46  Ez a szó, a melyet az Úr szólott Jeremiás prófétának a pogányok felõl;

² Égyiptom felõl, a Nékó Faraónak, Égyiptom királyának serege felõl, a mely az Eufrátes folyó mellett, Kárkémisben vala, a melyet megvere Nabukodonozor, a babiloni király, Jójákimnak, Jósiás fiának, Júda királyának negyedik esztendejében:

³ Készítsetek vértet és paizst, és induljatok a harczra.

⁴ Nyergeljétek a lovakat, és üljetek fel ti lovasok, és legyetek sisakokban. Tisztítsátok a kopjákat, öltsétek fel a pánczélokat.

⁵ Mit látok? Õk megriadva hátrálni kezdenek, vitézeik leveretnek és futásnak erednek, és vissza sem tekintenek! Mindenfelõl félelem, azt mondja az Úr.

⁶ Nem futhat el a gyors, és az erõs sem menekülhet el; észak felé, az Eufrátes folyó mellett legyõzetnek és elhullanak.

⁷ Kicsoda ez, a ki növekedik, mint a folyóvíz, és olyan, mint a megháborodott vizû folyamok?

⁸ Égyiptom növekedik úgy, mint a folyóvíz és mint a megháborodott vizû folyamok, mert ezt mondja: Felmegyek, ellepem a földet, elvesztem a várost és a benne lakókat.

⁹ Jõjjetek fel lovak, és zörögjetek szekerek, jõjjenek ki a vitézek, a szerecsenek és a Libiabeliek, a kik paizst viselnek, és a Lidiabeliek, a kik kézívet viselnek!

¹⁰ Az a nap pedig az Úrnak, a Seregek Urának büntetõ napja, hogy bosszút álljon ellenségein. És a fegyver felemészt és jól lakik és megrészegül az õ vérökkel, mert áldozatja lesz az Úrnak, a Seregek Urának észak földén, az Eufrátes folyó mellett.

¹¹ Menj föl Gileádba, és végy balzsamot te szûz, Égyiptomnak leánya: hiába sokasítod az orvosságokat, nincs gyógyír számodra!

¹² Hallották a pogányok a te gyalázatodat, és a te kiáltásoddal betelt a föld, mert vitéz vitézbe ütközött, és mind a ketten együtt estek el.

¹³ Az a szó, a melyet az Úr Jeremiás prófétához szólott, Nabukodonozornak, a babiloni királynak eljövetele felõl az Égyiptom földének megverésére:

¹⁴ Hirdessétek Égyiptomban és híreszteljétek Migdólban, híreszteljétek Nófban és Táfnesben, és ezt mondjátok: Állj elõ, és készítsd fel magadat, mert fegyver emészti meg a te kerületeidet.

¹⁵ Miért verettek le a te erõseid? Nem állhattak meg, mert az Úr rettentette el õket.

¹⁶ Megsokasította a tántorgót, egyik a másikra hullott, és ezt mondották: Kelj fel, és menjünk vissza a mi népünkhöz és a mi szülõföldünkre az erõszakoskodó fegyver elõl.

¹⁷ Ezt kiáltják akkor: A Faraó, Égyiptom királya, a háborúság[nak] [királya,] elhaladta a rendelt idõt.

¹⁸ Élek én, azt mondja a király, a kinek a neve Seregek Ura, hogy mint a Táborhegy [áll] a hegyek között, és mint a Kármel a tenger között, úgy jõ el.

¹⁹ Készíts magadnak elköltözésre való edényeket, Égyiptom leányának lakosa, mert Nóf elpusztul és megég, lakatlanná lesz.

²⁰ Szép üszõtinó Égyiptom, [de] pusztulás tör reá észak felõl.

²¹ Még zsoldosai is olyanok õ közöttök, mint a hízlalt borjúk, de õk is meghátrálnak, egyetemlegesen elfutnak, meg nem állanak, mert romlásuk napja jön reájok, az õ megfenyíttetésök ideje.

²² Az õ szava mint a csúszó kígyóé, mert nagy sereggel indulnak, és szekerczékkel jõnek ellene, mint a favágók.

²³ Kivágják az õ erdejét, azt mondja az Úr, mert beláthatatlanok, mert többen lesznek mint a sáskák, és megszámlálhatatlanok.

