocsásd meg nekik ezt a bűnt!” Miután ezt mondta, meghalt.
Footnotes
- Apostolok 7:3 Idézet: 1Móz 12:1.
- Apostolok 7:4 kaldeusok országa Más néven: „Babilon”, azaz Mezopotámia déli része. Lásd 7:2.
- Apostolok 7:7 Idézet: 1Móz 15:14; 2Móz 3:12.
- Apostolok 7:28 Idézet: 2Móz 2:14.
- Apostolok 7:32 Idézet: 2Móz 3:6.
- Apostolok 7:34 Idézet: 2Móz 3:5, 7, 8, 10.
- Apostolok 7:35 Idézet: 2Móz 2:14.
- Apostolok 7:37 Idézet: 5Móz 18:15.
- Apostolok 7:40 Idézet: 2Móz 32:1.
- Apostolok 7:43 Idézet: Ám 5:25–27.
- Apostolok 7:44 Szent Sátor Szó szerint: „A Bizonyságtétel Sátora”. Lásd a Szójegyzékben.
- Apostolok 7:46 Jákób Istenének Néhány kéziratban: „Jákób házának” (vagyis Izráel népének).
- Apostolok 7:48 próféta Ézsaiás, Isten egyik legnagyobb prófétája, aki Kr.e. 750–680 között szolgált.
- Apostolok 7:50 Idézet: Ézs 66:1–2.
Hechos 7
Dios Habla Hoy
Defensa de Esteban
7 El sumo sacerdote le preguntó a Esteban si lo que decían de él era cierto, 2 y él contestó: «Hermanos y padres, escúchenme: Nuestro glorioso Dios se mostró a nuestro antepasado Abraham cuando estaba en Mesopotamia, antes que se fuera a vivir a Harán, 3 y le dijo: “Deja tu tierra y a tus parientes, y vete a la tierra que yo te mostraré.” 4 Entonces Abraham salió de Caldea y se fue a vivir a Harán. Después murió su padre, y Dios trajo a Abraham a esta tierra, donde ustedes viven ahora. 5 Pero no le dio ninguna herencia en ella; ni siquiera un lugar donde poner el pie. Pero sí le prometió que se la daría, para que después de su muerte fuera de sus descendientes (aunque en aquel tiempo Abraham todavía no tenía hijos). 6 Además, Dios le dijo que sus descendientes vivirían como extranjeros en una tierra extraña, y que serían esclavos, y que los maltratarían durante cuatrocientos años. 7 Pero también le dijo Dios: “Yo castigaré a la nación que los haga esclavos, y después ellos saldrán de allí y me servirán en este lugar.” 8 En su alianza, Dios ordenó a Abraham la práctica de la circuncisión. Por eso, a los ocho días de haber nacido su hijo Isaac, Abraham lo circuncidó. Lo mismo hizo Isaac con su hijo Jacob, y éste hizo lo mismo con sus hijos, que fueron los padres de las doce tribus de Israel.
9 »Estos hijos de Jacob, que fueron nuestros antepasados, tuvieron envidia de su hermano José, y lo vendieron para que se lo llevaran a Egipto. Pero Dios, que estaba con José, 10 lo libró de todas sus aflicciones. Le dio sabiduría y lo hizo ganarse el favor del faraón, rey de Egipto, el cual nombró a José gobernador de Egipto y del palacio real.
11 »Hubo entonces hambre y mucha aflicción en todo Egipto y en Canaán, y nuestros antepasados no tenían qué comer. 12 Pero cuando Jacob supo que en Egipto había de comer, mandó allá a sus hijos, es decir, a nuestros antepasados. Éste fue el primer viaje que hicieron. 13 Cuando fueron por segunda vez, José se dio a conocer a sus hermanos, y así el faraón supo de qué raza era José. 14 Más tarde, José ordenó que su padre Jacob y toda su familia, que eran setenta y cinco personas, fueran llevados a Egipto. 15 De ese modo Jacob se fue a vivir a Egipto; y allí murió, y allí murieron también nuestros antepasados. 16 Los restos de Jacob fueron llevados a Siquem, y fueron enterrados en el sepulcro que Abraham había comprado por cierta cantidad de dinero a los hijos de Hamor, en Siquem.
17 »Cuando ya se acercaba el tiempo en que había de cumplirse la promesa hecha por Dios a Abraham, el pueblo de Israel había crecido en Egipto y se había hecho numeroso; 18 y por entonces comenzó a gobernar en Egipto un rey que no había conocido a José. 19 Este rey engañó a nuestro pueblo y maltrató a nuestros antepasados; los obligó a abandonar y dejar morir a sus hijos recién nacidos. 20 En aquel tiempo nació Moisés. Fue un niño extraordinariamente hermoso, y sus padres lo criaron en su casa durante tres meses. 21 Cuando tuvieron que abandonarlo, la hija del faraón lo recogió y lo crió como si fuera su propio hijo. 22 De esa manera Moisés fue instruido en la sabiduría de los egipcios, y fue un hombre poderoso en palabras y en hechos.
23 »A la edad de cuarenta años, Moisés decidió visitar a los israelitas, que eran su propio pueblo. 24 Pero al ver que un egipcio maltrataba a uno de ellos, Moisés salió en su defensa, y lo vengó matando al egipcio. 25 Y es que Moisés pensaba que sus hermanos los israelitas se darían cuenta de que por medio de él Dios iba a libertarlos; pero ellos no se dieron cuenta. 26 Al día siguiente, Moisés encontró a dos israelitas que se estaban peleando y, queriendo ponerlos en paz, les dijo: “Ustedes son hermanos; ¿por qué se maltratan el uno al otro?” 27 Entonces el que maltrataba a su compañero empujó a Moisés, y le dijo: “¿Quién te ha puesto a ti como jefe y juez entre nosotros? 28 ¿Acaso quieres matarme, como mataste ayer al egipcio?” 29 Al oír esto, Moisés huyó y se fue a la tierra de Madián. Allí vivió como extranjero, y tuvo dos hijos.
