Példabeszédek 7-9
Hungarian Károli
7 Fiam, tartsd meg az én beszédeimet, és az én parancsolataimat rejtsd el magadnál.
2 Az én parancsolatimat tartsd meg, és élsz; és az én tanításomat mint a szemed fényét.
3 Kösd azokat ujjaidra, írd fel azokat szíved táblájára.
4 Mondd ezt a bölcseségnek: Én néném vagy te; és az eszességet ismerõsödnek nevezd,
5 Hogy megõrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól, és az õ beszédivel hizelkedõ idegentõl.
6 Mert házam ablakán, a rács mögül néztem,
7 És láték a bolondok között, eszembe vevék a fiak között egy bolond ifjat,
8 A ki az utczán jár, annak szeglete mellett, a házához menõ úton lépeget,
9 Alkonyatkor, nap estjén, és setét éjfélben.
10 És ímé, egy asszony eleibe jõ, paráznának öltözetében, álnok az õ elméjében.
11 Mely csélcsap és vakmerõ, a kinek házában nem maradhatnak meg az õ lábai.
12 Néha az utczán, néha a tereken van, és minden szegletnél leselkedik.
13 És megragadá õt és megcsókolá õt, és szemtelenségre vetemedvén, monda néki:
14 Hálaáldozattal tartoztam, ma adtam meg fogadásimat.
15 Azért jövék ki elõdbe, szorgalmatosan keresni a te orczádat, és reád találtam!
16 Paplanokkal megvetettem nyoszolyámat, égyiptomi szövésû szõnyegekkel.
17 Beillatoztam ágyamat mirhával, áloessel és fahéjjal.
18 No foglaljuk magunkat bõségesen mind virradtig a szeretetben; vígadjunk szerelmeskedésekkel.
19 Mert nincs otthon a férjem, elment messze útra.
20 Egy erszény pénzt võn kezéhez; holdtöltére jõ haza.
21 [És] elhiteté õt az õ mesterkedéseinek sokaságával, ajkainak hizelkedésével elragadá õt.
22 Utána megy; mint az ökör a vágóhídra, és mint a bolond, egyszer csak fenyítõ békóba;
23 Mígnem átjárja a nyíl az õ máját. Miképen siet a madár a tõrre, és nem tudja, hogy az az õ élete ellen van.
24 Annakokáért most, fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én számnak beszédeire.
25 Ne hajoljon annak útaira a te elméd, és ne tévelyegj annak ösvényin.
26 Mert sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, a kik attól megölettek.
27 Sírba vívõ út az õ háza, a mely levisz a halálnak hajlékába.
8 Avagy a bölcsesség nem kiált-é, és az értelem nem bocsátja-é ki az õ szavát?
2 A magas helyeknek tetein az úton, sok ösvény összetalálkozásánál áll meg.
3 A kapuk mellett a városnak bemenetelin, az ajtók bemenetelinél zeng.
4 Tinéktek kiáltok, férfiak; és az én szóm az emberek fiaihoz [van!]
5 Értsétek meg ti együgyûek az eszességet, és ti balgatagok vegyétek eszetekbe az értelmet.
6 Halljátok meg; mert jeles dolgokat szólok és az én számnak felnyitása igazság.
7 Mert igazságot mond ki az én ínyem, és útálat az én ajkaimnak a gonoszság.
8 Igaz én számnak minden beszéde, semmi sincs ezekben hamis, vagy elfordult dolog.
9 Mind egyenesek az értelmesnek, és igazak azoknak, kik megnyerték a tudományt.
10 Vegyétek az én tanításomat, és nem a pénzt; és a tudományt inkább, mint a választott aranyat.
11 Mert jobb a bölcseség a drágagyöngyöknél; és semmi gyönyörûségek ehhez egyenlõk nem lehetnek.
12 Én bölcsesség lakozom az eszességben, és a megfontolás tudományát megnyerem.
13 Az Úrnak félelme a gonosznak gyûlölése; a kevélységet és felfuvalkodást és a gonosz útat, és az álnok szájat gyûlölöm.
