Add parallel Print Page Options

12  Elküldé azért az Úr Dávidhoz Nátán [prófétát,] ki bemenvén hozzá, monda néki: Két ember vala egy városban, egyik gazdag, a másik szegény.

A gazdagnak felette sok juhai és ökrei valának;

A szegénynek pedig semmije nem vala egyéb egy kis nõstény báránykájánál, a melyet vett és táplált vala, s felnevelkedett nála gyermekeivel együtt; saját falatjából evett és poharából ivott és keblén aludt, és néki olyan vala, mintegy leánya.

Mikor pedig utazó vendége érkezett a gazdagnak: sajnált az õ ökrei és juhai közül hozatni, hogy a vendégnek ételt készítsen belõle, a ki hozzá ment vala; hanem elvevé a szegénytõl az õ bárányát, és azt fõzeté meg a vendégnek, a ki hozzá ment.

Akkor felgerjede Dávidnak haragja az ember ellen, és monda Nátánnak: Él az Úr, hogy halálnak fia az az ember, a ki azt cselekedte.

A bárányért pedig négy annyit kell adnia, mivelhogy ezt mívelte, és annak nem kedvezett.

És monda Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember! Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: Én kentelek fel téged, hogy király légy Izráel felett, és megszabadítottalak téged a Saul kezébõl.

És néked adtam a te urad házát, és a te uradnak feleségeit a te kebeledbe; ennek felette néked adtam Izráelnek és Júdának házát; [és] ha még ez kevés [volt,] ezt s ezt adtam volna néked.

Miért vetetted meg az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely útálatos õ elõtte? A Hitteus Uriást fegyverrel ölted meg, és az õ feleségét magadnak vetted feleségül; magát pedig az Ammon fiainak fegyverével ölted meg.

10 Most azért ne távozzék el a fegyver soha házadból, mivel megútáltál engem, és a Hitteus Uriás feleségét elvetted, hogy feleséged legyen.

11 Ezt mondja az Úr: Ímé én épen a saját házadból bocsátok reád csapásokat, és feleségeidet szemed láttára veszem el, és adom más felebarátodnak, és hál a te feleségeiddel fényes nappal.

12 Mert te titkon cselekedtél; de én az egész Izráel elõtt és napvilágnál cselekeszem azt.

13 Monda azért Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! És monda Nátán Dávidnak: Az Úr is elvette a te bûnödet, nem fogsz meghalni.

14 Mindazáltal, mivel alkalmat adtál a gyalázásra az Úr ellenségeinek e dologban: a te fiad is, a ki lett néked, bizonynyal meghal.

15 Ezekután elméne Nátán az õ házához. És megveré az Úr a gyermeket, a kit az Uriás felesége szült vala Dávidnak; és megbetegedék.

16 És könyörge Dávid az Istennek a gyermekért, és bõjtöle is Dávid, és bemenvén, a földön feküvék éjjel.

17 Felkelének azért az õ házának vénei [és menének] õ hozzá, hogy felemeljék õt a földrõl: de nem akará, és nem is evék õ velek kenyeret.

18 Hetednapra azért meghala a gyermek, és nem merik vala a Dávid szolgái néki megmondani, hogy meghalt a gyermek, mert ezt mondják vala: Ímé, még mikor a gyermek élt, szólottunk néki és meg sem hallotta szónkat; hogyan mondanánk meg néki, hogy meghalt a gyermek, hogy [magának] bajt szerezzen?

19 Látván pedig Dávid, hogy az õ szolgái suttognak, eszébe vevé Dávid, hogy meghalt a gyermek, és monda Dávid az õ szolgáinak: Meghalt-é a gyermek? Azok mondának: Meghalt.

20 Felkelvén azért Dávid a földrõl, megmosdék és megkené magát és más ruhát võn magára, és bemenvén az Úr házába, imádkozék. Azután beméne a maga házába, és kérésére kenyeret vivének eleibe, és evék.

21 Akkor mondának az õ szolgái néki: Mi dolog ez, a mit míveltél? Míg a gyermek élt, bõjtöltél és sírtál; most pedig, hogy meghalt a gyermek, felkelél és kenyeret ettél.

22 Monda õ: Míg a gyermek élt, addig bõjtöltem és sírtam; mert ezt mondottam: Ki tudja, talán az Úr könyörül rajtam, és megél a gyermek.

23 De most, [hogy] meghalt, vajjon miért bõjtölnék? Vajjon visszahozhatom-é azzal? Én megyek õ hozzá, de õ nem jõ ide vissza én hozzám.

24 És megvigasztalá Dávid az õ feleségét, Bethsabét, és beméne hozzá, és vele hála. És õ szült fiat, és nevezé annak nevét Salamonnak, és az Úr szereté azt,

25 A mint megizente vala Nátán próféta által, ki nevezé az õ nevét Jedidjának, az Úrért.

26 Joáb pedig hadakozék az Ammon fiainak [városa,] Rabba ellen, és megvevé a királyi várost.

27 És követeket külde Dávidhoz Joáb ilyen követséggel: Hadakoztam Rabba ellen, és meg is vettem a város[nak egyik részét, a hol a víz van.]

