12  És elméne Roboám Síkembe; mert Síkembe gyûlt fel az egész Izráel, hogy királylyá tegyék õt.

² Mikor pedig meghallotta [ezt] Jeroboám, a Nébát fia, (a ki még Égyiptomban volt, a hová futott volt Salamon király elõl, és Égyiptomban tartózkodék Jeroboám,

³ És hozzá küldvén, elhivaták õt); elmenének Jeroboám és az Izráel egész gyülekezete, és szólának Roboámnak, mondván:

⁴ A te atyád igen megnehezítette a mi igánkat, de te most könnyebbítsd meg atyádnak kemény szolgálatát, és a nehéz igát, a melyet mi reánk vetett, és szolgálunk néked.

⁵ És monda nékik: Menjetek el, és harmadnap mulva jõjjetek vissza hozzám. És a nép elméne.

⁶ És tanácsot tarta Roboám király a vénekkel, a kik Salamon, az õ atyja elõtt állottak vala életében, mondván: Micsoda tanácsot adtok ti, hogy milyen választ adjak e népnek?

⁷ És szólának azok, mondván: Ha e mai napon szolgája lész e népnek, és nékik szolgálsz, és választ adsz nékik, és jó szót adsz nékik: mind éltig szolgálnak néked.

⁸ De õ megveté a vének tanácsát, a melyet néki adtak, és tanácsot tarta az ifjakkal, a kik õ vele együtt nevekedtek volt fel, és a kik õ elõtte udvarlottak.

⁹ És monda azoknak: Micsoda tanácsot adtok ti, hogy választ adjunk e népnek, a mely nékem szólván, azt mondja: Könnyebbítsd meg az igát, a melyet reánk vetett a te atyád?

¹⁰ És mondának néki az ifjak, a kik együtt nevekedtek volt fel õ vele: Így szólj ennek a népnek, a mely szólván néked, ezt mondja: A te atyád megnehezítette a mi igánkat, te pedig könnyebbítsd meg nékünk; e képen szólj nékik: Az én kis ujjam vastagabb az én atyám derekánál.

¹¹ Most azért, ha az én atyám reátok nehéz igát vetett, én még nehezebbé teszem a ti igátokat: ha az én atyám ostorral fékezett titeket, én skorpiókkal ostorozlak benneteket.

¹² És elméne Jeroboám és mind az egész nép Roboámhoz harmadnap, a mint meghagyta volt a király, ezt mondván: Jõjjetek hozzám harmadnapon.

¹³ És a király kemény választ adott a népnek, megvetve a vének tanácsát, a melyet adtak vala néki;

¹⁴ És szóla nékik az ifjak tanácsa szerint, mondván: Ha az én atyám megnehezítette a ti igátokat, én még nehezebbé teszem azt; ha az én atyám ostorral fékezett titeket, én skorpiókkal ostorozlak benneteket.

¹⁵ És nem hallgatá meg a király a népet; mert ezt az Úr fordította ekként, hogy megerõsítse az õ beszédét, a melyet szólott volt az Úr a Silóbeli Ahija által Jeroboámnak, a Nébát fiának.

¹⁶ Mikor pedig látta az egész Izráel, hogy meg nem hallgatta õket a király, felele az [egész] nép a királynak ekképen: Micsoda részünk van nékünk Dávidban? Nincsen nékünk örökségünk az Isai fiában: [menj el] a te hajlékidba, óh Izráel! Most viseld gondját immár a te házadnak, óh Dávid! Elméne azért az Izráel az õ hajlékiba;

¹⁷ Úgy hogy Roboám csak azokon az Izráel fiain uralkodék, a kik Júda városaiban laktak.

¹⁸ És a mikor elküldé Roboám király Adorámot, az adószedõt, megkövezé õt az egész Izráel, és meghala, és [maga] Roboám király is hamarsággal szekerébe üle, hogy elmeneküljön Jeruzsálembe.

¹⁹ Így szakada el az Izráel népe Dávidnak házától mind e mai napig.

²⁰ És lõn, mikor meghallotta az egész Izráel, hogy megjött Jeroboám, érette küldvén, hivaták õt a gyülekezetbe, és királylyá tevék õt az egész Izráelen; senki pedig nem követé Dávidnak házát, hanem csak egyedül a Júda nemzetsége. (Vers 21-24: v. ö. 2 Krón. 11,1-4.)

