Ézsaiás 40-43
Hungarian Károli
40 Vígasztaljátok, vígasztaljátok népemet, így szól Istenetek!
2 Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bûne megbocsáttatott; hiszen kétszeresen sujtotta õt az Úr keze minden bûneiért.
3 Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek!
4 Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bérczek rónává.
5 És megjelenik az Úr dicsõsége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt.
6 Szózat szól: Kiálts! és monda: Mit kiáltsak? Minden test fû, és minden szépsége, mint a mezõ virága!
7 Megszáradt a fû, elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá; bizony fû a nép.
8 Megszáradt a fû, elhullt a virág; de Istenünk beszéde mindörökre megmarad!
9 Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! emeld föl, ne félj! mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek!
10 Ímé, az Úr Isten jõ hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma vele jõ, és megfizetése Õ elõtte.
11 Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyûjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti.
12 Ki mérte meg markával a vizeket, és ki mértéklé az egeket arasszal, a föld porát ki foglalá mérczébe, és a hegyeket ki tette körtefontra, és a halmokat a mérlegserpenyõbe?
13 Kicsoda igazgatta az Úr lelkét, és ki oktatta Õt, mint tanácsosa?
14 Kivel tanácskozott, hogy felvilágosítsa Õt, és tanítsa Õt igazság ösvényére, és tanítsa ismeretre, és oktassa Õt az értelem útára?
15 Ím a népek, mint egy csöpp a vederben, és mint egy porszem a mérlegserpenyõben, olyanoknak tekintetnek; ímé a szigeteket mint kis port emeli föl!
16 És a Libánon nem elég a tûzre, és vada sem elég az áldozatra.
17 Minden népek semmik Õ elõtte, a semmiségnél és ürességnél alábbvalóknak tartja.
18 És kihez hasonlítjátok az Istent, és minõ képet készítetek Õ róla?
19 A bálványt a mester megönti, és az ötvös megaranyozza azt, és olvaszt ezüst lánczot [reá];
20 A ki szegény [ily] áldozatra, oly fát választ, a mely meg nem rothad; okos mestert keres, hogy oly bálványt állítson, a mely nem ingadoz.
21 Hát nem tudjátok és nem hallottátok-é, hát nem hirdettetett néktek eleitõl fogva, hát nem értettétek-é meg a föld fundamentomait?
22 Ki ül a föld kereksége fölött, a melynek lakói mint sáskák [elõtte,] ki az egeket kiterjeszti mint egy kárpitot, és kifeszíti, mint a sátort, lakásra;
23 Ki a fejedelmeket semmivé teszi, és a föld biráit hiábavalókká változtatja;
24 Még alig plántáltattak, még alig vettetének el, alig vert gyökeret a földben törzsük, és Õ csak rájok fuvall, és kiszáradnak és õket, mint polyvát, forgószél ragadja el:
25 Kihez hasonlíttok hát engem, hogy hasonló volnék? szól a Szent.
26 Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat? Õ, a ki kihozza seregöket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erõssége miatt egyetlen híjok sincsen.
27 Miért mondod Jákób és szólsz ekként Izráel: Elrejtetett az én útam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?!
28 Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, a ki teremté a föld határait? nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsesége!
29 Erõt ad a megfáradottnak, és az erõtlen erejét megsokasítja.
30 Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is;
31 De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyûk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!
41 Hallgassatok reám, ti szigetek, és a népek vegyenek új erõt, közelgjenek, majd szóljanak, együtt hadd szálljunk perbe!
2 Ki támasztá fel [azt] keletrõl, a kit igazságban hív az õ lábához? A népeket kezébe adja és királyok felett uralkodóvá teszi, kardjával mint port szórja szét, mint repülõ polyvát kézíve által!
3 Kergeti õket, békességgel vonul az úton, a melyen lábaival nem járt.
4 Ki tette és vitte végbe ezt? A ki elhívja eleitõl fogva a nemzetségeket: én, az Úr, az elsõ és utolsókkal is az vagyok én!
5 Látták a szigetek és megrémülének, a földnek végei reszkettek, közelegtek és egybegyûltek.
6 Kiki társát segíti, és barátjának ezt mondja: Légy erõs!
7 És bátorítja a mester az ötvöst, és a kalapácscsal simító azt, a ki az ülõt veri; így szól a forrasztásról: jó az, és megerõsíti szegekkel, hogy meg ne mozduljon.
8 De te Izráel, én szolgám, Jákób, a kit én elválasztottam, Ábrahámnak, az én barátomnak magva;
9 Te, a kit én a föld utolsó részérõl hoztalak és véghatárairól elhívtalak, és ezt mondám néked: Szolgám vagy te, elválasztottalak és meg nem útállak:
10 Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerõsítelek, sõt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.