28 Most azért gyûjtsd egybe a népnek maradékát, és szállj táborba a város ellen, foglald el azt, nehogy valamiképen, ha én foglalnám el, róla neveztessék az én nevem.

29 Egybegyûjté azért Dávid mind az egész népet, és aláméne Rabba ellen, és harczola ellene, és elfoglalá azt.

30 És elvevé az õ királyuknak koronáját annak fejérõl, melynek súlya egy tálentum arany volt, és drága [kövekkel vala rakva,] és lõn a Dávid fején, és a városból felette sok zsákmányt hozott el.

31 A népet pedig, mely benne [vala,] kihozatá; és némelyét fûrész, némelyét vasborona alá, némelyét fejsze alá vetteté; némelyeket mészkemenczén vitt által, és így cselekedék az Ammon fiainak minden városával. Haza méne azután Dávid és az egész nép Jeruzsálembe.

13  Lõn ennekutána, hogy Absolonnak, Dávid fiának igen szép huga vala, kinek neve Támár vala; és Amnon, a Dávid fia megszereté õt.

Igen nagy gyötrelemben vala pedig Amnon, úgy hogy beteggé lett az õ hugáért, Támárért; mert szûz vala, és Amnon elõtt lehetetlennek tünt fel, hogy rajta valamit elkövessen.

[Vala] azonban Amnonnak egy barátja, kinek Jonadáb vala neve, Simeának, Dávid testvérének fia; Jonadáb pedig igen eszes ember vala.

Ki monda néki: Mi az oka, hogy te naponként soványodol, királynak fia? Nem mondhatnád-é meg nékem? És monda néki Amnon: Támárt, Absolon öcsémnek hugát igen szeretem.

És monda néki Jonadáb: Feküdj le ágyadba, és tedd betegnek magadat. És ha eljön atyád, hogy meglátogasson, mondd azt néki: Jõjjön ide, kérlek, Támár, az én hugom, hadd adjon ennem; és itt szemem elõtt készítse el az ételt, hogy én is lássam, és az õ kezébõl egyem.

Lefeküvék azért Amnon, és tetteté, mintha beteg volna; mikor azután eljött a király, hogy õt meglátogassa, monda Amnon a királynak: Kérlek, hadd jõjjön ide hozzám Támár hugom, hadd csináljon elõttem egy pár bélest, és hadd egyem az õ kezébõl.

Elkülde azért Dávid a Támár házához, ezt izenvén: Eredj el mindjárt az Amnon bátyád házához, és készíts valami ennivalót néki.

Beméne azért Támár az Amnon bátyja házába, õ pedig fekszik vala. És lisztet vévén, meggyúrá és bélest csinála õ elõtte, és megfõzé a bélest.

Elõhozá annakutána a serpenyõt, és kitölté eleibe; de õ nem akara enni. És monda Amnon: Küldjetek ki mellõlem mindenkit; és kimenének mindnyájan elõle.

10 Akkor monda Amnon Támárnak: Hozd be a kamarába az étket, hadd egyem kezedbõl; vevé azért Támár a bélest, melyet készített vala, és bevivé Amnon bátyjának az ágyasházba.

11 És eleibe vivé, hogy egyék, és megragadá õt, és monda néki: Jõjj, feküdj mellém, húgom.

12 Õ pedig monda néki: Ne, bátyám, engem meg ne ronts, mert nem szoktak így cselekedni Izráelben, ne kövess el ilyen gyalázatot.

13 És én, ugyan hová vigyem szégyenemet? Te pedig olyan leszel Izráelben, mint egy bolond. Azért kérlek, szólj a királynak, mert nem fog megtagadni engem tõled.

14 Õ azonban nem akart szavára hallgatni, hanem erõsebb levén nála, erõt vett rajta, és vele feküvék.

15 És meggyûlölé õt Amnon felette igen, mert nagyobb lõn gyûlölete, melylyel gyûlölte õt, a szeretetnél, melylyel õt megszerette vala. És monda néki Amnon: Kelj fel, eredj dolgodra.

16 Ki felele néki: Ne kövess el nagyobb gonoszságot annál, a melyet rajtam véghezvittél, hogy elûzz engem. Õ azonban nem akart reá hallgatni,

17 Hanem beszólítá szolgáját, a ki néki szolgál vala, és monda: Ûzd ki õt gyorsan elõlem, és zárd be az ajtót utána.

18 Vala pedig õ rajta igen szép tarka szoknya, a milyenben a király leányai szoktak járni, míg szûzek valának. Kiûzé azért õt a szolga, és bezárá az ajtót utána.

19 Hamut hinte azért Támár az õ fejére, és a tarka szoknyát, mely rajta volt, meghasogatá, kezét pedig fejére tevén, jajgatva jár vala.

20 És monda néki a bátyja, Absolon: Talán Amnon bátyád volt veled? Azért hallgass most, hugom, [mert] atyádfia, ne bánkódjál azon felettébb. Lakozék azért Támár nagy árvaságban az õ bátyjának, Absolonnak házában.

