Jób 24-28
Hungarian Károli
24 Miért is nem titkolja el a Mindenható az õ [büntetésének] idejét, és miért is nem látják meg az õt ismerõk az õ [ítéletének] napjait?!
2 A határokat odább tolják, a nyájat elrabolják és legeltetik.
3 Az árvák szamarát elhajtják, [és] az özvegynek ökrét zálogba viszik.
4 Lelökik az útról a szegényeket, [és] a föld nyomorultjai együtt lappanganak.
5 Ímé, mint a vad szamarak a sivatagban, úgy mennek ki munkájukra élelmet keresni; a puszta ad nékik kenyeret fiaik számára.
6 A mezõn a más vetését aratják, és a gonosznak szõlõjét szedik.
7 Mezítelenül hálnak, testi ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk.
8 A hegyi zápor csurog le rólok, s hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik.
9 Elszakítják az emlõtõl az árvát, és a szegényen levõt zálogba viszik.
10 Mezítelenül járnak, ruha nélkül, és éhesen vonszolják a kévét.
11 Az õ kerítéseik közt ütik az olajat, és tapossák a kádakat, de szomjuhoznak.
12 A városból haldoklók rimánkodnak, a megsebzettek lelke kiált, de Isten nem törõdik e méltatlansággal.
13 Ezek pártot ütöttek a világosság ellen, utait nem is ismerik, nem ülnek annak ösvényein.
14 Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szûkölködõt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj.
15 A paráznának szeme pedig az alkonyatot lesi, mondván: Ne nézzen szem reám, és arczára álarczot teszen.
16 Setétben tör be a házakba; nappal elzárkóznak, nem szeretik a világosságot.
17 Sõt inkább a reggel nékik olyan, mint a halálnak árnyéka, mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel.
18 Könnyen siklik tova a víz színén, birtoka átkozott a földön, nem tér a szõlõkbe vivõ útra.
19 Szárazság és hõség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, a kik vétkeznek.
20 Elfelejti õt az anyaméh, féregnek lesz édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa,
21 A ki megrontotta a meddõt, a ki nem szül, és az özvegygyel jót nem tett.
22 De megtámogatja erejével a hatalmasokat; felkel az, pedig nem bízott már az élethez.
23 Biztonságot ad néki, hogy támaszkodjék, de szemei vigyáznak azoknak útjaira.
24 Magasra emelkednek, egy kevés idõ és már nincsenek! Alásülylyednek, mint akárki és elenyésznek; és levágattatnak, mint a búzakalász.
25 Avagy nem így van-é? Ki hazudtolhatna meg engem, és tehetné semmivé beszédemet?
25 Felele pedig a Sukhból való Bildád, és monda:
2 Hatalom és fenség az övé, a ki békességet szerez az õ magasságaiban.
3 Van-é száma az õ sereginek, és kire nem kél fel az õ világossága?
4 Hogy-hogy lehetne igaz a halandó Isten elõtt, hogyan lehetne tiszta, a ki asszonytól született?
5 Nézd a holdat, az sem ragyogó, még a csillagok sem tiszták az õ szemei elõtt.
6 Mennyivel kevésbé a halandó, a ki féreg, és az embernek fia, a ki hernyó.
26 Jób pedig felele, és monda:
2 Bezzeg jól segítettél a tehetetlenen, meggyámolítottad az erõtelen kart!
3 Bezzeg jó tanácsot adtál a tudatlannak, és sok értelmet tanusítottál!
4 Kivel beszélgettél, és kinek a lelke jött ki belõled?
5 A halottak is megremegnek [tõle;] a vizek alatt levõk és azok lakói is.
6 Az alvilág mezítelen elõtte, és eltakaratlan a holtak országa.
7 Õ terjeszti ki északot az üresség fölé és függeszti föl a földet a semmiség fölé.
8 Õ köti össze felhõibe a vizeket úgy, hogy a felhõ alattok meg nem hasad.
9 Õ rejti el királyi székének színét, felhõjét fölibe terítvén.