11 Ímé, megszégyenülnek és meggyaláztatnak, a kik fölgerjednek ellened, semmivé lesznek és elvesznek, a kik veled perlekednek.
12 Keresed õket és meg nem találod a veled versengõket; megsemmisülnek teljesen, a kik téged háborgatnak.
13 Mivel én vagyok Urad, Istened, a ki jobbkezedet fogom, és a ki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek!
14 Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel, én megsegítlek, szól az Úr, a te megváltód, Izráelnek Szentje!
15 Ímé, én teszlek éles, új cséplõhengerré, a melynek két éle van; hegyeket csépelj és zúzz össze, és a halmokat pozdorjává tegyed.
16 Te szórd, és a szél vigye el õket, és elszéleszsze õket a forgószél, és te örülsz az Úrban, és dicsekedel Izráelnek Szentjében.
17 A nyomorultak és szegények keresnek vizet, de nincs, nyelvök a szomjúságban elepedt: én, az Úr meghallgatom õket, én, Izráel Istene, nem hagyom el õket.
18 Kopasz hegyeken folyókat nyitok és a rónák közepén forrásokat; a pusztát vizek tavává teszem és az aszú földet vizeknek forrásivá.
19 A pusztában czédrust, akáczot nevelek és mirtust és olajfát, plántálok a kietlenben cziprust, platánt, sudarczédrussal együtt,
20 Hogy lássák, megtudják, eszökbe vegyék és megértsék mindnyájan, hogy az Úrnak keze mívelte ezt, és Izráel Szentje teremtette ezt!
21 Hozzátok ide ügyeteket, szól az Úr, adjátok elõ erõsségeiteket, így szól Jákób királya.
22 Adják elõ és jelentsék meg nékünk, a mik történni fognak; a mik elõször lesznek, jelentsétek meg, hogy eszünkbe vegyük és megtudjuk végöket, vagy a jövendõket tudassátok velünk!
23 Jelentsétek meg, mik lesznek ezután, hogy megtudjuk, hogy ti Istenek vagytok; vagy hát míveljetek jót vagy gonoszt, hogy mérkõzzünk és majd lássuk együtt!
24 Ímé, ti semmibõl valók vagytok, és dolgotok is semmibõl való; útálat az, a ki titeket szeret.
25 Feltámasztám északról, és eljött napkelet felõl; hirdeti nevemet, és tapodja a fejedelmeket, mint az agyagot, és mint a fazekas a sarat tapossa.
26 Ki jelenté meg ezt eleitõl fogva, hogy megtudnók? vagy régen, hogy ezt mondanók: Igaz? De nem jelenté meg, de nem tudatá senki, nem hallá szavatokat senki sem!
27 Sionnak elõször [én hirdetém,] ímé itt vannak [a tanúk,] és örömmondót adtam Jeruzsálemnek.
28 És néztem és nem volt senki, ezek közül nem volt tanácsadó, hogy megkérdezzem õket és feleljenek nékem.
29 Ímé, mindnyájan semmik õk, semmiség cselekedetök, szél és hiábavalóság képeik.
42 Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam õ belé, törvényt beszél a népeknek.
2 Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán.
3 Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.
4 Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.
5 Így szól az Úr Isten, a ki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, a ki lelket ád a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak:
6 Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megõrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává.
7 Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöczbõl kihozzad, és a fogházból a sötétben ülõket.
8 Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsõségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.
9 A régiek ímé beteltek, és most újakat hirdetek, mielõtt meglennének, tudatom veletek.
10 Énekeljetek az Úrnak új éneket, és dicséretét a földnek határairól, ti, a tenger hajósai és teljessége, a szigetek és azoknak lakói.
11 Emeljék fel [szavokat] a puszta és annak városai, a faluk, a melyekben Kédár lakik, ujjongjanak a kõsziklák lakói, a hegyeknek tetejérõl kiáltsanak.
12 Adják az Úrnak a dicsõséget, és dicséretét hirdessék a szigetekben.
13 Az Úr, mint egy hõs kijõ, [és] mint hadakozó felkölti haragját, kiált, sõt rivalg és ellenségein erõt vesz.
14 Régtõl fogva hallgattam, néma voltam, magamat megtartóztatám: [most] mint a szülõ nõ nyögök, lihegek és fúvok!
15 Elpusztítok hegyeket és halmokat, és megszáraztom minden fûvöket, szigetekké teszek folyamokat, és tavakat kiszáraztok.
16 A vakokat oly úton vezetem, a melyet nem ismernek, járatom õket oly ösvényeken, a melyeket nem tudnak; elõttök a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velök, és õket el nem hagyom.
17 Meghátrálnak [és] mélyen megszégyenülnek, a kik a bálványban bíznak, a kik ezt mondják az öntött képnek: Ti vagytok a mi isteneink!