21 Dávid király pedig hallván mindezeket, felette igen megharaguvék.

22 Nem szóla pedig semmit felõle Absolon Amnonnak, sem jót, sem gonoszt; mert igen gyûlöli vala Absolon Amnont, mivelhogy megszeplõsítette az õ hugát, Támárt.

23 És lõn két esztendõ mulva, mikor Absolonnak [juhait] nyírták Baál- Hásorban, mely Efraimban van, meghívá Absolon mind a király fiait.

24 Beméne Absolon a királyhoz is, és monda: Ímé most nyírják a te szolgádnak [juhait, azért] jõjjön el kérem a király és az õ szolgái a te szolgáddal.

25 Monda a király Absolonnak: Ne, fiam, ne menjünk el mindnyájan, hogy meg ne terheljünk téged. És ismét erõlteti vala õt, de nem akara elmenni, hanem megáldá õt.

26 Monda mégis Absolon: Ha nem, úgy jõjjön el velünk Amnon, az én testvérem. Felele néki a király: Miért menne el veled?

27 Mikor pedig erõltette õt Absolon, elbocsátá õ vele Amnont is és mind a király fiait.

28 Parancsola pedig Absolon az õ szolgáinak, ezt mondván: Kérlek, vigyázzatok, és mikor Amnon a bortól jókedvû lesz és mondom néktek: akkor üssétek le Amnont és öljétek meg õt, semmit ne féljetek, hiszen én parancsoltam néktek, legyetek bátrak, ne féljetek.

29 Úgy cselekedének azért az Absolon szolgái Amnonnal, a mint Absolon parancsolta vala. A király fiai pedig mindnyájan felkelének, és ki-ki öszvérére üle, és elszaladának.

30 Mikor pedig még az útban voltak, a hír eljutott Dávidhoz, mondván: Mind megölte Absolon a király fiait, egy sem maradt meg közülök.

31 Akkor felkele a király, megszaggatá ruháit, és a földre feküvék, és az õ szolgái mindnyájan megszaggatott ruhában állanak vala elõtte.

32 Szóla pedig Jonadáb, Simeának, a Dávid testvérének fia, és monda: Ne mondja azt az én uram, hogy a királynak minden fiait megölték, mert csak Amnon halt meg egyedül; mert attól a naptól fogva, hogy az õ hugát megszeplõsítette, Absolonnak mindig szájában volt [ez a dolog].

33 Ne vegye azért szívére az én uram, a király, azt gondolván, hogy a királynak minden fiai meghaltak, mert csak Amnon halt meg egyedül.

34 Absolon pedig elmenekült. És felemelvén az õrálló az õ szemeit, látá, hogy sok ember jõ az úton õ mögötte, a hegyoldalon.

35 És monda Jonadáb a királynak: Ímé jõnek a király fiai; a mint a te szolgád mondá, úgy történt.

36 És lõn, a mint megszünt beszélni, megérkezének a király fiai, és szavokat felemelvén, sírának; és maga a király is és az õ szolgái mindnyájan felette igen sírának.

37 Absolon pedig elfuta, és méne Talmaihoz, Ammihur fiához, Gessurnak királyához. És [Dávid] minden nap siratá az õ fiát.

38 Absolon pedig, minekutána elfutott és Gessurba ment, három esztendeig volt ott.

39 Dávid király pedig felhagyott [azzal,] hogy Absolon ellen menjen, mert megvigasztalódott Amnon felõl, hogy meghalt.

Nátán próféta szembesíti Dávidot a saját bűnével

12 Ezután az Örökkévaló Dávidhoz küldte Nátán prófétát, aki a következő történetet mondta el a királynak: „Volt egy városban egy gazdag ember, meg egy szegény. A gazdagnak sok nyája és csordája volt, a szegénynek meg csak egyetlen kis nőstény báránykája, amelyet maga vett. Ezt a báránykát a szegény ember nagyon megszerette, s a gyermekeivel együtt nevelte. Saját ételével etette, poharából itatta, s az ölében altatta el, mintha csak a leánya lett volna.

Történt egyszer, hogy a gazdag emberhez utas érkezett, akit a házigazda meg akart vendégelni. Azonban sajnált a vendég kedvéért a saját állatai közül egyet is levágni, inkább a szegény embertől vette el annak egyetlen bárányát, és abból készített ételt vendégének.”

Ennek hallatán Dávid nagyon felháborodott a gazdag ember viselkedése miatt. Ezt mondta Nátánnak: „Esküszöm az Örökkévalóra, hogy halál fia, aki ezt tette! Négyszer annyit kell adjon az elvett bárány helyett, mivel ilyet tett, és nem könyörült azon a szegény emberen!”

„Te vagy az az ember, Dávid!” — mondta ekkor Nátán.