10 Õ szab határt a víz színe fölé - a világosságnak és setétségnek elvégzõdéséig.
11 Az egek oszlopai megrendülnek, és düledeznek fenyegetéseitõl.
12 Erejével felriasztja a tengert, és bölcseségével megtöri Ráhábot.
13 Lehelletével megékesíti az eget, keze átdöfi a futó kígyót.
14 Ímé, ezek az õ útainak részei, de mily kicsiny rész az, a mit meghallunk abból! Ám az õ hatalmának mennydörgését ki érthetné meg?
27 Jób pedig folytatá az õ beszédét, monda:
2 Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserûséggel illette az én lelkemet,
3 Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;
4 Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!
5 Távol legyen tõlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.
6 Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.
7 Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.
8 Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az õ lelkét?
9 Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljõ a nyomorúság reá?
10 Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?
11 Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.
12 Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!
13 Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentõl, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:
14 Ha megsokasulnak is az õ fiai, a kardnak [sokasulnak meg,] és az õ magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.
15 Az õ maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az õ özvegyeik meg sem siratják.
16 Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:
17 Összeszerezheti [ugyan,] de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.
18 Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csõsz-csinálta kunyhó.
19 Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.
20 Meglepi õt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.
21 Felkapja õt a keleti szél és elviszi, elragadja õt helyérõl.
22 [Nyilakat] szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elõl.
23 Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik õt az õ lakhelyébõl.
28 Bizony az ezüstnek bányája van, és helye az aranynak, a hol tisztítják.
2 A vasat a földbõl hozzák elõ, a követ pedig érczczé olvasztják.
3 Határt vet [az ember] a setétségnek, és átkutatja egészen és végig a homálynak és a halál árnyékának kövét.
4 Aknát tör távol a lakóktól: mintha lábukról is megfelejtkeznének, alámerülnek és lebegnek emberektõl messze.
5 Van föld, a melybõl kenyér terem, alant pedig fel van forgatva, mintegy tûz által;
6 Köveiben zafir található, göröngyeiben arany van.
7 Van ösvény, a melyet nem ismer a sas, sem a sólyom szeme nem látja azt.
8 Nem tudják azt büszke vadak, az oroszlán sem lépked azon.
9 Ráveti kezét [az ember] a kovakõre, a hegyeket tövükbõl kiforgatja.
10 A sziklákban tárnákat hasít, és minden drága dolgot meglát a szeme.
11 Elköti a folyók szivárgását, az elrejtett dolgot pedig világosságra hozza.
12 De a bölcseség hol található, és az értelemnek hol van a helye?
13 Halandó a hozzá vivõ utat nem ismeri, az élõk földén az nem található.
14 A mélység azt mondja: Nincsen az bennem; a tenger azt mondja: én nálam sincsen.
15 Színaranyért meg nem szerezhetõ, ára ezüsttel meg nem fizethetõ.
16 Nem mérhetõ össze Ofir aranyával, nem drága onikszszal, sem zafirral.
17 Nem ér fel vele az arany és gyémánt, aranyedényekért be nem cserélhetõ.
18 Korall és kristály említni sem való; a bölcseség ára drágább a gyöngyöknél.
19 Nem ér fel vele Kúsnak topáza, színaranynyal sem mérhetõ össze.
20 A bölcseség honnan jõ tehát, és hol van helye az értelemnek?
21 Rejtve van az minden élõ szemei elõtt, az ég madarai elõl is fedve van.
22 A pokol és halál azt mondják: [Csak] hírét hallottuk füleinkkel!
23 Isten tudja annak útját, õ ismeri annak helyét.
24 Mert õ ellát a föld határira, õ lát mindent az ég alatt.
25 Mikor a szélnek súlyt szerzett, és a vizeket mértékre vette;
26 Mikor az esõnek határt szabott, és mennydörgõ villámoknak útat:
27 Akkor látta és kijelentette azt, megalapította és meg is vizsgálta azt.
28 Az embernek pedig mondá: Ímé az Úrnak félelme: az a bölcseség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás.