20  És elköltözék onnan Ábrahám a déli tartományba, és letelepedék Kádes és Súr között, és tartózkodék Gérárban.

² És monda Ábrahám Sáráról az õ feleségérõl: Én húgom õ. Elkülde azért Abimélek Gérárnak királya, és elviteté Sárát.

³ De Isten Abimélekhez jöve éjjeli álomban, és monda néki: Ímé meghalsz az asszonyért, a kit elvettél, holott férjnél van.

⁴ Abimélek pedig nem illette vala õt, és monda: Uram, az ártatlan népet is megölöd-é?

⁵ Avagy nem õ mondotta-é nékem: én húgom õ; s ez is azt mondotta: én bátyám õ. Szívem ártatlanságában, és kezeim tisztaságában cselekedtem ezt.

⁶ És monda az Isten néki álomban: Én is tudom, hogy szívednek ártatlanságában mívelted ezt, azért tartóztattalak én is, hogy ne vétkezzél ellenem, azért nem engedtem, hogy illessed azt.

⁷ Mostan azért add vissza az embernek az õ feleségét, mert Próféta õ: és imádkozik te éretted, és élsz; hogyha pedig vissza nem adod: tudd meg, hogy halállal halsz meg te, és minden hozzád tartozó.

⁸ Felkele azért Abimélek reggel, és elõhívatá minden szolgáját, s fülök hallatára mindezeket elbeszélé és az emberek igen megfélemlének.

⁹ És hívatá Abimélek Ábrahámot, és monda néki: Mit cselekedtél mi velünk? És mit vétettem te ellened, hogy én reám és az én országomra ilyen nagy bûnt hoztál? A miket cselekedni nem szabad, olyan dolgokat cselekedtél ellenem.

¹⁰ És monda Abimélek Ábrahámnak: Mit láttál, hogy ezt a dolgot cselekedted?

¹¹ Felele Ábrahám: Bizony azt gondoltam: nincsen istenfélelem e helyen, és megölnek engem az én feleségemért.

¹² De valósággal húgom is, az én atyámnak leánya õ, csakhogy nem az én anyámnak leánya; és így lõn feleségemmé.

¹³ És lõn hogy a mikor kibujdostata engem az Isten az én atyámnak házából, azt mondám néki: Ilyen kegyességet cselekedjél én velem, mindenütt valahová megyünk, azt mondjad én felõlem: én bátyám ez.

¹⁴ Akkor Abimélek vett juhokat, ökröket, szolgákat és szolgálókat, és adá Ábrahámnak, és vissza adá néki Sárát is az õ feleségét.

¹⁵ És monda Abimélek: Ímé elõtted van az én országom, a hol tenéked jónak tetszik, ott lakjál.

¹⁶ Sárának pedig monda: Ímé ezer ezüst pénzt adtam a te bátyádnak, ímé az neked a szemek befedezõje mindazok elõtt, a kik veled vannak; és így mindenképen igazolva vagy.

¹⁷ Könyörge azért Ábrahám az Istennek, és meggyógyítá Isten Abiméleket, és az õ feleségét, és az õ szolgálóit, és szûlének.

¹⁸ Mert az Úr erõsen bezárta vala az Abimélek háza népének méhét, Sáráért az Ábrahám feleségéért.

21  Az Úr pedig meglátogatá Sárát, a mint mondotta vala, és akképen cselekedék az Úr Sárával, a miképen szólott vala.

² Mert fogada Sára az õ méhében, és szûle fiat Ábrahámnak az õ vénségében, abban az idõben, melyet mondott vala néki az Isten.

³ És nevezé Ábrahám az õ fiának nevét, a ki néki született vala, a kit szûlt vala néki Sára, Izsáknak:

⁴ És körûlmetélé Ábrahám az õ fiát Izsákot, nyolcznapos korában, a mint parancsolta vala néki az Isten.

⁵ Ábrahám pedig száz esztendõs [vala], mikor születék néki az õ fia Izsák.

⁶ És monda Sára: Nevetést szerzett az Isten, énnékem; a ki csak hallja, nevet rajtam.

⁷ Ismét monda: Ki mondotta volna Ábrahámnak, hogy Sára fiakat szoptat? s ímé fiat szûltem vénségére.

⁸ És felnevekedék a gyermek, és elválasztaték; Ábrahám pedig nagy vendégséget szerze azon a napon, a melyen Izsák elválasztaték.

⁹ Mikor pedig Sára nevetgélni látá az Égyiptombéli Hágárnak fiát, kit Ábrahámnak szûlt vala,

¹⁰ Monda Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálót az õ fiával egybe, mert nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal.

¹¹ Ábrahámnak pedig igen nehéznek látszék e dolog, az õ fiáért.

¹² De monda az Isten Ábrahámnak: Ne lássék elõtted nehéznek a gyermeknek és a szolgálónak dolga; valamit mond néked Sára, engedj az õ szavának, mert Izsákról neveztetik a te magod.

¹³ Mindazáltal a szolgálóleány fiát is néppé teszem, mivelhogy a te magod õ.

¹⁴ Felkele azért Ábrahám jó reggel, és võn kenyeret és egy tömlõ vizet, és adá Hágárnak, és feltevé azt és a gyermeket annak vállára s elbocsátá. Az pedig elméne, és bujdosék a Beérseba pusztájában.

¹⁵ Hogy elfogyott a víz a tömlõbõl, letevé a gyermeket egy bokor alá.

¹⁶ És elméne s leûle által ellenébe mintegy nyillövésnyi távolságra; mert azt mondja vala: Ne lássam mikor a gyermek meghal. Leûle tehát által ellenébe, és fölemelé szavát és síra.