30 »Cuarenta años después, en el desierto, cerca del monte Sinaí, un ángel se le apareció en el fuego de una zarza que estaba ardiendo. 31 Moisés se asombró de aquella visión, y cuando se acercó para ver mejor, oyó la voz del Señor, que decía: 32 “Yo soy el Dios de tus antepasados. Soy el Dios de Abraham, de Isaac y de Jacob.” Moisés comenzó a temblar de miedo, y no se atrevía a mirar. 33 Entonces el Señor le dijo: “Descálzate, porque el lugar donde estás es sagrado. 34 Claramente he visto cómo sufre mi pueblo, que está en Egipto. Los he oído quejarse y he bajado para librarlos. Por lo tanto, ven, que te voy a enviar a Egipto.”
35 »Aunque ellos habían rechazado a Moisés y le habían dicho: “¿Quién te nombró jefe y juez?”, Dios lo envió como jefe y libertador, por medio del ángel que se le apareció en la zarza. 36 Y fue Moisés quien sacó de Egipto a nuestros antepasados, después de hacer milagros en aquella tierra, en el Mar Rojo, y en el desierto durante cuarenta años. 37 Este mismo Moisés fue quien dijo a los israelitas: “Dios hará que salga de entre ustedes un profeta como yo.” 38 Y cuando Israel estaba reunido en el desierto, fue también Moisés quien sirvió de intermediario entre el ángel que le hablaba en el monte Sinaí y nuestros antepasados; él fue quien recibió palabras de vida para pasárnoslas a nosotros.
39 »Pero nuestros antepasados no quisieron obedecerlo, sino que lo rechazaron y quisieron volverse a Egipto. 40 Le dijeron a Aarón: “Haznos dioses que nos guíen, porque no sabemos qué le ha pasado a este Moisés que nos sacó de Egipto.” 41 Entonces hicieron un ídolo que tenía forma de becerro, mataron animales para ofrecérselos y celebraron una fiesta en honor del ídolo que ellos mismos habían hecho. 42 Por esto, Dios se apartó de ellos y los dejó adorar a las estrellas del cielo. Pues así está escrito en el libro de los profetas:
“Israelitas,
¿acaso en los cuarenta años del desierto
me ofrecieron ustedes sacrificios y ofrendas?
43 Por el contrario,
cargaron con el santuario del dios Moloc
y con la estrella del dios Refán,
imágenes de dioses que ustedes mismos
se hicieron para adorarlas.
Por eso los lanzaré a ustedes al destierro
más allá de Babilonia.”
44 »Nuestros antepasados tenían en el desierto la tienda de la alianza, que fue hecha tal como Dios se lo ordenó a Moisés cuando le dijo que la hiciera según el modelo que había visto. 45 Nuestros antepasados recibieron esta tienda en herencia, y los que vinieron con Josué la trajeron consigo cuando conquistaron la tierra de los otros pueblos, a los que Dios arrojó de delante de ellos. Allí estuvo hasta los días de David. 46 Él encontró favor delante de Dios, y le pidió un lugar donde viviera la descendencia de Jacob; 47 pero fue Salomón quien construyó el templo de Dios. 48 Aunque el Dios altísimo no vive en templos hechos por la mano de los hombres. Como dijo el profeta:
49 “El cielo es mi trono,
y la tierra es el estrado de mis pies.
¿Qué clase de casa me construirán?, dice el Señor;
¿cuál será mi lugar de descanso,
50 si yo mismo hice todas estas cosas?”
51 »Pero ustedes —siguió diciendo Esteban— siempre han sido tercos, y tienen oídos y corazón paganos. Siempre están en contra del Espíritu Santo. Son iguales que sus antepasados. 52 ¿A cuál de los profetas no maltrataron los antepasados de ustedes? Ellos mataron a quienes habían hablado de la venida de aquel que es justo, y ahora que este justo ya ha venido, ustedes lo traicionaron y lo mataron. 53 Ustedes, que recibieron la ley por medio de ángeles, no la obedecen.»
Muerte de Esteban
54 Cuando oyeron estas cosas, se enfurecieron y rechinaron los dientes contra Esteban. 55 Pero él, lleno del Espíritu Santo, miró al cielo y vio la gloria de Dios, y a Jesús de pie a la derecha de Dios. 56 Entonces dijo:
—¡Miren! Veo los cielos abiertos, y al Hijo del hombre a la derecha de Dios.
57 Pero ellos se taparon los oídos, y dando fuertes gritos se lanzaron todos contra él. 58 Lo sacaron de la ciudad y lo apedrearon; los que hacían de testigos contra él dejaron sus ropas al cuidado de un joven llamado Saulo.
59 Mientras lo apedreaban, Esteban oró, diciendo: «Señor Jesús, recibe mi espíritu.» 60 Luego se puso de rodillas y gritó con voz fuerte: «¡Señor, no les tomes en cuenta este pecado!»
Habiendo dicho esto, murió.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center
Dios habla hoy ®, © Sociedades Bíblicas Unidas, 1966, 1970, 1979, 1983, 1996.