18 Oh, ti süketek, halljatok, és ti vakok, lássatok!
19 Kicsoda vak, ha nem az én szolgám? és olyan süket, mint az én követem, a kit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a békességgel megajándékozott, és olyan vak, mint az Úr szolgája?
20 Sokat láttál, de nem vetted eszedbe; fülei nyitvák, de nem hall.
21 Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt nagygyá teszi és dicsõségessé.
22 De e nép kiraboltatott és eltapodtatott, bilincsbe verve tömlöczben mindnyájan, és fogházakban rejtettek el, prédává lettek és nincs szabadító; ragadománynyá lettek és nincsen, a ki mondaná: add vissza!
23 Ki veszi ezt közületek fülébe? a ki figyelne és hallgatna ezután!
24 Ki adta ragadományul Jákóbot és Izráelt a prédálóknak? Avagy nem az Úr- é, a ki ellen vétkezénk, és nem akartak járni útain és nem hallgattak az Õ törvényére?
25 Ezért ontá ki reá búsulásának haragját és a had erejét; körülte lángolt az, de õ nem értett; és égett benne, de nem tért eszére!
43 És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtõd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!
2 Mikor vizen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tûzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged.
3 Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izráelnek Szentje, a te megtartód, adtam váltságodba Égyiptomot, Kúst és Sebát helyetted.
4 Mivel kedves vagy az én szemeimben, becses vagy és én szeretlek: embereket adok helyetted, és népeket a te életedért:
5 Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletrõl meghozom magodat, és napnyugotról egybegyûjtelek.
6 Mondom északnak: add meg; és délnek: ne tartsd vissza, hozd meg az én fiaimat messzünnen, és leányimat a földnek végérõl,
7 Mindent, a ki csak az én nevemrõl neveztetik, a kit dicsõségemre teremtettem, a kit alkottam és készítettem!
8 Hozd ki a vak népet, a melynek szemei vannak, és a süketeket, a kiknek füleik vannak!
9 Minden népek gyûljenek egybe, és seregeljenek össze a népségek: ki hirdethet közülök ilyet? Vagy a régieket tudassák velünk, állítsák elõ tanuikat, hogy igazuk legyen, hogy ezek hallván, ezt mondják: Igaz.
10 Ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr; és szolgám, a kit elválasztottam, hogy megtudjátok és higyjetek nékem és megértsétek, hogy én vagyok az, elõttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz!
11 Én, én vagyok az Úr, és rajtam kivül nincsen szabadító!
12 Én hirdettem, és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen [isten] köztetek, és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok.
13 Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, a ki az én kezembõl kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg?
14 Így szól az Úr, a ti megváltótok, Izráel Szentje. Ti értetek küldöttem el Bábelbe, és leszállítom mindnyájokat, mint menekülõket a Káldeusokkal együtt vídámságuk hajóiba.
15 Én az Úr vagyok, szent [Istene]tek, Izráelnek teremtõje, királyotok.
16 Így szól az Úr, a ki a tengeren utat csinál, és a hatalmas vizeken ösvényt,
17 A ki kihozott szekeret és lovat, sereget és vitézt; együtt hevernek ottan, nem kelnek föl, kialudtak, mint gyertyabél elhamvadának!
18 Ne emlékezzetek a régiekrõl, és az elõbbiekrõl ne gondolkodjatok!
19 Ímé, újat cselekszem; most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyóvizeket.
20 Dicsõítni fog engem a mezõ vada, a sakálok és struczok, hogy vizet szereztem a pusztában; a kietlenben folyóvizeket, hogy választott népemnek inni adjak.
21 A nép, a melyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet!
22 És még sem engem hívtál segítségül Jákób, hanem megfáradtál én bennem Izráel!
23 Nem adtad nékem égõáldozatul bárányaidat, és áldozataiddal nem dicsõítettél engem; nem terheltelek ételáldozattal, és tömjénnel nem fárasztottalak.
24 Nem vettél pénzen nékem jóillatú nádat, és áldozataid kövérével jól nem tartottál, csak bûneiddel terhelél, vétkeiddel fárasztál engemet.
25 Én, én vagyok, a ki eltörlöm álnokságaidat enmagamért, és bûneidrõl nem emlékezem meg!
26 Juttasd eszembe, no pereljünk együtt, beszéld el, hogy igaznak találtassál!
27 Az elsõ atyád vétkezett, és tanítóid elpártoltak tõlem!
28 Ezért én is megfertõztettem a szent fejedelmeket, és veszedelemre adám Jákóbot, és gyalázatra Izráelt!
Ézsaiás 40-43
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Bátorítsátok népemet!
40 „Vigasztaljátok népemet, bátorítsátok!
