Jób 14
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
14 „Akit asszony szült, mind rövid életű,
s napjai szenvedésekkel terhesek.
2 Mint tavaszi virág, hirtelen kivirul,
de hamar elhervad, gyorsan lehull,
mint az árnyék, tovatűnik, nincs maradása.
3 Istenem, te mégis szemmel tartasz!
Mégis perbe szállsz ellenem?
4 Származhat-e a tisztátalanból tiszta?
Soha!
5 Istenem, ha már megszabtad napjaim számát,
meghatároztad éveimet,
— s tudom, azt át nem léphetem —,
6 kérlek, engedj egy kis pihenést,
vedd le rólam tekinteted,
hadd legyen annyi örömöm,
mint munkája végeztével a béresnek!
7 Hiszen még a kivágott fának is van reménye,
hogy újra sarjad, újra kizöldül.
8 Mikor gyökere már kiszáradt,
mikor törzse már nem él,
9 a víznek illatától mégis újraéled,
megint rügyezik, kivirágzik, feléled.
10 De a férfi, ha meghal — bármily erős volt is —,
ha végleg elterül, ugyan hová lesz?
11 Elillan, mint víz a kiszáradt tavakból,
mint elapadt folyók vize, eltűnik.
12 Bizony, az ember nem kel fel,
ha egyszer lehanyatlik.
Fel nem ébred, fel sem kel,
amíg az ég el nem múlik!
13 Bárcsak elrejtenél engem a holtak hazájában!
Ott várnám ki, míg csillapul haragod,
és újra megemlékeznél rólam.
14 Vajon, ha meghalok, felkelek-e megint?
Ha tudnám, türelmesen várnám,
amíg szolgálatom ideje letelik,
s elváltozásom bekövetkezik.
15 Akkor szólítanál, s én felelnék,
akkor te is vágyakoznál utánam, akit kezed alkotott.
16 Akkor megvédenél engem,
s nem tartanád számon minden bűnömet.
17 Vétkeimet csomóba kötve lepecsételnéd,
s eltörölnéd mindet.
18 Ahogy a nagy hegyek leomlanak,
a hatalmas sziklák elmállanak,
19 ahogy a követ simára koptatja a víz,
és elmossa az áradat a partokat,
úgy teszed semmivé, Istenem, minden reményemet,
20 így mutatod meg rajtam hatalmadat!
Nekem pedig el kell mennem örökre.
Elváltoztatod arcomat,
s a holtak közé küldesz.
21 Ha fiaimat tisztesség éri, nem láthatom,
de ha szégyen, azt sem tudom.
22 Már csak a saját fájdalmam van velem,
lelkem is csak magáért sír keservesen!”
Jób 14
Hungarian Károli
14 Az asszonytól született ember rövid életû és háborúságokkal bõvelkedõ.
2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az õ hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
6 Fordulj el azért tõle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az õ hajtásai el nem fogynak.
8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van õ?
11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az õ álmukból.
13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!
14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? [Akkor] az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bûneimhez.
18 Még a hegy is szétomlik, ha eldõl; a szikla is elmozdul helyérõl;
19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és õ elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el õt.
21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törõdik velök.
22 Csak õmagáért fáj még a teste, és a lelke is õmagáért kesereg.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center