¹⁷ Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiálta az Isten angyala az égbõl Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van.

¹⁸ Kelj fel, vedd fel a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé teszem õt.

¹⁹ És megnyitá Isten az õ szemeit, és láta egy vízforrást, oda méne azért, és megtölté a tömlõt vízzel, és inni ada a gyermeknek.

²⁰ És vala Isten a gyermekkel, s az felnövekedék, és lakik vala a pusztában, és lõn íjászszá.

²¹ Lakozék pedig Párán pusztájában, és võn néki anyja feleséget Égyiptom földérõl.

²² És lõn abban az idõben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel.

²³ Mostan azért esküdj meg énnékem az Istenre itt, hogy sem én ellenem, sem fiam, sem unokám ellen álnokságot nem cselekszel, hanem azzal a szeretettel, a melylyel én te irántad viseltettem, viseltetel te is én irántam és az ország iránt, a melyben jövevény voltál.

²⁴ És monda Ábrahám: Én megesküszöm.

²⁵ Megdorgálá pedig Ábrahám Abiméleket a kútért, melyet erõvel elvettek vala az Abimélek szolgái.

²⁶ És monda Abimélek: Nem tudom kicsoda mívelte e dolgot; te sem jelentetted nekem, s én sem hallottam, hanem csak ma.

²⁷ Vett azért Ábrahám juhokat, barmokat és adá Abiméleknek; és egymással szövetséget kötének.

²⁸ És külön állíta Ábrahám a nyájból hét juhot.

²⁹ És monda Abimélek Ábrahámnak: Mire való e hét juh, melyet külön állítál?

³⁰ És felele [Ábrahám]: Ezt a hét juhot vedd tõlem, hogy bizonyságul legyenek nékem, hogy én ástam ezt a kútat.

³¹ Azért nevezék azt a helyet Beérsebának, mivelhogy ott esküdtek vala meg mind a ketten.

³² Megköték tehát a szövetséget Beérsebában, és felkele Abimélek és Pikhól annak hadvezére és visszatérének a Filiszteusok földére.

³³ [Ábrahám] pedig tamariskusfákat ültete Beérsebában, és segítségûl hívá ott az örökkévaló Úr Istennek nevét.

³⁴ És sok ideig tartózkodék Ábrahám a Filiszteusok földén.

22  És lõn ezeknek utána, az Isten megkisérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok.

² És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égõ áldozatul a hegyek közûl egyen, a melyet mondándok néked.

³ Felkele azért Ábrahám jó reggel, és megnyergelé az õ szamarát, és maga mellé vevé két szolgáját, és az õ fiát Izsákot, és fát hasogatott az égõ áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre, melyet néki az Isten mondott vala.

⁴ Harmadnapon felemelé az õ szemeit Ábrahám, és látá a helyet messzirõl.

⁵ És monda Ábrahám az õ szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok.

⁶ Vevé azért Ábrahám az égõ áldozathoz való fákat, és feltevé az õ fiára Izsákra, õ maga pedig kezébe vevé a tüzet, és a kést, és mennek vala ketten együtt.

⁷ És szóla Izsák Ábrahámhoz az õ atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda [Izsák:] Ímhol van a tûz és a fa; de hol van az égõ áldozatra való bárány?

⁸ És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égõ áldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt.

⁹ Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot az õ fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére.

¹⁰ És kinyújtá Ábrahám az õ kezét és vevé a kést, hogy levágja az õ fiát.

¹¹ Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égbõl, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Õ pedig felele: Ímhol vagyok.

¹² És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd õt: mert most már tudom, hogy istenfélõ vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem.

¹³ És felemelé Ábrahám az õ szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égõ áldozatul az õ fia helyett.

¹⁴ És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.

¹⁵ És kiálta az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is az égbõl.

¹⁶ És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek:

¹⁷ Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bõségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az õ ellenségeinek kapuját.

¹⁸ És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.

¹⁹ Megtére azért Ábrahám az õ szolgáihoz, és felkelének és együtt elmenének Beérsebába, mert lakozék Ábrahám Beérsebában.

²⁰ És lõn ezeknek utánna, hírt hozának Ábrahámnak mondván: Ímé Milkha is szûlt fiakat Nákhornak, a te atyádfiának:

²¹ Úzt az õ elsõszülöttét, és Búzt annak testvérét, és Kemuélt Arámnak atyját.

²² És Keszedet, Házót, Pildást, Jidláfot és Bethuélt.

²³ Bethuél pedig nemzé Rebekát. Ezt a nyolczat szûlé Milkha Nákhornak az Ábrahám atyjafiának.

²⁴ Az õ ágyasa is, kinek neve Reuma [vala], szûlé néki Tebáhot, Gakhámot, Thakhást és Mahákhát.

¹⁹ Ne gyûjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják;

²⁰ Hanem gyûjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.

²¹ Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.

²² A test lámpása a szem. Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz.

²³ Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz. Ha azért a benned lévõ világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?!

²⁴ Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyûlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.

²⁵ Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felõl, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felõl, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet?

²⁶ Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csûrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?

²⁷ Kicsoda pedig az közületek, a ki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy araszszal?

²⁸ Az öltözet felõl is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mezõ liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak;

²⁹ De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsõségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.

³⁰ Ha pedig a mezõnek füvét, a mely ma van, és holnap kemenczébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitûek?

³¹ Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?

³² Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.

³³ Hanem keressétek elõször Istennek országát, és az õ igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.

³⁴ Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felõl; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felõl. Elég minden napnak a maga baja.

Read full chapter