— mondja Istenetek. —
2 Beszéljetek a szívére Jeruzsálemnek!
Hirdessétek neki,
hogy szolgaságának ideje letelt,
hogy vétkeit az Örökkévaló megbocsátotta,
kétszeresen megbüntette már összes bűnéért
az Örökkévaló.”
3 Halljátok meg a kiáltónak szavát:
„Készítsetek utat az Örökkévalónak a pusztaságban!
Egyengessétek Istenünk útját a kietlenben!
4 Töltsétek föl mind a völgyeket,
a hegyek és dombok legyenek rónává,
ami tekervényes, legyen egyenessé,
ami göröngyös, legyen simává!
5 Akkor megjelenik az Örökkévaló dicsősége,
és minden halandó látni fogja,
kivétel nélkül mindannyian!”
— az Örökkévaló maga mondta ezt.
6 Egy hang szólt hozzám:
„Hirdesd, jó hangosan!”
Kérdeztem: „Mit mondjak?”
Ezt mondd: „Minden halandó olyan,
mint a fű a pusztán!
Minden emberi dicsőség,
mint a mező virága.
7 Csak rálehel az Örökkévaló,
és megszárad a puszta füve,
elhull virága.
Bizony, mint a fű,
olyan a nép!
8 Elszárad a fű,
elhull a virág,
de Istenünk szava
örökké érvényes marad!”
Nézzétek, Istenetek jön!
9 Sion, jó hírt viszel,
hát magas hegycsúcsra menj fel!
Jeruzsálem, jó hírt kiáltasz,
ereszd ki hát hangodat!
Ne félj, hirdesd bátran Júda városainak:
„Nézzétek, Istenetek jön!”
10 Nézzétek, az Örökkévaló Isten jön hatalommal!
Erős kézzel uralkodik.
Magával hozza népének jutalmát,
de ellenségeinek megfizet érkezése előtt.
11 Mint pásztor, úgy vezeti nyáját.
Gondjukat viseli,
karjára gyűjti a bárányokat, s ölébe veszi,
a szoptatósakat gyengéden vezeti.
Kihez hasonlítanátok az Örökkévalót?
12 Ugyan ki mérte meg markával az óceán vizét?
Ki mérte fel arasszal az egeket?
A föld porát ki szedte kosarába,
vagy ki tette mérlegre a hegyóriásokat?
Ki mérte le a dombokat?
13 Ki parancsolt valaha az Örökkévaló Szellemének?
Tanácsot ki adott neki?
Oktatta őt valaki?
14 Vagy kitől kért az Örökkévaló tanácsot valaha?
Ki tanította ítélkezni?
Ki oktatta bölcsességre?
Az értelem útjára ki vezette?
15 Lám, a nemzetek, mint vízcsepp a vödörben,
csak annyit számítanak előtte!
Az összes sziget és tengerpart,
mint porszem a mérlegen.
16 Az Örökkévalóhoz méltó áldozathoz nem elég
Libanon egész erdeje sem a tűzre,
összes vadállata sem az égőáldozatra.
17 Az Örökkévaló előtt a nemzeteknek
semmi súlyuk sincs a mérlegen,
a semminél is kevesebbek
az ő szemében.
18 Kihez hasonlítanátok az Örökkévalót?
Lehet-e képmást készíteni róla?
19 Mégis van, aki bálványszobrot készít,
fémből kiönti formáját,
arannyal bevonja,
ezüstláncokkal ékesíti.
20 Akinek ilyen áldozatra nem telik,
az nem korhadó fát választ,
keres hozzá ügyes faragó mestert,
bálványszobrot készíttet vele,
s felállítja magának.
21 Hát nem tudjátok,
nem hallottátok?
Nem mondták nektek soha?
Nem értitek, hogyan készültek a föld alapjai?
22 Az Örökkévaló az egyetlen igaz Isten!
Ott ül trónján a földkerekség fölött!
Lába előtt a földi lakók,
mint a sáskák a fűben,
olyan aprók!
Ő feszítette ki az eget,
mint fátylat, vagy lakósátrat a föld fölé.
23 Ő teszi semmivé a hatalmas fejedelmeket,
megfosztja hatalmuktól a földi uralkodókat.
24 Alighogy helyükre ültették őket,
hatalmuk épphogy kicsírázott,
alig vertek gyökeret a földben
— ha az Örökkévaló rájuk fúj:
máris elfonnyadnak, kiszáradnak,
s a vihar felkapja őket,
mint polyvát a szél!
25 „Kihez akartok hasonlítani engem?
Kivel mértek össze?”
— kérdezi a Szent.
26 Nézzetek föl a magasba,
tekintsétek a csillagokat!
Ki teremtette azokat?
Ki teremtette az égi seregeket?
Bizony, ő néven szólítja valamennyit!