²¹ És mikor megérkezett Roboám Jeruzsálembe, összegyûjté Júda egész házát és Benjámin nemzetségét, száznyolczvanezer válogatott hadra való [férfiút,] hogy hadakozzanak az Izráel házával, és visszanyerjék az országot Roboámnak, a Salamon fiának.

²² De az Isten beszéde lõn Sémajához, az Isten emberéhez, mondván:

²³ Ezt mondjad Roboámnak, a Salamon fiának, a Júda királyának, és az egész Júda és Benjámin házának, és a többi népnek, mondván:

²⁴ Azt mondja az Úr: Fel ne menjetek, és ne hadakozzatok a ti atyátokfiai ellen, az Izráel ellen; térjetek meg kiki a maga házába, mert én tõlem lett e dolog. És õk engedének az Úr beszédének, és visszatérvén, elmenének az Úr beszéde szerint.

²⁵ Jeroboám pedig megépíté Síkemet az Efraim hegyén, és abban lakék; és onnét kimenvén, építé Pénuelt.

²⁶ És monda Jeroboám az õ szívében: Majd visszatér ez ország a Dávid házához;

²⁷ Ha felmegy a nép, hogy áldozatot tegyen Jeruzsálemben az Úrnak házában; e népnek szíve az õ urához, Roboámhoz, a Júda királyához hajol, és engem megölnek, és visszatérnek Roboámhoz, a Júda királyához.

²⁸ Tanácsot tartván azért a király, csináltata két arany borjút, és monda nékik: Sok néktek Jeruzsálembe felmennetek: Ímhol vannak a te isteneid, óh Izráel, a kik téged kihoztak Égyiptomnak földébõl.

²⁹ És az egyiket helyhezteté Béthelbe, a másikat pedig Dánba.

³⁰ És e dolog nagy bûnnek lett az okozója, mert a nép felment az egyik elé egészen Dánig.

³¹ Azután felállítá a magas helyek templomát, és papokat szerze a nép aljából, a kik nem voltak a Lévi fiai közül.

³² És szerze Jeroboám egy ünnepet is a nyolczadik hónapban, a hónap tizenötödik napján, a Júdabeli ünnep módja szerint, és áldozék az oltáron. Hasonlóképen cselekedék Béthelben is, áldozván a borjúknak, a melyeket csinált vala, és szerze Béthelben papokat a magaslatokhoz, a melyeket csinált vala.

³³ És áldozék azon az oltáron is, a melyet Béthelben állított fel, a nyolczadik hónap tizenötödik napján, abban a hónapban, a melyet az õ szívében gondolt vala; és ünnepet szerze az Izráel fiainak, és felméne az oltárra, hogy jóillatot szerezzen.

13  És ímé Isten embere jöve Júdából Béthelbe, az Úrnak intésére, és Jeroboám ott állott az oltár mellett, hogy tömjént gyújtson.

² És kiálta az oltár ellen az Úr intése szerint, és monda: Oltár, oltár! ezt mondja az Úr: Ímé egy fiú születik a Dávid házából, a kinek neve Józsiás lészen, a ki megáldozza rajtad a magaslatok papjait, a kik most te rajtad tömjéneznek, és emberek csontjait égetik meg rajtad,

³ És ugyanazon napon csudát tõn, mondván: E lészen jegye, hogy az Úr mondotta légyen [ezt]: Ímé az oltár meghasad, és kiomol a hamu, mely rajta van.

⁴ És a mikor meghallotta a király az Isten emberének beszédét, a melyet kiáltott vala az oltár ellen Béthelben, kinyújtá Jeroboám az õ kezét az oltártól, mondván: Fogjátok meg õt. És megszárada az õ keze, a melyet kinyújtott volt ellene, és nem tudta azt magához visszavonni.

⁵ És meghasadt az oltár, és kiomlott a hamu az oltárról a jel szerint, a melyet tett vala az Isten embere az Úrnak beszéde által.

⁶ És szóla a király, és monda az Isten emberének: Könyörögj az Úrnak a te Istenednek, és imádkozz érettem, hogy ismét hozzám hajoljon az én kezem. És mikor könyörgött az Isten embere az Úrnak, visszahajla a király keze, és olyan lõn, mint azelõtt.

⁷ És monda a király az Isten emberének: Jere haza velem és egyél ebédet, meg akarlak ajándékozni.