14 Enyém a tanács és a valóság, én vagyok az eszesség, enyém az erõ.
15 Én általam uralkodnak a királyok, és az uralkodók végeznek igazságot.
16 Én általam viselnek a fejedelmek fejedelemséget, és a nemesek, a földnek minden birái.
17 Én az engem szeretõket szeretem, és a kik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak.
18 Gazdagság és tisztesség van nálam, megmaradandó jó és igazság.
19 Jobb az én gyümölcsöm a tiszta aranynál és színaranynál, és az én hasznom a válogatott ezüstnél.
20 Az igazságnak útán járok, és az igazság ösvényének közepén.
21 Hogy az engem szeretõknek valami valóságost adjak örökségül, és erszényeiket megtöltsem.
22 Az Úr az õ útának kezdetéül szerzett engem; az õ munkái elõtt régen.
23 Örök idõktõl fogva felkenettem, kezdettõl, a föld kezdetétõl fogva.
24 Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak.
25 Minekelõtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak elõtte születtem.
26 Mikor még nem csinálta vala a földet és a mezõket, és a világ porának kezdetét.
27 Mikor készíté az eget, ott valék; mikor felveté a mélységek színén a kerekséget;
28 Mikor megerõsíté a felhõket ott fenn, mikor erõsekké lõnek a mélységeknek forrásai;
29 Mikor felveté a tengernek határit, hogy a vizek át ne hágják az õ parancsolatját, mikor megállapítá e földnek fundamentomait:
30 Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörûsége valék mindennap, játszva õ elõtte minden idõben.
31 Játszva az õ földének kerekségén, és gyönyörûségem[et] [lelve ]az emberek fiaiban.
32 És most fiaim, hallgassatok engemet, és boldogok, a kik az én útaimat megtartják.
33 Hallgassátok a tudományt és legyetek bölcsek, és magatokat el ne vonjátok!
34 Boldog ember, a ki hallgat engem, az én ajtóm elõtt virrasztván minden nap, az én ajtóim félfáit õrizvén.
35 Mert a ki megnyer engem, nyert életet, és szerzett az Úrtól jóakaratot.
36 De a ki vétkezik ellenem, erõszakot cselekszik az õ lelkén; minden, valaki engem gyûlöl, szereti a halált!
9 Bölcseség megépítette az õ házát, annak hét oszlopát kivágván.
2 Megölte vágnivalóit, kitöltötte borát, asztalát is elkészítette.
3 Elbocsátá az õ leányit, hivogat a város magas helyeinek tetein.
4 Ki tudatlan? térjen ide; az értelem nélkül valónak [ezt] mondja:
5 Jõjjetek, éljetek az én étkemmel, és igyatok a borból, melyet töltöttem.
6 Hagyjátok el a bolondokat, hogy éljetek, járjatok az eszességnek útán.
7 A ki tanítja a csúfolót, nyer magának szidalmat: és a ki feddi a latrot, szégyenére lesz.
8 Ne fedd meg a csúfolót, hogy ne gyûlöljön téged; fedd meg a bölcset, és szeret téged.
9 Adj a bölcsnek, és még bölcsebb lesz; tanítsd az igazat, és öregbíti a tanulságot.
10 A bölcseségnek kezdete az Úrnak félelme; és a Szentnek ismerete az eszesség.
11 Mert én általam sokasulnak meg a te napjaid, és meghosszabbítják néked életednek esztendeit.
12 Ha bölcs vagy, bölcs vagy te magadnak; ha pedig csúfoló vagy, magad vallod kárát.
13 Balgaság asszony fecsegõ, bolond és semmit nem tud.
14 És leült az õ házának ajtajába, székre a városnak magas helyein,
15 Hogy hívja az útonjárókat, a kik egyenesen mennek útjokon.
16 Ki együgyû? térjen ide, és valaki esztelen, annak [ezt] mondja:
17 A lopott víz édes, és a titkon való étel gyönyörûséges!
18 És az nem tudja, hogy ott élet nélkül valók vannak; és a pokol mélyébe esnek az õ hivatalosai!