Add parallel Print Page Options

43  És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtõd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!

Mikor vizen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tûzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged.

Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izráelnek Szentje, a te megtartód, adtam váltságodba Égyiptomot, Kúst és Sebát helyetted.

Mivel kedves vagy az én szemeimben, becses vagy és én szeretlek: embereket adok helyetted, és népeket a te életedért:

Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletrõl meghozom magodat, és napnyugotról egybegyûjtelek.

Mondom északnak: add meg; és délnek: ne tartsd vissza, hozd meg az én fiaimat messzünnen, és leányimat a földnek végérõl,

Mindent, a ki csak az én nevemrõl neveztetik, a kit dicsõségemre teremtettem, a kit alkottam és készítettem!

Hozd ki a vak népet, a melynek szemei vannak, és a süketeket, a kiknek füleik vannak!

Minden népek gyûljenek egybe, és seregeljenek össze a népségek: ki hirdethet közülök ilyet? Vagy a régieket tudassák velünk, állítsák elõ tanuikat, hogy igazuk legyen, hogy ezek hallván, ezt mondják: Igaz.

10 Ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr; és szolgám, a kit elválasztottam, hogy megtudjátok és higyjetek nékem és megértsétek, hogy én vagyok az, elõttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz!

11 Én, én vagyok az Úr, és rajtam kivül nincsen szabadító!

12 Én hirdettem, és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen [isten] köztetek, és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok.

13 Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, a ki az én kezembõl kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg?

14 Így szól az Úr, a ti megváltótok, Izráel Szentje. Ti értetek küldöttem el Bábelbe, és leszállítom mindnyájokat, mint menekülõket a Káldeusokkal együtt vídámságuk hajóiba.

15 Én az Úr vagyok, szent [Istene]tek, Izráelnek teremtõje, királyotok.

16 Így szól az Úr, a ki a tengeren utat csinál, és a hatalmas vizeken ösvényt,

17 A ki kihozott szekeret és lovat, sereget és vitézt; együtt hevernek ottan, nem kelnek föl, kialudtak, mint gyertyabél elhamvadának!

18 Ne emlékezzetek a régiekrõl, és az elõbbiekrõl ne gondolkodjatok!

19 Ímé, újat cselekszem; most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyóvizeket.

20 Dicsõítni fog engem a mezõ vada, a sakálok és struczok, hogy vizet szereztem a pusztában; a kietlenben folyóvizeket, hogy választott népemnek inni adjak.

21 A nép, a melyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet!

22 És még sem engem hívtál segítségül Jákób, hanem megfáradtál én bennem Izráel!

23 Nem adtad nékem égõáldozatul bárányaidat, és áldozataiddal nem dicsõítettél engem; nem terheltelek ételáldozattal, és tömjénnel nem fárasztottalak.

24 Nem vettél pénzen nékem jóillatú nádat, és áldozataid kövérével jól nem tartottál, csak bûneiddel terhelél, vétkeiddel fárasztál engemet.

25 Én, én vagyok, a ki eltörlöm álnokságaidat enmagamért, és bûneidrõl nem emlékezem meg!

26 Juttasd eszembe, no pereljünk együtt, beszéld el, hogy igaznak találtassál!

27 Az elsõ atyád vétkezett, és tanítóid elpártoltak tõlem!

28 Ezért én is megfertõztettem a szent fejedelmeket, és veszedelemre adám Jákóbot, és gyalázatra Izráelt!

44  És most hallgass Jákób, én szolgám, és Izráel, a kit én elválasztottam.

Így szól az Úr, teremtõd és alkotód anyád méhétõl fogva, a ki megsegít: Ne félj, én szolgám Jákób, és te igaz nép, a kit elválasztottam!

Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm lelkemet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre.

És nevekednek mint fû között, és mint a fûzfák vizek folyásinál.

Ez azt mondja: én az Úré vagyok, amaz Jákób nevét emlegeti, és a másik önkezével írja: az Úré vagyok, és hízelegve Izráel nevét említi.

Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az elsõ, én az utolsó, és rajtam kivül nincsen Isten.

És ki hirdetett hozzám hasonlóan? jelentse meg és hozza azt elém, mióta e világ népét teremtém; és jelentsék meg a közeli és távoli jövõt.

Ne féljetek és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-é meg és nem jelentém elõre? Ti vagytok tanuim! Hát van-é rajtam kivül Isten? Nincs kõszál, nem tudok!

A bálványok csinálói mind hiábavalók, és kedvenczeik mit sem használnak, és tanuik nem látnak és nem tudnak, hogy megszégyenüljenek.

10 Ki alkotott istent, és bálványt [ki] öntött? a mely semmit sem használ!

11 Ímé, minden barátaik megszégyenülnek, és a mesterek magok is emberek; gyûljenek össze mind és álljanak elõ; féljenek, szégyenüljenek meg együtt!

12 A kovács fejszét [készít,] és munkálkodik a szénnél, és alakítja azt põrölylyel, és munkálja azt erõs karjával, és megéhezik és ereje nincsen, és vizet sem iszik és elfárad.

13 Az ács mérõzsinórt von, és lefesti azt íróvesszõvel, és meggyalulja azt, a czirkalommal alakítja, és csinálja azt férfiú formájára, ember ékességére, hogy házában lakjék.

14 Czédrusfát vág magának, tölgy- és cserfát hoz, és válogat az erdõ fáiban, fenyõt plántál, a melyet az esõ fölnevel.

15 Azokból az ember tüzet gerjeszt, vesz belõlök és melegszik, meggyújtja és kenyeret süt; sõt istent is csinál abból és imádja, bálványt készít és elõtte leborul;

16 Felét tûzben megégeti, felénél húst eszik: pecsenyét süt és megelégszik, és aztán melengeti magát és szól: Bezzeg melegem van, tûznél valék!