Az Örökkévaló hatalma és ereje miatt
egy sem hiányzik!
27 Miért mondod hát Jákób népe,
hogyan mondhatod ezt Izráel nemzete:
„Nem látja az Örökkévaló a sorsomat,
túl messze van,
hogy megvédjen az igazságtalanságtól!”
28 Hát nem tudod,
nem hallottad soha,
hogy Örökké Élő Isten az Örökkévaló,
aki teremtette az egész földet,
figyelmével mindenkit követ,
s nem fárad el soha!
Bölcsessége kifürkészhetetlen!
29 Ő ad erőt a megfáradottnak,
s az erőtlen erejét megsokszorozza.
30 Mert elfáradnak még a fiatalok is,
kimerülten összerogynak a legkülönbek.
31 De akik az Örökkévalóra várnak,
akik benne bíznak,
új erőre kapnak,
szárnyra kelnek, magasra szállnak,
mint a sasok![a]
Futnak, de nem fáradnak el,
járnak, de nem merülnek ki.
Az Örökkévaló a nemzetek Ura
41 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Csendesedjetek le, szigetek!
Hallgassatok rám, távoli partok lakói!
Gyűjtsetek erőt,
jöjjetek közel, nemzetek!
Szedjétek össze bátorságotokat,
szóljatok!
Szálljunk perbe egymással!
2 Feleljetek, ha tudtok:
Ki indította el őt keletről,
hogy igazságot cselekedjen?
Ki adta kezébe a nemzeteket?
Ki tette őt úrrá a királyok fölött?
Kardjával ízzé-porrá zúzza a királyokat,
íjával szétszórja a nemzeteket,
mint szél a polyvát.
3 Üldözi seregüket,
s megállíthatatlanul halad,
oly ösvényen, ahol még sohasem járt.
4 Ki tervezte és vitte végbe mindezt?
Ki hozta elő kezdettől fogva a nemzedékeket?
Én, az Örökkévaló!
Mert én vagyok az Első,
és ugyanaz leszek akkor is,
mikor szólítom az utolsó nemzedéket!”
5 Látják ezt a távoli nemzetek,
remegve félnek, és összegyűlnek,
reszketve jönnek a föld széleiről.
6-7 Bíztatja egymást az ötvös és a kovács,
ezt mondják: „Légy erős!”
Egymást bátorítja és segíti
az ács és a fafaragó: „Így jó lesz,
csak meg kell még erősíteni a bálványt,
hogy ne inogjon!”
Ne félj, mert veled vagyok, Izráel!
8 Ezt mondja az Örökkévaló:
„De te, Izráel, ne félj,
mert szolgám vagy!
Téged választottalak, Jákób,
barátomnak, Ábrahámnak népe.[b]
9 A föld széléről hoztalak el,
a világ végéről hívtalak magamhoz.
Azt mondtam neked:
Szolgám vagy!
Én választottalak,
soha nem doblak félre!
10 Ne félj,
mert veled vagyok!
Ne aggódj,
mert én vagyok Istened!
Megerősítelek,
sőt, megsegítelek!
Igazságos jobbommal felkarollak,
és megtartalak.
11 Nézd! Akik gyűlölnek téged,
megszégyenülnek, és vereséget szenvednek.
Akik harcolnak ellened,
elvesznek, és megsemmisülnek.
12 Keresed majd ellenségeidet,
de nem találod őket.
Akik ellened támadtak,
semmivé lesznek,
végleg eltűnnek.
13 Hiszen én vagyok az Örökkévaló, a te Istened!
Fogom a jobb kezed,
s azt mondom:
Ne félj, én segítek neked!
14 Ne félj, férgecske Jákób,
maroknyi Izráel,
én segítek neked!
— mondja az Örökkévaló,
Megváltód, Izráel Szentje. —
15 Nézd! Új, éles fogú cséplőszánná teszlek.
Hegyeket[c] morzsolj össze,
zúzd porrá a dombokat,
16 szórd a szélnek őket,
mint a polyvát!
Hadd vigye őket a szél,
hadd szórja szét őket a vihar!
Te pedig ujjongva örülsz az Örökkévalóban,
s Izráel Szentjével dicsekszel!”
17 „Vizet keresnek a szegények,
de nem találnak.
Szomjaznak a nyomorultak,
még nyelvük is kiszáradt.
De én, az Örökkévaló inni adok nekik,
én, Izráel Istene törődök velük!
18 Folyókat fakasztok a kopár hegyeken,
forrásokat a mély völgyekben.
A sivár pusztaság helyére tavakat telepítek,
a száraz sivatagban vízforrásokat nyitok.
19 Mellettük növesztek a pusztában
cédrusokat, sittim fákat,
mirtusz bokrokat, olajfák ligetét.