Azután így folytatta: „Ezt mondja neked az Örökkévaló, Izráel Istene: »Dávid, én kentelek fel Izráel királyává, én szabadítottalak meg Saul kezéből. Neked adtam Saul házát[a] és asszonyait, királlyá tettelek egész Izráel és Júda fölött — de ha ez kevés lett volna, ezen felül még sok minden mást is neked adtam volna. Miért hogy az Örökkévalót[b] semmibe vetted, és elkövetted ezt a gonoszságot? Fegyverrel gyilkoltad meg a hettita Úriást, hogy feleségét elvedd tőle, és a saját feleségeddé tedd. Bizony, az ammoniak fegyverével te magad gyilkoltad meg Úriást! 10 Emiatt a saját családodban is egymást követik a fegyveres gyilkosságok — s ennek nem lesz vége! Így lesz, mert semmibe vettél azzal, hogy a hettita Úriástól elvetted a feleségét, hogy a te feleséged legyen!«”

11 „Ezt mondja az Örökkévaló, Izráel Istene: »Meglátod, hogy a saját családodból hozok rád súlyos csapásokat! Elveszem tőled feleségeidet, és másnak adom őket, hogy velük háljon — mégpedig mindenki szeme láttára. 12 Te titokban háltál más feleségével, de én egész Izráel szeme láttára büntetlek meg téged!«”

13 Dávid ekkor így válaszolt Nátánnak: „Igen, vétkeztem az Örökkévaló ellen!”

„Az Örökkévaló elengedte ezt a bűnödet, nem kell meghalnod[c] — mondta Nátán —, 14 de a kisfiad, akit Betsabé szült neked, bizony meg fog halni, mivel ezzel a tetteddel gyalázatot hoztál[d] az Örökkévalóra.”

15 Ezután Nátán hazament.

Dávid és Betsabé első fia meghal

Az Örökkévaló pedig csapással sújtotta a gyermeket, akit Úriás felesége szült Dávidnak, s a gyermek súlyosan megbetegedett. 16 Dávid ezekben a napokban böjtölt, szüntelenül könyörgött Istennek a gyermekért, és a földön feküdt egész éjjel. 17 A királyi udvar főemberei megpróbálták rábeszélni, hogy keljen föl a földről, és egyen valamit, de hiába. Dávid nem akart fölkelni, és hét napon keresztül nem akart velük együtt enni. 18 A hetedik napon azután meghalt a gyermek. De szolgái nem merték Dávidnak megmondani, mert azt gondolták: „Lám, amíg élt a gyermek, hiába biztattuk, nem hallgatott ránk! Hogyan mondjuk meg neki, hogy meghalt a fia? Még valami kárt tesz magában!”

19 Dávid azonban észrevette, hogy a szolgák egymás között suttognak, és ebből megértette, hogy a kisgyermek meghalt. Azután megkérdezte: „Ugye, meghalt a gyermek?”

„Igen, Urunk, meghalt” — felelték a szolgák.

20 Ekkor Dávid fölkelt a földről, megfürdött, rendbe szedte magát, ruhát váltott, és az Örökkévaló házába ment, hogy imádja őt. Majd hazament, kérte a szolgákat, hogy hozzanak neki valami ételt, és véget vetett a böjtnek.

21 A szolgák megkérdezték: „Urunk, hogy lehet az, hogy amíg élt a gyermek, böjtöltél és sírtál, most meg, amikor meghalt, fölkeltél, és abbahagytad a böjtöt?”

22 „Amíg a gyermek élt — válaszolta Dávid —, böjtöltem és sírtam, mert azt gondoltam, ki tudja, talán az Örökkévaló megkönyörül rajtam, és a fiam életben marad. 23 De most, miután meghalt, miért böjtöljek tovább? Hiszen nem hozhatom vissza! Egy nap majd én megyek hozzá, de ő már nem jön vissza hozzám.”

Salamon születése

24 Ezután Dávid megvigasztalta a feleségét, Betsabét, és vele hált. Betsabé ismét fiút szült Dávidnak, és a gyermeket elnevezték Salamonnak. Az Örökkévaló szerette Salamont, 25 és Nátán próféta által megüzente, hogy az Örökkévaló kegyelme miatt a fiúnak ez legyen a neve: „Jedídja”.[e]

Rabbá elfoglalása

26 Eközben Jóáb vezetésével az izráeli sereg tovább ostromolta az ammoniak fővárosát, Rabbát. Sikerült elfoglalnia a királyi várat. 27 Akkor Jóáb megüzente Dávidnak: „Uram, Rabbá ostroma során sikerült elfoglalnom a királyi várat, ahol a vízforrás van. 28 Most hát gyűjtsd össze, kérlek, Izráel hadseregének otthon maradt részét, és magad vezesd Rabbá ellen őket. Jöjj, és vedd be a várost, mielőtt én elfoglalnám. Máskülönben nekem tulajdonítanák a győzelmet.”

29 Dávid tehát összegyűjtötte maradék seregét, és Rabbá ellen vezette őket. Hamarosan el is foglalta a várost. 30 Levette az ammoniak királyának fejéről[f] a koronáját, amely egy talentum[g] aranyból készült és drágakő ékesítette. Ezt a koronát azután Dávid fejére tették. Ugyanakkor Dávid igen nagy zsákmányt is szerzett a városból. 31 Rabbá és az összes többi ammoni város lakóit Dávid foglyul ejtette, és nehéz munkára fogta: fűrésszel, csákánnyal és fejszével kellett dolgozniuk, meg téglát égettek.

