Add parallel Print Page Options

A két próféta

11 Ezután egy nádból készült mérőpálcát kaptam, és ezt hallottam: „Kelj fel, és mérd meg Isten templomát, az oltárt, és azokat, akik a templomban imádják Istent! De a templom udvarával ne törődj, ne mérd meg, mert azt az Izráelen kívüli nemzeteknek adták, akik negyvenkét hónapig tapossák majd a Szent Várost.

Én pedig hatalmat adok két tanúmnak, hogy prófétáljanak. Ezerkétszázhatvan napig fognak prófétálni, zsákruhába öltözve.” Ez a két tanú az a két olajfa és az a két mécstartó, akik az egész föld Ura előtt állnak. Ha valaki megpróbál ártani nekik, a két tanú szájából tűz jön ki, amely elpusztítja ellenségeiket. Így fognak meghalni, akik megkísérelik bántani őket. Ennek a két tanúnak hatalma van arra, hogy bezárják az eget, és ne essen az eső addig, amíg a prófétálásuk ideje tart. De hatalmuk van arra is, hogy a vizeket vérré változtassák, vagy hogy bármilyen csapással megverjék a földet, ahányszor csak akarják.

Amikor a két tanú befejezi feladatát, a tanúskodást, a feneketlen mélységből feljövő Szörnyeteg majd háborút indít ellenük, legyőzi és megöli őket. Holttestük az utcán fog feküdni abban a nagy városban, amelyet szellemben „Sodomának” és „Egyiptomnak” neveznek. Ez az a város, ahol a két tanú Urát megölték a kereszten. Az emberek mindenféle népből, törzsből, nyelvből és nemzetből három és fél napon keresztül nézik ezt a két halottat, s nem engedik eltemetni őket. 10 A Föld lakosai örülnek, ünnepelnek, és ajándékokat küldenek egymásnak, mert ez a két próféta sok szenvedést okozott nekik.

11 Három és fél nap múlva azonban Istentől az élet szelleme száll a két prófétába, akik talpra állnak. Akik ezt látják, szörnyen megrémülnek. 12 A két próféta pedig hangos kiáltást hall a Mennyből: „Jöjjetek fel ide!” Ekkor egy felhőben ellenségeik szeme láttára felemelkednek a Mennybe.

Read full chapter