Ültetek a sivatagban ciprust
és sokféle fenyőt.
20 Hogy lássák, megtudják,
szívükre vegyék,
és mindenki megértse,[d]
hogy ezt az Örökkévaló vitte végbe,
Izráel Szentje alkotta.”
Egyedül az Örökkévaló ismeri a jövőt
21 „Hozzátok elém ügyeteket![e]
— mondja az Örökkévaló. —
Adjátok elő érveiteket!
— mondja Jákób Királya. —
22 Lépjetek elő, mondjátok meg,
amik ezután lesznek!
Vagy mondjátok meg,
mi történt az ősidőkben!
Hadd tudjuk meg,
hadd lássuk, mi lesz a vége!
Vagy jelentsétek meg,
amik következnek!
23 Mondjátok meg, ha tudjátok,
ami közeledik!
Hadd lássuk,
valóban istenek vagytok-e!
Tegyetek jót, rosszat, vagy akármit,
hadd nézzük, és lássuk, mi történik!
24 De lám, ti semmik vagytok,
és tehetetlenek!
Utálatos és gyalázatos,
aki titeket választ!”
25 „Én indítottam el őt,[f]
hogy jöjjön észak felől,
aki már ott, keleten is
tisztelte nevemet.
Megtapossa a fejedelmeket,
mint a sarat,
mint fazekas az agyagot.
26 Ezt ki mondta meg előre,
hogy tudhattuk volna?
Ki tudta ezt már régen,
hogy mondhattuk volna:
»Igazat mondott, valóban!«
De senki sem mondta,
senki sem jelentette,
hírét sem hallotta senki!
27 Én mondtam először Sionnak:
Nézzétek, itt vannak,
nézzétek, jönnek!
Én küldtem Jeruzsálemnek hírnököt
az örömhírrel!
28 Szétnéztem, de senkit sem láttam,
kerestem, de nem akadt köztük tanácsadó.
Kérdeztem őket, de senki sem felelt!
29 Bizony, semmik ők mindannyian,
s amit tesznek, az is semmi!
A bálványok semmit sem érnek,
semmire nem képesek,
csak tehetetlen szobrok,
semmi más!”
Az Örökkévaló Szolgája
42 „Nézzétek! Ő az én szolgám akit támogatok,
őt választottam, mert gyönyörködöm benne.
Szellememmel töltöttem be,
hogy igazságosságot hozzon a nemzeteknek.
2 Nem hangoskodik,
nem mutogatja magát,
nem lármázza fel az utcákat.
3 Aki megtört, mint a nád,
ő nem töri össze.
Akiben már alig pislákol az élet,
mint az olajmécs lángja,
ő nem oltja ki.
Igazságot szolgáltat hűségesen.
4 Ő maga nem lankad el, s nem törik össze,
hanem megszilárdítja az igazságosságot a földön.
Tanításában bíznak a távoli partok
és messzi szigetek lakói.”
5 Ezt mondja az Örökkévaló, az Isten,
aki teremtette és kiterjesztette az eget,
aki megalapozta a földet,
és sarjasztott belőle élőket,
aki leheletet ad az embereknek,
és az élet szellemét a föld lakóinak.
6 „Én, az Örökkévaló hívtalak el téged igazságban,
megőrizlek, és fogom a kezed.
Szövetségül adtalak a népnek,
világosságul a nemzeteknek.
7 Elhívtalak, hogy a vakok szemeit megnyisd,
a foglyokat a börtönből kihozd,
és a rabokat a sötétség fogságából kiszabadítsd.
8 Én vagyok az Örökkévaló,
ez a nevem!
Dicsőségemet másnak nem adom,
dicséretem a bálványoknak át nem engedem!
9 Lássátok meg, vegyétek észre,
a régi dolgoknak örökre vége!
Most újakat hirdetek,
s mielőtt kisarjadnak,
tudatom veletek.”
Zsoltár
10 Énekeljetek az Örökkévalónak új éneket![g]
Dicsérjétek őt a föld széléig mindenütt!
Énekeljetek, akik tengerre szálltok,
és ti is, tengeri lények, mind!
Távoli partok lakói,
ti is énekeljetek!
11 Zengjen a puszta és a városok,
ujjongjanak Kédár falvai!
Kiáltsanak örömmel a sziklákon lakók,
a hegycsúcsokról kiáltsanak!
12 Dicsőítsék az Örökkévalót,
hirdessék dicséretét a szigetek
és a távoli partok lakói!
13 Akkor az Örökkévaló kijön,
mint hatalmas hős,
feltámad harci kedve,
mint az erős harcosé,
csatakiáltása messze hangzik,
felharsan félelmetes hangja,
s ellenségeit mind letiporja.
Vezetem a vakokat
14 „Régóta hallgattam,
türtőztettem magam,
nem szóltam.