Azután Dávid és egész serege visszatért Jeruzsálembe.

Amnón megerőszakolja Támárt, a féltestvérét

13 Dávid egyik fia volt Absolon, akinek a húga, Támár, nagyon szép leány volt. Támárba beleszeretett Amnón,[h] aki szintén Dávid fia volt. Annyira kívánkozott utána, hogy szinte belebetegedett a vágyakozásba. Mivel Támár még hajadon volt és szűz, Amnón számára lehetetlennek tűnt, hogy valaha is vele háljon.

Volt azonban Amnónnak egy ravasz barátja, Jónádáb, Dávid testvérének, Simeának fia, aki egyszer megszólította Amnónt: „Minden reggel olyan levertnek látszol, királyfi! Mi bánt, mondd el nekem!”

Amnón bevallotta neki: „Támár az oka! Halálosan beleszerettem, de hát ő mégiscsak Absolon öcsém húga!”

Jónádáb akkor ezt tanácsolta: „Megmondom, mit tegyél. Maradj ágyban, és tettesd magad betegnek. Amikor atyád, a király eljön meglátogatni, kérd meg, hogy küldje hozzád Támár húgodat, hogy ő készítsen neked valamilyen ételt. De itt készítse el a szemed láttára, és ő maga szolgálja fel neked.”

Amnón megfogadta a tanácsot, betegnek tettette magát, és mikor a király eljött meglátogatni, ezt kérte tőle: „Atyám, kérlek, küldd hozzám Támár húgomat, hogy itt, a szemem előtt készítsen nekem egy kis süteményt, és ő maga szolgálja fel!”

Dávid tehát üzent Támárnak, hogy menjen féltestvére, Amnón házához, és készítse el az ételt bátyja kívánsága szerint.

Támár oda is ment, és látta, hogy Amnón bátyja az ágyban fekszik. Azután Amnón szeme előtt megdagasztotta a tésztát, és elkészítette a süteményt. Majd kisütötte, és bátyja elé tette, aki azonban nem akart belőle enni, hanem minden szolgát kiküldött a szobából. Mikor már mindenki elment, és kettesben maradtak Támárral, 10 Amnón ezt kérte: „Húgom, hozd ide, kérlek az ágyamhoz a süteményeket, hadd egyek a kezedből!”

Támár egészen közel ment hozzá, és a kezéből kínálta Amnónt a maga sütötte tésztával.

11 Amnón ekkor megragadta a húgát, és azt mondta: „Gyere, hálj velem!”

12 De Támár tiltakozott: „Szó sem lehet róla, hiszen a bátyám vagy! Ne kövess el rajtam erőszakot, mert ilyen gonoszságnak Izráelben soha nem szabad megtörténnie! Ne tegyél ilyen gyalázatos dolgot! 13 Gondold meg, mi lesz velem azután, és hová menjek szégyenemben? Téged meg mindenki gyalázatosnak fog tartani Izráelben! Kérlek, hallgass rám, és beszélj apánkkal, a királlyal, ő biztosan hozzád ad feleségül, ha kéred!”

14 De Amnón nem hallgatott rá, hanem megerőszakolta a húgát, mivel erősebb volt nála. 15 Azonban rögtön ezután annyira meggyűlölte, hogy ez a gyűlölet még annál a szeretetnél is erősebb volt, mint amit előzőleg érzett iránta. Ezért durván kizavarta a házából. „Menj innen! Kifelé!” — mondta neki.

16 Támár kérlelte: „Bátyám, ne bánj velem ilyen gonoszul! Ha most elküldesz, még nagyobb gonoszságot követsz el, mint az előbb!”

De Amnón nem hallgatott rá. 17 Hívta a szolgáját, és megparancsolta neki: „Dobd ki ezt a nőt innen, és zárd be az ajtót utána!” 18 Így is történt.

Támár hosszú ujjú ruhát viselt — mint a királylányok általában, mielőtt férjhez mentek. 19 Amikor a szolgák kiküldték Amnón házából, Támár megszaggatta a ruháját, hamut szórt a fejére, és kezét a fejére kulcsolva, sírva-jajgatva elment.

20 Amikor a bátyja Absolon meglátta, ezt kérdezte tőle: „Mi történt veled, húgom? Csak nem Amnón bátyád tett veled valamit? De ne szólj erről senkinek, hiszen Amnón mégiscsak a bátyád! Ne bánkódj miatta!”

Ettől kezdve Támár a bátyjának, Absolonnak a házában élt magányosan és visszavonulva.

21 Amikor Dávid király megtudta ezeket, nagyon megharagudott.[i] 22 Absolon nem szólt a testvérének, Amnónnak semmit, mert meggyűlölte amiatt, hogy a húgát megerőszakolta.

Absolon meggyilkoltatja Amnónt

23 Ezután két esztendő eltelt, és éppen Absolon juhait nyírták[j] Baál-Hácórban, Efraim városa mellett. Ebből az alkalomból Absolon meg akarta hívni a király összes fiait az ünnepségre. 24 Elment hát a királyhoz, és ezt mondta: „Most nyírják a juhaimat, kérlek, jöjj el udvari szolgáiddal együtt az ünnepségre.”

