1  És lõn az Úrnak szava Jónáshoz, az Amittai fiához, mondván:

² Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és kiálts ellene, mert gonoszságuk felhatolt elémbe!

³ És felkele Jónás, hogy Tarsisba szaladna az Úr elõl. Leméne azért Jáfóba, és talála ott egy hajót, a mely méne Tarsisba, és megadván a hajóbért, beszálla abba, hogy Tarsisba menne velök az Úr színe elõl.

⁴ Az Úr pedig nagy szelet bocsáta a tengerre, és nagy vihar lõn a tengeren, és a hajó már-már töredezik vala.

⁵ Megfélemlének azért a hajósok és kiáltának, kiki az õ istenéhez, és a hajóban lévõ holmit a tengerbe hányák, hogy könnyítsenek magukon. Jónás pedig leméne a hajó aljába, és lefeküdt és elaludt.

⁶ De hozzáméne a kormányos mester, és mondá néki: Mi lelt, te nagy alvó? Kelj fel, kiálts a te Istenedhez; hát ha gondol velünk az Isten, és nem veszünk el!

⁷ Egymásnak pedig ezt mondák: Jertek, vessünk sorsot, hogy megtudhassuk: mi miatt van rajtunk e veszedelem? És sorsot vetének, és a sors Jónásra esék.

⁸ Mondák azért néki: Kérünk, beszéld el nékünk: mi miatt van rajtunk e veszedelem? Mi a te foglalkozásod és honnan jösz? Melyik a te hazád és miféle népbõl való vagy te?

⁹ És monda nékik: Héber vagyok én, és az Urat, az egek Istenét félem én, a ki a tengert és a szárazt teremtette.

¹⁰ És megfélemlének az emberek nagy félelemmel, és mondák néki: Mit cselekedtél? Mert megtudták azok az emberek, hogy az Úr színe elõl fut, mivelhogy elbeszélé nékik.

¹¹ Mondák azután néki: Mit cselekedjünk veled, hogy a tenger megcsendesedjék ellenünk? Mert a tenger háborgása növekedék.

¹² Õ pedig monda nékik: Fogjatok meg és vessetek engem a tengerbe, és megcsendesedik a tenger ellenetek; mert tudom én, hogy miattam van ez a nagy vihar rajtatok.

¹³ És erõlködtek azok az emberek, hogy visszajussanak a szárazra; de nem tudtak, mert a tenger háborgása növekedék ellenök.

¹⁴ Kiáltának azért az Úrhoz, és mondák: Kérünk Uram, kérünk, ne veszszünk el ez ember lelkéért, és ne háríts reánk ártatlan vért; mert te, Uram, úgy cselekedtél, a mint akartad!

¹⁵ És felragadák Jónást és beveték õt a tengerbe, és megszûnék a tenger az õ háborgásától.

¹⁶ Azok az emberek pedig nagy félelemmel félék az Urat, és áldozattal áldozának az Úrnak, és fogadásokat fogadának.

2  Az Úr pedig egy nagy halat rendelt, hogy benyelje Jónást. És lõn Jónás a halnak gyomrában három nap és három éjjel.

² És könyörge Jónás az Úrnak, az õ Istenének a halnak gyomrából.

³ És mondá: Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték és meghallgata engem; a Seol torkából sikolték [és] meghallád az én szómat.

⁴ Mert mélységbe vetettél engem, tenger közepébe, és körülfogott engem a víz; örvényeid és habjaid mind átmentek rajtam!

⁵ És én mondám: Elvettettem a te szemeid elõl; vajha láthatnám még szentséged templomát!

⁶ Körülvettek engem a vizek lelkemig, mély ár kerített be engem, hinár szövõdött fejemre.

⁷ A hegyek alapjáig sülyedtem alá; [bezáródtak] a föld závárjai felettem örökre! Mindazáltal kiemelted éltemet a mulásból, oh Uram, Istenem!

⁸ Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem, megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem te hozzád, a te szentséged templomába.

⁹ A kik hiú bálványokra ügyelnek, elhagyják boldogságukat;

¹⁰ De én hálaadó szóval áldozom néked; megadom, a mit fogadtam. Az Úré a szabadítás.

¹¹ És szóla az Úr a halnak, és kiveté Jónást a szárazra.

3  És lõn az Úrnak szava Jónáshoz másodszor [is,] mondván:

² Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd néki azt a beszédet, a mit én parancsolok néked.

³ És felkele Jónás, és elméne Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive pedig nagy városa vala Istennek, három napi járó [föld.]

⁴ És kezde Jónás bemenni a városba egy napi járóra, és kiálta és monda: Még negyven nap, és elpusztul Ninive!

⁵ A niniveiek pedig hivének Istenben, és bõjtöt hirdetének, és nagyjaiktól fogva kicsinyeikig zsákba öltözének.