De most kiáltok,
mint a vajúdó asszony.
Nyögök és zihálok,
mint aki szül.
15 Elpusztítok hegyeket és dombokat,
kiszárítok erdőket és mezőket,
kiszárítok folyókat és tavakat.
16 Vezetem a vakokat olyan úton,
amelyet nem ismernek,
viszem őket olyan ösvényeken,
ahol még nem jártak.
A sötétséget előttük világossággá teszem,
a göröngyös utakat elegyengetem.
Bizony, ezeket teszem velük,
s őket soha el nem hagyom.
17 De akik bálványokban bíznak,
és ezt mondják nekik: »Ti vagytok isteneink!«
— mind meghátrálnak és megszégyenülnek.”
Nézzétek szolgámat!
18 „Ó ti süketek, hallgassatok rám!
Ti vakok, nézzetek ide!
19 Nézzétek szolgámat!
Van-e olyan vak, mint ő?
Nézzétek követemet!
Kicsoda oly süket, mint ő?
Bizony, nincs más,
aki ennyire vak lenne,
mint az Örökkévaló szolgája
és szövetséges társa!”
20 Sokat láttál,
de nem vetted észre!
Füled is nyitva volt,
mégsem hallottad meg szavam!
21 Az Örökkévaló a legjobbat adta szolgájának:
nagy és dicsőséges törvényét.[h]
22 De nézd a népet,
hogy kirabolták, kifosztották!
Bilincsbe verték,
tömlöcbe zárták őket!
Zsákmányul estek,
és nem volt szabadítójuk!
Kifosztották őket mindenükből,
és senki sem mondta:
„Add vissza nekik!”
23 Ki figyel rám közületek?
Ki gondol azzal, ami következik?
24 Ki szolgáltatta ki
Jákób népét ellenségeinek?
Ki adta zsákmányul Izráelt kirablóinak?
Vajon nem az Örökkévaló,
aki ellen vétkeztünk mindannyian,
akinek útjain járni nem akartunk,
s tanítására nem figyeltünk?
25 Ezért ránk zúdult izzó haragja,
ezért támadtak ránk erős ellenségeink!
Lángolt körülöttünk a tűz,
de észre sem vettük!
Már meg is perzselt lángja,
mégsem vettük szívünkre,
s nem tértünk észre!
Ne félj, mert megváltottalak!
43 De most azt mondja az Örökkévaló,
aki teremtett téged, Jákób,
aki téged alkotott, Izráel:
„Ne félj, mert megváltottalak!
Neveden szólítottalak, enyém vagy!
2 Mikor vízen kelsz át,
veled vagyok.
Ha folyókon,
azok el nem borítanak.
Mikor tűzön mész keresztül,
téged meg nem éget,
lángja nem emészt meg,
3 mert én vagyok Istened, az Örökkévaló,
Izráel Szentje, Szabadítód.
Váltságodul Egyiptomot adtam cserébe.
Etiópiát és Szebát adtam érted,
hogy enyém lehess.
4 Mivel drága vagy nekem,
kedves és értékes,
s mert nagyon szeretlek,
hát népeket adok érted,
s életedért cserébe nemzeteket.
5 Ne félj, mert melletted vagyok,
elhozom keletről fiaidat,
összegyűjtöm nyugatról gyermekeidet.
6 Parancsolok északnak: add ide fiaimat!
Szólok délnek: ne tartsd vissza őket!
Hozzátok vissza fiaimat messziről,
s leányaimat a föld pereméről!
7 Mindenkit, aki nevemet viseli,
akit dicsőségemre teremtettem,
akit magam alkottam és formáltam.
8 Hozzátok elő a népet,[i]
amely vak, pedig van szeme,
és süket, noha van füle!”
9 „Gyűljetek össze mind, ti nemzetek,
népek, gyülekezzetek!
Közületek ki tudta ezt előre?
Vagy ki tudja megmondani, mi volt régen?
Állítsák elő tanúikat, hogy igazolják őket,
hogy aki hallja, azt mondja rá: »Igaz!«”
Az én tanúim ti vagytok, népem!
10 „Az én tanúim ti vagytok, népem
— mondja az Örökkévaló —,
és szolgám, akit azért választottam,
hogy megismerjetek,
higgyetek bennem,
és megértsétek:
Én Vagyok, csak én!
Előttem nem volt más Isten,
és utánam sem lesz senki más!
11 Egyedül én vagyok az Örökkévaló,
rajtam kívül nincs más Szabadító!
12 Én szóltam hozzátok,
én szabadítottalak meg titeket,
én jelentettem ki a múltat és jövőt.
Igen, én tettem ezt,
nem valami idegen isten!
Ti vagytok tanúim,
hogy én vagyok Isten egyedül!