25 Dávid azonban elhárította a meghívást: „Nem, fiam, ne menjünk mindannyian. Nem akarom, hogy a sok vendég terhedre legyen!”

Absolon tovább kérlelte, de a király nem akart menni, majd megáldotta Absolont.

26 Végül Absolon azt mondta: „Akkor legalább engedd el hozzám Amnón bátyámat!”

De Dávid ezt kérdezte: „Ugyan miért menjen hozzád?” 27 Absolon azonban addig kérlelte, amíg Dávid beleegyezett, hogy Amnón és a többi királyfi elmenjen Absolonhoz vendégségbe. Absolon olyan nagy lakomát készített, mint amilyet a király szokott rendezni.[k]

28 Azután Absolon ezt parancsolta a szolgáinak: „Lakoma közben figyeljetek Amnónra! Amikor megittasodik, majd szólok nektek: »Most vágjátok le Amnónt!« Akkor rohanjatok rá, és öljétek meg! Ne féljetek, hiszen csak a parancsomat teljesítitek! Legyetek bátrak és erősek!”

29 Így is történt: a szolgák Absolon parancsára meggyilkolták Amnónt. Ezt látva a király többi fia azonnal felugrott az asztaltól, mindegyik a maga öszvérére ült, és valamennyien elmenekültek.

30 Még úton voltak Jeruzsálembe, amikor a gyilkosság híre már megérkezett Dávidhoz. Valaki azt mondta a királynak: „Uram, Absolon meggyilkolta a király fiait, egyet sem hagyott életben!”

31 Ennek hallatára Dávid megszaggatta a ruháit, és a földre feküdt. Körülötte lévő udvari emberei is megszaggatták ruháikat. 32 Azonban Jónádáb, Simeának, Dávid testvérének fia ezt mondta: „Uram, ne gondold, hogy a fiaidat mind megölték! Egyedül csak Amnónt gyilkolták meg. Absolon ezt a gyilkosságot már régóta tervezte. Sőt, már azon a napon elhatározta, amikor Amnón megerőszakolta Támárt, Absolon húgát. 33 Uram, királyom, ne hidd el, amit a hírvivő mondott, mert nem igaz, hogy minden fiadat megölték! Egyedül Amnónt gyilkolták meg.”

34 Absolon eközben elmenekült.

Jeruzsálem falán az őrszem észrevette, hogy a domboldalon, a Horonaim-úton[l] egy nagy csoport közeledik a városhoz. Ezt jelentette a királynak. 35 Ekkor Jónádáb megszólalt: „Látod, uram! Úgy történt, ahogy szolgád mondta. Ott jönnek a fiaid!”

36 Alighogy ezt kimondta, a király fiai megérkeztek. A királlyal és szolgáival együtt valamennyien hangos sírásra fakadtak, és sokáig keservesen sírtak Amnón halála miatt. 37 Dávid pedig ettől kezdve minden nap gyászolta Amnónt.

Absolon elmenekül

Miután meggyilkoltatta Amnónt, Absolon elmenekült. Talmajnál, Ammihúr fiánál, Gesúr királyánál keresett menedéket,[m] 38 és három évig ott is maradt.

39 Dávid király idővel megvigasztalódott Amnón halála miatt, és többé már nem haragudott Absolonra.

Footnotes

  1. 2 Sámuel 12:8 Saul házát Nem a lakóépületről van szó, hanem Saul családjáról, egész birodalmáról, minden vagyonáról, stb.
  2. 2 Sámuel 12:9 Örökkévalót Itt az ókori görög fordítást (LXX) követtük. A masszoréta héber szövegben ez olvasható: „Az Örökkévaló szavát…”.
  3. 2 Sámuel 12:13 meghalnod A Törvény szerint a házasságtörés és a gyilkosság bűne miatt Dávidnak halállal kellett volna bűnhődnie.
  4. 2 Sámuel 12:14 gyalázatot hoztál Az ókori görög fordítás (LXX) egyik kézirata és az egyik qumráni tekercs szerint. A masszoréta héber szöveg itt nehezen érthető.
  5. 2 Sámuel 12:25 Jedídja Azt jelenti: „Akit szeret az Örökkévaló”.
  6. 2 Sámuel 12:30 ammoniak királyának fejéről Vagy: „Milkom fejéről”. Milkom az ammoniak egyik bálványistene volt. Lehetséges, hogy az aranykorona a bálványszobor fejét ékesítette.
  7. 2 Sámuel 12:30 egy talentum Mai mértékkel kb. 34 kg.
  8. 2 Sámuel 13:1 Amnón Amnón féltestvére volt Absolonnak és Támárnak. Mindhármuknak Dávid volt az apja, de Amnón anyja és Támár anyja Dávidnak két különböző felesége volt.
  9. 2 Sámuel 13:21 Az ókori görög fordítás (LXX) és az egyik qumráni tekercs ehhez még hozzáteszi: „… de nem akarta megbántani Amnónt, mert szerette, hiszen az elsőszülött fia volt.”
  10. 2 Sámuel 13:23 juhait nyírták A juhok nyírása nehéz munka volt, és utána nagy ünnepséget rendeztek, amelyre vendégeket is szoktak hívni.
  11. 2 Sámuel 13:27 Absolon… rendezni Ez a mondat az ókori görög fordításból (LXX) és egy qumráni tekercsből származik. A masszoréta héber szövegben nem található.
  12. 2 Sámuel 13:34 Horonaim-úton Ez az ókori görög fordításból (LXX) származik. A masszoréta héber szövegben: „nyugat felől”.
  13. 2 Sámuel 13:37 menedéket Talmaj király Absolon anyai nagyapja volt. Lásd 2Sám 3:3.