⁶ És eljuta a beszéd Ninive királyához, és felkele királyi székébõl, és leveté magáról az õ királyi ruháját, és zsákba borítkozék, és üle a porba.

⁷ És kiáltának és szólának Ninivében, a királynak és fõembereinek akaratából, mondván: Emberek és barmok, ökrök és juhok: semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek és vizet se igyanak!

⁸ Hanem öltözzenek zsákba az emberek és barmok, és kiáltsanak az Istenhez erõsen, és térjen meg kiki az õ gonosz útáról és az erõszakosságból, a mely az õ kezökben van!

⁹ Ki tudja? talán visszatér és megengesztelõdik az Isten és elfordul haragjának búsulásától, és nem veszünk el!

¹⁰ És látá Isten az õ cselekedeteiket, hogy megtértek az õ gonosz útjokról: és megbáná az Isten azt a gonoszt, a melyrõl mondá, hogy végrehajtja rajtok, és nem hajtá végre.

4  És igen rossznak látszék ez Jónás elõtt, és megharaguvék.

² Könyörge azért az Úrhoz, és mondá: Kérlek, Uram! Avagy nem ez vala-é az én mondásom, mikor még az én hazámban valék? azért siettem, hogy Tarsisba futnék, mert tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmû és nagy irgalmasságú és a gonosz miatt [is] bánkódó.

³ Most azért Uram, vedd el, kérlek, az én lelkemet én tõlem, mert jobb meghalnom, mintsem élnem!

⁴ Az Úr pedig mondá: Avagy méltán haragszol-é?

⁵ Majd kiméne Jónás a városból, és üle a város keleti része felõl, és csinála ott magának hajlékot, és üle az alatt az árnyékban, a míg megláthatná, mi lészen a városból?

⁶ Az Úr Isten pedig egy tököt rendele, és felnöve az Jónás fölé, hogy árnyékot tartson feje fölött és megoltalmazza õt [a hévség] bántásától. És nagy örömmel örvendezék Jónás a tök miatt.

⁷ De másnapra férget rendele az Isten hajnal-költekor, és megszúrá [az] a tököt, és elszárada.

⁸ És lõn napköltekor, hogy tikkasztó keleti szelet rendele Isten, és a nap rátûzött a Jónás fejére, és õ elbágyada. Kiváná azért magának a halált, és monda: Jobb halnom, mint élnem!

⁹ És monda az Isten Jónásnak: Avagy méltán haragszol-é a tök miatt? És monda: Méltán haragszom, mind halálig!

¹⁰ Az Úr pedig monda: Te szánod a tököt, a melyért nem fáradtál és [a melyet] nem neveltél, a mely egy éjjel támadt és más éjjel elveszett:

¹¹ Én pedig ne szánjam Ninivét, a nagy várost, a melyben több van tizenkétszer tízezer embernél, a kik nem tudnak különbséget tenni jobb- és balkezük között, és barom is sok van?!

10  És láték egy másik, erõs angyalt az égbõl leszállani, a ki felhõbe vala öltözve; és a fején szivárvány vala, és az orczája olyan vala, mint a nap, és a lábai mint a tûzoszlopok;

² És a kezében egy nyitott könyvecske vala; és tevé a jobb lábát a tengerre, a bal lábát pedig a földre;

³ És kiálta nagy szóval, mint mikor az oroszlán ordít; és mikor kiálta, megszólaltatá a hét mennydörgés az õ szavát.

⁴ És mikor a hét mennydörgés megszólaltatta az õ szavát, le akarám írni; és az égbõl szózatot hallék, a mely ezt mondá nékem: Pecsételd be, a miket a hét mennydörgés szóla, és azokat meg ne írd.

⁵ És az angyal, a kit láték állani a tengeren és a földön, felemelé kezét az égre,

⁶ És megesküvék arra, a ki örökkön örökké él, a ki teremtette az eget és a benne valókat, és a földet és a benne valókat, és a tengert és a benne valókat, hogy idõ többé nem lészen:

⁷ Hanem a hetedik angyal szavának napjaiban, mikor trombitálni kezd, akkor elvégeztetik az Istennek titka, a mint megmondotta az õ szolgáinak a prófétáknak.

⁸ És a szózat, a melyet hallottam az égbõl, ismét szóla nékem, és monda: Menj el, és vedd el azt a nyitott könyvecskét, [mely] a tengeren és a földön álló angyal kezében [van.]

⁹ Elmenék azért az angyalhoz, mondván néki: Add nékem a könyvecskét. És monda nékem: Vedd el és edd meg; és megkeseríti a te gyomrodat, de a te szádban édes lesz, mint a méz.

¹⁰ Elvevém azért a könyvecskét az angyal kezébõl, és megevém azt; és az én számban olyan édes vala mint a méz; és mikor megettem azt, megkeseredék az én gyomrom.

¹¹ És monda nékem: Ismét prófétálnod kell néked sok népek és nemzetek, és nyelvek és királyok felõl.