— ezt mondja az Örökkévaló. —
13 Mindig is én voltam,
ezután is én leszek Isten egyedül!
Nincs senki, aki kezemből kivehetne,
nincs, aki megmásíthatná, amit teszek!”
14 Ezt mondja Megváltótok, az Örökkévaló, Izráel Szentje:
„Értetek küldök seregeket Babilóniába,
megalázom a káldeusokat.
Fogságba hurcolják őket a saját hajóikon,
amelyekre oly büszkék voltak.[j]
15 Én vagyok az Örökkévaló,
én vagyok számotokra a Szent,
Izráel Teremtője, s a Királyotok!”
Ne gondoljatok többé a régi dolgokra!
16 Az Örökkévaló nyitott utat népének a tengeren át,
ösvényt a mély vízen keresztül.
17 Kihozta az egyiptomiakat,
harci szekerekkel és lovasokkal,
az egész hatalmas sereget,
amely most ott fekszik,
többé föl nem kel soha,
mert életük lángja kialudt,
ellobbant, mint a mécses.
Ezt mondja az Örökkévaló,
aki mindezeket tette:
18 „Ne gondoljatok többé a régi dolgokra,
ne az emlékeken tűnődjetek!
19 Nézzétek! Most valami újat kezdek!
Már sarjad is, mint a zsenge vetés,
nem vettétek észre?
A pusztában utat készítek,
a kietlen sivatagban folyókat fakasztok.
20 Még a vadállatok is dicsőíteni fognak engem,
a pusztai sakálok és struccok,
mert a kietlenben vizet fakasztok,
a sivatagban folyókat nyitok,
hogy inni adjak népemnek,
választottaimnak.
21 Igen, a népnek,
amelyet magamnak alkottam,
s amely hirdeti majd dicséretemet.”
22 „De mégsem hozzám kiáltottál, Jákób!
Meguntál engem, Izráel!
23 Nem hoztál nekem bárányaidból égőáldozatnak valót,
nem tiszteltél véresáldozatokkal.
Pedig nem terheltelek ételáldozatokkal,
nem fárasztottalak tömjént követelve.
24 Nem vettél nekem jó illatú nádat,
nem hoztál elém jó szívvel ajándékokat,
csak bűneiddel terheltél,
vétkeid sokaságával fárasztottál.
25 Én, egyedül én törlöm el bűneidet,
önmagamért,
és vétkeidre többé nem emlékezem!
26 Emlékeztess, pereljünk egymással!
Add elő érveidet!
Igazold magad, ha tudod!
27 Hiszen már ősapád is vétkezett,
vezetőid[k] is vétkeztek ellenem mindannyian!
28 Hát én is hagytam,
hogy szent helyem papjait meggyalázzák,
engedtem, hogy Jákóbot pusztítsák,
és megszégyenítsék Izráelt.”
Footnotes
- Ézsaiás 40:31 sasok A hasonlat hátterében valószínűleg egy ókori hiedelem áll, amely szerint a sasok időnként megfiatalodnak: ilyenkor régi tollaikat elhullatják, és újakat növesztenek.
- Ézsaiás 41:8 népe Szó szerint: „magva” — vagyis leszármazottjai.
- Ézsaiás 41:15 Hegyeket Valószínűleg Júda ellenségeit jelenti.
- Ézsaiás 41:20 Hogy… mindenki megértse Isten előre kijelenti ezt, hogy az emberek — látva a prófécia beteljesedését — megértsék, hogy a bálványokkal és a hamis prófétákkal ellentétben, Isten valóban tudja, hogy mi fog következni, mert ő az, aki a saját szavát beteljesíti.
- Ézsaiás 41:21 A 21–24 versekben az Örökkévaló valószínűleg a bálványok isteneihez szól — gúnyos hangnemben.
- Ézsaiás 41:25 őt Valószínűleg Círusz perzsa királyra vonatkozik (Kr.e. 550–530), akit Ézsaiás néven is nevez (Ézs 45:1).
- Ézsaiás 42:10 új éneket Amikor Isten valami újat tesz, illő, hogy új énekkel dicsérjük.
- Ézsaiás 42:21 Az Örökkévaló… törvényét Vagy: „Saját igazságáért az Örökkévaló akarta naggyá tenni és megdicsőíteni a törvényt és a tanítást.”
- Ézsaiás 43:8 népet Valószínűleg Izráel népéről van szó. Lásd Ézs 6:9–10.
- Ézsaiás 43:14 Értetek… voltak Vagy: „Küldök valakit Babilon ellen, hogy betörjön kapuin. Akkor a káldeusok győzelemkiáltása sírássá változik.”
- Ézsaiás 43:27 vezetőid Vagy: „szószólóid” — vagyis, akik mások érdekében szót emelnek.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center