16  Monda pedig az õ tanítványainak is: Vala egy gazdag ember, kinek vala egy sáfára; és az bevádoltaték nála, hogy javait eltékozolja.

Hívá azért azt, és monda néki: Mit hallok felõled? Adj számot a te sáfárságodról; mert nem lehetsz tovább sáfár.

Monda pedig magában a sáfár: Mit míveljek, mivelhogy az én uram elveszi tõlem a sáfárságot? Kapálni nem tudok; koldulni szégyenlek!

Tudom mit tegyek, hogy mikor a sáfárságtól megfosztatom, befogadjanak engem házaikba.

És magához hivatván az õ urának minden egyes adósát, monda az elsõnek: Mennyivel tartozol az én uramnak?

Az pedig monda: Száz bátus olajjal. És monda néki: Vedd a te írásodat, és leülvén, hamar írj ötvent.

Azután monda másnak: Te pedig mennyivel tartozol? Az pedig monda: Száz kórus búzával. És monda annak: Vedd a te írásodat, és írj nyolczvanat.

És dícséré az úr a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett, mert e világnak fiai eszesebbek a világosságnak fiainál a maguk nemében.

Én is mondom néktek, szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy mikor meghaltok, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba.

10 A ki hû a kevesen, a sokon is hû az; és a ki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.

11 Ha azért a hamis mammonon hívek nem voltatok, ki bízná reátok az igazi [kincset]?

12 És ha a másén hívek nem voltatok, ki adja oda néktek, a mi a tiétek?

13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyûlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak.

14 Hallák pedig mindezeket a farizeusok is, kik pénzszeretõk valának; és csúfolák õt.

15 És monda nékik: Ti vagytok, a kik az emberek elõtt magatokat megigazítjátok; de az Isten ismeri a ti szíveteket: mert a mi az emberek közt magasztos, az Isten elõtt útálatos.

16 A törvény és a próféták [Keresztelõ] Jánosig [valának:] az idõtõl fogva az Istennek országa hirdettetik, és mindenki erõszakkal tör abba.

17 Könnyebb pedig a mennynek és a földnek elmúlni, hogynem a törvénybõl egy pontocskának elesni.

18 Valaki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, paráználkodik; és valaki férjétõl elbocsátott asszonyt vesz feleségül, paráználkodik.

19 Vala pedig egy gazdag ember, és öltözik vala bíborba és patyolatba, mindennap dúsan vigadozván:

20 És vala egy Lázár nevû koldus, ki az õ kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele.

21 És kíván vala megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullanak vala a gazdagnak asztaláról; de az ebek is eljõvén, nyalják vala az õ sebeit.

22 Lõn pedig, hogy meghala a koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghala pedig a gazdag is, és eltemetteték.

23 És a pokolban felemelé az õ szemeit, kínokban lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében.

24 És õ kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az õ ujjának hegyét vízbe, és hûsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban.

25 Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképen Lázár is az õ bajait: most pedig ez vígasztaltatik, te pedig gyötrettetel.

26 És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy a kik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek.

27 Monda pedig amaz: Kérlek azért téged Atyám, hogy bocsásd el õt az én atyámnak házához;

28 Mert van öt testvérem; hogy bizonyságot tegyen nékik, hogy õk is ide, e gyötrelemnek helyére ne jussanak.

29 Monda néki Ábrahám: Van Mózesök és prófétáik; hallgassák azokat.

30 Ama pedig monda: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájok, megtérnek!

31 Õ pedig monda néki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem gyõzi meg õket, ha valaki a halottak közül feltámad.

Példázat a csaló intézőről

16 Azután Jézus a tanítványainak mondott egy példázatot: „Volt egy gazdag ember, és annak egy intézője, akire rábízta egész gazdasága irányítását. Az intézőt egyszer bevádolták a gazdánál, hogy elpazarolja a rábízott vagyont. Ezért a gazda magához hívatta, és felelősségre vonta: »Mit hallok rólad?! Számolj el, hogyan gazdálkodtál a vagyonommal, mert elbocsátalak!« Erre az így gondolkozott: »Mit tegyek? Látom, hogy elvesztem az állásomat! Kapálni nem tudok, koldulni meg szégyellek. Tudom már, mit tegyek, hogy az emberek befogadjanak a házukba, amikor majd elvesztem az állásomat!«

Azután egyenként magához hívatta a tulajdonos adósait. Megkérdezte az elsőtől: »Mennyivel tartozol?« Az így felelt: »Száz korsó[a] olívaolajjal.« Mire ő azt mondta: »Itt a papírod, ülj le, és gyorsan javítsd ki ötvenre!« Azután a másodiktól is megkérdezte: »Hát te mennyivel tartozol?« Az pedig így válaszolt: »Száz kórus[b] búzával.« Ekkor ő ezt mondta: »Itt a papírod, javítsd ki nyolcvanra!«

Később a gazda mégis dicsérte ezt a csaló intézőt, mert az okosan viselkedett. Mert akik ehhez a világhoz tartoznak, okosabban bánnak egymással, mint azok, akik a világossághoz tartoznak.