²⁴ Megszégyenül Égyiptom leánya, északi nép kezébe jut.

²⁵ Ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Ímé, én megfenyítem Nó- Ammont és a Faraót és Égyiptomot és az õ isteneit és királyait, mind a Faraót, mind azokat, a kik bíznak benne.

²⁶ Odaadom õket az õ lelkök keresõinek kezébe, és Nabukodonozornak, a babiloni királynak kezébe, és az õ szolgáinak kezébe; de azután úgy lakoznak abban, mint azelõtt, azt mondja az Úr.

²⁷ És te ne félj, oh én szolgám Jákób, és ne rettegj Izráel, mert ímé, én megszabadítlak téged messzirõl, és a te magodat is az õ fogságuk földérõl, és visszatér Jákób és megnyugszik és békességben lesz, és nem lesz, a ki megijeszsze.

²⁸ Ne félj te, oh én szolgám Jákób, azt mondja az Úr, mert én veled vagyok, mert véget vetek minden nemzetnek, a kik közé kivetettelek téged, néked pedig nem vetek véget, hanem megverlek téged ítélettel, mert nem hagyhatlak teljesen büntetés nélkül.

47  Az a szó, a melyet az Úr szóla Jeremiás prófétának a Filiszteusok felõl, mielõtt megverte a Faraó Gázát.

² Ezt mondja az Úr: Ímé, víz indul meg északról, [és olyan] lesz, [mint] a kiáradott folyó, és elárasztja a földet és annak mindenét, a várost és annak lakosait, és kiáltanak az emberek, és a föld minden lakosa ordít.

³ Ménei patáinak csattogó hangjától, szekereinek zörgésétõl, kerekeinek zúgásától nem gondolnak az atyák a fiakra erejök ellankadása miatt.

⁴ És a nap miatt, mely eljött, hogy elpusztítsa egész Filiszteát, kivágja Tírust és Szidont [és] segítségének minden megmaradt [töredékét,] mert az Úr elrontja Filiszteát, a Káftor szigetének maradékát.

⁵ Kopaszság lepte meg Gázát, Askalon elnémult, maradéka az õ völgyüknek: meddig vagdalod magadat?

⁶ Oh szablyája az Úrnak, meddig nem nyugszol meg? Rejtsd el magadat a te hüvelyedbe, nyugodjál meg és hallgass!

⁷ Miképen nyughatik meg, holott az Úr parancsolt néki? Askalonra és a tenger partjára oda rendelte õt.

6  Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekbõl való megtérésnek és az Istenben való hitnek,

² A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek.

³ És ezt megcselekeszszük, ha az Isten megengedi.

⁴ Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek,

⁵ És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendõ világnak erõit,

⁶ És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák õt.

⁷ Mert a föld, a mely beiszsza a gyakorta reá hulló esõt és hasznos füvet terem azoknak, a kikért mûveltetik, áldást nyer Istentõl;

⁸ A mely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés.

⁹ De ti felõletek szerelmeseim, ezeknél jobb és idvességesebb dolgokról vagyunk meggyõzõdve, ha így szólunk is.

¹⁰ Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekrõl és a szeretetrõl, melyet tanúsítottatok az õ neve iránt, mint a kik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek.

¹¹ Kívánjuk pedig, hogy közületek kiki ugyanazon buzgóságot tanusítsa a reménységnek bizonyossága iránt mindvégiglen.

¹² Hogy ne legyetek restek, hanem követõi azoknak, a kik hit és békességes tûrés által öröklik az ígéreteket.

¹³ Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött.

¹⁴ Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged.

¹⁵ És ekképen, békességestûrõ lévén, megnyerte az ígéretet.

¹⁶ Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és nálok minden versengésnek vége megerõsítésül az eskü;

¹⁷ Miért is az Isten, kiválóbban megakarván mutatni az ígéret örököseinek az õ végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe,

¹⁸ Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erõs vígasztalásunk legyen minékünk, mint a kik oda menekültünk, hogy megragadjuk az elõttünk levõ reménységet,

¹⁹ Mely lelkünknek mintegy bátorságos és erõs horgonya és beljebb hatol a kárpítnál,

²⁰ A hová útnyitóul bement érettünk Jézus, a ki örökké való fõpap lett Melkisédek rendje szerint.