17 Maradékából istent készít, bálványát; leborulva imádja azt és könyörög hozzá, és így szól: Szabadíts meg, mert te vagy istenem!

18 Nem tudnak és nem értenek, mert bekenvék szemeik és nem látnak, és szívök nem eszmél.

19 És nem veszi eszébe, nincs ismerete és értelme, hogy mondaná: Felét tûzben megégetém és kenyeret sütöttem annak szenénél, sütöttem húst és megettem; és maradékából útálatosságot csináljak-é, és leboruljak a fa- galy elõtt?

20 Ki hamuban gyönyörködik, megcsalt szíve vezette félre azt, hogy meg ne szabadítsa lelkét és ezt mondja: Hát nem hazugság van-é jobbkezemben?

21 Oh emlékezzél meg Jákób ezekrõl és Izráel, mert az én szolgám vagy te, én alkottalak téged, én szolgám vagy, Izráel! nem feledlek el.

22 Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhõt bûneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak.

23 Örüljetek egek, mert az Úr végbe vitte, kiáltsatok földnek mélységei, ujjongva énekeljetek hegyek, erdõ és benne minden fa; mert megváltá az Úr Jákóbot, és Izráelben megdicsõíti magát.

24 Így szól az Úr, megváltód és alkotód anyád méhétõl fogva: Én vagyok az Úr, a ki mindent cselekszem, a ki az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól;

25 Ki a hazugok jeleit megrontja, és a varázslókat megbolondítja, a bölcseket megszégyeníti, és tudományukat bolondsággá teszi.

26 A ki szolgája beszédét beteljesíti, és véghez viszi követei tanácsát, a ki így szól Jeruzsálemnek: Lakjanak benne! és Júda városainak: Megépíttessenek! és romjait felállatom!

27 Ki ezt mondja a mélységnek: Száradj ki! és kiapasztom folyóvizeidet!

28 Ki Czírusnak ezt mondja: Pásztorom! ki véghez viszi minden akaratomat, és ezt mondja Jeruzsálemnek: Megépíttessék! és a templomnak: Alapja vettessék!

Mert magatok tudjátok, atyámfiai, hogy a mi ti hozzátok való menetelünk nem volt hiábavaló;

Sõt inkább, noha elébb már háborúságot és bosszúságot szenvedtünk volt Filippiben, a mint tudjátok, volt bátorságunk a mi Istenünkben, hogy közöttetek [is] hirdessük az Isten evangyéliomát sok tusakodással.

Mert a mi buzdításunk nem hitetésbõl [van,] sem nem tisztátalanságból, sem nem álnokságból:

Hanem a miképen az Isten méltatott minket arra, hogy reánk bízza az evangyéliomot, akképen szólunk; nem úgy, hogy embereknek tessünk hanem az Istennek, a ki megvizsgálja a mi szívünket.

Mert sem hízelkedõ beszéddel, a mint tudjátok, sem telhetetlenség színében nem léptünk fel soha, Isten a bizonyság;

Sem emberektõl való dicsõítést nem kerestünk, sem tõletek, sem másoktól, holott terhetekre lehettünk volna, mint Krisztus apostolai.

De szívélyesek valánk ti közöttetek, a miként a dajka dajkálgatja az õ gyermekeit.

Így felbuzdulva irántatok, készek valánk közleni veletek nemcsak az Isten evangyéliomát, hanem a mi magunk lelkét is, mivelhogy szeretteinkké lettetek nékünk.

Emlékez[het]tek ugyanis atyámfiai a mi fáradozásunkra és bajlakodásunkra: mert éjjel-nappal munkálkodva hirdettük néktek az Isten evangyéliomát, csakhogy senkit meg ne terheljünk közületek.

10 Ti [vagytok] bizonyságok és az Isten, milyen szentül, igazán és feddhetetlenül éltünk elõttetek, a kik hisztek.

11 Valamint tudjátok, hogy miként atya az õ gyermekeit, [úgy] intettünk és buzdítgattunk egyenként mindnyájatokat.

12 És kérve kértünk, hogy Istenhez méltóan viseljétek magatokat, a ki az õ országába és dicsõségébe hív titeket.

13 Ugyanazért mi is hálát adunk az Istennek szüntelenül, hogy ti befogadván az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (a minthogy valósággal az [is]), a mely munkálkodik is ti bennetek, a kik hisztek.

14 Mert ti, atyámfiai, követõi lettetek az Isten gyülekezeteinek, a melyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivelhogy ugyanúgy szenvedtetek ti is a saját honfitársaitoktól, miként azok is a zsidóktól,

15 A kik megölték az Úr Jézust is és a saját prófétáikat, és minket [is] üldöznek, és az Istennek nem tetszenek, és minden embernek ellenségei;

16 A kik megtiltják nékünk, hogy a pogányoknak ne prédikáljunk hogy üdvözüljenek; hogy mindenkor betöltsék bûneiket; de végre utólérte õket az [Isten] haragja.

17 Mi pedig, atyámfiai, a mint elszakasztatánk tõletek egy kevés ideig, arczra, nem szívre nézve, annál buzgóságosabban, nagy kívánsággal igyekeztünk, hogy szemtõl-szemben láthassunk titeket.

18 Azért menni [is] akartunk hozzátok, kiváltképen én Pál, egyszer is, kétszer is, de megakadályozott minket a Sátán.

19 Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekedésünk koronája? Avagy nem azok [lesztek-]é ti is a mi Urunk Jézus Krisztus elõtt az õ eljövetelekor?

20 Bizony ti vagytok a mi dicsõségünk és örömünk.