Én pedig azt mondom nektek, hogy használjátok fel a vagyonotokat és pénzeteket arra, hogy barátokat szerezzetek magatoknak! Így azután, amikor majd meghaltok, azok a barátok örömmel fogadnak titeket, amikor megérkeztek az örök hazába. 10 Aki hűségesen gazdálkodik a kevéssel, arra sokat is rá lehet bízni. De aki hűtlenül kezeli a keveset, az akkor is csalni fog, mikor sokat bíznak rá. 11 Ezért, ha a világi vagyonnal és a pénzzel nem gazdálkodtok hűségesen, akkor nem fogják rátok bízni az igazi gazdagságot! 12 Ha nem gazdálkodtok hűségesen a mások vagyonával és pénzével, akkor nem fogják rátok bízni azt sem, ami pedig a tiétek!

Nem szolgálhatsz egyszerre két úrnak!

13 Egyetlen szolga sem szolgálhat egyszerre két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhatjátok egyszerre Istent és a Pénzt.”[c]

14 Amikor hallották ezt a farizeusok, akik pénzsóvárak voltak, kigúnyolták Jézust. 15 Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti elhitetitek az emberekkel, hogy igazságosak vagytok, de Istent nem tudjátok becsapni, mert ő ismeri a szíveteket. Amit az emberek fontosnak és értékesnek tartanak, az Isten számára utálatos!

A Törvényről(A)

16 Bemerítő János megérkezése előtt az embereket Mózes Törvénye és a próféták írásai szerint tanították. János fellépése óta azonban Isten Királyságának az örömüzenetét hirdetjük, és mindenki itt tolong, hogy bemehessen a Királyságba. 17 Mégis, a Törvényből egyetlen betű vagy pont sem veszíti el érvényességét! Még az ég és a föld is hamarabb elmúlik, mint hogy ez megtörténjen!”

A válásról

18 „Aki a feleségétől elválik, és mást vesz feleségül, az házasságtörést követ el. Aki elvált asszonyt vesz feleségül, az is házasságtörést követ el.”

A gazdag és Lázár

19 Jézus ezt mondta: „Volt egyszer egy gazdag ember, aki mindig a legdrágább, legfinomabb ruhákat viselte, és napjait fényűző lakomákkal töltötte. 20 A háza kapujában egy sebekkel borított szegény koldus feküdt, akit Lázárnak hívtak. 21 Arra vágyott, hogy legalább a gazdag asztaláról lehulló maradékokkal jóllakhasson, de csak a kutyák jártak hozzá, és a sebeit nyalogatták.

22 Egyszer aztán meghalt a koldus, és az angyalok oda vitték, ahol most Ábrahám él. A gazdag is meghalt, és eltemették, 23 de ő a halottak országába került. Egyszer, amikor gyötrelmei között felnézett, meglátta a távolban Ábrahámot, mellette pedig Lázárt. 24 Ekkor felkiáltott: »Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy a vízbe mártott ujjával lehűtse a nyelvemet, mert borzasztóan éget ez a tűz!«

25 De Ábrahám így válaszolt: »Fiam, emlékezz csak! Amíg a földön éltél, részed volt minden földi jóban. Lázárnak akkor csak a nélkülözés, meg a szenvedés jutott. Most neki a vigasztalás, neked pedig a szenvedés a részed. 26 Ezen felül köztünk és köztetek nagy és átjárhatatlan szakadék van. Innen senki sem mehet át hozzátok, és tőletek sem jöhet át senki.«

27 Ekkor a gazdag így kérte: »Atyám, akkor legalább küldd el Lázárt az apám házához! 28 Figyelmeztesse az öt testvéremet, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrődés helyére!«

29 De Ábrahám így válaszolt: »Nekik ott van Mózes Törvénye és a próféták írásai, hallgassanak rájuk!«

30 De a gazdag tovább vitatkozott: »Nem úgy van, Atyám! Ha valaki a halottak közül megy vissza hozzájuk, akkor biztosan megváltoztatják az életüket.«

31 Ábrahám így válaszolt: »Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.«”

Footnotes

  1. Lukács 16:6 korsó Szó szerint: „bat”. Ókori űrmérték, kb. 22 liter.
  2. Lukács 16:7 kórus Ókori űrmérték, kb. 220 liter. Az ókorban a gabonát űrmértékkel mérték.
  3. Lukács 16:13 Pénzt Szó szerint: „a Mammont”, vagyis a pénz, vagyon bálványistenét.