⁸ És monda az Isten embere a királynak: Ha a te házadnak felét nékem adnád is, nem mennék el veled, és nem enném kenyeret, sem vizet nem innám e helyen;

⁹ Mert azt parancsolta az Úr nékem az õ beszéde által, mondván: Ne egyél [ott] kenyeret, vizet se igyál; vissza se térj az úton, a melyen elmenéndesz.

¹⁰ És elméne más úton, és nem tére meg azon az úton, a melyen Béthelbe ment.

¹¹ És lakozék Béthelben egy vén próféta, a kihez eljövén az õ fia, elbeszélé az õ atyjának mindazt a dolgot, a melyet aznap az Isten embere cselekedett volt Béthelben, és a beszédeket, a melyeket szólott vala a királynak; és elbeszélék azokat az õ atyjoknak.

¹² Akkor monda nékik az õ atyjok: Mely úton ment el? És megmutaták az õ fiai az útat, a melyen elment volt az Isten embere, a ki Júdából jött.

¹³ És monda az õ fiainak: Nyergeljétek meg nékem a szamarat; és mikor megnyergelék néki a szamarat, felüle reá,

¹⁴ És elméne az Isten embere után, és megtalálá õt egy cserfa alatt ülve, és monda néki: Te vagy-é amaz Isten embere, a ki Júdából jöttél? És monda: Én vagyok.

¹⁵ Akkor monda néki: Jere haza velem és egyél kenyeret.

¹⁶ De az felele: Nem mehetek vissza veled, be sem mehetek veled; nem eszem kenyeret, vizet sem iszom veled e helyen;

¹⁷ Mert meg van nékem az Úrnak beszédével parancsolva: Ne egyél kenyeret, vizet se igyál ott, és ne térj azon az úton vissza, a melyen oda menéndesz.

¹⁸ És felele az néki: Én is olyan próféta [vagyok,] mint te, és nékem angyal szólott az Úrnak beszédével, mondván: Hozd vissza õt veled a te házadba, hogy kenyeret egyék és vizet igyék. És e képen hazuda néki.

¹⁹ Megtére azért vele, és kenyeret evék az õ házában, és vizet ivék.

²⁰ Mikor pedig az asztalnál ülének: lõn az Úr beszéde a prófétához, a ki õt visszahozta vala,

²¹ És kiálta az Isten emberének, a ki Júdából jött vala, ezt mondván: Ezt mondja az Úr: Mivelhogy engedetlen voltál az Úr szájának, és meg nem tartottad a parancsolatot, a melyet néked az Úr, a te Istened parancsolt volt;

²² Hanem visszatértél, és kenyeret ettél és vizet ittál azon a helyen, a mely felõl azt mondotta vala néked: Ne egyél [ott] kenyeret, vizet se igyál: Nem temettetik a te tested a te atyáid sírjába.

²³ És miután evett kenyeret és ivott, megnyergelék a szamarat a prófétának, a kit visszahozott vala.

²⁴ És mikor elment, egy oroszlán találá õt az úton, a mely megölé õt; és az õ teste az úton fekszik vala, és mind a szamár, mind az oroszlán a holttest mellett állanak vala.

²⁵ És ímé az arra menõ emberek láták az úton heverõ testet, és az oroszlánt a holttest mellett állani; és elmenvén, elbeszélék a városban, a melyben a vén próféta lakott.

²⁶ A mit mikor meghallott a próféta, a ki visszahozta vala õt az útról, monda: Az Isten embere az, a ki engedetlen volt az Úr szájának; ezért adta az Úr õt az oroszlánnak, és az törte össze és ölte meg õt, az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott volt néki.

²⁷ És szóla az õ fiainak, mondván: Nyergeljétek meg nékem a szamarat. És felnyergelték.

²⁸ És õ elment és megtalálá a holttestet az útfélre vetve, és a szamarat és az oroszlánt a holttest mellett állva. Az oroszlán nem evett a holtból, és a szamarat sem tépte szét.

²⁹ És felvevé a próféta az Isten emberének holttestét, és feltevé azt a szamárra, és visszahozá azt, és beméne a városba a vén próféta, hogy [ott] sirassa és eltemesse õt.

³⁰ És eltemeté a holtat a maga sírboltjába, és siraták õt: Ah szerelmes atyámfia!

³¹ És miután eltemette õt, szóla az õ fiainak, mondván: Ha meghalok, ebbe a sírba temessetek engem is, a melybe az Isten embere temettetett, tetemimet tegyétek az õ tetemei mellé;

³² Mert beteljesedik az, a mit kiáltott az Úrnak beszédével az oltár ellen, a mely Béthelben van, és a magas helyeken való házak ellen, a melyek Samaria városaiban vannak.

³³ De még e történet után sem tért meg Jeroboám az õ gonosz útjáról, hanem ismét papokat rendele a nép aljából a magaslatokra, és a ki akarja vala, azt szentelé fel, hogy legyen a magaslatok papja.

³⁴ És ez a dolog lett az [oka] a Jeroboám háza vétkének, és a föld színérõl való kiirtatásának és megsemmisíttetésének.

22  Elközelgetett pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely husvétnak mondatik.

² És a fõpapok és az írástudók keresnek vala módot, hogyan öljék meg õt; mert féltek a néptõl.

³ Beméne pedig a Sátán Júdásba, ki Iskáriótesnek neveztetik, és a tizenkettõnek számából vala;

⁴ És elmenvén, megbeszélé a fõpapokkal és a vezérekkel, mimódon adja õt nékik kezökbe.

⁵ És azok örülének, és megszerzõdének, hogy pénzt adnak néki;

⁶ Õ pedig megigéré, és keres vala jó alkalmat, hogy õt nékik kezökbe adja zenebona nélkül.

⁷ Eljöve pedig a kovásztalan kenyerek napja, melyen meg kelle öletni a husvéti báránynak;

⁸ És elküldé Pétert és Jánost, mondván: Elmenvén, készítsétek el nékünk a husvéti bárányt, hogy megegyük.

⁹ Õk pedig mondának néki: Hol akarod, hogy elkészítsük?

¹⁰ És õ monda nékik: Ímé, mikor bementek a városba, szembe jõ veletek egy ember, ki egy korsó vizet visz; kövessétek õt abba a házba, a melybe bemegy.

¹¹ És mondjátok a ház gazdájának: Ezt mondja néked a Mester: Hol van az a szállás, a hol megeszem az én tanítványaimmal a husvéti bárányt?

¹² És õ mutat néktek egy nagy vacsoráló helyet, berendezve, ott készítsétek el.

¹³ Elmenvén pedig, úgy találák, a mint mondta nékik; és elkészíték a húsvéti bárányt.

¹⁴ És mikor eljött az idõ, asztalhoz üle, és a tizenkét apostol õ vele egyetembe.

¹⁵ És monda nékik: Kívánva kívántam a husvéti bárányt megenni veletek, melõtt én szenvednék:

¹⁶ Mert mondom néktek, hogy többé nem eszem abból, míglen beteljesedik az Isten országában.

¹⁷ És [a] pohárt vévén, minekutána hálákat adott, monda: Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között:

¹⁸ Mert mondom néktek, hogy nem iszom a szõlõtõkének gyümölcsébõl, míglen eljõ az Isten országa.

¹⁹ És minekutána a kenyeret vette, hálákat adván megszegé, és adá nékik, mondván: Ez az én testem, mely ti érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

²⁰ Hasonlóképen a pohárt is, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti érettetek kiontatik.

²¹ De ímé annak a keze, a ki engem elárul, velem van az asztalon.

²² És az embernek Fia jóllehet, elmegy, mint elvégeztetett: de jaj annak az embernek, a ki által elárultatik!

²³ És õk kezdék egymás között kérdezni, vajjon ki lehet az õ közöttük, a ki ezt meg fogja tenni?

²⁴ Támada pedig köztük versengés is, hogy ki tekinthetõ köztük nagyobbnak.

²⁵ Õ pedig monda nékik: A pogányokon uralkodnak az õ királyaik, és a kiknek azokon hatalmuk van, jóltévõknek hivatnak.

²⁶ De ti nem úgy: hanem a ki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint a ki legkisebb; és a ki fõ, mint a ki szolgál.

²⁷ Mert melyik nagyobb, az-é, a ki asztalnál ül, vagy a ki szolgál? nemde a ki asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint a ki szolgál.

²⁸ Ti vagytok pedig azok, kik megmaradtatok én velem az én kísérteteimben;

²⁹ Én azért adok néktek, miképen az én Atyám adott nékem, országot,

³⁰ Hogy egyetek és igyatok az én asztalomon az én országomban, és üljetek királyi székeken, ítélvén az Izráelnek tizenkét nemzetségét.

Read full chapter